Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-04-27 / 17. szám

a betörőket sikerült elfogni. Kozma molnár vezette nyomra a rendőrséget. Pénteken reggel jelentkezett a rendőrkapitány előtt s elmondotta, hogy Verőce felé gyalogló gyanús alakokat látott, valószínűleg ezek követték el a betöréseket. Kálló kapitány rögtön távirati megkereséseket küldött szét Pozsonyig s bár nem igen bízott az eredményben, mégis kiküldte Fehér János rendőrt a tiz órai vonattal nyomozásra.

Intézkedéseit váratlanul és rövidesen siker koronázta.

Délutáni vonattal visszaérkezett Fehér és egy bekötött karú, csinos fiatal embert hozott magával. A rendőrségen elmondotta aztán, hogy a három alak Verőcén szállt fel a vonatra, kiket aztán ő (Feliéi) igazolásra szólított fel, kik közül kettőt nemsokára a vonaton utazó pozsonyi rendőrök és a kalauzok segítségével megvasalt, a harmadikat pedig ő vette gondozás alá. Úgy gondolta, hogy mihelyt Marosra érnek, az ottani csendőrök segélyével Vácra hozza a gyanús firmákat, kikről mindinkább feltehető volt, hogy a betörésekben tettesek.

Azonban máskép történt. A meg nem vasalt betörő, kit Netzer Jánosnak hívnak, egy örizetlen pillanatban kiugrott a vonatból. Fehér nem sokáig gondolkodott : merészen utána ugrott. Szerencsésen jutott le a wag- gonból, de nem úgy Netzer. Balvállára esett s igen súlyosan megsértette azt s karját is kihibbantotta. Ezalatt a vonat vészfékjét meghúzták s az utasok kíváncsian nézték, hogy a bátor rendőr mint hozza az ismeretlen véres alakot a töltés mellett. Újra visszatessékelte a kocsiba s Nagymaroson kiszállíttatta. Minthogy Maroson nem volt künn csendőr, a másik kettőt a pozsonyi rendőrök őrizetére bízva arra kérte őket, hogy Párkány—Nánán adják át a csendőröknek, a kik majd Vácra hozzák a gyanús firmákat. 0 pedig ment felkeresni a vasúti orvost, hogy az első segélyt nyújtsa a sebesültnek.

Délután folyt le Netzer kihallgatása, miután egy hatalmas feszitő vasat, két skatula cigarettát, egy csomó apró pénzt elszedtek tőle. Verseci születésű 25 éves. Németül beszélt s minazt érezte, hogy két forró hatalmas kar átfogja és szédítő gyorsan végigröpiti a köröndön, mintha ki akarná ragadni a világból.

A vörösképű so vány jegyzőkisasszonyok összecsapták kezüket. Egész rémülten sipegték :

— Dállyai táncol . . . Dállyai táncol !

A kiérdemült grófi gouvernante fahéjszinű slepjét végighurcolta az egész tánchelyen.

— Lányok, lányok . . . Dállyai táncol !

Mariska már akkor újra a vén akacfa tövébe

pihegett. Hullott reá az álmosszagú, fehér virágeső. De nem bírt állva maradni, lerogyott a kerti székbe. Az édes szájú, kifényesített gavallérok szakadatlanul rajzottak körülötte. Szinte megrohanták, mint a hangyák a cukros szelencét. A zsebkendőjét szájához szorította.

— Bocsássanak meg. Nem lehet . . . Kifulladok .

Úgy érezte, hogy kiszakad a könnyű ruhából, sebesen verő szive szétpattantja a fűző páncélját. Úgy érezte, hogy a bőre ég, a hol az istentagadó keze megérintette. Félénken körül jártatta szemeit, vájjon hova tűnt el. Épen szemben állott vele a cigányok mellett szomorú, komor arccal. És a mint hosszan, elgondolkozva nézte őt, valami csodálatos, magasztos eszme kapta meg a lelkét :

— Meg fogom téríteni őt!

