Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-12-28 / 52. szám
Tizenhatodik évfolyam. 52. szám. Vác, 1902. december 28. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : Egész evre ....................12 korona. Negyedévre .......................3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjelen minden vasarnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Tisztujitás előtt. Vác, dec. 28. Egy városnak semmi sem vág jobban érdekkörébe, mint leendő tisztviselőinek ki és megválasztása. Erkölcseiben fedhetlen, önérzetes a közügy iránt odaadó gondoskodással viseltető munkás, kötelességtudó tett és becsvágyra törekvő és kellő előképzettséggel, rátermettséggel biró lelkiismeretes elöljáróival, fellebbvalóival szemben tisztelettudó engedelmes és nem pajtás- kodó tisztviselő Isten áldása annak a körnek, mely ügyeinek vezetésére kiszemelte és bizalmával megtisztelte. Ezzel ^ellenkezőleg valóságos átka az olyan tisztviselő, ki kötelességét immel-ámmal, kedvtelenséggel, unatkozással, a dolognak mindig könnyebb és kényelmesebb részét kővető sokszor az előképzettség hiányánál fogva hivatalos teendőben ingadozással egyedül , a megélhetésre és a hivatalos óra lejáriára tekintő s minden szorgalmat tett és. becsvágyat nélkülöző any ha munkával él vissza az őt megSzomorú karácsony. Szegény vak ember ül a zongora mellett, elhagyja a nótát ott, hol belekezdett. Maga elé mered, szomorúan, szótalan, fénytelen szeméből omlanak a könnyek: Karácsony este van ! Kinek is volna ma dévaj táncra kedve, hamis pir az arcon, úgy van oda kenve. Zokognak a pamlag sarkában untalan; a mikor ünnepet ül az egész világ : Karácsony este van ! Üres a nagy szoba, nincs egy árva vendég a szomorú házat fel hogyan keresnék ? Oly kevés e napon a ki családtalan; csak a kitagadott érzi százszor fájón: Karácsony este van! Péterfi Jenő. Karácsonyéj 1848-ban. (Egy szemtanú elbeszélése.) A schwechati és móri szerencsétlen csaták in a Miklós-huszárok egy százada karácsony jtjén az utóvédbe mint ágyú fedezet volt psztva egy 12 fontos üteg mellé. Az üteget szgleba tüzér-főhadnagy vezénylete azon rancscsal, hogy az utóvédhez csatlakozzék. választó közönséggel szemben. És két- i szeres az ily tisztviselő alkalmaztatásának az átka, ki mig a mások szemében a szálkát igen, de a magáéban a gerendát nem találja meg és nagyhangú szó- szátyárságban a közügyek rendszertelenségében és egyéb és sokszor bizony a tisztviselők együttes munkásságának hiányaiban keresendő, de előtte nem ismeri és más terrénumokban kalózkodó okokban keresi a bajok kútforrásait. És a minők ezek a tisztviselők, szakasztott másai azok a kisebb érdekkörök, a melyek a beválasztandókkal bárminő szempontból érintve vannak. Az ilyen kisebb érdekköröknek aztán megvannak a maguk hangadói, kürtösei és a nyilvánosság porondjai a mindenre képes tett fegyverével bajnokká avattatják fel magukat, szentül meglevén győződve arról, hogy egyedül ők az igazság hirdetői. Sújt, vág, öl, becsmérel és a jó Ízléssel ellentétes bombasztikus, gúnyos megjegyzésekkel és kifakadásokkal készíti —• Van-e valami ennivaló ? — kérdezte a századostól a lassú menetelés közben a tüzér főhadnagy, — már harmadik napja, hogy csaknem minden étel nélkül vagyunk. — Bizony mi sem különben, válaszolt a svadronos, a ki éhségének csillapítása végett már a különben eltiltott bagózáshoz fogott. Előttünk 30.000 ember menetelt, a mely minden útközbe eső korcsmát, boltot, sőt kutat is teljesen kifosztott, mikorra tehát mi oda jutottunk valamihez, már a kutban csak iszap, a korcsmában pedig semmi sem volt. A legénység már békétlenkedett, mert hiszen már a bagó is fogyatékán volt nálok, valami harapni valóra pedig egyáltalán nem volt kilátás. Délután 5 órakor, — miután már hajnali 3 órától, tehát 14 órán meneteltünk — parancs érkezett, hogy az utóvéd ott, a hol áll, lemozdonyoz, s a lovak éjfélig megeresztett hevederrel, a legénység ütközet-menetben menetkészen áll, éjfélen túl pedig készenlétben, tábori tüzek nélkül. Támadás esetén jelentés az alakuló helyre s bevárása a további intézkedéseknek. A parancs bennünket — mint utóvédet — egy tengeri tarló puszta helyén talált. — Nos tehát százados ur — fordult parancsnokunkhoz a főhadnagy — a Jézuska száelő a választási harcot, hogy boszút szítson az ellenfelek között s ne a szelíd meggyőződés érvével egyenlítse ki az ellentéteket, kiválasztani a jót, az érdemeset s csendesen, higgadtan mérlegelni a tényleges állapotokat, melyek a tisztikar részéről orvoslásra várnak. Tagadhatlanul igaz, hogy Vác varosa, mint ilyen a rendezett íanácscsal biró város fentartási és közigazgatási szempontból kedvező helyzetben alig van. Kiadásai és bevételei rossz arányokat öltöttek, de annál kevesebbek a beruházási alapok és a mik vannak is vélt beesőknél értéktelenebbek. Ezekért azonban pusztán a tisztviselői kart okozni nem szabad, mert ezek csak alkalmazottak és munkakeretükben okozott vétségükért, hanyagságukért fegyelmi elbírálás alá esnek. Ezért az uj tisztikartól, melyet holnap varosunk választ, a jövőben eszméket kérünk, melyeknek megvalósítása emeli a jó létet, a város fejlődéunkra még csak egy profuntot sem juttatott, sőt még csak egy kis tüzet sem. a mely mellett dermedt tagjainkat megmelegithetnénk. Hanem, ha meg nem sértem, egy kevés burnó- tom még van. Szolgálthatok vele ? A svadronos elegáns, komoly, finyás fiatal ember volt, ki még a fárasztó menetelések alatt is folyton gondolt arra, hogy pl. fehérneműjét naponként változtassa. Természetesen, mikor a készlet kifogyott mindkét privadinerje tarsolyából, akkor újra kezdte a dolgot: előszedte az cíviseiteket, de azért naponként átöltözködött. Mohón nyúlt most a feléje nyújtott burnót szelencéhez és a volt gárdatiszt, a ki éveken át volt Bécsben az udvarban, a parkethez szokott gavallér most egész élvezettel tubákolt. Éjfél után egy két óra lehetett, midőn a fagyos kocsi utón a távolból a lovak dübörgését hallottuk. Rövid idő múlva már a kardhüvelyek pengését is tisztán ki lehetett venni. A sűrű zuzmarás ködben azonban még akkor sem láttunk semmit, midőn már az egyes német vezényszavakat is tisztán hallottuk. — Vasasok ezek, — suttogá a hátam mögött a trombitás. — Honnan tudta azt kend? — kérdeztem tőle bosszúsan, hogy figyelésemben háborgat. — Hát csak onnan, mert a lovaink nem ‘erencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
