Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-04-20 / 16. szám
Váci Hírlap 3 Roskoványi búgó szava hívta a hívőket a Te Deumra. Virter Lajos nagyprépost mondotta az ünnepi misét, melyen a várost dr. Franyó István városi tanácsos képviselte s nagy áj- tatos közönség volt jelen. Dr. Zádor János a grófpüspöknek, ki most a fővárosban tartózkodik, a következő távirati üdvözlést küldte: Méltóságos és főtisztelendő gróf CsáJcy Károly megyés püspök úrnak Budapest Hungária szálló. Jubileuma alkalmából Vác város hatósága és közönsége nevében hódolatteljesen üdvözli és szeretett főpásztorára az Ég áldását kéri dr. Zádor János polgármester. — A vármegye első telefonja. Az ország első vármegyéjénél előbbre vannak egyes dolgokban a Dunán és a Tiszántúli megyék, a melyeknek központja sok helyen telefonnak van már egybekötve a községekkel. A közigazgatás egyszerűsítését szolgálja a telefon s annak falállitását megyénkben Ivánka Pál főszolgabíró, az egyszerűsítés régi, és első bajnoka, évek óta sürgeti. A terv helyességét belátták a központban is, de, mert talán nincs rá pénz, még eddig mit sem tettek arra, hogy az egyes főszolgabiróságok telefont kapjanak. Most Ivánka Pál megcsinálja az ő főszolgabirósági kerületében. Csütörtökön, e hó 17-én népes értekezlet volt a Kúrián, a hol az összes jegyzők megjelentek. A főszolgabíró elnökölt az értekezleten s elmondotta, hogy azért hívta egybe a községeket, hogy a telefon felállitásá- tanácskozzanak. Miután kifejtette, hogy a telefon mennyire előnyös a közigazgatásban, a jelenvoltak egyhangúlag kijelentették, hogy községeik részéről annak felállításához hozzájárulnak. Ivánka főszolgabíró vállalta magára, hogy a szükséges előmunkálatokat elvégezteti, a vállalkozóval megköti a szerződést s valószínű, hogy még ez évben a szolgabiróság összes községei össze lesznek kötve Váccal, de egyenlőre csak is főszolgabirósági hivatallal. — Uj doktor. Az államtudományi doktorok száma egy fiatal rokonszenves férfivel szaporodott. Tegnap e hó 19-én avatták ugyanis doktorrá a budapesti egyetemen Acsay Sándort. Gratulálunk ! — Részleges tisztujitás a város- kazán. Hónapok óta két állás, az első számtiszti és a rendőrirnoki üresedésben volt, mert Skultéty Mátyás és Bucskó Lajos elhalálozott. Ezeknek az állásoknak betöltéséről intézkedett a tegnap délelőtti közgyűlés. Az egész csak formaság volt. A kijelölő választmány kilenc órakor ült össze dr. Zádor János polgármester elnöklete alatt és röviden végeztek. Az első számtiszti állásra Bentze György második számtiszt, t. honvédhadnagy, helyére Simák József pénztári dijnok, a rendőrirnoki állásra Zsarnóczay János dijnok pályázott. Őket jelölték is. A közgyűlés megnyitásakor már tudva volt, hogy szavazás nem lesz, mert csak egy pályázó akadt mindegyik állásra, bárha néhány nap előtt még több jelöltről is szó volt. A közgyűlés, melyet dr. Zádor János mint az alispán helyettese nyitott meg, gyorsan folyt le. Elreferálta, hogy a fentieket jelölte a kijelölő bizottság, miután a közgyűlés kifogást nem tett ellenük, egyenkint megválasztottaknak jelentette ki. Az u.tolsó aktus az volt, hogy az uj megválasztott tisztviselők előtt dr. Göndör Sándor főjegyző felolvasta az eskümintát s ők az esküt letették. Azután pedig siettek a jelen- volt városi képviselők nekik gratulálni. A rendkívüli közgyűlés tiz percig