Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1903-10-18 / 42. szám
2 Váci Hírlap kontárok, kik jogtalanul vállalkoznak munkák teljesítésére a nélkül, hogy adót fizetnének, vagy iparigazolványuk volna. A fakereskedők és az ács iparosok vállalkoznak a kőműves- munkákra, a mivel rontják az árakat. Az állam pedig ha építtet, nem a városi kőműves iparosokra bízza a munkát, hanem rendszerint a fővárosból nagyobb vállalkozóra bízza azt. Kívánatosnak tartják, hogy az ipartörvény mielőbb oda módosíttassák, hogy a ki ezt az ipart nem tanulta, azzal ne is f'oglalkozhassék. A szobafestők szintén azzal a panaszszal állanak elő, hogy sokan vannak. Ez okozza azt, hogy árlejtéseken oly mélyre nyomják le az árakat, hogy saját kiadásaik is alig térülnek meg. A kéményseprőket az üres lakások után nem fizetik. A kereset is megoszlik, mióta a harmadik kéményseprő-kerületet felállították. Elégnek tartanának két kerületet. A cipészek panaszolják, hogy semmiféle iparban annyi kontár nincs, mint éppen az ő szakmájukban. Ezek egy krajcár adót sem fizetnek, mig az önálló iparos a segéd eltartásáról gondoskodni kénytelen s a közterhek viselése is rá hárul. A fegyház nem csak kész cipők készítésére vállalkozik, hanem még fó- dozásokat is elfogad. A vásárok pedig már nem érnek semmit, mert oly sok van s minden községben van cipőüzlet. Az önálló vámterület felállításával az ipartörvény mielőbb való módosítását s a vásárok megszüntetését kívánják. Helyi és vidéki hírek. „Az ország legelső vármegyéje.“ (Kossuth javaslatának leszavazása.) Vác, okt. 15. Vác város független érzésű polgársága az elmúlt héten úgy gondolkodott, hogy nem nagy dicsőség az ország legelső vármegyéjébe tartozni. Egyforma érzés dagasztja minden keblet itt, akkor, midőn a magyar érdekek demonstrálásáról, megvalósításáról van szó s mégis az a lehetetlen helyzet állott elő, hogy korifeusai másként szavaztak, miként a polgárság zöme érez s elérték azt, mit Vác polgársága se nem hitt, se nem kívánt, Kossuth Ferenc határozati javaslatát, hogy az adók behajtásához a vármegye ne nyújtson kezet, leszavazták. Kossuth Ferenc határozati javaslatot nyújtott be a múlt hétfői közgyűlésnek, a mire az összes kormánypárti megyebizottsági tagokat behívták, az igaz, hogy a függetlenségi párt is értesítette híveit arról, hogy az indítvány tárgyalásra kerül. . . . Vác város polgársága egy cseppet sem büszke e héten díszpolgárára dr. Freysinger Lajosra, ő volt az egyedüli, ki vállalkozott arra, hogy a feketét fehérnek mutassa be, hogy a kormány támogatására siessen. Azt hiszszük, hogy jó időnek kell beletel 1 nie, mig hasonló háládatlan szerepre vállalkozik. Beszédje alig volt hallható a zúgástól, a tömérdek közbeszólástól — íme a függetlenségi kortes ! — Ez a konzekvencia! — kiáltotta közbe kétszer is dr. Morlin Zsiga és zúgott a háromszáz főnyi megyebizottsági tag, dr. Freysinger pedig többször nem folytathatta beszédét. Rég láttuk akkora idegesnek a város díszpolgárát, mint ezen a napon. A kik ismerik, jól látták, hogy már szinte bánja, hogy /vállalkozott a nép érzületével szemben arra a szerepre s nagyon boldognak érezné magát, ha gyorsan túl esett volna rajta. Rövidebb is volt a beszéde, mint a mily hosszúra tervezte. A hatás, pedig, mint fennebb vázoltuk, éppen az ellenkező volt. A notórius kormánypártiak az ő beszede nélkül is ellene szavaztak volna Kossuth indítványának, az ő beszéde pedig a független érzelmű megyebizottsági tagokra azzal a hatással volt, hogy még inkább tüzelte őket. Holló Lajos és br. Prónay Dezső gyönyörű beszédekben hívták fel az ország első vármegyéjét az állásfoglalásra. Nem hasznait. A szavazás következett, a milyet még nem látott a vármegye, a mi azt igazolta, hogy Kossuth indítványát minden lehető módon le kell szavaztam, nehogy az ország más vármegyéje is példát vegyen, mint ez már szokásban van. A napilapok majdnem egyértelműig meg- róták a szavazás lefolyását, olvasóink onnan ismerhetik, mi nem akarunk ismételésekbe esni. Csak konstatálni akarjuk, hogy megyebizottsági tagjaink túlnyomó része Kossuth indítványa ellen szavazott Hogy hogyan ment volna, közrefogták őket s amint nagyjából felöltöztek, megindultak velők diadalmenetben a zsandárkaszárnya felé. Már most mindegy! gondolták a diákok, ha elkezdtük, folytassuk! és újból rágyújtottak a „hetes-nyolcas“-ra, fújta egyik vékonyan, a másik vastagon, ki hogy tudta. így jutottak el a kaszárnya kapujáig. Itt a zsandárok a nagyobbakat kiválogatták s egyenkint belök- dösték a kapun, a kisebbeket pedig (köztük jó magamat is) gyöngédebb hátbalökésekkel biztatva hazakergették — zsebkendőért. Már most mi lesz ebből ? ezt a sok szegény gyereket most bizonyosan elviszi a német Kufsteinba vagy Josefstadtba. Hány anyának szakad meg emiatt a bolond tréfa miatt a szive? így folyt a beszélgetés városszerte a futótűzként elterjedt hir hallatára. Az alsóvárosi szandzsákság és a felsővárosi vojvodina vezető elemei keresztes háborút kezdtek hirdetni a zsandárok ellen s komolyan beszélték, hogy estére a diákok kiszabadítására ostromot intéznek a kaszárnya ellen ; a mindig higgadtabb gondolkozásu középvárosi pasalik azonban célhoz vezetőbbnek tartotta hódoló küldöttséget meneszteni egyenest Albrecht főherceghez és tőle pardont kikönyörögni a diákok számára. Ezek a nagyszabású tervezgetések azonban alig egy óra lefolyása alatt mind fölöslegesekké váltak. Volt egy ember a városban, a ki nagyobb urnák érezte magát a zsandarnál, ha a diákok megbüntetéséről volt szó. Ez egy igénytelen piarista barát, a gimnázium akkori tudós igazgatója, Schirkhuber Móric volt. Ez a derék öreg ur, a mint értesült a diákok katasztrófájáról, azonnal parádéba vágta magát; volt valami magasabb rendjele is, azt is a mellére tűzte a felső kabátja alá s igy felkészülve betoppant a nagyhatalmú zsandártiszt hivatalos szobájába. A fogoly diákok még akkor is hangosan fújták a „hetes-nyolcasat a zsandárok fásfél- szerébenj a hová lakat alatt internáltattak. Schirkhuber nagy komolyan megcsóválta a fejét a rebellis hangok hallatára; de azért nyugalmát el nem vesztve szólt a zsandártiszt- hez, ki tiszteletteljesen meghajolt az öreg piarista előtt : — Uram, az elfogott diákok ügyében jövök! — Mindjárt gondoltam. — Kérem bocsássa őket szabadon ! — A törvény nevében foglyaim, nem lehet! — Figyelmeztetem uram, hogy a diákok az iskolai törvények alatt állanak; fölöttük csak a tanári karnak van joga ítélkezni. El fogják végbe a szavazás, erre legyen eléggé jelemző polgármesterünk esete. Dr. Zádor János nem hallotta, mikor a nevét felolvasta Fazekas főjegyző. Minthogy nem szólt (!) beírták, hogy Kossuth indítványa ellen szavazott. Ő pedig éppen ellenkezőleg a. javaslat mellett akart szavazni. Odament a főispán elé és szólt.: — Kegyelmes uram, szavazni akarok ! — Már szavazott ! — Nem szavaztam. — Hogy akar szavazni ? — Elfogadom Kossuth indítványát! — Akkor nem lehet már szavazni. A polgármester nem is szavazhatott. De- azért szavazatát beírták akarata ellenére a. nemmel szavazók közé. Pápa József és Miltényi Aurél nem vettek részt a szavazáson. Kossuth indítványa mellett csupán Eévész Béla és dr. Morlin Zsiga szavazott. Ellene szavaztak : Balás Lajos. Gsávolszky József, dr. Freysinger Lajos, Gajáry Géza, Intzédy Soma és Kemény Gusztáv, stb. Végül bocsánatot kérünk olvasóinktól, hogy múlt számunkban azt irtuk, hogy a megyebizottsági tagjaink nagy többsége Kossuth indítványa mellett fog szavazni. Azt hittük, hogy tényleg igy lesz. Nem igy volt. A város független polgársága legalább a legközelebbi megyebizottsági tagválasztásig tartsa ezf a szavazása emlékében. — Rálróczy-ünnep. Nem múlik el a nagy évforduló városunk fölött, hogy lelkesedve emlékünnepet ne rendezzen a po gárság a nagy fejedelemnek. A dalárda, ez az ambiciózus egyesület határozta el, hogy II. Rákóczi Ferenc emlékét matineével fogja megülni s határnapul a jövő vasárnapot, 25-ikét jelölte ki. Már e héten meghívókat bocsátottak ki a testületekhez, hivatalokhoz a következő szöveggel: A „Váci Dalegyesület“ Vác város hazafias polgárságával karöltve 1903. évi október hó 25-en ünnepelni óhajtja és fogja Nagy Rakó"" Ferencnek emlékét. Ünnepünk akkor le jes és impozáns, ha azon Vác városának minden polgára kivétel nélkül megjelen s hálás szívvel áldozik a legfenségesebb magyar Szabadsághős emlékének. Ennélfogva tisztelettel venni méltó büntetésüket, ezt mint a gimnázium igazgatója Ígérem önnek. — Nem adhatok rá semmit! — Tehát Ígérem, mint a Ferencz József rend lovagja ! S ezzel az ősz piarista félre vonva felsőkabátját, látni engedé a piros szalagon függő rendjelet. — Bocsánat! nem tudtam. Tessék rendelkezni a diákjaival! hebegte a zsandárdiszt s a diákok par perc múlva szabadok voltak. Büntetésük annyiból állott, hogy consilium elé idéztetvén, kicsapatás terhe alatt megtiltatott nekik, a „hetes-nyolcast“ énekelni mindaddig, mig be nem nő a fejük lágya. A tanári consilium- nak persze olyan tagjai is voltak, mint Csá- kós Elek és Vas József, kikről azt beszélték, hogy 4S-ban mint honvédek verték a németet... A felségsértő diákokból pedig azóta régen öreg emberek lettek, régen benőtt a fejük lágya; egyik doctor, a másik fiskális, a harmadik pap, tanító stb. igen komoly, tiszteletreméltó embereknek ismerjük őket.; de azért fogadni merek, hogy kellő hangulatra keltve még most is elénekelnék a „hetes-nyolcast.“ Kulcsár Ernő.
