Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-04-07 / 14. szám

4 VAGI HÍRLAP A polgármester állásfoglalása, Gindrich József lemondása. Vác, április ö. Mennél közelebb érkezünk a villamos vilá­gítás ügyének eldöntéséhez, annál izgatottabbak a kedélyek. Ki lesz a győztes, malom-e, vagy Rády ? Az-e, kit a város közönsége kíván, vagy az, a kit a városi képviselőtestület vá­laszt? Mert most körülbelül a város közönsége és képviselőtestülete sem egy. Ebben az izgalomban egyedül a polgármes­ter őrizte meg higgadtságát. Összehasonlítva az első ajánlatokat a mostaniakkal, láthatja mindenki, hogy mennyit köszönhet városunk a polgármesternek, a ki a város érdekét tartva szem előtt, úgy alkudott az ajánlattevőkkel, mintha maga érdekében tette volna. Mindenki elismeri a bizottság és a polgármester párat­lan önzetlenségét, mégis a legutóbbi villamos világítási tárgyaláson egy kis kellemetlenség vegyült bele a sima folytatásba. — Kulisza­­titoknak tűnik fel, de jellemzésére azoknak az izgalmaknak, melyben most élünk, el kell mondanunk következményével együtt. A tárgyaláson megjelent Rády János aján­lattevő Rákos Gábor mérnökkel együtt, bárha a malom ajánlata került szőnyegre. Rády úgy vélekedett, hogyha Gindricli József bizottsági tag és igazgató jelen lehetett az ő ajánlata tárgyalásán, részt vehet ő (Rády) a malom ajánlatának vizsgálatánál. Rajner Kálmán ve­zérigazgató azonban kijelentette, hogy a kon­­kurrens ajánlattevő jelenlétében nem fog tár­gyalni. A bizottság tárgyalásai bár nyivánosak, a polgármester közölte Rádyval Rajner kije­lentését, mire Rády János el is távozott. Ek­kor Rajner Kálmán olyasféle megjegyzést tett, hogy körülbelül tudnivaló, hogy a polgármes­ter már Rády mellett foglalt állást, jobb ezt megmondani, akkor, ők (a hengermalom) visz­­szavonja az ajánlatát. A polgármester Rády távozásának hatása alatt álló bizottság előtt határozottan felelt s kijelentette, hogy ily nyilatkozatokhoz ő nincs szokva s kikéri magának azt, hogy bárki igy gyanúsítsa. Állást nem foglalt, de nem is fog­lalhatott az ajánlatok egyikeünellett sem, mert hisz nincs meg a végleges tárgyalás s egyik és másik ajánlat kiegészítésre vár. A bizottsági tagok közül egyedül Morlin Zsiga dr. szólalt fel s kijelentette, hogy Rády nem gondolhatta, hogy feszélyezi a vezérigazgató urat az ő je­lenléte, hiszen Gindrich József jelen volt a Rády ajánlat tárgyalásán, bárha Gindrich Jó­zsefben a közgyűlésből kiküldött bizottsági tag és a hengermalom-ajánlattevő műszaki igazgatója el nem választható. Rövid vártatra megkezdődtek a tárgyalások, a kedélyek megnyugodtak s a tárgyalás végén Rajner igazgató jelentette ki a polgármester előtt, hogy távol volt tőle a polgármester meggyanusitása. így végződött fél nyolc órakor a henger­malom ajánlatának tárgyalása, másnap követ­kezett a folytatás: Gindrich Józsefnek bizott­sági tagságáról való lemondása. Piajner igazgató jelentette ki, hogy ha Gind­rich állása inkompatibilis a bizottságban, a tagságról, melyet közgyűlés ruházott rá, mond­jon le, de a bizottság tagjai nem hogy nem akarták lemondását, de sőt kívánták, hogy Gindrich igazgató maradjon velük. Most azon-, ban a műszaki igazgató lemondott bizottsági tagságáról, ki akarván zárni még csak látszatát is annak, hogy ezen tisztségét vállalata érde­kében felhasználja. Kommentár kell ehhez. Mi magunk a leg­nagyobb sajnálattal látjuk, hogy az igazgató úr ezentúl nem vesz rész a bizottsági tárgya- I lásokban. Ki kell jelentenünk, hogy ő soha | vállalata érdekében ott szót nem emelt, sőt figyelmeztetéseiből mindenki láthatta, hogy egyenesen a város érdekeit képviseli, azt, a melyet a város képviselőtestülete tőle vár. Szakszerű felvilágosításai mindenkor előre vitte a bizottsági tárgyalásokat s bizonyára a bi­zottság tagjai fogják leginkább érezni az ő igazi buzgó munkálkodását. Értjük mi az igazgató vélekedését s ha most már el is fogadjuk, kell, hogy szóljunk arról is, hogy a hengermalom igazgatóságában s felügyelő-bizottságában résztvevő városi kép­viselők mit tegyenek. Kijelentjük, hogy a városban nem egyszer volt már erről szó és az a vélemény szűrődött le, hogy azok a városatyák, a kik egyúttal a hengermalom ügyeiben is érdekeltek, véleményt nyilvánítsanak ugyan a tárgyalás folyamán és a szavazás előtt, de maguk ne szavazzanak. A saját érdekükben jó ezt meggondolni, megnyugtatni a kedélyeket. Helyi és vidéki hírek. Tavasz a redakcióbán. Tüdne, játszi napsugár Az ablakhoz lopva jár ; Eltűnik, majd megjelen, Mint az emlék, mit szivünkben Lobbanó lángra gyújtott az. Felhőket himbál az ég, Naszál felé tiszta kék. De bogárka a rög alól Sütkérezni, hempergőzni Nem bújt még a levegőre. Ott súnynak még valahol. Lágy szellő nem cirógat Rügyes gömbakácokat, Árván hallgat a Liget; Kedves, apró gyereknépség Örömteli ujongásban Kápolnához nem siet. A piacon lánycsapat Nem támasztja a falat; Gselőtéről ibolyát, Márciusi szép virágot Nem kínál a vásárlóknak: „Olcsón adom, — vegye hát!“ S mégis hogy a napsugár Az ablakhoz lopva jár, Az ember mást nem tehet: Beül a redakcióba S hogy a tavaszt elijeszsze, ír — tavaszi verseket. Tiborc. — Lapunk mélyen tisztelt olvasóinak és buzgó munkatársainak szivünk leg­mélyéből kiválnunk boldog ünnepeket. — Csávolszky püspök ünneplése. A római kát, tanítók vasárnap délelőtt lelke­sült örömmel tisztelegtek Csávolszky József apát-kanonoknak ozorói címzetes püspökké történt kinevezése alkalmából. A tanítókat, kik teljes számban szerető odaadással mentek tisz­telegni, az egyházi elnök gyöngélkedése miatt Gajáry Géza orsz. képviselő, az iskolaszék vi­lági elnöke vezette, a ki őszinte szavakban, lelkesen üdvözölte a címzetes püspököt, ki 18 évig volt az iskolaszék elnöke és igazgatója az ellemi iskoláknak és már több éve mint fő­­tanfelügyelő buzgólkodik a tanítók és iskolák javán. A kinevezett püspök szívesen fogadta a tisztelgőket, biztosítva őket igaz jóakaratéi sze­retetéről, Ígérve, hogy úgy mint eddig, ezután is csak a tanügy javára fog törekedni. Éljen­zéssel jutalmazott beszéde után még sokáig szívesen eltársalgott a tisztelgőkkel. Az uj püspök ünneplésében különben az egész város osztatlanul részt vesz. Százan és százan keresik fel Konstantin-téri lakásán és őszintén gratulálnak a megérdemlett kitünte­téshez. A tisztelgők sorában volt a muzeum­­egylet is, melyet Tragor Ignác dr. titkár veze­tett eléje. Azzal a szívességgel fogadta a főpap őket, melylyel a többi jókivánókat. A tagok nagy örömére jelentette ki, hogy továbbra is együtt óhajt az egyesülettel munkálni, a kultúra szolgálatában állni. — A lelki gyakorlatokat a hét há­rom első napján tartották meg a szeminárium kápolnájában a férfiak részére. Az elsőn mint­egy 80-an, a másodikon 121-en, a harmadikon i 96-an vettek részt s Komarih István jezsuita j atya megyés püspökünkkel érkezett minden i nap este hat órakor. Az előadások kerek égé- - szét képeztek, három részre osztva. Filozófiai i fejtegetésekből állottak s a szép előadás a hall- - gatóságban jó érzelmeket is kelltett. Szerdán r a hallgatóság nagy része meggyónt, csütörtö- - kön pedig áldozni járultak az oltár ele. A főpásztor kegyességét, mint halljuk, a di- - szes férfitársaság meg is fogja köszönni. E hó c 11-én, csütörtökön 11 órakor jönnek össze a £ püspöki palotában az elmélkedéseken részt— vevők, hogy a püspöknek halás köszönetét fi mondjanak. — Váci szerző müve a tavaszi tár- - laton. Örömmel tudatjuk, hogy a képző- -i művészeti társulatnak a műcsarnokban tartandó ö tavaszi tárlatán váci szerzőnek a műveit is si fogjuk látni. Kapás Sándor fiatal szobrászunk- -; nak ép oly öröm ez, mint jóakaró barátainak, mert őt érte a szerencse. Alig hogy bekopog­­tatott a hatalmas és nagy művészzsürihez, rög­­tön elfogadták a tárlatra készüli két szobor- --i művét. Mind a két szobor női mellszobor. Az xi egyik Nikitits Annuskát ábrázolja élethűséggel, ,k a másikon csak ez a felirat áll stilizált rózsa b­­közt: Rózsiba. A zsűri legnagyobb elismeréssel s\ szólt fiatal szobrászunk két művéről s még e 9 hónapban megnyíló tavaszi tarlaton a szobor- -u művek csoportjában látni fogjuk Kapás két Jé szép munkáját.-Élj egyzés. Beckói Rlaskovich Sándorka cd kisasszonyt eljegyezte Landorfer Konrád ma- b gyár kir. államvasuti tisztviselő. — A Hirsch. Mór-egyesület köz- -s gyűlése. E hó 3-án tartotta ülését a váci íoj fiók egylet Együd Lajos bpesti siketnéma in- -n tézeti igazgató elnöklete alatt. Az egyesület LI nemcsak hogy biztosítja tagját, hanem beteg­­sége alatt heti segélyt úgy neki, valamint csa- -ss ládja tagjainak ingyen orvosi kezelést s gyógy- vx szert szolgáltat. Hogy mily arányú segélyezési nyújt, mutatják az 1900. évi számadásból ki- ü vett számok : Halálozási segélyekért 56700 K A Temetési költségekért 286 K Betegsegélyekérl 29795 K Rendkívüli segélyekért 1447 K 90 0 Gyógyszerekért 52296 K 31 f Orvosi fizetésekig ud 54256 K 57 f adott ki. És mindeme nagy ősz- x­­szegek kifizetése mellett mégis 259362 K 33 pénzmaradványnyal zárta számadásait, melj összeg a tartalék alaphoz csatoltatott s növeln fogja azt mindaddig mig az alap egy millió ko- od rónára növekszik. Hogy mily lelkiismeretes a kezelés, mutatja az állam által kiküldött felül- ül vizsgáló jelentése, ki a könyveket átnézve a miniszternek olyan jelentést küldött, hogy egyetlen egy egyesület számadásait sem találta oly praecisnek. Ajánljuk mindazoknak, kik csa­ládjuk jólétét szemelőtt tartják, hogy lépjenek be az egyesület tagjai közé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom