Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1903-04-12 / 15. szám
Váci Hírlap 2 tudtak, éreztük, hogy ez a remekbe készült palota biztos menedéket nyújt nekünk minden baj ellen. A házszentelést is megtartottuk. Nagy ünnepséggel befogadtuk a háziurunkat és azóta sok szép nap telt el a fényes palota falain, az újjáépült magyar állam határain belül. És csodálatos. Most veszszük észre azt, hogy már régen benne lakunk, a mit talán mindjárt figyelembe kellett volna vennünk. Nem vagyunk teljes biztonságban, mert a palota nagy kapuja, az alkotmány, nincs eléggé megerősitve. Ne áltassuk magunkat és valljuk be magyaros őszinteséggel, hogy biz erről a kapuról hiányzik három vaspánt! Talán bizony a rémületben ott feledtük, a hol a tatár azt a tiszteletreméltó, régi kúriát feldúlta!? Menjünk el érettük és hozzuk el onnan az őseinktől reánk hagyott hitnek, a boldog jövőnek egyedüli biztos zálogát képező tevékeny s nemcsak képzeletben élő reménynek és az önzetlen, önfeláldozó s bennünket mindnyájunkat egy családdá forrasztó szeretetnek vas- pántjait! És mit tegyünk velük? Illesz- szük oda a kapura. Es ha majd ezt a három vaspántot a magunk Ízlése és a magunk akarata szerint — tehát a reá- tapadt rozsdától megtisztítva s fényesre csiszolva — odaillesztettük a díszes palotának bennünket oltalmazó kapujára és ha mindegyikünk vert belé egy szeget. úgy, hogy az erősítő pántokat senki le ne ránthassa és a kaput senki be ne törhesse, akkor fogunk újból és igazán feltámadni. Ugyan döngethetik majd a felpántolt kaput. Oda se hederitünk majd a fenyegetésnek és megvalósítjuk a legnagyobb magyar jóslatát. Csakhogy majd változtatunk egyet. Arany betűkkel, oly nagyokkal, hogy a harmadik szomszédnak is szemet szúrnak, oda Írjuk majd a kapu fölé, hogy: Magyarország volt és lesz ! Helyi és vidéki hírek. — Boldog: húsvéti ünnepeket kívánunk lapunk minden kedves olvasójának s munkatársának! — Megyés püspökünk Kecskeméten. Gróf Gsdlcy Károly a húsvéti ünnepek után körútra megy egyházmegyéjében, hogy részben megismerje távolabb lakó iiiveit, részben pedig bérmáljon. Mindenütt ünnepies fogadtatásban lesz része, de a legnagyobb ünnepségek Kecskeméten, ebben a Ihres nagy városban lesznek, mely az egyházmegye legnagyobb városa. A püspök április 27-én megy le Kecskemétre, hogy a főtemplomot felszen- szentelje és bérmáljon. A kecskeméti ünnepségeknek ez a programmja : Apr. 27 én érkező püspököt Kecskeméten ünnepélyesen fogadják ; 28-án este 6 órakor a püspök „Veni Sancteval . . . “ bevonul a templomba, hol áldás után maga a megyés püspök tartja az első prédikációt az uj templomban. 29-én a püspök reggel fél t> órakor gyóntatni, 7 órakor misézni fog, mely után 10 óráig még többen mondanak misét és áldoztat- ják a híveket, d. u. 4—6-ig újra gyóntatás, mely után a püspök prédikál; 30-án az előbbi nap szertartásai ismétlődnek; május 1-én ép úgy d. u. 4 — 8 óráig a megyés püspök gyóntat papjaival; 2-án épugy, mint előző nap s d. u. 6 órakor vecsurnye, melyet Jung János fölsz. püspök tart, a szent ereklyék elvitele a sátorba, hol a hívek reggelig virrasztanak; 3-án a mái megáldott templom fölszentelése a megyés püspök által reggel 7 órakor; 4-én d. e. 8 órakor csendes mise, utána bérmálás; 7-én és 8-án folytatódik a bérmálás. — Dr. Freysinger működése az ev. ref. egyházban. Az elmúlt héten folyt le a második választás a dunamelléki ev. ref. egyházkerület világi aljegyzői tisztségére s Benlcö Gyula baranyamegyei ügyvéd, egyházi tanácsbiróval szemben dr. Freysinger Lajos kir. tanácsos, közjegyzőt választották meg a szavazó községek. Az első választásony mely még októberben volt, négy jelölt volt a kitüntető tisztségre: dr. Freysinger, Geguss kir. főügyész, gr. Teleky Tibor és Benkő ügyvéd. A legtöbb szavazatot, ekkor is dr. Freysinger nyerte, de mert a választás előtt kijelentette, hogy nem reflektál a tisztségre, nem volt abszolút többsége. A választáshoz Darányi földmiveiésügyi miniszter gratulált elsőnek a következő táviratban: „Egvházkerüieti jegyzővé történt megválasztásod alkalmából szívből szerencsét kivan régi hived Darányi Ignác.