Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-09-28 / 39. szám

Tizenhatodik évfolyam. 39. szám. Vác. 1902. szeptember 28. Előfizetési árak : Egész évre ....................12 korona. Negyedévre ................... 3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megyeien minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETI KAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. Botrányok a piacon. Vác, szept. 27. Nagy feltűnést keltett ezelőtt két esz­tendővel az a hir, mely akkor az összes lapokat bejárta, hogy egy apró horvát városkában, ha jól emlékszem, Ogulin a neve, letartóztatták egy magyar állam­vasúti tisztviselő feleségét, mert reggeli nyolc óra előtt vásárolt a piacon, holott a város piaci szabályrendelete világosan előírja, hogy nyolc óra előtt idegennek a piacon vásárolni nem szabad. A megrémült asszonykát később el­eresztették, hosszadalmas pör is lett a dologból, ki nyerte meg, nem tudhatni. Az bizonyos azonban, hogy az ogulini hatóságot egy szándék vezette, az a szándék, hogy annak a polgárságnak, mely ott adózik és mindenféle közterhet visel, megkönnyítse a megélhetést. A szándék jó volt, a cselekedet azonban Holvfolün á c- ncolr hítAi.* ~ — i:x_ix r 1 az esetet, mert be akartam igazolni, hogy másutt törődnek ezzel a dologgal, a mely- ly el nálunk eléggé mindig nem igen gondolnak. Vác kedvező fekvésénél fogva nagy az export Bécs, Budapest felé, ha érik a cseresznye, barack, szőlő, úgy naponta száz meg száz kosárral küldenek el be­lőle. Saláta, zöldség, szárnyasok, egyszó­val minden élelmicikk, a mit piacokon árulnak, nagy mennyiségben kerül szét­küldésre, szép jövedelmet hozva a ter­melőnek. És mégis drága a gyümölcstől kezdve a libáig, pulykáig minden élelmi­szer. Drágább mint a fővárosban, a nagy pénzért bérbe adóit vásárcsarnokokban. A váci piacon kora reggel sem, később sem lehet venni a termelőtől semmit, mert a közvetítő kereskedők, kofák és exportőrok kora reggeltől kezdve vásá­rolnak. Ha a háziasszony vásárolni akar a parasztasszonytól, azt félrelökik és itt nem reprodukálható kifejezésekkel riaszt­ják el. A parasztasszonyt, ki nem akarja a kofáknak eladni portékáját, megsze­kosarat. Megvárják a termelőt az ország­úton, a vámok környékén és elszedik ; olcsó pénzen a portékáját. Ugyanannyira, hogy a váci gazdasszo­nyok három kategóriába sorozhatok. A harcias menyecskék nem ijednek meg a nyelvelő és lökdöső kofanéptől, hanem szembe szállnak velük. Ilyen kevés van. A másik kategóriába azok a hölgyek tartoznak, a kik semhogy kitegyék ma­gukat az inzultusoknak, inkább megad­ják azt a 20—30$-os piaci pótadót és vesznek a kofáktól. Van azután egy Har­madik kategória is, nevezetesen azok, a kik veszekedni nem mernek, de a kofa­adót meg nem tudják megfizetni. Ezek képezik a többséget. Bús arcukkal kerül­getik a piacot, félve tekintnek körül, mi­előtt. egy pár csirke árát megkérdeznék, mert ha egy kofa megneszeli a készülő vásárt, úgy jaj neked szegény asszony. Durván kirántja a kezéből szárnyast és fizet, a mit kér a termelő. Ha pedig ez ellen valaki tiltakozni mer, úgy kész a patába, jön a rendőr, ha akkorra a KrU-. oda mennie, a botrány elől az a polgári asszony pedig rég megszökött. A csata­tér a kofáé maradt. A kofa, a közvetítő, igaz, épp oly adó­A szívtelen. Irta: KELECSÉNY1 ERNŐ. Forró volt a lég ; pedig a vámosi erdő szá- | zados fáinak lombos koronája óriási ernyő- i ként terült el a mulató társaság izzadt fejei felett s felfogta a lenyugodni készülő júniusi nap perzselő sugarait. De hát nem is a nap­tól izzadt a vígkedvű társaság üstöké : a ko­moly családapák férfiúi kebelét a zamatos hegy leve hevité, a leányaikra árgus szemek­kel őrködő gondos mamákat a váltakozó re­ménység tévé izgatottakká, a fiatalok pezsgő vérét pedig a villogó szemek, a hangosabban ( dohogó szivek s Laci cigány talp alá való j tüzes muzsikája hozta hevesebb forrongásba, j Hangos volt a kedv a vámosi elite publi- : kum juniálisának minden oldalán. Laci cigány barna legényei ugyancsak ér- j tettek a szivek ébredező érzelmeinek melengető ápolásához. Kacagva sirt a primhegedű, túr- békolva szólt a brácsa, lágy, fülbemászó han­gon mesélt a kisbőgő, sok „soh’ sem halunk meg“-et csalt ki a rezgő cimbalom, a melybe j bele S/iólt egy-egy „úgy van“ nal a nagybőgő bömbölő hangja. Az általános vig hangulat közepette csak a szép Berkes Margitkának, a kit Vámoson csak „bájos szívtelennek“ neveztek, volt rossz kedve. Pedig ellenkezőleg, nem csak hogy szívtelen nem volt, hanem inkább igazán mélyen érző szivecske dobogott ennek a kék szemű, fekete' hajú cukros babának a keblében, csakhogy ez az icike-picike kopogó jószág el volt ké­nyeztetve s ez csakis annak az általános bé- cézgetésnek tulajdonítható, a melylyel Vámos aranyifjúsága mindenkor körülrajongta. Most is kézről-kézre járt a szép leány, alig bírt egy kis pihenőre szert tenni s mégis sze­líd szeméből a szomorúság fájó érzése sugár­zott ki. De mit ért a sok fiatal ember léha rajon­gása?! mit ért a tánc, ha az, a kiért kis szive hangosan dobogott, alig-alig táncolt vele s mintha csak az ő aranyos türelmét akarta volna próbára tenni, ott mulatott az ivó kom­pánia kellő közepében. Dános Berci kissé hideg viselete bántotta a bájos leányka piciny szivecskéjét, a mely úgy sajgott oda benn, mintha bánatában megre­pedni készült volna, azok a kiállhat at lan köny- cseppek, a melyek kék szemének bársony pil­láin meg-meg jelentek, legalább erről tanús­kodtak. Mert szerette azt a fiatal embert, szerette érző szivének minden dobbanásával, ártatlan szerelmének első rajongásával s ime az, kiért kis szive sajogott, szenvedői hagyta a vergődő kis galambot! De nem sokáig ! Éppen egy lágy keringőbe, forgott Fáraó barna unokája, midőn Dános Berci, mintha pótolni akarná mulasztását, ka­tonásan összecsapva bokáját, táncra hívta a szép kesergő gyermeket. A bájos lányka kis szive nagyot dobbant s igéző pír boritá üde arcocskáját s már-már karját nyujtá a haj­longó fiatal embernek, midőn hirtelen erőt vett S rajta a sértett női büszkeség, a démoni dac. | „Nagyon elfáradtam“ mondá hidegen. S I nem ment. Pedig egy pillanat múlva már ott lejtett boldogan és vígan, 'legalább Berci úgy látta, Tamás Gabi oldalán, még göndör fe­jecskéje is, mintha kacérul oda borult volna a fiatal ember erőtől duzzadt széles vállaira. I Beborult e látványra Berci felett az ég s keservében világra szóló ivást rögtönzött, mintha csak borba akarta volna tometni bú­bánatát. Sírva vigad a magyartélvnéhfogva maga mellé rendelte a tartalék cigány csapatot s két^te- nyerébe fektetve arcát, huzattá a legkesergőbb hallgatókat. Majd megcsendült érces hangja s szive mélyéből szólt az ábrándos dal, annak a „szívtelennek“ a kedvenc nótája: „Ha még egyszer gyermek tudnék lenni“. S a mint igy kesergett nem is vette észre, hogy könybe lá­badt két szeme pillája. Hirtelen letörülte a hívatlan vendégeket s a táncolok közé révedt Ferencz-József keserüviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom