Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-11-16 / 46. szám
Tizenhatodik évfolyam. 46. szám. Vác, 1902. november 16. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak : S^ész évre ........................12 korona, j Negyedévre ........................ 3 korona. J Egyes szám ára .... 24 fillér. j Meg-jelen minden vasarnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség es kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Újságírás. Mit irhát és mii Írjon az újság? A legelső és legfőbb feltétele az újságírásnak az, hogy az iró tollának kút- forrása és kiindulási pontja az igazság legyen, a melyhez akkor is vissza kell térnie, ha mondanivalóját elvégezte: továbbá az, hogy szóljon a meggyőződés hangján, az igazság erejével és a mit mondani fog, annak hatása lesz mindenkire. Az igazság átjárja valónkat, magához vonzza a gondolkodó egyének összeségének ítélő képességét. Hatalma előtt meghaj'ik a nagy ész és a kis tehetség. Mindenki úgy tekint rá. mint mentőre, mint a hajós a tisztuló égboltra, nagy vihar idején. És mint a nap melege életet önt a hidegtől megdermedt tagokba, új rügyet fakaszt a fán, felébreszti a természetet, — úgy az igazság, ahova csak bejuthat, mindenkit, felemel, megnyugtat. különösen ha lesújtanak a ránk nehezedő körülmények; midőn megtámadnak, bár érezzük, hogy nem vagyunk hibásak. írjon az újság mindenről, a mi közérdekű. mit a politikai és társadalmi események árama felszínre hajt. Mozogjon a megszámithatatlan igazság szigorúan körülzárt keretében, ne kívánja azt megkerülni, vagy egészen elhagyni, csak azért, mert a párt, vagy épenséggel az anyagi érdek pillanatnyi kívánalma talán azt tanácsolná, vagy annak megnyilatkozása kellemetlen helyzetet teremtene részére a világ szeme előtt. Mert az j igazság elébb utóbb kiderül s habár azt el lehet nyomni rövid időre, sőt megeshe- tik az is, hogy némelykor nem hallják meg azt sem, midőn reá figyelmeztetnek, de örökre elaltatni, véka alá rejteni nem | lehet: utat tör az magának. A mit ir, írja meg a műveltség és a társadalmi érintkezés szabályainak betartásával, s a mi fő, senkit ok nélkül ne sértsen. Kerülje a személyeskedést és ne nyúljon bele avatatlan kézzel a családi élet szentélyébe, miből a köznek semmi, de az erkölcsi életnek biztos kára lehet és van. Személyek nevét csak akkor vonja be a közügyek tárgyalásába, midőn arra feltétlen szüksége van s midőn személyt támad, tegye azt azon meggyőződésben, hogy a mit róla mond, azt btzonyitani is tudja és hogy az igazság felderítésével a közügynek tesz szolgájától, annak érdekeit mozdítja elő. Ily esetben jogosult és sokszor kötelesség is a személyes támadás, de máskor a politikai érettség és a társadalmi jómüvelt- ség ellen elkövetelt bűn. Épp azért a közügyeket, a mennyiben csak lehet, az egyénektől elvontan, mindig az ügy érdemében kell tárgyalni, mert ekkor elfogulatlanabb lesz Ítéletünk és mások is látván a páratlanságot, inkább fognak véleményükre hallgatni. A közügyek megbeszéléhez szóljanak hozzá a társadalmi állásuknál független emberek is, a kikről feltehető, hogy midőn valamely dologban állást foglalnak, minden más érdek mellőzésével csakis a közügy lebeg szemük előtt. Ez nem azt jelenti, hogy más kevésbé független emberek nem bírnak valamely kényesebb dologban épp oly, ugyancsak az ügy hasznát előmozdító véleménynyel, Mese az életből. A nagy bérház minden ablakából