“ Dr. Freysinger a tiszti esküt májusban teszi le. — Küldöttség a főispánnál. A vác— budapesti villamosvasút ügyében, mint határozatba ment, múlt csütörtökön tisztelgett nagy küldöttség Beniczky Ferenc főispánnál, hogy őt a tervezett vasútról informálva a megyei szubvencionálást is kérje. Dr. Freysinger Lajos kir. tanácsos vezette a küldöttséget, melyben Vácról dr. Zádor János polgármester Gajáry Géza orsz. képviselő, Bévéss Béla, Bacsek János vettek részt, a környékből pedig Budnay József, Babies József, Bottlik János, Gosztliony Miklós, Floch-Beyhersberg Alfréd, Hajós Menyhért, a községek jegyzői és sokan a kisbirtokosságból jöttek el. Dr. Freysinger annak az általános óhajnak adott kifejezést, hogy a mit a vasutakkal Váctól elvettek, azt vasúttal adják vissza neki: azt, hogy központja legyen ismét egy nagy vidéknek.A megye minden része — úgymond — érezte a megye anyagi támogatását, mikor vicinálisokat építettek, de ez nem akar szemrehányás lanni Vác részéről. -- Nehéz is lenne! szólt közbe a főispán. Ezért kérte, hogy a vármegye s élén a főGrófné ! Ön gyalázatosán viselkedett velem szemben, de jegyezze meg, hogy én nem leszek eszköz, kitudhatja hányadik eszköz, hogy gyalázatosán viselkedjék a férjével szemben. Mint közlegény én nem kellettem önnek, mint hadnagy én utasítom vissza önt. Nincs mit magyarázni a mi helyzetünkön, a mi becsületes ember előtt világos. Én meg fogom önöket látogatni, hisz a viszonyok kényszerítenek, de jaj önnek, ha egy pillanatra is másképpen mer velem szemben viselkedni, mintha először látott volna életében. A levelet elküldtem. Egy pillanatig nagyon brutálisnak tartottam a do'got, de aztán eszembe jutott minden és megbékültem a tettemmel. Nem vagyok gróf, apám polgár ember volt és érdemeivel szerezte rangját, büszke volt és becsületes. Én is az vagyok. Negyednap megkaptam a kinevezésemet és rögtön utaztam uj állomásomra. Közel tizennyolc órát ültem vasúton s mikor megérkeztem, egy régi jó pajtásom fogadott a vasúton és pedig azzal a hírrel, hogy pihenhetek. Felsenberg ezredes nem kívánja, hogy elmenjek a felesége temetésére, hiszen nagyon fáradt lehetek. Hanem holnap reggel beszélni akar velem. Kábultan hallgattam a szavakat. Majd rémülten kérdeztem: — Az ezredesné temetésére? Hát meghalt az ezredesné? Hogyan ? Mi történt? — Tegnapelőtt délután kilovagolt, lovával egész társaság előtt megkéri az én kezemet. A bál napja elérkezett. Én éppen öltözködtem, a mikor egyszerre betoppan a szolgálattevő altiszt és hozza a parancsot, hogy azonnal menjek a kaszárnyába, onnan pedig egy szakasz ulánussal tüstént utazzam el Prágába és maradjak ott harmincz napig. A parancs apámtól, az ezredestől jött. Én elolvastam egyszer, kétszer, aztán elmosolyodtam és a parancs határa, ezt írtam : Majd holnap ! Komoly szándékom volt elmenni a bálra, de nem mehettem még sem, mert egy óra múlva betoppant atyám, a kivel szörnyű jelenetem volt. A bál nélkülem esett meg, de Prágába sem mentem. Ezért aztán haditörvényszék elé citáltak és megfosztottak a tiszti rangomtól. Közben nem volt rá mód, hogy még hirt is halljak a leányról. Azon a napon aztán, mikor mint közlegény javában pucoltam a lovat az istálóban, beállít egy paraszt fiú egy levéllel. Csak ez volt benne. „Mi történt magával. Miért nem jött el, talán meggondolta a dolgot ? Tudom, hogy voltak akadályok, de most beszélni akarok magával, jöjjön fel hozzánk azonnal. Adél.“ Visszafeleltem, hogy én közember vagyok, már elvesztettem a tiszti rangomat, az istállóból nem mehetek vizitbe, majd változnak a dolgok, ha igazán szeret, várni fog türelmesen. Ha akarnék se mehetnék, mert hatvan napi kaszárnyaáristomom van. Erre a levélre is kaptam választ. Csak ennyit: fogadja részvétemet, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy közemberekkel érintkezzem. Mintha fejbe ütöttek volna: úgy éreztem magamat. A levelet eltettem. Attól kezdve úgy éreztem magam, mintha halálos beteg volnék. Egyszer láttam még a leányt az utcán, köszönni akartam, de elfordította a fejét. Én azután kértem áthelyezésemet. Tirolba kerültem. Két esztendő múlt el. A másodiknak az elején olvastam a lapokban, hogy a tábornok leánya férjhez ment Felsenberg gróf ulánus- őrnagyhoz. Az én nagybeteg szivem meghalt. Egy évvel azután történt, hogy atyámat a király kitüntette s ő a kitüntetés helyett kegyelmet kért számomra a királytól. Megkaptam. Engem, ki őrmester voltam, kineveztek tiszt- helyettesnek, áthelyezlek Triesztbe, hol az ezredes elmondotta, hogy néhány hét múlva megjön a hadnagyi kinevezésem, akkor ismét áthelyeznek, hogy hová, nem tudja. Néhány nappal azonban a kinevezés előtt kaptam egy levelet. Megismertem az Írást. Felsenberg őrnagy felesége azt irta, hogy néhány nap múlva hadnagy leszek. Ő kivitte, hogy a férje ezredéhez tegyenek. Gyakori vendége leszek, titkolva a múltat. Ha majd személyesen beszélhet velem, akkor szolgál bővebb magyarázatokkal, most csak annyit ir még, hogy ne gondoljak felőle semmi rosszat, de epedve várja a találkozást, először négy szem közt. Flaragosan gyűrtem össze a levelet. Válaszom ez volt :
