Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-04-06 / 14. szám
Váci Hírlap 3 jelentése a városi és árvatári tőkék mikénti elhelyezése s az elhelyezés ügyében az 1877. XX. t-c. 291. §. és az 188G. XXII. t-c. 121. §. rendelkezéséhez képest a névszerinti szavazás megejtése than. — Kinevezés. Prohászlca Kamiit honvéd tiszthelyettessé nevezték ki. Prohászka legközelebb lemond rangjáról, mert a csendőrséghez fog átlépni. — Az árvák pénze. A takarékpénztár tudvalevőleg múlt év végén leszállította a kamatlábat s közölte a várossal is, hogy a nála elhelyezett árvatári tőkék után nem hajlandó továbbra is öt százalék kamatot fizetni. Minden jóindulat mellett nagy zavart okozott ez a városházán s hosszas tárgyalásba került, mig megállapították, mit csináljanak az árvák pénzével, hogy azok meg ne károsodjanak. A tegnapelőtt tartott pénzügyi bizottsági ülésén végre megállapodásra jutottak. Elhatározták, hogy az árvatári tőkék egy negyed részét arányosan megosztva a helybeli két pénzintézetnél helyezik el kamatozásra s a fennmaradó háromnegyedrészt pedig öt percentes kamatozásra jelzálogkölcsönökben helyezik el. Tekintve azt, hogy több mint háromszázezer koronáról van szó, legközelebb olcsó kölcsön lesz kapható a városházán, mely olcsóbb lesz akármelyik pénzintézeti kölcsönénél feltéve, hogy a mai közgyűlés, mely elé az indítvány kerül, azt elfogadja. A városi tőke egy nagy részét pedig jól kamatozó állampapírokban helyezik el. 102 üiázasulandó. Nem régiben említést tettünk arról a mozgalomról, hogy városunkban a vadházasságban élők összeesket- tesenek. A mennyit címül irtunk fel, körülbelül annyi él vadházasságban, nagy gondjára rendőrkapitányunknak. Ő ugyanis a hét folyamán egymásután citálta be őket hivatalába mindegyik párnak ugyancsak a lelkére beszélt. Soh’ se hittük volna, hogy Kálió rendőrkapitány oly érzékeny húrokat képes pengetni. A prédikáló székből oly lelkesen nem beszél a pap, mint ő iparkodott a lelkűkre hatni, hogy házasodjanak meg. Legelőször a leány-asszony 'puháit meg majd minden esetben s boldogan bólingatott a kapitány argumentumaira, aztán a férfi, ki az asszonynyal oly hosszú ideig élt vadházasságban. A legtöbb a házasság költségeit emlegette, de mikor a rendőrkapitány felvilágosította őket, hogy úgy az egyházi, mint a polgári házasságkötés pénzbe nem kerül, felvidult az arcuk s egy —kettő megkockáztatta nézetét: — Csakhogy kijött törvénybe, hogy meg kell esküdni! így szóltak s a legtöbb pár megígérte, hogy meg fognak esküdni. Van egynéhány azonban, kiknek él a feleségük, vagy az uruk, ezek pedig megindítják a válópört. A rendőrkapitány üdvös mozgalmat indított meg, mert az anyakönyvvezetőnél egymásután jelentkeznek a vadházasságban élő párok s már eddig is több. mint tizenöt pár lépett törvényes házasságra. Lehet, hogy egy év múlva már Diogenes-lám- pával kell keresni vadházasságban élőket városunk területén. — -A Hazai enged. A hazai villamossági részvénytársaság tudvalevőleg szintén pályázott utólag a villamosvilágitásra. Ajánlata meglehetősen kedvező, de még előnyösebbé tette 1 a héten, midőn vezetőfőmérnöke újabb eugedj ményeket tett a nélkül, hogy erre felszólítást I kaptak volna. Az ajánlatukat következőkkel tették olcsóbbá: A városi középületeket (kórház, városház) a világítási árnál húsz percenttel olcsóbban világítják. Az ajánlat tudvalevőleg egyik főpontja, hogy az évi nyereményben részesedik a város. Ezt a haszonjutalékot most garantirozzák. Az első öt évben három, az öt év utáni esztendőkre pedig négy ezer korona haszonrészesedést biztosítanak, a mely összeg azonban csak nőhet, nem kevesbedhet. Hogy a vállalat üzemét ellenőrizhesse a város, hajlandó a részvénytársaság a város mindenkori polgármesterét az igazgatóságba beválasztani. Az ajánlat 2. §. szerint, ha a város 10 és 15 év közt a villamos telepet átveszi, úgy a létesített gépházért és kútért 30 ezer koronát kellett volna fizetni a vállalkozónak. Most ezt az összeget 20 ezer koronára engedték le. Az egységárakat eddigi nyolc fillérről hét fillérre — Közgyűlés a városházán. Vác város képviselőtestülete ma délután három órakor rendes közgyűlését tart, melynek tárgysorozata következő: 1. Közgyűlési jkv hitelesítésére határnap kitűzése és a hitelesítő tagok megválasztása. 2. Polgármesteri jelentés a f. évi január havi — 3. Ugyanaz a f. évi február havi — 4. Ugyanaz a f. évi március havi pénztárvizsgálatról. 5. Polgármesteri jelentés a f. évi fősorozás eredményéről. G. A városi polgármester bemutatja 323—1902. sz. vármegyei közgy. végzést az 1900. évről vezetett köz-, szegény-, közigazgatási letét-, kórház- és közmunka számadások jóváhagyásáról. 7. A városi polgármester előterjesztése az 1902 —1904. évekre megalakított adókivető bizottság mellé 2 bizalmi tag és 2 bizalmi póttag kiküldése tban. 8. A városi polgár- mester bemutatja az alsófokú ipar- és kereskedelmi iskola 1895—9G. és 1896—97. évekről készített számadását fölülvizsgálás céljából. 9. Ugyanaz bemutatja a vármegyei alispán úrnak 8045—1902. sz. leiratát, melylyel tudomásul vette a Váci Takarékpénztár-, Özv. Joó Istvánná-, Özv. Peskó Medárdné-, Nyugalmazott papok háza-, Magyar kir. államvasutak-, Özv. Pápa Lipótné-, Görög Egyház és Özv. Millmann Jánosné legtöbb adót fizető városi képviselők meghatalmazottainak bejelentését. 10. A városi pénzügyi birottság jelentése az 1901. évi városi szegényalap-, pénztári-, kórházalap-, közigazgatási letét-, városi közpénztári- és községi közmunka számadásainak megvizsgálásáról s előterjesztése azok jóváhagyása, számadóknak a felmentvény megadása és törvényhatósági jóváhagyás alá leendő felterjesztése tban. 11. Ugyanaz az 1901. évi árvapénztár és árvaletét számadásainak megvizsgálásáról s előterjesztése ezen megvizsgált számadások jóváhagyása és a számadóknak a felmentvény megadása iránt. 12. A városi pénzügyi bizottság előterjesztése Huj János és társainak 187/902. sz. a. iktatott kérvényéről a Mező-utca es az onnan a Rádi-ut felé vezető útszakasz szabályozása és kövezése tban. 13. A pénzügyi bizottság véleményes zuhatagokká, felhabzó foly ókká váljanak a szirtek közötti fióktengerekben, ragadó folyású csatornákban. Mintha az orkán elszabadult volna és száz sziklatorokból fújna, a természet játékához a morajló zúgást szolgáltatva. Nem hallani az elemek zokogásától a lármás arabok, bárkás emberek torokhangu vad zajgását. Jaj de kicsiny az ember, csöppség, gőgjében, hatalmában, haragjában, elnémuló semmiség a haragvó természethez képest! Ismételjük: kicsiny ember és nagy természet ! Macskázó gőzösünk, a vasbordájú kolosszus a nagy hullámok által oldalba vágva, apró bárkaként himbálózott a tenper távlatán. Inog és bukdácsol a viz szintjén, a mely össze-vissza mélyen szántva, fodrozva van. Táncot jár a tornyos árbocok fellobogózott hegye, köriveket ir a levegőben. A kürtő bő torka mérgesen hányta gomolyokban a füstöt. Érezteti magát az éhség. Alig várjuk, hogy elérjük a hajótestet, a mi nagy vasbordásunk fedélzetének a szurkos deszkáit. Milyen nagyszerű lesz ott a megszokott, nélkülözött, mindnyájunkkal megkivántatott feltálalás. Mindenütt jó, de legjobb otthon, otthon a mi hajónkon, az Achille-n, a melynek látásán az arcunk láthatólag felderült, miként hosszas távoliét után az édes apánk portája — mosolyog felénk a fehér ház füstölgő kéményével. Mindezt könnyű elgondolni, de mikor jutunk a hajó oldalhágcsójára? Ez most az egyetlen gondolatunk, a bökkenő, mely foglalkoztatja a fáradt agyunkat. Hullám-hullámra hág. Nagyot csobban, leesik. Némulj el már tenger, egyenesedjél ki, mint a milyen tükörsimának ismertünk ide- utunkban. A tenger ránk se hederit, pitteg- pattok, mint a zsémbes asszony, kinél nehéz elvárni a véget. Meg-meglocscsan a viz, maradnak a nyílt örvénytorkok, fehérre, porrá morzsolódik a csobbanó hullám-habja. Mig mi a természet játékán, — mely csak a mi szemünkben harag — gyönyörködtünk, hüledeztünk, velünk szemlől-szembe vasmarokkal, megnyúlt száraz ujjuk, kieresztett tenyerük minden erejével szorítják meg a kezünket a csontos, sovány arabok s mintha vezény-szóra cselekednének, visznek, röpítenek a parthoz vont bárkák felé. De a parton a futó hullámok fodrozódnak, arcunkba permeteznek. Egy egy sirály elvijjogja magát fölöttünk. Általános kavarodás támad. Társaságunk hölgyeivel sem sokáig tétováznak a megtermett vállú legények, hanem mielőtt ellenkezhetnének, a hátukra fölemelik azokat sebtiben, nem válogatnak rossz, vagy jó fogású termetben, hústalan csontkezűk erős fogásával lefejtik kezükről a keztyűt és gyors munkájukban felcsipik a rokolyájukat. Az előkelősködésnek vége. Szepegés ri le az arcukról. Viszi az erősebb nem a gyengébbet, még pedig úgy viszi, hogy a fehér karok ölelik át a fekete nyakat, fekete kezek fogják össze a fehér lábakat. A vér a nők arcába száll, de aléltság egyet sem fogott el. Idő nem volt rá. A letevés sem valami udvarias. Az arcok torzultak a rémülettől, mikor habra hab szakadt. A milyen volt a kibárkázás, olyan a bebár- kázás, csakhogy most még jobban siettek, mert zúgott, morgott a tenger — és a türelmetlenség ragadós. Szólásra állva, fogadkoz- nak is a hölgyek az ijedségből kiocsudva izgatottságuk csitultával, hogy ilyen útra többé nem mennek. Mintha bizony előre kirajzolhatnánk magunknak az utat, mintha előre tudnék, milyen lesz a besegítés Jaffánal ? Annyit azonban megtanulhattak a vállalkozó hölgyeink, hogy az útra fesztelenebb ruhát kell ölteni és a divatnak nyügző zsarnokságát, a vállfüzőt letenni. Még nem ugrottak át a sánezot, mégis kellett mosolyogni. Rajtunk a sor. Némelyünket úgy a bárka fenekére dobnak, hogy az odavágódásban széthullik a lazán göngyölt sok olvasó, csakúgy gurulnak a gyengén sodronyzott, elszabadult szemek. Jajgató állapot. Törik a mi törékeny, eldarabolódott a kagyló lapos csont-házára gonddal vésett dombormű. Áznak a képek, mert egy-egy goromba hullám a bárkába is becsap. Annál értékesebb lett minden emléktárgy, mely előbb csak érdekes volt. (Vége következik.)