És mire a szünóra megkezdődött, ez az

dent tagadott. Csak annyit ismert be, hogy Vácon járt és két társával a — színházban ismerkedett meg, hol a Görbe napot adták. Sehogy sem akarta beismerni, hogy a betörésekben részes, a cigarettákat is állítólag 80 fillérért vette előző este egy kis fiútól.A feszitő vasat a sajátjának mondotta és azt állította, hogy a mesterségéhez kell neki. Ő ugyanis kosárfonó. Persze ezt a vallomását megmosolyogták.

Időközben a vonalra kiküldött Zaduba János lovasrendőr meghozta azt a remek acélvésőt, melyet a letartóztatás pillanatában kidobtak a vonatból s a melylyel nálunk több erős lakatot oly ügyesen törtek fel. Ez újabb jel volt bűnösségük mellett.

Pénteken az öt órai vonattal hiába várták a betörőket Párkányból. Csak szombaton reggel hozta őket két csendőr és Kálló kapitány hét órától vallatóra vette őket.

Az egyiket Stanisis Milánnak hívják, szegedi születésű 24 éves foglalkozás nélküli borbé'y, a másik Ivanovics Mirkó 28 éves, ki már évek óta nem űz mesterséget. Valószinűleg a betörés és lopás a foglalkozása.

Ezek meg eleinte még egymásra sem akartak ismerni. Végre is hosszas faggatás után annyit beismertek, hogy együtt gyalogoltak keresztül Vácon, de itt meg sem álltak, hanem a verőcei vásárra akartak menni, hogy* ott valamit „kereshessenek“. Hogy a színházban lettek volna (bár az inspekciós rendőr mindhármukat felismerte) és hogy többek közt betértek Tragor Ernő udvarába „szétnézni“, főleg pedig hogy a betörésekben részesek lettek volna a leghatározottabban tagadták ékes német, nyelven, mert hármuk közül egyik sem beszéli a magyart.

Minden jel arra mutat, hogy ők a tettesek, ezért a rendőrkapitány előzetes letartóztatásukat elrendelte, bár felebbeztek ellene és külön záratta őket. Nem érdektelen, hogy panaszkodtak, hogy a fogdában fáznak. A hománus rendőrkapitányunk befűttetett nekik.

Mihelyt a vizsgálattal elkészül Kálló Antal, a három betörőt bek isérteti a budapestvidéki ügyészség fogházába. Mire e sorok napvilágot

istenes gondolat már erős elhatározássá szilárdult lelkében. Dállyai némán ajánlotta fel a karját és ő habozás nélkül, emelt fővel elfogadta. A párok a kis tóig vezető gesztenyefasorban sétálgattak, közéjük furakodtak ők is.

Az egész természetre az esthomály végtelensége borult, csak a püspöki palota ablakai csillogtak a távolban. A vén székesegyház, az ő hatalmas barátnéja, valami misztikus szürke fátyollal volt betakarva, a melyet csak itt-ott fúrt át a pillérek kiszögelő keresztje. Időnkint halk remegés lepte meg a fákat.

Hosszú, elnyúló lépésekben haladtak előre, mintha neki akarnának menni a végtelenségnek. Mindkettő tekintete valahol a végtelen messzeségben kalandozott. Halkan, szomorúan kérdezte Dállyai:

— Miért fél tőlem, Mariska, miért?

— Nem félek, mondta lassan, de a szive, a keze, mindene reszketett.

Olyan szomorú, olyan ünnepélyes, olyan mély csengésű volt a fekete ember hangja, mint az aranyszájú bencésbaráté, a ki az őszszel a szent missziókat tartotta.

— Ne is féljen, Mariska. Higyje meg, nem vagyok rossz ember. A szivem tiszta, becsületes. A kezemhez nem tapad piszok, vétek. Az ön hófehér kis kezét bátran beleteheti.

És Mariska bele is tette.

— Meg fogom téríteni, gondolta újra malátnak, már talán a váci betörők a budapesti fogházban várják sorsukat.

A rendőrségen természetesen nagy az öröm, Fehér rendőr bizonyára jutalomban is fog részesülni, hogy a tetteseket elfogta.

Helyi és vidéki hirek.

— Grófpüspök a polgármesternél.

Gr. Gsálcy Károly megyés püspökünk múlt hétfőn meglátogatta dr. Zádor János polgár- mestert a hivatalában. Jó fél óráig időzött a grófpüspök a városházán, mely idő alatt közérdekű, a várost és a püspökséget érdeklő kérdések körül folyt a beszélgetés.

— A reformátusok ünnepe. Jövő vasárnap, május negyedikén a kisváci református templomban szép ünnepség fog lefolyni : a múlt évben megválasztott Szeles József ref. lelkészt iktatják be hivatalába. A hívők ünnepléssé teszik ezt a napot, melyen bizonyára nemcsak a reformátusok, de más vallásúak is megjelennek a templomban, hogy az egyház és lelkésze iránt tiszteletüket kifejezzék. Az installációs ünnepség délelőtt tiz órakor kezdődik és a következő programmal megy végbe :

1. Felálló ének. Szent Isten noha néked.

2. Rendes ének. 74. dicséret 1., 2., 3. verse.

3. Mády Lajos pesti ev. ref. egyházmegyei esperes beiktató beszéde.

4. Közének. 37. dicséret verse.

5. Szeles József lelkész székfoglaló beszéde.

6. Végének 1. dicséret 7 verse.

Az ünnepi beiktatót társas ebéd fejezd be a református iskolában, melyre hivatalosak a város, hivatalok fejei, a testületek vezetői, a szomszédos egyházak lelkészei, kik részére a rendsző bizottság meghívókat küld szét a hét folyamán.----- Erzsébet liget jövője. Múlt heti ily című vezércikkünkre kaptuk a következő levelet: Tisztelt Szerkesztő úr! Múlt heti lapjában közölt Erzsébet-liget jövője című vezércikkre minden sorát alá kell Írnom s üdvözlöm, mit azokban leirt. Azonban . . . azonban mégis nem értek mindenben egyet. Minek irt arról Szerkesztő úr, a mi nincs? Ön talán

gában és még szorosabban odadőlt az erős karra.

Azután egy padra ült le. Dállyai előtte állott összefont karokkal, valami különös ragyogásé zománccal barna arcán, mozdulatlanul, mint egy szobor. Mariskának úgy rémlett, hogy Péter apostol a nagy, a hatalmas, le- szállott a dóm mohhá' bélelt sötét fülkéjéből és eléje állott. Most már a szemébe mert nézni és gyönyörködve hallgatta beszédjét.

— Láttam ma délelőtt a körmenetben. Fehér ruhában, keblén orgonavirággal. Ha a szentek olyanok, mint ön, akkor megtanulok imádkozni.

Valami lázas forróság futotta át szivét. S a mint jóleső, kéjes lassúsággal lehunyta a szemét, csodás víziója támadt. Dállyait látta a templomban a Mária-szobor előtt imádkozni. A Mária olyan \olt, mint ő és a kezével nyájasan integetett feléje. Felegyenesedett helyéről és belekapaszkodott újra a férfiba.

— Jöjjön Dállyai:

Lelke kacagott diadalmas örömében.

IV.

És űrnapjának éjjelén, mikor az utcán meg szétszórva hevert a vadvirágos fű, a mit reggel ájtatos hívők a szentség elé szórtak és még ott szállongott a levegőben egy-egy pa- rány a tömjén nehéz füstjéből, Mária gyermeke az atheista karján ment haza szűzi fehér szobájába, liliomos őrangyal képe alá lepihenni.