Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-02-09 / 6. szám

váci hírlap kis keserűség; kérem azonban a szives olvasót, hogy e keserűség élét ne oda lássa irányulni, a hová a szándék nem irányította. Hűséges polgára e sorok Írója városunknak, örül haladásán igaz öröm­mel s nem kevésbbé búsul, ha jó hír­nevében csorba készül esni. A siketnéma- intézetnek jubileumát olyannak tekintette mióta az eszme felszínre került, mind ez ideig, mint a mely alkalmas arra, hogy e városnak jó hírnevét Öregbítse, emelje. Épen ezért Csávolszky püspök úrtól, a ki a város kulturális intézményei terén is sok nagy és elévülhetetlen érde­meket szerzett, nem azt remélte, hogy akadály legyen, hanem azt, hogy zászló­vivőként, szive szerint imigyen fog szólani: Tisztelt Nemes város! Rég ideje annak, hogy a közügyekkel nem kis érdeklődés­sel törődöm. És mégis, ha emlékezetem­ben kutatnék, talán arra az eredményre jutnék, hogy a közügyeknek egyetlenegy tárgya sem volt érdeklődésemnek annyira kedves, mint ez a most felvetett. Ne csodálkozzál rajta nemes város! Ismered az én Istentől eredő hivatásomat, tudod azt, hogy hozzám azok kell, hogy leg­közelebb legyenek, azoknak juttatom én leginkább az én szivemnek szereiét, a kik tetőled talán távol vannak, a kiket te, talán a földiekkel nagyon törődve, nem veszesz észre. íme, tekintsetek arra a házra! Épen a századik esztendeje, hogy benne az emberszeretet csodákat művel, mert azok­ból nevelnek ott embereket, a kik az Úrnak kifürkészhetetlen akaratából a te­remtésben vesztesek maradtak. Száz kerek esztendeje annak, hogy ez épület szerte e hazában Isten segítségével csak áldást osztogat, mert a legnemesebb földi hiva­tást tölti be: nyomort enyhítés könnyet *2 ________ hát ő kelme a titkárok rendes szokása szerint egy kicsinyég szerelmes is volt. Csendes áb­rándjait még lenyugvása után is tovább fűzte, mig csak Morfeusz őt karjaiban el nem rin­gatta. Bizonyos volt benne, bogy aranyos kis tubicájáról fog tündéri álmokat álmodni. De bizon még álmában sem jutott ő el Tündérországba, hanem egy zordon erdőben tévelygett, mígnem egy hatalmaz medvével ta­lálkozott. Lábai gyökeret vertek s megtagad­ták a szolgálatot. Menekülni nem tudott. A medve mind közelebb-közelebb jött hozzá. Szemei szúróan villogtak, hatalmas tenyereit vállaira tette és már érezte arcán annak forró lehelletét. Ekkor ájultan esett össze. Nem sok idő múlva erős fájdalomra felocsúdik aléltsá- gából szétnéz s' keresi a medvét, de medve nincs sehol, hanem legnagyobb rémületére látja, hogy három ördög táncol körülötte őrült kalamajkát. Mindegyiknek kezében egy két ágú vasvilla van. A mint jobban szemügyre vette, mindháromnak a mellén egy feliéi- sávot látott ezekkel a felírásokkal: Váci Dalegyesület, Váci egyesült Kaszinókor és Váci Sport Egyesület. Mikor az ördögök észrevették, hogy ő fölne­szeit álló neki estek mind a hárman e a vasvillákkal alaposan megcsiklandozták, hogy miért nem végezi az általuk képviselt egyesü­letek dolgait. Az én barátom rúgott harapott. töröl. Száz kerek esztendeje büszkesé­günk tárgya és mi e száz esztendő alatt nem tettünk érte semmit, csupán csak hajlékot adtunk neki. Pedig tudjátok-e azt nemes város, hogy ez intézet alapítása óla hét-nyolc millió koronát költött el itt. Ez a rengeteg pénz mind a mi keres­kedőinknek, iparosainknak és termelőink­nek zsebébe vándorolt és igy anyagi jó­létünket mozdította elő ! Tudjátok-e, hogy fennállása óta nagy mértékben emelte városunk idegen forgalmát, mert a benne tanuló növendékek szülői és hozzátartozói évenkint legalább kétszer meg kell, hogy látogassák városunkat. Hazánknak minden iskolába járt pol­gára ha egyébről nem is, de arról emlé­kezetében tartja városunk nevét, hogy itt a siketnémákból embereket nevel a keresztényi szeretet. Ha mindezeket nem tudtátok volna, vegyétek tad túl tőlem s arra a szeretetre, melynek ez intézet létesülését és fennál­lását köszönheti, kérlek benneteket, hogy most jubileumának ünnepére a szivetek­ben támadó örömet ne fojtsátok el, ha­nem inkább éleszszétek és ha szegény­ségünktől kívánna valamit ez örömünnep, ne tagadjuk meg azt, hanem inkább ad­juk jó szívvel, mert bizony mondom néktek, nem ajándékot adunk, hanem hálánkat rójuk le, hosszú százesztendő óta felszaporodott adósságunknak fizet­jük most vissza csak egy kis részletét — s ezzel kötelességünket teljesítjük. Közöljük ezt a cikket, mely lelkes hangjá­nál fogva is hivatva van a szép ünnepély iránt az érdeklődés növelni, bárha nem min­den sorával értünk egyet. A cikkíró alighanem félreértette Csávolszky püspök úr felszólalását, ki korántsem akarta a várost a költségekre védekezett, a mint csak tudott. Hiába való lévén minden, iparkodott legalább a fekete alakokat megfigyelni és itt is tapasztalatokat szerezni. Leggyorsabb kezű volt a dalegyesület felirásos. — Annak kezében úgy járt a villa, mint a motolla. Az nagyon is életre való ör­dög volt s szegény barátomat alaposan elnás- págolta. A kaszinó felirású az sokkal higgad­tabb volt, az csak néha-néha ütött rajta egyet- egyet, de csak úgy, mintha az életerő kifogyott volna ereiből. A harmadik — pláne — csak egyet húzott rá s azután lassan átalakult med­vévé, de nem holmi harcias vadállattá, hanem csendes álmos jószággá, a mely tekintettel a téli időre, elcammogott a sarokba és orrát tenyerei közé fogva csendesen téli álomra szenderült. \ De Önök talán azt is szeretnék tudni, az hogy én jó pajtásom mi úton és módon menekült meg a verekedő ördögöktől. A legegyszerűbb módon. A gyorskezű ördög koma látván, hogy szegény barátom kézzel lábbal védekezik ellenők, gonosz csínyt gondolva, barátomnak,az orrát vette célba. No, köszönöm szépen ; az orráért még a kutya is haragszik, hát még egy titkár. Az ördög tényleg végrehajtotta gonosz szán­dékát s az én barátomnak alaposan az orrára koppintott. A titkár szobája ebben a pillanatban igy figyelmeztetni, csupán arra, hogy a város nem mint meghívott, hanem mint házigazda vesz részt az ünnepélyekben, ha a költségek egy részét fedezi. Ez volt felszólalása tárgya s tény, hogy a város ha nem is mint házi, de társ­gazda fog méltóan a szeptemberi ünnepségek­ben megjelenni. Második új vasútiunkról. Vác, febr. 8. Az utolsó percben, lapunk zárta előtt vesz- szük Blaskovich Elemér úr sorait, melyben felvilágosítást ad múlt számunkban közölt má­sodik új vasutunkra. Nincs módunkban a fontos vasútvonal új irányáról gyorsan véle­ményt mondani, tehát most csak egész kom­mentár nélkül közöljük a levelet, fenntartva a jogot, hogy varosunk érdekében jövő számunk­ban az új irányról nézetünket ismertessük. íme a levél : Tekintetes Szerkesztő Úr! B. lapjának legutóbbi számában „a második új vasutunkról“ cím alatt az altalam tervezett Budapest—Palota — Újpest—Duka—Vác h. é. vasút és ennek duka—rétsági szárnyvonaláról t. Szerkesztő Úr egy oly értelmű cikket közölt, a mely a szóban forgó vasutat Vác városára nézve „károsnak“ tünteti föl. Egy vasút tervezésénél az első föladat annak irányát úgy megoldani, hogy az útban eső vasutnélküli községek érintése mellett lehe­tőleg a legrövidebb útnyom választassák. Már­pedig az esetben, ha ezen vasutak tervezésé­nél Vác város magán érdekeit akarjuk tekin­tetbe venni, hogy t. i. úgy a Budapestről jövő, valamint a Nógrádmegyéből érkező vonatok a váci pályaudvarba fussanak be és igy Vác városában összpontosittassék az egész forga­lom, ezen vonalvezetés mellett: a budapest— rétsági vonal 3-7 kilométerrel, a budapest — váci vonal pedig 200 méterrel hosszabbodik. Ezenkívül a forgalom érdekében a csörögi szőlők egy alkalmas helyén egy rakodó meg­állóhely és a 35—-36 km. között egy kitérő állomás létesítése válnék szükségessé. Ezen vonalvezetés mellett hátrányos még az a kö­rülmény, hogy a csörögi szőlőkön keresztül a földterület is nagyon drága és számos kunyhó nézett ki. Asztal, szék, lámpa, gyertya, ruha mind felforgatva szanaszét hevert a padlón, ő pedig a ruhaszekrény sarkát és az orrát tapogatta, mely utóbbiból a kettőnek heves összekoccanása folytan lassú cseppekben foly— dogált a titkári Vér. A másik álma, melyet elmondani Ígértem, a következő: Előre kell azonban bocsátanom, hogy barátom a szegenyvedó egyesületnek is titnoka volt, a ki minden délben rendes napi teendői után egy cin kánalat csúsztatva zsebébe, bement a szegények konyhájára, hogy az éte­leket megkóstolja — csak kóstolni szokta — és körülnézni, hogy nincsen-e ottan valami hiba. Egy ilyen kóstolás után, mikor arról győ­ződött meg, hogy bizony a szegények mai kosztja nem a legizletesebbeu van elkészítve, egész délután bántotta az a tudat, hogy a szegények ma azt a keveset is, a mit kapnak rosszul készítve kapták meg. Mondom egész délután ez motoszkált a fejében. Az alvás ideje annak rendje és módja szerint elkövet­kezett s mint a féle egészséges fiatal ember, hamar el is aludt. Szokása volt neki a vizes kancsót a feje mellett álló szekrényre tenni. Hanem úgy látom Hölgyeim és Uraim, hogy Önök már igen türelmetlenek. Nem kíván­ják, hogy felolvasásomat abban hagyva el- kotródjam? Nem kívánják?! Ám jó, folytatom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom