Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1903-04-26 / 17. szám
Váci Hírlap Budapestre öltözködni, zöldre meszelt házunk nem elég nagyszerű, majolika házak után vágyunk, a melyek szépek ugyan, de hidegek s olyan drágák, hogy nem jut ennivalóra. Ha a gyomrunk táj, budapesti »tekintélylyel« kuráltatjuk. Ha van egy okos emberünk, nem hiszszük el róla, hogy okos, mert még vidéken van és nem Budapesten. A minthogy mi vidékiek nem bízunk a vidékben, a tehetségesebb lakosok csakugyan a fővárosba költöznek részint »fölfelé törni,« részint nyomorogni. Vagy elhanyagolják magukat, mert hiszen a vidéken úgy sincs senkinek becsülete. Pedig ez merőben egészségtelen állapot s erről legékesszólóbban tanúskodik a főváros a maga üres látszatával, hazugságaival. Oda jutottunk igenis, hogy nem bízunk a vidékben s magunk szóljuk le önmagunkat. Ilyen körülmények között a vidék pangása szükségszerű következmény s ilyen körülmények között nem lendülhet fel sem ipar, sem kultúra. Mert hogy némelyekben mindazonáltal megvan a helyes fölfogás, ez nem változtat sokat a dolgon, mivel nincs meg az önbizalom a köztudatban. Ám törekedni kell, hogy meglegyen. A főváros fejlődésének alapja már meg van vetve, most már csak idő kérdése, hogy igazán nemzetivé is váljék, de most már nincs is ok arra, hogy a főváros 1 támogatásában a vidék kimerüljön s épen nem volna észszerű, hogy elsenyvedjen. Sora érkezett a vidék föllenditésének, erősítésének. így lesz városiasabbá az élet, igy lesz élet a városban. S ha a <2 mintha a leánya volna. Egyszer majdnem rájött az öreg, hogy szerelmes is az uj leányába . . . Ni, az öreg szív . . . Feltette magában, hogy Erzsikéért nem engedi Pált, inkább maga megy el. Nehéz helyzet volt ez. Mikor hazaért, már ott várta a háza előtt a kis família. Erzsiké a Pál karján, fejét ráhajtotta az ura vállára. Ott volt Rózsika is, a másik szép gyermek. Erzsiké ifiasszony elébe futott az öregnek. Gergely a kengyelből mindjárt a menye karjaiba ugrott, majd eldöntötte azt a gyönge teremtést. Az öreg tele volt kérdésekkel, mintha egyebet sem hozott volna haza: — Hogy vagytok? Jó volt-e Pál? Rózsika nem kötődött sokat ? A kis csíz meg van-e még, a mit együtt fogtunk a múltkor? Hányszor volt elsózva a leves azóta? Aztán hamisan hozzátette: — Nem járt-e itt még a gólyamadár? Az elpirult, kis kezét felemelte, hogy rácsapjon a rosszalkodó öregre, az elkapta a felemelt kezet s szaporán összecsókolta. Borot- válatlan arca egészen vörösre dörzsölte a lágy kis kacsót. — Jó hosszú ideig tartott, mig Rózsikéra és Pálra került a sor. Ezekhez már nem is volt annyi kérdése. Bementek a házba. Bent levetette magát Gergely egy kiterített megvebőrre, úgy pihent meg. nemzeti erő csakugyan a vidéken van ! — a minthogy ott is van — ez az erő megkétszereződik. Ma már nem okvetlenül szükséges, — i hogy a fővárost gyarapítsák, ellenben az j országnak nagy érdeké követeli, hogy j a városok erősek, hatalmasak legyenek s ne internadonális, kozmopolita irányban fejlődjenek, hanem minden egyes város erős vára legyen a nemzeti érzésnek, hazaszeretetnek és az erkölcsök tisztaságának. Helyi és vidéki hirek. — Gajáry a központi választmányban. Gajáry Géza orsz. képviselőnket a múlt héten tartott megyegyűlés a központi választmány tágjává választotta. A másik helyre Wolfner Tivadar gödöllői képviselő jutott be. — Nász. Tegnap délelőtt 11 órakor kötött házasságot Borbély István anyakönyvvezető előtt dr. Herczeg József János fővárosi gyakorló orvos Galcselc Fanny úrhölgygyel, dr. Galcselc György szemináriumi aligazgató bájos nővérével. Tanuk voltak : Dr. lovag Rapcsdlc Imre püspök uradalmi és udvari orvos és Kohúth Lajos földbirtokos. Az egyházi áldást délután hat órakor adta az uj párra dr. Galcsek György a székesegyházban. — Buzaszentelés. Márk napján, tegnap ment végbe a buzaszentelés. Schmidt János kanonok-plébános végezte a szertartást, a melyen a várost dr. Franyó István tanácsos képviselte. — A. püspök az elemi iskolákért. Múlt hét közepén terjedt e! a hir, hogy a Steiner féle ház bérlőinek felmondtak, mielőtt beköltözhettek volna s az iparosoknak, kik az árlejtésen munkát vállaltak, lemondták a munkát, mert grófpüspökünk iskolai célokra megvette a házat. Nem kis érdeklődést keltett e hir, melynek történetét információink alapján a következőkben adjuk : A megyés püspök úr A közben pedig csak törte a fejét: Hát ezeket kelljen neki elszakítania egymástól ? Ezt az áldott jó asszonyt megszomo- i'itani azzal, hogy elviszik az urát háború-veszedelembe. Beszélni kell azzal a fiúval. — Erzsiké, Rózsika, menjetek a konyhára, nézzetek a vacsora után. Magára maradt a két férfi. — Te Pál, kit szeretsz te jobban, Erzsikét vagy az apádat? — kérdezte akkor. — Édes apám, ez nehéz kérdés. — Csak ki vele, nem haragszom meg, ha Erzsikét mondod, úgy segéljen, örülnék is neki. — Én nem tudom, kit. — De hátha, mégis ! Apámat is szeretem, meg Erzsikét is nagyon szeretem. — így van jól fiam, igy van jól; — apádat szereted, Erzsikét nagyon szereted . . . — Édes jó apám ! — Ne vágj a szavamba, igy van rendén. Édes apád tied már harminc esztendeje, Erzsiké tiz napja. Persze, hogy jobban szeretheted. — De . . . — Semmi de; majd akkor szólj te, a mikor kérdezlek; ülj mellém erre a medvebandára és hallgasd, mit mondok, de oszt ne legyen ellenvetésed. A fiú leült apja mellé a medvebundára. dr. Zádor János polgármestert magához kérette. A polgármester, bár beteg volt, elment és a grófpüspök kijelentette, hogy azzal a tervével, hogy felsőbb leányiskolát építtessen, fe'hagy, e helyet a leányiskolára szánt összegen a sürgősebb kérdést akarja megoldani és- az elemi iskolák ügyét óhajtja rendezni. Ezért egy nagyobb iskolát akar építtetni a Steiner- ház telkén, melyet a várostól átvenne. Mintegy 200 ezer korona ez, melyet a jótékony püspök a felsőbb leányiskolára szánt, ezt az összeget, a róni. kát. iskolaszék rendelkezésére bocsá- taná, ez alkudjon meg a Steiner-házra, ez építtesse fel ezen az összegen az elemi iskolát. A polgármester a grófpüspök óhaját tudomásul véve, azon ml intézkedett, hogy csakis a legsürgősebb munkákat végezzék az iparosok j a város legújabb tulajdonán, de a bérlőknek nem mondott fel, mert a város képviselőtestülete elé is kerül az átengedés, illetve az ingatlan eladása, melyet formailag tulajdonkép nem is vett meg még a város. A grófpüspök í tervét bizonyára osztatlan örömmel fogadja a város közönsége, mert a legfőbb ideje volt, hogy az elemi iskolák ügye dűlőre jusson s modern iskolába járhasson az ifjúság. A város képviselőtestülete valószinűleg ilyen formában nem is fog akadályokat gördíteni a terv meg- ! oldása elé. A város egy olcsón szerzett nagy területeit haszon nélkül fog átengedni, a melyet részben azért szerzett meg, hogy város- rendezésre használjanak fel. Ebből kifolyólag bizonyára ki is fogja kötni, hogy a ház jórésze lebontva, az a terület az utca szélesítésére szolgáljon, mert a Steiner-ház elölt oly szűk a főút, hogy valóban különösen hetivásárokon életveszélyes ott a járás. Később a Gálik-ház , hasonló nagy részének kisajátításával nemcsak a jövőre fog gondolni a város, hanem egyúttal a város legszebb terét s különösen a püspöki palota hatását fogja emelni. Ezek. azt hiszszük, közös érdekei a városnak is és a jószivű, áldozatkész főpásztornak is. — Kardvivó bajnokság. Múlt vasárnap mérkőztek az ország legjobb vívói a Magyar Athletikai Klub kardvivó bajnokságáért.. — Nos hát, édes fiam, háború lesz; a bolond muszka el akarja venni Sziléziát, az osztrák sógor meg nem akarja adni, hozzánk jött: segítsünk! Mi először nem akartunk, elmondtuk bajainkat, gravameneinkre kértünk orvoslást, cirkumskribáltuk követeléseinket, a mire a szomszéd responsuma az volt; ha mi kitisztítottuk a ti országtokat a töröktől, tisztítsátok most a mienket a muszkától. Hát mi tagadás, ebben igaza van. Erre kissé h í adóztunk, de a nagyobb rész még nem engedett; ekkor a sógor megígérte, hogy megvizsgálja a dolgunkat, no erre persze a markába csapta:.k és beleegyeztünk, hogy elmegyünk muszk.it hajtani. A fiú felkapta a fejét. Hja, a vér. — A nemesség felkel, — folytatta az öreg,. — a nádor a vezérünk, generális, brigadéros mind meg van már, csak a sereg van szerte az országban, de majd összegyűlünk. — Igen, megyünk ! — Nem addig a’ fiam; valamit akarok neked mondani. — Mondja, apám uram! — Ne instálj engem, úgy is mondom. No hát aszondom, hogy te nem mégy háborúba. A fiú felszökött helyéről. — Gsigavér, fiam, csigavér, — csitlitá az öreg. — Ne oly hevesen. Te nem fogsz elmenni, más megyen helyetted. — Helyettem ! Más ? Olyan nincs, édes apám
