Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-03-31 / 13. szám
VÁCI HÍRLAP 3 közül ne akadna egy-két humánusan gondolkozó, kik egy ily specialis intézménynek lelkes bajnokaivá ne lennének. Röviden ezekben ismertettük a gyógypaedagogiai szaktanácsnak az évi jelentését. A szaktanács rövid három évi működése alatt igen sok szép és üdvös intézkedést tett már eddig is az elhagyatottak érdekében, lelkesedéssel és kitartó munkálkodással igyekszik továbbra is ezeknek mostoha sorsán segíteni. De hiábavaló volna a szaktanácsnak e nemes igyekezete, ha azt hazai társadalmunk erkölcsileg és anyagilag nem támogatná. Örömmel jelenthetjük, i hogy a társadalom is igen szép tevékenységet fejt ki e téren. A gazdagok alapítványaikkal, a szegényebbek kisebb-nagyobb adományukkal áldoznak a humanizmusnak és szeretetnek oltárára. Ha a társadalom továbbra is ily buzgósággal karolja fel szerencsétlen embertársainak ügyét, akkor a hazai humánus oktatásügy azzal a biztató reménynyel ünnepelheti meg 100 éves fennállásának jubileumát, hogy a jövő század meghozza majd a múlt század munkálkodásának gyümölcsét: hajlékot épít az ország összes siketnémáinak, vakjainak és azoknak, kik gyámolitásra szorulnak. Az ovodabizottság megalakulása. Vác, március 25. Az ovoda felügyelő bizottsága ülését e hó 20-án tartotta meg Agócs János elnök vezetése mellett. Elnök az ülést megnyitván, meleg érzéstől áthatott beszéddel üdvözölte a megjelent tagokat s jelentette, hogy a váci kath. iskolaszék előterjesztésére az ovodai felügyelő bizottságot gróf Püspök urunk kinevezni méltóztatott. Ezután a Vörös Ferenc jegyző által felolvastatott a kinevezett tagok nevei, mely a következőkből áll. Férfi tagok: Csávolszky József, Motesitzky Janos, Bucsek István, Gajáry Géza, dr. Zádor János, Alberty Ferenc, Meiszner János, Balás Imre, Nikit its Sándor, Korpás Márton, dr. Franyó István, Fodor Imre, Kresák József, dr. Freysinger Lajos, dr. Hörl Péter, Kemény Gusztáv, Vida Vilmos és Vörös Ferenc. Női tagok : Gajáry Gézáné, dr. Freysinger Lajosné, dr. Göndör Sándorné, dr. Pauer Béláné, dr. Rapcsák Imréné, dr. Hörl Péterné, Kemény Gusztávné, Kovács Ernőné, Ivánka Pálné, Helc Ferencné, Bossányi Gyuláné, Tragor Jánosné, R. Tarcsay Mariska, Korpás Mártonné, Meiszner Jánosné, Fodor Imréné, Vörös Ferencné, Szilassy Ernőné, Krakker Kálmánná, Donovitz Vilmosné, Velzer Lajósné, Meiszner Rudolfné, Pets Sándorné, özv. Uhlig Eaéné, Ursziny Arnoldné, Gindrich Józsefné, Révész Béláné, Filó Pálné, Bolgár Emma, Simon Mariska és Mátay Emilia, ezen utóbbi három óvónő. A formalitások elintézése után az elnök az ovodák szükségességét fejtegette s azt, hogy nem elég csak az ovodák felállítása, hanem sark pontját a vallásos és erkölcsös oktatás képezze, mert — úgymond — a felügyelő bizottságnak nem csak azt kell figyelemmel kisérnie, hogy az óvóköteles gyérmekek pontosan járnak-e az óvodába, vagy azt, hogy az óvónő kellően felel-e meg a beléhelyezett várakozásnak, hanem főcélja az leend, hogy magáévá tegye ezen pótolhatatlan szent ügyet s azt emberi kötelességének tartsa tőle telhetőleg támogatni úgy, hogy ebből a gyermekek iránti szeretet, odaadás, segélyezés s azok megóvása tűnjék ki, különösen ott tűnjék ki szeretetöknek nagysága, hol az az apátián és anyátlan gyermekek a fentieket szülők elvesztése folytán nélkülözik. Az elnök e helyütt még azt is megjegyezte, hogy a bizottság az ovodák beléletét tárgyalásaik alatt érintetlenül hagyja, mivel azok vezetése a fentartók hatáskörébe tartozik s csak is a gyermekek ápolásáról és azok eltartásáról és felruházásáról fog gondoskodni. Az elnöki megnyitó beszéd befejezése után Ivánka Pálné azt a javaslatot terjesztette elő, hogy az alvárosi ovoda helyisége oly szűk, 1 hogy az nem csak a mai kor igényeinek meg nem felel, de a naponkint feljáró 60—80 kis- j dedet be fogadni alig képes, hogy az óvónő lakása is csatoltassék az ovoda nngyobbitásá- 1 hoz az óvónőnek pedig külön lakást adjanak. A bizottság helyeslés közepette az indítványt magáévá tette s felkérte az elnökséget, hogy ily irányban tegyen jelentést az iskolaszék előtt. A bizottság, hogy minél könnyebbé tegye működését, mint már említettük, három osztályra osztatott az ovodák száma szerint. Minden osztály élén egy elnök áll és pedig a belvárosi részre elnökül dr. Freysinger Lajosné, a felvárosi részre Féts Sándorné, az alvárosi részre Ivánka Pálné választattak meg. Az elnökök a szükséghez képest ülést tartanak s a hozott határozatot az iskolaszéki elnök tudomására hozzák, a ki arról az iskolaszéknek jelentést tesz. Miután a fontosabb ügyek elintézést nyertek, az elnök megköszönte a nőegylet elnökségnek, dr. Freysinger Lajosnénak azon szívességét, hogy az ovodahelyiséget a mai napra átengedni I kegyes volt kérvén őt, hogy engedje meg, miszerint ezentúl is az ülések itt lehessenek megtarthatók. Az elnöknő ezen kérésnek szives szavakban adok kifejezést. Erre elnök megköszönvén a szép számban I megjelent tagok szives közreműködését, az ülést berekesztette. I ' ______ Helyi és vidéki hirek. Márciusi hó. Szerdán hó esett. ! A napsugár már rügyet is fakasztott, Bemutatkozott a szép kikelet, A hó virág s az illatos ibolya Elfeledtették velünk a telet. Ekkor történt, hogy nehány szép nap után Fordul az idő, — meg nem fogható ! — És a kis leányok nagy örömére Leesett a — márciusi hó. A márciusi hó varázserejő, Szeplő, pattanás attól mind elvész, A márciusi hó az, mitől szebb lesz A rózsás arc és fehérebb a kéz. A szépség veszedelmes férfi-szivnek, S a kis lányoknak azért olyan jó, Hogy megvan a legkülömb szépítő szer, A csodatévő márciusi hó. Hideg van, szél sivit az utcán végig, A szegény rossz ruhába didereg. Arczán a tavasz hidegétől sajtolt Köny lassan szégyenlősen lepereg. Nagy gondja van, védekezni uj téltől . . . — Mikor segit rajt’ a Mindenható?! Oly szép, derűs, verőfényes napokra Újból lehull márciusban a hó! . . Gondtalan lánykák, vidám szép asszonyok Csak nevetik a második telet, Nem járhatnak uj tavaszi kabátban, Kárt a hideg nekik mást nem tehet. És égbe száll hálával telt fohászuk: — Áldassék neved, ó Mindenható, A miért engedted, hogy leányaidnak Lehulljon a — márciusi Ró. j Krónikás. — Csávolszky József jezerói c. püspök. Régebben jeleztük már, hogy Csávolszky József apátkanonokra s egyházmegyei tanfelügyelőre nagyobb kitüntetés vár azért az ernyedetlen munkásságéi t, melyet egész életén át egyházi s társadalmi téren kifejtett. Mint halljuk, a kitüntetés már megérkezett s a hivatalos lap legközelebbi száma hozza, hogy Csávolszky Józsefet jezerói címzetes püspökké nevezte ki az uralkodó. A magas elismerésben mi a munka jutalmát látjuk. Az uj cimzefes püspök teljes életét a munkának szentelte ezt az egyházmegye iskoláin tapasztalhatjuk legjobban, de kortársai láthatják, hogy a városi ügyekben lelkiismeretesen, önzetlenül dolgozik s nem egy nagy mű kezdeményezője, végrehajtója volt. A tisztelők serege keresi fel Csávoíszky Józsefet most s ezekkel együtt mi is szívből ü lvözöljük a főpapot kérve, óhajtva, hogy munka ereje sokáig ne szűnjön s egyháza, városa javára évtizedeken át erőben dolgozhasson. — A miniszter köszöneté. TK/assics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, Bihary Károly siketnéma-intézeti tanárnak, buzgó munkatársunknak az 1900. évi párisi nemzetközi kiállítás magyar része közoktatási csoportjainak sikeréhez való hozzájárulásáért meleg köszönetét és elismerését fejezte ki. Örömmel gratulálunk ! — A pénzügyminiszter városunknak. Tudvalevő, hogy segély cimén nagyobb összeget kap évente városunk, mely összeg kárpótlás azért a veszteségért, hogy a város a sör, szesz és cukorfogyasztási adó kezelésétől az állami kezelés folytán elesett. A miniszter 1900-ra 28,309 korona és 72 fillér segélyt utalványozott, a mit már fel is vettek a helybeli adóhivatalban s gyümölcsözőleg elhelyezték. Ezenkívül megengedte, hogy húszezer koronát havi részletekben ez évi előlegkép a város felvehessen az adóhivatalban. Az előlegre éppen nagy szükség nincs, de azért kérték, hogy kamatozásra elhelyezzék a pénzintézetben s igy a városnak néhány száz koronával több fog jutni, mert az állam kasszájában egy év alatt semmi kamatot sem hozna. — A lelkigyakorlatok és elmélkedések. Főpászlorunk a hitélet emelésére megkezdette a lelkigyakorlatokat és a katolikus közönség áhítattal s vallásszeretettel engedett felhívásának. A múlt hét folyamán a püspöki palota nagyterme nap-nap után hölgyközönséget látott, a kik előtt Balás Lajos kanonok misézett, később pedig megyés püspökünk tartott elmélkedést. Mondják, oly hatása volt püspökünk szavainak, hogy sok hallgatója sírásra fakadt. A hét végén értek véget a le1 kigyakorlatok gyónással, mely után a palotában egybegyülve köszönték meg a főpásztor kegyességét a katolikus hölgyek. A férfiak számára e hó 31-én, április elsején és másodikán lesznek a lelkigyakorlatok a szeminárium kápolnájában, a mit Kománk István jezsuita atya fog tartani. — Vasutasok előléptetése. Városunkban lakó máv. tisztviselők közül dr. Balázsovics Domonkos, Nyitrai Ede, Borsos Sándor, Boros Endre, Aszódi Salamon, Brinks István, alsórásztokai Motusz János, Hoffmann Ferenc és Schwartz Ignác léptek elő jól megérdemelt magasabb fizetési osztályba a legutóbbi előléptetéseknél. Gratulálunk ! — Tetszés szerint. Időjárási munkatársunk dilemmában van, nem tudja magát mihez tartani. Az időjárás olyan változó, hogy a legjobb tudás és a legszilárdabb akarat mellet sem lehet kitanulni a természetét. Erre a körülményre tekintettel, hogy minő időre vir-