tartott. —• A bor. Sok műkedvelői előadásban láttunk már régi színműveket. A kát. legény- egylet most az uj darabok közül választott s Gárdonyi Géza hires darabját A kort adja elő ma este. A szinlap is eltér az eddigi sablontól s mulattató szöveggel invitálja az érdeklődőket, hogy a legényegylet segélyalapját azzal is növeljék, hogy befizetve az antrét, megnézzék a műkedvelői előadást. — Előléptetések a vasútnál. Múlt számunkban a vasutasok előléptetéséről irtunk, most ez kiegészítésre szorul: Farkas Antal titkár a IV. rangfokozat második osztályából az elsőbe, Erdős Lipót mérnök és Bőssel Ödön ellenőr a negyedik rangfokozat harmadik osztályából a másodikba, az ötödik rangfokozat második osztályából Sulyok Imre hivatalnok az elsőbe, a harmadikból a másodikba Dokó László hivatalnok lépett elő. Előlépett még Laszka Antal hivatalnok is. — A budai dalárda jön. Kedves és szép élvezetben lesz része zenekedvelő közönségünknek junius 15-én, mely nap vasárnapra esik. A budai dalárda jön ezen a napon közénk, hogy itt hangversenyt adjon. Az ország első dalárdája már régen készül Vácra s csak most valósíthatja meg tervét. Hogy lesz. mint lesz, erről a dalosegylet alelnöke, Petz István levele értesít bennünket. A dalárda tagjai csaladjukkal külön hajón érkeznek délelőtt tizenegy órakor. Rögtön a székesegyházba mennek, hol a féltizenkét órai misén fognak énekelni. Fel fogják kérni grófpüspökünket, hogy a misét ő mondja. Este hangverseny lesz a Lövőházban, melynek tiszta jövedelmét a nőegylet, vagy a Vöröskeresztegylet kapja. A budai dalárda három számot énekel, köztük Várföldi Elek dalait, három számot pedig budapesti művészek látnak el. A mint látható, junius 15-én ritka műélvezetben lesz részünk. A hangverseny után tánc következik, mi a nap iránt való érdeklődést csak fokozni fogja. A budai dalárda tagjai éjjel tizenegy órakor külön hajójukkal hagyják el városunkat. — Halálozás. Részvéttel közöljük a gyászhirt Meiszner Ernő nyugalmazott osztálytanácsos haláláról, ki Nagyváradon 69 éves korában hunyt el. Özvegye sz. Gabrielly Mária és kiterjedt rokonság gyászolja. Holttestét a váci családi sírboltba hozták s temetése a szt. Rókuskápolnából múlt vasárnap nagy részvét mellett ment végbe. A fölmüve- lésügyi minisztert Krisstinkovics Ede osztály- tanácsos, az országos vízépítési igazgatóságot Faragó osztálytanácsos és Szilágyi Béla műszaki tanácsos képviselték, kiket a miniszter távirati kérésére polgármesterünk fogadott a vasútnál. — Rómába. Gindrich József, a hengermalom igazgatója a jövő hét: folyamán Rómába utazik nagyobb magyar társasággal. — A szombati szenzáció. Szombaton reggel eléggé érdekes hírek terjengtek a városban: Niegreisz László fiatal kereskedő, kinek üzlete a Szekeres-féle házban, a fegyház- zal szemközt van, állítólag családjával megszökött. Persze rögtön kommentárokkal kísérték az állítólagos szökést s ha abból csak fele volna igaz, úgy már azért is a bíróság elé kerülne Niegreisz. A valóság ez: Niegreisz pénteken este úgy kilenc óra tájon maga csukta be a boltot s este elutazott családjával Boros —Berinkére, miután volt házgazdájával, Szekeres Istvánnal megegyezésre jutottak. Tény, hogy a fiatal kereskedő több felé adós és adósai közül Beck Ignác füszerkereskedő már a rendőrséghez fordult. Beck ugyanis több mint ötszáz koronányi értékű cukrot, kávét hitelezett neki s