Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-09-28 / 39. szám

6 Váci Hírlap elkövetett állategészségügyi kihágás miatt, eb­ben az ügyben azonban a felebbezés beadá­sáig mi sem történt, de — így szól a fel eb­be z é s — nem csodálom, hisz Luczenbachei Jenőnek vadtaszterüiefe van ! Ez állítás szöve­gezéséből kétségtelenül az tűnik ki, hogy Kálló Antal rendőrkapitány azért nem teljesítette hivatali kötelességét Luczenbacher ellen, mert ennek részéről vadászterülete révén valamely kedvezményben részesül. — Kálló rendőrka­pitány vizsgálatot kért maga ellen s ez iga­zolta, hogy Luczenbacher Jenővel szemben is teljesen korrekt módon járt el. A fölebbezést készítő ügyvéd dr. Nagy Gyula ellen ezután hivatalból üldözendő nyilvános rágalmazás vétsége miatt indult meg a bűnvádi eljárás, melynek befelyezése után vád alá is helyezték. Pénteken tárgyalta ezt az ügyet a pestvidéki bün­tető törvényszék Bánó Lajos elnöklete alatt. A tárgyaláson a vádlott ügyvéd beismerte, hogy a fölebbezést ügyfele megbízásából ő szerkesztette ugyan, de az inkriminált kifeje­zést ennek tudta nélkül irta bele. — Rend­őrkapitányunk, ki időközben összebékült Nagy Gyulával, kérta a törvényszéket, hogy ellen­felét ne büntesse meg. Az ügyész azonban fentartotta a vádat. A tör-vényszék dr. Mekovich al ügyész vádja után bűnös­nek mondotta ki dr. Nagy Gyula ügy­védet, ki a kapitánytól bocsánatot is kéri, a nyilvános rágalmazás vétségében s ezért az enyhítő körülményekre való tekintettel 30 ko­rona pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. — Uj esküdtek. A pestvidéki törvény­széken szerdán délelőtt sorsolták ki Seyfried József törvényszéki elnök elnöklete alatt ok­tóber hónapra az esküdteket. Rendes esküdtek lettek városunkból : Váró Károly, Rauer Mi­hály, Féterffy Károly, Schneller Miksa, Haff ner Ferenc. Pótesküdtek: Schmíedl Mihály és Schrott Mátyás Az esküdlbirósági ülésszak október hónap 27-én kezdődik. Érdekes lesz, mert ebben az ülésszakban fogják tárgyalni a nagykátai rablógyilkosság és a budai orvo­sok bűnügyét. — Uj prefektus. A tápintézet Csillagon elhelyezett részén Csávolszky József MioJcovich Antal tanítót nevezte ki prefektussá. Az uj, megtisztelő álláshoz gratulálunk! — Áthelyezett orvos. Az irgalmas- rend kormánya a váci rendháztól Varsányi Istvánt, ki hosszabb ideig működött itt, a pé­csi rendházba helyezte át. — Hanusa Béla kávéháza. A váciak kedvelt találkozási helye, a terézköruti Ha- nusz-kávéház rövid fennállása alatt szűknek bizonyult. Most Hanusz az épület belsejében áttörette a falakat egész a gyár-utcáig meg­nagyobbította látogatott kávéházát. A gyár­utcai oldalon vannak a billiardok s a játék­asztalok, berendezése Hanusz Béla ismert jó- izlését dicséri. — Hamis váltó. Pápa Frigyes helybeli kereskedő egy 570 koronás váltót peresített be s Hartó János, Tar Mihály és Rakovszky Mihály ingóságait és ingatlanait lefoglaltatta. Most már árverésre került volna a dolog, ha minden hárman ügyvédhez nem fordulnak s azzal a nyomós argumentummal nem védekez­nek, hogy ők a váltót soha sem látták, soha alá nem írták, igy a váltó hamis. Persze a vizsgálat megindult, most a rendőrség vizs­gálja az ügyet és az ügyészség felszólítására kihallgatja Pápát a váltó ügyében. — A legszebb anzichtek. Nem érdek­telen talán tudni, hogy a legszebb anzichte- ket Pálinkás Béla, Pálinkás