Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-08-24 / 34. szám
Tizenhatodik évfolyam. 34. szám. Vác, 1902. augusztus 24. Előfizetési árak : Egész évre ....................12 korona. Negyedévre ................... 3 korona. | Egyes szám ára .... 24 fillér. j Megjelen minden vasarnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. TJyilt-tér sora 60 fillér. A főváros közelében. Vác, aug. 23. Kétségtelen, hogy a vidéki városok legtöbbje óriási mérvben megsínyli a főváros és egyes kedvezményezett nagyobb vidéki városok rohamos fejlődését. Nemcsak nálunk, hanem az összes városok ipara és kereskedelme hanyatlik. Az iparosok, minthogy a múltban szerzett kis vagyonkájukat már elélték, vagy szőlőjüket a pusztító filoxera tönkretette, egymásután szökdösnek, elhagyják eddigi lakhelyüket és a nagyobb városokba, első sorban Budapestre özönlenek. A kereskedők legnagyobb része vagyonikig egészségtelen, vagy a múltban szerzett vagyonából él. A technikai tudományok haladása elősegíti a nagy tőkék képződését, ellenben ártalmára van a kis exisztenciáknak. A közlekedési eszközök rohamos fejlődése pedig előnyére van a fővárosnak és nagyobb központoknak, de annál hátrányosabb befolyású más városok érdekére. Élet. Mire az ember célhoz érne s a lelke vágya majd'' betelt, tövises útja végét járva álmodva sejti a sikert ; Mire a lelke tiszta lánya átfonná izzó homlokát s bársony kezével lesegitné a sebző töviskoronát: Óh ekkor, ekkor omlik össze, mire a lélek küzdve vár, — az érdemesnek jut a kóró s virággal ékes a szamár. Révész Tivadar, Tiz éves találkozó. Mindnyájan együtt voltunk már, csak Reményi Adorjánt vártuk, ki megígérte, hogy eljön a találkozóra. Szavát be is tartotta, de a daliás huszártiszt helyett egy görnyedt, kopott ruhás alak lépett közénk, kiben sehogysern akartuk felismerni az egykor gazdag előkelő fiút. Hosszas faggatásra elmondta megváltozásának okát. — Mindnyájan emlékeztek még arra, kezdé, hogy már diák koromban mennyire szerettem Kétségtelenül nagy kényelem, ha gyors- , vonaton rövid félóra alatt nagy távolságot tehet meg az ember, de ha ezen kényelemnek gazdasági hátrányait vizsgáljuk, igazán nem tudjuk örüljünk-e, avagy károsnak tartsuk a közlekedési eszközök fejlődését. Művelődési szempontról természetesen nem szólunk, csak tisztán a vidéki városok gazdasági érdekeiről van szó. De itt is bajos a mutatkozó káros eredményt 1 kizárólag egy eszközre, a közlekedés nyakába hárítani, midőn inkább saját ma- ■ gunk vagyunk a hibásak. Az összes vasút mentén fekvő vidéki városoknak s így nekünk is az a bajunk, , hogy elveszítettük nemcsak a vidék terményeinek értékesítését, vagyis a közvetítő kereskedelmet, hanem azon szükségletek, melyek eddig a mi kereskedőink cikkeivel nyertek kielégítést, most a fővárosban szereztetnek be. Nincs senki, ki a mai fejlődött közlekedés mellett évenkint tiz—tizenötször legalább a fővárosban meg ne fordulna. valakit. Nevét nem akarom említeni, mert érzem, hogy magamat átkozom akkor. Fiatal voltam még, vágyakkal és tervekkel teli. Eseményképemet megtaláltam és a mint csak szív szeretni tudott, úgy szerettem őt. Katona lettem, hogy mennél előbb feleségül vehessem. Az első év minden napja egy életet ért nekem ! Jó barátaim mindenkor szívesen látott vendégeim voltak, de azért sohasem féltékeny- kedtem, meg voltam győződve, hogy nőm igazán szeret, bár a kapitányom túl sokat is járt hozzám. Boldogságunkat egy közbejött esemény zavarta meg. Nagy gyakorlatra készültünk. Elbúcsúztam feleségemtől és megígértük egymásnak, hogy kölcsönösen hűek maradunk. A kapitány jött'értem és a végszókat hallva tréfásan jegyezte meg : — Nagyságos asszonyom! Bízza csak rám Adorjánt, ha valami rosszat tesz, majd én beszámolok róla. A gyakorlat végén fényes lakoma volt. Ott voltunk tisztek mindannyian és jó kedvvel eltársalogtunk. A kapitányom folyton itatott és bátorított. — Öcsém csak igyál ! A feleséged egészségére csak iszol ? Az is bevett általános szokás, hogy mindenki nagyobb szükségleteinek beszerzését ezen alkalmakra tartja fenn. Hova legyen tehát a kisebb városok kereskedelme, midőn megnövekedett igényeket és Ízlést kisebb forgalom mellett olcsóbban kellene kielégítenie, mint azelőtt? Ez egyszerűen 1 keletien. A vidéki iparos és kereskedő ily körülmények között lassankint, de folytonosan pusztul. Pusztulását csak gyorsítja azon helytelen eljárás, midőn megcsappant jövedelmét az által akarja némileg ellensúlyozni, hogy nagyobb százalék nyereséggel dolgozik, mint a régi jobb időkben. Ezen, a vidéki városok ipara és kereskedelme terén tapasztalható hanyatlás orvossága, vagy legalább enyhítő szere az lehet pusztán, ha mindenki szükségleteit lehetőleg itthon szerzi be és csak azon cikkeket veszi a fővárosban, melyek itthon nem kaphatók. A kereskedők pedig a mutatkozó s szinte válságszerű, hanyatlással szemben úgy járnak el észszerűen, ha vevőközönValamennyien jó kedvben voltunk, mikor odavetődött egy remek cigányleány. — Fekete angyal, tudsz e énekelni? — szólította meg a kapitány. És a leány énekelt, énekelt. Búsan hallgattam eleinte, majd felugorva odaszóltam : — No te leány énekeld el a feleségem nótáját, szomorú nóta, de öntsd belé a lelkedet és úgy dalold, hogy még a szivem is megrepedjen belé. És a leány énekelte a szomorú dalt: Temetésre szól az ének Temetőbe kit kísérnek ? Már nem tudtam magam visszatartani, uda- rohantam a leányhoz és megfeledkezve mindenről — megcsókoltam. Ez volt a villámcsapás, mely tönkretette életemet. A kapitány gratulált és örült. Hazaérve feleségem teljesen elhidegült tőlem. A kapitány elárult és tönkretette boldogságomat. Azóta másfelé kerestem vigasztalást, pénzem pedig folyton kevesebb lett. Egyszer egy nagyobb összegű váltót irtain alá, fizetni nem tudtam, feljelentettek és be kellett adnom lemondásomat. Hogy ezután, hogy csavarogtam és hogyan zü'löttem mindig alacsonyabbra azt ne kívánjátok tudni. Feren ez-József keserűviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
