Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-05-27 / 41. szám
Huszadik évfolyam. 41. szám. SS Vác, 1906. május 27. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér. Ne legyen szalmaláng! Vác, május 25. Nem szeretnők, ha az a nagy lelkesedés, mely most a magyar sz;veket heviti, csak szalmaláng lenne. Véghetetlenül sajnálnék, ha a „Tulipánkert“ mozgalmát megteremtő és felszínen tartó hazafias felbuzdulás nem lenne hosszabb életű, mint egy-egy tulipán-virág. Úgy óhajtanok, hogy minden magyar ember jól és világosan megértse ennek a mozgalomnak nagy nemzeti fontosságát és komolyságát. Mert ez nem aféle „bojkottásdi“, hanem igen-igen mélyreható törekvése a magyar nemzetnek, hogy hazája még mindig pangó iparát a várható politikai alakulásokra való figyelemmel már most föllendilse és teljesen önállóvá izmositsa. Ne beszéljünk mi bojkottról! Erre nincs is berendezve a magyar lélek, a magyar jellem. Ne bojkottáljunk hát! Ne lármázzuk tele a világot alaptalanul, hogy a „Tulipánkert“ aféle bojkott-szervezet mindennel szemben, a mi idegen, a mi nem magyar! Mert ez nem is felel meg a valóságnak. A tény. a mozgalom erkölcsi alapja az. hogy mi első sorban lábra akarjuk állítani szegény iparosainkat a magyar ipar pártolásával; másodsorban pedig meg akarjuk vetni alapját a hazai gyáriparnak is. Hát ez, kérjük alásan, nem bojkott. Ez kötelesség! Olyan kötelesség, melyet tartozik teljesíteni nemcsak a született magyar, hanem minden egyén, a ki ennek az államtestnek közösségében él. Olyan kötelesség, a melynek eddig való elmulasztásáért „huszonötöt“ érdemelt volna Roller Jancsi gyereket talált. Bizalmas társaságban sok szó esett a múlt héten arról, hogy Roller János máv. forgalmi tiszt egy kis fiúgyermeket talált. A hír különféle alakban forgott, azért kikiildtük munkatársunkat a legillétékesebb faktorhoz, Rollerhez, hogy interjúvolja meg öt az esetre vonatkozólag. — Az interjuv a következő : Én: Hallottam Roller úr, hogy ön gyereket talált? Ö: Nos ? és hány vasutas talált már gyereket és soha sem alkalmatlankodott emiatt egyiknéj se riporter. Én : Tökéletesen igaza van Roller úr, de csonka maradna az ön életrajza, melyet majd önről egykor ki fognak adni, ha az esetet föl nem tárja most előttem. Ő: Ha rövid ideig fog alkalmatlankodni, úgy beadom a derekamat és felelek. Én: Öntől függ minden; szabad rágyújtani ? Ö: Tessék princesas ! Én: Tehát hogy is volt az eset ? Ö : A vasutasnak tudvalevőleg az egyik lába állandóan a sírban, a másik pedig a börtönben van. Miután reggel s/48 órakor kieresztettem a 344-est, éjjeli szolgálat után álmosan iparkodtam hazafelé, hogy végre a siron és börtönön kívül mindkét lábam a paplan alá kerüljön. A nagytemplom-téren, hol egykoron minden magyarországi állampolgár; mert ez egyenlő fokú bűn volt a nemzeti öngyilkossággal ! Mert hát az, hogy külföldi portékát is vettünk, még nem éppen baj. Ezután is fogunk venni és nem lesz baj. Tehát nem bojkottálunk; mert nem is lehet bojkottálnunk. És mert ez nem is célja a mi nemzeti mozgalmunknak. Hanem igenis célja az, hogy mindent, a mit csak hazánk gyáripara és iparosai produkálni képesek, itthon szerezzük be, még ha a minőség nem felel is meg teljesen igényeinknek. Ez szoros, elengedhetetlen kötelességünk volt volna eddig is. A mulasztás vádja az egész nemzet lelkét égetheti; mert erre nézve a 20 millió magyar között talán tiz igaz sem találtatnék. No d'e hát most fölébredtünk. A kik a politikai alakulásokba csak kissé is bele tudnak pillantani, jól tudják, hogy körülbelül a tizenkettedik órában, az utolsó pillanatokban ébredtünk föl. Hogy azután ennek, a még mindig elég jókor való fölébredésnek lesz-e eredménye: attól függ: vájjon igazán teljes komolysággal fogjuk-e föl a „Tulipánkert“ szervezetének nagyfontosságú feladatát., vagy iiogy csak szálmalángJesz* ez is, mint sok más nemzeti felbuzdulásunk, melyek számottevő, reális eredmény helyett csak fényes banketteket és rengeteg dikciókat termettek és ezekben ki is adták a lelkűket. A szervezet vezetőségének kell szakadatlanul ébren lennie és őrködnie, hogy a lelkesedés tüze ki ne aludjék, hogy ez a néhány esztendő, — mely alatt a múltban tanúsított nemzeti élhetetlenségünket, megbocsáthatatlán mulasztásainkat kell teljes odaadással, lázas munkáifjúságom gyerekéveit éltem, egy kis fiú játszott a fűben s mikor hozzáértem, fölkelt, megfogta kezemet s könyörgött, hogy vezessem haza. Még a III-ad osztályú utasok legkellemetlenebb társaságának hatása alatt állván, kissé mérges voltam a fiúcskára, hogy miért éppen engem fogott meg, mikor annyi ember ment arra, a kik mind aludtak az éjjel, de csakhamar lecsillapultam. Hát aztán hol laktok fiam ? A Fekete-utcában ! No és hogy hivnak ? Lalinak! Ennyi volt az egész amit tudott. Én: Pardon, hogy közbeszólok; nem látott ön a közelben valakit, a ki talán küldötte volna a fiúcskát önhöz bizonyos családi kötelékekre való hivatkozással, mint a hogy ilyeneket gyakran olvas az ember az újságokban ? Ö: Kérem ne legyen konfidens, mert kénytelen leszek becsukaini önnal az ajtót kívülről. Én: Bocsánat! Kérek még egy cigarettát! Ő: Lali csak három éves lehetett, nem sokat várhattam hát tőle, Fekete-utca nincsen Vácon, tehát a végeredmény az lett, hogy Lalit lakásomra vittem. Sütemény, cukor, kávé természetesen rögtön kijárt a kis szökevénynek, de Lali semmihez sem nyúlt, hanem annál nagyobb szemekkel nézte a magtárban fölhalmozott gabonát. Mindjárt láttam, hogy szeretne pincét ásni benne. A játékot megkezdettem magam s ő természetesen rögtön folytatta. val legalább némileg helyre hoznunk, — hazánk közgazdasági önállóságának megalapozását eredményezze. Mi a magunk részéről készséges és odaadó őrszemei leszünk ennek a most hatalmas erővel megnyilatkozott nemzeti szellemnek. Helyi és vidéki hirek. — Személyi hir. Mosdóssy Imre pestvármegyei kir. tanfelügyelő tegnap városunkban járt s az elemi iskoláknál hivatalos látogatásokat tett. Délben tisztelgett gróf Püspökünk őexcehentiájánál. — Iskolaszéki gyűlés volt hó 24-én, a melyen valóságos ünnepség folyt le. Dr. Baksay Károly tanfelügyelő üdvözölte az iskolaszék kél kitüntetett tagját. Méltatta ő excellentiájának kegyességét, szólott Nikitits Sándor világi elnöknek egyházunk iránt való mindenkori ragaszkodásáról és az iskolaszékben kifejtett érdemeiről, azután Vörös Ferenc ipariskolai igazgató tevékenységét, mint a tanítóegyesület és az iskolaszék jegyzőjének, valamint a tanitás terén 35 éven keresztül kifejtett munkásságát ecsetelte; őket a további munkára buzdítva, üílartHa a lateráni s* János rendjeleket és az ezekről szóló okmányokat. Mind a két ünnepelt hálásan fogadta a kitüntetést és hódolatteljes szavakat mondottak a kitüntetést megszerző grófpüspöknek. Egyházi elnök bejelentette, hogy a Jóföldi-féle házat az iskolák céljaira 11 ezer koronáért megvette ; a mit az iskolaszék örömmel vett tudomásul. Az 1905. évi számadások megvizsgálására Meiszner János, dr. Rapcsák Imre és Miokovich Antal kérettek föl. A vizsgák megtartásának rendje úgy így telt el a délelőtt javarésze, mialatt a rendőrséget értesítettem az esetről. Lalit magára hagyva, később megnéztem, hogy mit csinál, hát már akkor beleunt a pince csinálásba és vasutasokat játszott javában : „Beszálni, Dunakesz Alag, Göd, Sződ, Vác, ssssss!“ Szörnyen meglepett Lalinak ezen háládatos magaviseleté, hogy ő nekem, vasutasnak, vasutasokat játszik. Huszonnégy órai szolgálat után még nem aludva, gyereket találni s ismét vasutaskodni, Lali ez sok! Megfogtam kis kezét s elindultunk a Fekete-utcát megtalálni. Végigjártam vele egy pár utcát, hátha ráismer valamelyikre. így bolyongtunk egy da rabig, a mikor egy váci állomásfelvigyázó' találkoztunk. Még én alig láttam őt, Lali már e eresztette a kezemet s szaladt az apjához, a ki Újpesten lakott azelőtt a Fekete-utcában s most Vácon a Görög-utcában. Én: Roller úr! ön szerencsés ember ! Hány család van, a kinek boldogságát egyedül agyermektelenség zavarja meg és ön nőtlen léltére gyermeket talál. Nem is szép öntől . . . Ö: Elég legyen kérem! Úgy látom ön egy hosszú bevezetés után tér csak jövetelének tulajdonképeni céljára, mert úgy veszem észfe ön inkább házasság-közvetítő, mint riporter. A 412 es után tehát ön is „mehet."
