Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-01-26 / 4. szám
Tizenhatodik évfolyam. d. szám. Vác, 1902. évi január 26. Előfizetési árak : Egész évre....................12 korona. Negyedévre .................... 3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjelen minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovach. Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Mi hasznunk lesz az új vasutunkból ? Vác, január 25. A Váci Hírlap évek óta hirdeti, hogy városunk csak úgy emelkedhetik, ha Vácot vasúti gócponttá sikerül tenni. A főváros közelsége nagyon érezhető, iparunkra, kereskedelmünkre már-már fojtó hatást gyakorol. Uj vidéket kell szerezni, hogy Vác annak központja, kis fővárosa legyen s akkor anyagiakban való emelkedésünk aligha maradhat el. Éppen a kellő időben jelentkezik a vác—romhány—drégelypalánki vasút, melynek kiépítésétől nem vagyunk már messze, hisz a kereskedelmi miniszter kijelentette egy nagyobb nógrádi küldöttség előtt, hogy a vasutat e tavaszon már épitni fogják. Ha e vasutunk meglesz, nincs messze az az idő, mint hiteles helyről értesülünk, hogy a vác—aszódi vonal kiépüljön s Magyarország északkeleti forgalma Vácnak terelődjön. Egyelőre fontos nekünk a drégelypalánki vasat, megismertetjük tehát azt olvasóinkkal : A tervezett vasút a magy. kir. államvasutak Vác állomásából indul ki és 7’7 kilométer hosszúságban párhuzamosan halad a magy. kir. államvasutakkal, annak 225/26 szelvényénél eltér attól és Verőce község alá kerül, a hol a 9-dik kilométernél a katalin-völgyi állomásba fut be. Ezt elhagyva, bejut a nagymarosi patak keskeny, festői szép völgyébe, a hol a 15-dik kilométernél Szokolya állomás létesül. A völgyből kiérve a 21-dik kilométernél Berkenye állomáshoz ér. Innét egyenes északi irányt vesz a vonal, miután a 2-dik kilométernél levő Nógrád állomáson keresztül haladt, eléri a 29-dik kilométernél Diósjenö elágazó állomást. Innen a fővonal északi irányát megtartva a 34 kilométernél Bor so sb er inke, a 37 kilométernél Nagyoroszi állomásokon áthaladva, a 48-dik kilométernél befut a párkány — nana—balassagyarmati vasút drégelypalán ki állomásába. A szárnyvonal Diósjenö állomásnál ágazik ki a fővonalból és keresztül halad az 5-dik kilométernél Tolmács, a 7-dik kilométernél Rútság, a 11-dik kilométernél Bánk állomásokon és végződik a 17-dik kilométernél Romhány állomással. Ekként az egész vác—drégelypalánki fővonal hossza 48 kilométer, a diósjenö— rétsági szárnyvonal hossza pedig 17 kilométer. Ez a vonalhálózat felöleli magába a Vác és Balassagyarmat, valamint Ipolyság városok között elterülő vidéket és az összes jelentékenyebb községeket a létesítendő 11 nagy állomás által bevonja közvetlenül a vasúti hálózatba. Egy eddig teljesen elzárt vidék terményeinek teremt utat és nyit piacot. Módot nyújt az eddig aknázatlanul fekvő kőszén, vas, érc és kőbányák terményeinek kiaknázására s az óriási terjedelmű erdők értékesítésére. E vidék terményei, már a mennyire az eddigi gyarló forgalmi eszközök megengedték, évtizedek óta a váci piacra lett beszállítva. Mennyire fog városunk jelentőségében emelkedni, ha a tervbe vett Az én első bálom. Elértem a tizennyolc évet; azt a kort, mikor kétségbeesett erőlködéssel iparkodtam ki- huzgálni a pillét, mely egy később kaczkiásan kunkorodó bajusznak képezte volna alapját ; azt a kort, midőn a gyerekből fiatalemberré vedlődő individium a karjait és lábait annak használja, hogy ügyetlenségből mást oldalba taszitszon, vagy pedig idegen tyúkszemet taposson le. Szóval még kifejlődött béka nem voltam, de megszűntem ebihal lenni. Hogy gyerekből fiatal ember lettem, igazolja azon szent érzelem, mely nehány hó óta hevitette hőn dobogó keblemet, mely érzelem oly sok bánat okozója lön. Igen szerettem, egy angyalt, a legforróbb, legönzetlenebb, legtisztább szerelemmel. Ő az édes a szomszédban lakott és kertünkből, melyet az ő kertjüktől egy alacsony léckerítés választott el, órákig bámultam szó nélkül, hódolattal, ifjúságom őszinte imádatával. Hölgyem társalkodónő volt a szomszéd föld- birtokos urnái és Mecklenburg szülte őt a világ dicsőségére s az én örömemre. Az első virágzáson túl vala, sőt apám — ki szerfölött gúnyolódó ember volt — azt állította, hogy 40 tavasz feje felett már rég elviharzott. Mind a mellett orcáján a fiatalság pírja ragyogott és apró fekete szemei oly nyájasan, biztatóan sugárzottak felém, hogy szivem minden burját édes rezgésbe hozta. S a termete, az a szép termel. ...... Avagy láttatok-e már egy hatalmas terebélyes tölgyet, melynek tölgyét két emberi kar átfogni képtelen ? Ilyen tölgyhöz hasonlított az én Zirzabellám, —- mert ez volt hölgyem keresztneve — megtermett, hatalmas, kinek bajos derekát szintén nem lett volna képes átkarolni két férfi kar. De hogy nagyságáról fogalmat alkossanak önök is, elárulom, hogy az én üulcinám kilókban nyomott egyszázhatvanötöt bruttósulyban és mint a közeli hentes ismerősöm mondotta, megmérése alkalmával az ő teherhez megszokott mérlegét is megviselte ez az óriási súly. És varosunk ezen legnehezebb hölgye az én kedvesem vala . . . az enyém és senki másé .........beszélni ugyan nem beszéltünk egymással, mert én imádott anyanyelvemen kívül mást nem tudtam, ő pedig csak Mecklenburg zengzetes tájszólásán beszélt de szerelmes áhítattal néztem órákon keresztül, midőn a kertben regényt olvasott és egy-egy érzékeny jelenetnél olyanokat sóhajtott fel, hogy a kertben levő nyárfák és orgona bokrok a nagy levegő mozgástól zúgni kezdettek .. . Ilyen sóhajok után epedő szívvel vonultam a méhecsbe és irtani hozzá szerelmes verseket . . . melyeket sem ő, sem más soha fiem olvasott. Csak Bodri, a bű Bodri volt titkom részese, azonban egy alkalommal, midőn egyik versemet felolvasni kezdettem neki. kétségbeesett vonításba tört ki és borzasztó nagy ugrások közepette a város végére szaladt el, honnan csak két nap múlva tudták kedvenc életével a libacombbal haza csalogatni. De még később is, ha papirt látott nálam, hányát-homlok menekült közelemből. Szerelmi idyllem már négy hónapig tartott a nélkül, hogy ő vele beszélhettem volna, midőn közbe jött egy esemény, mely összehozott bennünket. Városunknak egy kebeldus érző szivű hölgye ugyanis olvasta „Divatlapból“, hogy Szudánban és Abessyniában a gyermekek mezítláb járnak. Nemesen érző szive megfájdult és elhatározta, hogy egy nagy bált rendez a szudáni gyermekek fel- csizmásitására. Jó anyám ismételt esdeklé- seimre megengedte, hogy én is résztvehessek először életemben ezen bálon. Atyámnak a a szalonruhájából, melyben 1857-ben nézte Ő Felsége bevonulását, a szabó egy modern frakk öltözetet csinált. Midőn felpróbáltam, a szabó és az édes anyám el voltak ragadtatva ; az apám ugyan dörmögött valamit majmokról és állatseregletről, de azt senki sem vette komolyan. A nagy nap végül elérkezett, melyet annál nehezebben vártam, mert a szomszéd szobaleánya elárulta, hogy szivem hölgye Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