kiváncsi fejek bújtak ki, mikor a fényes esküvő a ház előtt elhaladt. Csak a padlásszobák egyik ablaka maradt becsukva. Az ablaknál ült egy vézna asszony, mellette egy kis fiú játszadozott. — Most van a lakodalma! sóhajtottt fel és fájdalmas arccal nézett arra a berámázott képre mely egyszerű szobácskájának egyetlen díszét képezte és a mint kilopódzott könyeit gyermeke előtt elakarta rejteni, kihullott kezéből a munkája és könyező arcát eltakarva .lehajtotta fejét. Visszagondolt mindarra, a mi vele történt. Fiatal volt és szép. Szegény szülei belé helyezték minden reményüket. Varróba járt és dolgozott, hogy segítse szüleit. Soh’se felejti el, mikor egy előkelő hölgynek ruhát vitt haza ; feljött abba a remek házba s ott egy férfival találkozott, a ki olyan nyájas volt hozzá — a szegény varróleányhoz. Nagy borravaló, a -nyájas szavak, az édes hízelgés szikrát vetettek szivében és ő járt, járt ahhoz a házhoz és az a férfi mindig jobban és szívesebben fogadta. Mikor pedig a házasságról kezdett beszélni neki, ártatlan arca elpirult, az első csók pedig teljesen abba az ábrándos világba vetette őt, a hol mindent elhisznek, mert hiszen a paradicsomi gyönyör, mi a szerelemhez képest. Mily boldog érzéssel csókolgatta azt a képet, mely most is egyedüli dísze szobájának. És otthon a szülők nem tudták, hogy miért hoz most haza oly kevés pénzt, de az uj cipő, az uj ruha elárult mindent. A ki terhez akar menni, az csak nem járhat ilyen kopott ruhában. Az idő múlt és ő még mindig járt oda, a hová a szive vonzotta. Ajándékok, ruhák pótoltak mindent, szívesen tűrte a szidást, ha késő jött háza, hiszen azért szenvedett, a kit szeret és a ki az övé lesz. Mikor pedig az édes apját eltemették és egyedül maradt az anyjával, hányszor került kenyértörésre a dolog. Most is látja, a mint a szegény öreg asz- szony összekulcsolt kezekkel könyörgött neki, hogy ne menjen többet ahhoz a férfihez, de a szive vonzotta, ott hagyta az anyját, ott a szülői házat s elment, el oda, a hová az érzelmei ragadták. Nagyon sokáig tartott a házassági nap elhatározása, de hiszen senki sem tud róla semmit, már a szabóimhoz sem járt, de minek is mikor mindent kapott, a mit akart. Tisztán emlékszik vissza, hogy mikor a Józsikája megszületett, milyen durcás arccal járt kelt a szobában az ez ember. Az ő fájdalom- malteli szeretetteljes beszédére hideg feleletek voltak a válaszok. És ez neki úgy fájt, mert nagyon szerette. Egy napon azután ki kellett mennie a lakásból, elvettek tőle mindent, csak az Ó képe maradt meg, mert keblében hordta. Mikor a csikorgó hideg téli időben, karján gyermekével az utcára taszították, még akkor is áldásért imádkozott didergő ajaka. Keserves lelkiállapotban ment haza, hogy édes anyját kiengesztelve otthon tengethesse csalódott életét. De már csak a temető hideg földjében lelhette fel őt. Reményei tönkre téve, ábrándjaiban csalódva, szégyenkezve állított be oda, a honnan annyi boldog órát szerzett szülőinek, mikor a „nagyságáék“ hatosait átadta. Hosszú könyörgésre kapott munkát és ezeken dolgozott otthon. Ott küzködött abban a padlásszobában, a dohos levegőben, hogy legalább gyermekének legye .i kenyere. Felsóhajott, visszagondolt a sok baj között a kellemes napokra is. * Besötétedett . . . A messzeségben sűrű porfelleg emelkedett. Szép négyes robogott az úton. Mikor hozzáFerencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