Antal zagyvaré- kasi plébános öccse csinálta. Legalább is igy x‘dl vennünk, mert az iparművészeti muzeum 150 korona palyadijat tűzött ki arra s a sok száz pályázó közül Pálinkás vitte el az első dijat. Az anzichteket kiállították az üllői úti iparművészet i múzeumban. — A népfelkelők jelentkezése. A népfelkelők jelentkezése ez idén október 1-én, 2-án és 3 án történik a Kúrián. Lehet Írás­ban is jelentkezni, de ez esetben a főjegyzői hivatalban jelentkező-lapot kell kérni, mit in­gyen adnak ki. — Tolvaj cigányok. A mező rendőr­ség múlt héten lovag Floch-Reyhersberg Hen­rik birtokán három kocsialja cigányra akadt. Nem voltak mindannyian együtt, hát tovább keresték őket. Meg is találták a tilosban, ép­pen dr. Freysinger Lajos közjegyző szőlőjében egy nagy vésővel iparkodtag az ajtót kifeszitni. Természetesen nem dolgozhattak tovább, mert behajtották őket a városházára. — Szőlőfoetegaégek. A földmivelésügyi miniszter tekintettel a szőlőbetegségek; terje­désének nagyon kedvező időjárásra és már több helyen megállapított szőlőlisztharmat föl­lépésére, a fakórothadás és a peronoszpora terjedésére, fölkérte a gazdasági tudósítókat, hogy hívják föl a szőlőtermelő közönséget, hogy különösen oly esetekben, ha valamely oly szőlőbetegséget észlelnének, a melynek fölis­merésében bármi kevéssé is kétségbe« vannak, a gyanús megbetegedési (űrieket mutató sző­lőkből — a termelők jól fölfogott érdekében és mielőbbi tájékoztatás végett — küldjenek megvizsgálás és a betegség megállapítása cél­jából szőlőpróbákat a m. kir. központi szőlő- szeti és kísérleti állomás és ampelológiai in­tézet igazgatóságához Budapestre (I. Attila • utca 10.) — Hamis aranyműves. E cim alatt múlt hétén megirt hírünkre vonatkozólag Janácsek Rezső annak kijelentésére kért fel bennünket, hogy az átvett arany és ezüst tár­gyakat visszaadta tulajdonosaiknak. A késés azért történt, mert a munkát Becsben végez­ték. Egyébként panaszaikat is visszavonták ellene s igy a rendőrkapitány megszüntette az eljárást. — A Ferenc-József keserűvizről igy nyilatkozik dr. Kézmárszky Tivadar, Buda­pesten, az egyetemi szülészeti kóroda igazgató­tanára : Kórodátnon a Ferenc József keserűviz kiterjedt alkalmazás alapján, a legkedveltebb hashajtók sorába emelkedett. Kiváló előnye, hogy gyermekágyasok szívesen veszik s hogy kitűnő hatása, minden kellemetlen melléktünet és következmény nélkül biztosan és rövid idő alatt nyilvánul. A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 25 kor. 80 fik, asztali dara, finom C sz. 24 kor. 80 fik, Királyliszt. 0 sz. 24 kor. 80 fih, Lángliszt l. sz. 24 kor. 20 fik, Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 23 kor. 60 fik, Zsemlyeliszt 3. sz. 22 kor. 80 fik, Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 22 kor. — fik, Közép kenyérliszt 5. sz. 21 kor. - fik, Kenyérliszt 6. sz.' 19 kor. 80 fik Barna kenyérliszt 7. sz. 17 kor. — fik 71/, 15 kor. 40 fik, Takarmányliszt 8. sz. 1 1 kor. 60 fik, Korpa, finom F. sz. 8 kor. 50 fik Korpa goromba G. sz. 8 kor. 70 fik, Oesú 9 és egy felüteg ágyú. A mint az első robbanó ágyúgolyó a fölkelők közé esett, ezek rögtön abban hagyták a kórház ostromlását és egér- utat kerestek a menekülésre. Többnyire a házakban bújtak el; de uj harci kedvre gyu- ladt katonáink kiverték őket fészkeikből s délután 4 órakor a város már egészen tiszta volt a felkelőktől, kik menekülés közben súlyos veszteséget szenvedtek. Augusztus 15-én a főhadoszlopnak öt óra hosszáig tartó ütközete volt mintegy 1500 fel­kelővel Kakanj mellett. Az ütközet a felkelők hátrálásával végződött. Ugyanezen a napon a felkelők a Szápáry féle hadoszlopot, mely Dobojnál elsáncolta magát, — erősen szorongatták. De támadásu­kat a segélyül érkezett két zászlóalj gyalog­ság — a 16-ik és 78-ik ezred egy-egy zász lóalja — meghiúsította. Augusztus 16-án a felkelők ismét támadó­lag léptek föl a Szápáry-hadosztály egyes csapatai ellen Stanics nellett; teljes erővel tá­madták meg reggel 7 órakor a 16-ik gyalog­ezred 4-ik zászlóalját; a szorongatott zászló­aljnak azonnal segítségére sietett ugyan a 39-ik ezred 2 százada és a 61 ik gyalogezred egy zászlóalja ; de mindez kevésnek látszott a bősz ellenség sokkal nagyobb tömegévee szemben. A legválságosabb pillanatban azonban újabb segítség érkezett. Sarlay őrnagy a 78 ik gya­logezred egy zászlóaljával a tüzvonalba lépett, mig egy szakasz Ivankov hadnagy vezetés- alatt oldaltámadást intézett az ellenségre. El­keseredett, véres küzdelem fejlődött ki. Sarlay őrnagy, Loy és Ozsegovics kapitányok holtan maradtak a csatatéren ; de az ellenség vissza lett verve. Ugyanezen a napon a főhadoszlop is mint­egy 5000 főnyi ellenségre bukkant Bjelovac- Han mellett. A felkelők 6 ágyújokkal kezdték meg a támadást; de a mi Uchácziusaink csak­hamar némaságra kárhoztatták az ócska szeri számokat. A fölkelők mindamellett vakmerőén nyomultak előre s már éppen általános táma­dásra készültek, midőn egyszerre egész vona­lukon zűrzavar támadt s balfelé futásnak ered­tek egyenesen az ott felállított, szegedi fiúk­ból álló 46 ik gyalogezred 2-ik zászlóaljának puskacsővei elé rohanva. A 46-os bakák hatalmas sortüzekkel fogad­ták a futókat, mintegy 150-et foglyul ejtettek közülök és elvették egy zászlójukat is. A fel­kelők teljesen szétszóratva a közeli erdőkbe menekültek ; de még oda is elkísérték őket. egy darabig Ucháczius ágyúink robbanó golyói, sokat leteritve közülök. Váratlan megfutamo- dásuknak oka, mint most kitűnt, az volt, hogy a hadoszlop jobb oldalvédje Vilecz ezredes parancsnoksága alatt a felkelők mögé került és hátban támadta meg őket. (Folytatása következik.) kor. fii. Bosznia és Hercegovina ok- kupációja 1878-ban. Irta : Kulcsár Ernő. (Folytatás.) A felkelők most a sebesült katonáinkkal tele tömött tábori kórházra vetették szemüket és ostrom alá vették azt. Már betörték az erősen ellorlaszolt kaput, midőn hátuk mögött egy­szerre csak megdördültek a mi Uchácius agyú­ink. Segítség érkezett: 16-ik ezred két százada Irodalom. A Magyar Biztosítási ügynek hala­dását és fejlettségét igazolja az a körülmény, hogy a biztositó intézetek és tisztviselők „Al­manachja“, a „Magyar Biztosítási Évkönyv“ Vük kötete jelenik meg a napokban. A könyv nemcsak a szakembereknek szükséges, hanem hasznát látja laikus közönség is, mert min­denről teljes és kimerítő felvilágosítást nyújt, tartalmazza az összes intézetek szervezetét, üz­leti jelentését, igazgatóságának, tisztikarának és főügynökeinek teljes névsorát. A könyv ára 4 korona (díszes angol vászonkötésben) meg­rendelhető e lapok kiadóhivatalában már most, vagy a Biztosítási és Közgazgasági Lapoknál Budapesten. VII., Vőrösmarty-utca 14. sz. 1. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom