Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-03-16 / 11. szám
Tizenhatodik évfolyam. 11. szám. Vác, 1902. év március 16. ß Előfizetési arab: VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Egész évre ........................12 korona. Negyedévre ........................3 korona. Kiadótulajdonos: Felelős* szerkesztő : Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjelen minden vasárnap. Kovách El’IlÖ. Dercsényi Dezső. \j3 y f\ Szerkesztőség es Kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Március Idusán ! Midőn a tavaszi enyhe napsugár csókja kiszívja az anyaföld léli fagyát: felébred dermettségéből a természet, csattogó madárdal teszi hangossá a ligetet, zöld pázsit disziti a réteket. Magyarországnak is volt egy ilyen hatalmas tavasza, felébredése, feltámadása. Hosszas, téli álomban aludt a nemzet. A zsarnokság békóba verte a szabad szól, a gondolatot. De mint mikor a földet boritó hólepel alatt bimbója fakad a kis ibolyának: a szabadság eszméi eleinte csendben, később mind hatalmasabban áthatották népek, nemzetek szivét ; megkezdte Páris és Franciaország. A forradalom szele végig zúgott egész Európán, a szabadság dalát énekelték a világon szerteszét, széttörött a százados bilincs, trónok összedőltek és álruhában menekültek a népeket boldogító hatalmas miniszterek. Ez a hatalmas fellobbanás nem hagyta érintetlenül Magyarországot sem. A labanc. li la : Gyulai Farkas. Lángban állott az ország. Rákóczy Ferenc kurucai dicsőséggel hordozták a fejedelem zászlaját, a labancok pedig elárasztották a megyéket, pusztítva ma itt, holnap amott. Ám a dicsőség nem örökéletü és nem egy helyen, hol árulás, hol egyéb baj miatta labancok felül kerekedtek. Pillanatra mintha meghajolni, lankadni látszott volna a fejedelem zászlaja, hogy aztán annál magasabbra emelkedjék s ha akadt is a férfiak közt egy vagy két áruló, voltak még nők is, kik nemcsak szivök érzésével, de csatára nem termett kezükkel, valósággal, fegyverrel harcoltak ama férfi mellett, ki az ország felujhodott sebeit akarta meggyógyítani a szabadság balzsamával. * * * Lauenstein Gottfrid lovag labanckapitányt a generálisa, Ritschán, előhivatva, igy szólt hozzá: — Nevezetes föladat vár önre, bajtárs. Lauenstein sürü szemöldökét összevonva, Ritschánra nézett, jól tudta, hogy nehéz és kellemetlen dolog vár rája. Ritschán sohase szerette őt valami nagyon, talán a lovag hirtelen természetéért, vagy talán, mert tudta, hogy járatos az udvarnál, hol vele, ki igen A bécsi forradalom hírét alig halija meg a márciusi magyar ifjúság, gyűlésre jött össze a Pilvax kávéházban. A lelkesedés tetőpontra hág. És alig bontakozik ki március Idusának hajnala, tettre készen gyülekeznek a nemzet vezetői. Szerdai nap volt, ködös, esős idő. A napsugár alig tudott kibontakozni a felhőrétegen keresztül s mintegy varázsütésre, Petőfi lángszavára szabad lesz a sajtó, lázasan kapkodja a fellelkesült nép a szabadsajtó első termékét, Táncsicsnak megnyílik börtönajtaja, a zsarnok hatalomnak sem ereje, sem bátorsága nincs a lelkesedésnek útját állni. Lelkem el el mereng, a múlton, ha erre a fényes napra gondolok. Páratlan a világ történelemben. Egyedül Magyarország csinálta meg vér nélkül, tisztán a lelkedesedés hevével forradalmát, szerezte meg szabadságát, azon életbevágó jogokat, mikért hiába küzdött évtizedeken keresztül. Azóta ünnepünk nekünk 1848. Március 15-ike. kevés ősre hivatkozhatott, a büszke bécsi urak nem nagy barátsággal bántak. Valami csöndes ellenségeskedés kerekedett igy a két férfi közt. Vannak ilyen ok nélkül való gyűlölködések, melyeket a személyes érintkezés, a ki- magyarázás nehány pillanat alatt eloszlat, de erre a találkozásra alkalom, nyugodtság kell és idő : olyasmik, melyekhez háborúban a katona nem igen juthat. Lauensiein haragos sejtelemmel szólt, hanem azért nyugodtan : — Generális úr, várom parancsát. Ritschán szúrós tekintettel mondotta : — Hadadvárra van szükségünk. Egy napi járásra fekszik innen. Csak egy asszony védi: Béldi Zsuzsánna. Egy egész regimentet vigyen kapitány úr s ha a várat elfoglalta, azt hiszem, már óbester úrnak szólíthatom.. Sok szerencsét. Még ma induljon. — Ezzel otthagyta a kapitányt. Lauenstein elsápadt s majd hogy meg nem tántorodott Béldi Zsuzsánna nevének hallatára. Eszébe jutott egy királynői termetű, ej- sötét hajú leány, látta villogó szemeit, megcsendült édes hangja, mely réges-régen, mikor még nem tört ki a vért árasztó országos vihar, mikor Lauenstein mint vértes-hadnagy Hadad várának vendége volt vadászaton, megremegtette szivét. Es hogy méltó utódai vagyunk őseinknek, hogy nem küzdöttek hiába, mivel mutathatja meg jobban az ősei vérével megszerzett szabadságot élvező utókor, mintha egy szívvel, lélekkel, igaz lelkesedéssel ünnepeljük, örök büszkeségünk, március Idusának emlékéi. Ünnepnapja ez a nemzetnek, legszebb ünnepnapja. Némuljon el e napon minden viszály, minden pártoskodás, tegyük félre a napi munkát, öltözzünk ünneplőbe és úgy siessünk dicső őseink emlékét ünnepelni. És a kezdetben kicsiny, csak kis rétegeket felölelő mozgalom mindig hatalmasabb lesz, évről-évre többeket von magával a lelkesedés hullámgyűrűje, nem tart vissza senkit viselt állása, kora, a társadalom minden rétege, apraja nagyja egy a lelkesedésben. Vác városa e tekintetben is az elsők elseje. Maga a városi tanács áll a mozgalom Vadászatra hívták többedmagával közel állomáshelyéről a vár urához, ki nem éreztette vele, hogy idegen s akkor, ah, akkor kellett mégis nerkednie Zsuzsáiméval. Mikor először meglátta a gyönyörűséges barna leányt, belecikázott valami, mint villám a szivébe. A leány perzselő tekintete odatalált a szive közepébe s alig tudott felelni kérdéseire. Mintha álomban járt volna pár napig. Mily boldog volt s milyen fajdalom tépte mégis szivét. Zsuzsánna nyájasan, szívesen szólt hozzá ; a fiatal tiszt finom beszéde, minden hányavetiség nélkül való modora rokonszenvessé tették őt a leány előtt. Dallamos hangját áhítattal hallgatta az idegen tiszt, a ki jól értett magyarul s maga is törte a nyelvünket. Hogy bátoritgatta, javította magyar beszédében a leány ; — mikor aztán válniok kellett, milyen jósággal, milyen szívességgel vett tőle búcsút, tőle, ki epedő szívvel távozott el a várból, magával vive édes úrnőjének képét. Sorsa aztán elvitte arról a környékről. Nemsokára meghallotta, hogy Zsuzsánna el- mátkásodott. Egyik rokona jegyezte el — idősebb férfi. Lauenstein áthelyeztette magát Bécsbe. Minek maradjon ő, a szegény tiszt reménytelenül azon a környékén ? El, el mind nagyobb távolságra. Aztán kitört a háború zajában egyszer, nem Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer. ír;v* ’:v. . ■i