ezzel tartozik Neigreisz. Beck biztosítási végrehajtást vezetett Niegreisz László ingóságaira. Különben Szekeres István ez üzletet megnyitotta újra, miután 1600 korona értékben az összes felszereléseket és árúkat tőle átvette. — A Vöröskereszt háza. A Vöröskereszt-egyesület is a háztulajdonosok sorába lépett. Csávolszky József c. püspök, elnök jelentette a múlt vasárnapi választmányi gyűlésen, hogy a múlt közgyűlésből kifolyólag megvette Benkár Dénesné, most a Bolgár család tulajdonát képező Eötvös utcai házát 16000 koronáért a vöröskereszt-egylet szegényei és háború esetén a sebesültek számára. A fiókegylet és a választmány a kiadást fö- dözni tízezer korona tőkéjéből kívánja és a még hiányzó hat ezer koronát a káptalantól felveendő kölcsönnel egészíti ki. A szerződés megkötésére és az ügy lebonyolítására dr. Freysinger Lajost kérték fel. — A Kálló-Nagy affér. Ismeretes az az ügy, mely miatt Kalló Antal rendőrkapitány és dr. Nagy Gyula ügyvéd között konfliktus ütött ki és sokáig szóbeszéd tárgya volt. Nagy Gyula dr. a rendőrkapitány egy ítélete ellen írásbeli fellebbezést adott be, melyben állítólag sértő kitételeket használt volna Kálló ellen. E miatt a rendőrkapitány perbe állott az ügyvéddel s rágalmazás miatt beperelte. Az ügy a kir. törvényszék elé került, a hol Nagy Gyulának volt szerencséje, mert ott nem állapították meg a rágalmazást. Kálló Antal nem elégedett meg ezzel s felebbezett a kir. táblához. Ez most hozta meg határozatát, megváltoztatta a vádtanács végzését és a btk. 25ó. §-ban meghatározott és a 270. §. 2. pontja értelmében hivatalból üldözendő rágalmazás miatt vád alá helyezi és a vádtanácsot a további szabályszerű eljárásra utasítja. E szerint tehát az érdekes ügyben legközelebb megtartják a főtárgyalást. — A Tragorsarkiak. Ismét panaszos levelet kaptunk, most már nem is helyből, hanem a fővárosból egy úri embertől. Azt Írja levelében, hogy a Széchényi-utca belső sarkán olyan alakok állanak, ki nem csak kellemetlen, trágár beszédükkel botránkoztatják mega járókelőket, de köpködésekkel is undort keltenek. Bizony, tudunk mi már erről régen és a lapok felszólalása, csodálatos, mindeddig mit sem ért. Pedig tudjuk, hogy rendőrkapitányunk minden ügyben intézkedni szokott, miért nem tesz arról is, hogy ezeknek az alakoknak inzultálásától megvédje a járókelőket ? Igen helyesen tenné, ha már ácsorogniok kell, ha a Korona -előtti téren jelölne ki részükre helyet. Kiknek ezekre szükségük van, olt is megtalálják. Reméljük, hogy többször már nem kell felszólalnunk s a rendőrkapitányunk végre intézkedni fog a közönség érdekében. — A kis kötekedő. A színtársulat egy fiatal tagja a napokban nagyon elbúsulta magát. Borban ül a bú és az vigság, mi sem természetesebb, minthogy ő is ahhoz menekült. A váci bor hatását azonban nem ismerte, azért éjféltájon ugyancsak ingadozó léptekkel indult hazafelé. A székesegyháztérig csak eljutott valahogyan, de tovább már nem. Beleütközött valamibe s vállát neki feszítve bizony nem engedett. — Nem erisztesz? jól van, akkor én se! így szólt s vállával ugyancsak nyomta, szorította. így állott egy darabig hű kitartással, mig az éjjeli cirkáló rendőrök megérkeztek. — Nézze, nézze csak rendőr bácsi — szólt a fiatal színész — a kis kötekedőt. Nem enged tovább, hát én se engedek. Lássa, igy keletkeznek a véres konfliktusok a polgárság