Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-12-01 / 49. szám

VÁCI HÍRLAP

3

úr ? Hazaérkezett s meglátva a számlát még negyven percentet csapott hozzá. Ez az ő humanitásuk.

Bizony nem humánusok ők még a tisztviselőkkel szemben sem.

A napokban egyik tisztviselője könnyes szemmel állított be az igazgatóhoz. .

— Igazgató úr, haldoklik az anyám, kérek szabadságot, el kell utaznom.

Kapott.

— Kérnék három forint előleget is, hisz itt a hónap vége.

— Ha nincs pénze, ne utazzon. Nem kap.

Ez volt rá a válasz. Nemde jellemző ?

Nem humánusak ők még a váci közintézményekkel szemben sem.

Ha valaki le van kötelezve a tüzoltóegyesület iránt, az csak a kötőszövőgyár lehet. Ezt a tűzfészket már sokszor megmentették a pusztulástól derék, önfeláldozó tűzoltóink. És mit tett a gyár igazgatója? Nyilttérben köszönetét mondott nekik, hogy százezerforintokra menő árúikat megmentették. Semmi mást. Pedig tudják jól, hogy tűzoltóegyletünk szegény, rászorul a támogatásra minden oldali ól. És a kötőszövőgyár kiszúrja szemüket évente 5, mond öt forinttal. Vájjon nem a legelemibb kötelességének kellene ismernie ennek a német gyárnak, hogy néhány száz forinttal alapitó tagja legyen tűzoltóegylelünknek, melynek már nem százak, de ezrek megmentését köszönheti

Humanizmusa alkalmazottaival szemben egyenlő a nullával Mit várhatnak azok, ha a várossal, tisztviselőivel, közintézményeinkkel a legcsunyább módon bánik el.

A munkarend szerint a munkaidő reggel héttől tizenkettőig, délután egytől hétig szól, tényleg azonban reggel hattól tizenkettőig, egytől hétig, tehát tizenegy óra helyett tizenkettőt dolgoznak munkásai.

Küldtek is a gyár munkásai panaszos, de névtelen leveleket az iparfelügyelőnek. Az iparfelügyelő kiadta az iparhatósági biztosnak, tudja meg, mi az igaz benne. Az iparhatósági biztos kivonult a gyárba s olt az igazgató előtt megkérdezte a munkásokat, hogy kinek

Ragusa szépségeit. Pedig valóban a monarchia gyöngye. S az út odáig a kényelmes berendezésű vasúton Bosznia-Hercegovinán keresztül a világ ritkaságai közé ^tartozik. A bosnyák zord hegyláncok közül, a hercegovinál és dalmát Karsztokba a halál, a megsemmisülés borzasztó birodalmába érünk, a kövek és sziklák országába, a hol még lalán a madár is kőből rakja kicsinyeinek fészkét. Szinte megíetten az ember, mikor erre a tájra ér, a hol fát csak minden fél órában látni, a bokor is csak tüskés leveleket hajt. És az ember mégis megél itt, bár hálán hordja azt a vörös földet kis kőviskója mellé, hogy kicsirázzon benne a kevés mag, mely majd gyermekeinek gyümölcsöt betevő falatot fog teremni. És a vörös turbános pásztor szomorúan tereli kecskéit egyik szikláról a másikra: mert szegény párák csak a bokrok tüskés leveleit rágják ott is meg itt is.

És a vonat három óra alatt ebből a rideg birodalomból kiér a dalmát tengerpartra, a pálmák, a czédrusok, leander és olajfák örökzöld paradicsomába. Szinte csalóka tünemény : a pusztulásból a teremtés buja tavaszába!

Az utolsó állomás Gravosa, innen gyalog csak pár perc Ragusa.

Szinte összekeveredik lelkűnkben az Ur Ítélete : a büntetés a jutalmazással . . .

Ifj. Huber J.

van panasza. Persze, hogy senkinek sem volt. Utóvégre a száraz kenyér is kenyér, szegény ember azt sem akarja elveszteni, ha 12 órát is dolgozik érte.

Az ipartörvény kimondja, hogy elbocsátási okot nem képezhet ha valamelyik munkás, vagy munkásnő nem akar cselédszolgálatokat vállalni a tisztviselőknél. Hányszor nem törődtek ezzel a kötőszövőgyárban ! Nem akarsz szolgálni az igazgató úrnál ? Mehetsz! És a szegény lány ment is, apellálta [nem volt. Ma már beletörődtek. Két-három leány, ki munkásnőnek van szerződtetve, állandóan az igazgató úr lakosztályaiban dolgozik.

Száz és egy mondani valónk van még erről a gyárról. Lesz is rá alkalmunk, hogy a nyilvánosság előtt elmondjuk az eseteket. Ma csak legnagyobb megelégedéssel konstatáljuk, hogy eddigi írásunk nem volt hiába való : Dr. Hörl Péter egészségügyi szempontból és Bárdos Ernő iparhatósági biztos megindították adataink alapján a vizsgálatot.

Résen leszünk s magunk is fogunk mé egy csomó adattal szolgálni.

A görög kapu.

Vác, 1901 nov. 30.

(Az iskolaszék legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a görög egyház ezentúl a saját bejáróját használja a középvárosi róm. kát. temetőbe.)

(Csillon Izidor lelke ötven év múlva kopogtat a mennyország ajtaján.)

Szent-Péter: Ki az?

Csillon: Én vagyok az utolsó görög Vácról.

Szent-Péter: Mit akarsz?

Csillon: Be akarok jutni, megérkeztem.

Szt-Péter: Nem megy az oly könnyen, fiacskám. Tudnom kell, hogy mi jót tettél a földön, mi rosszat ?

Csillon: Takarékpénztári könyvelő voltam, dolgoztam hetven évig. Ismertem mindenkit, minden embert, minién asszonyt, kinek kölcsön kellett s a veséjükbe láttam.

Szt-Péter. Tovább.

Csillon : Jó cimbora voltam, mindenki szeretett, mert mindenhez hozzá tudtam pour parlezni. Ismertem a kártyát, nemcsak a magamét, hanem a partnremét is.

Szt.-Péter. Ezek előnyeid, de hátrányaidról is szeretnék hallani.

Csillon (mosolyog és hallgat.)

Set. Péter. Nos. bűnöd nincs?

Csillon. Ha csak azt nem fogadod bűnül, hogy külön magyar nyelvem volt, óh szt. Péter.

Szt. Péter: Megbocsátom, ámbár sokat hallottam a szavadat.

Csillon. Meg hogy a magyar nyelvbe az én speciális idegen szavaimat használtam.

Szt. Péter. Más nincs? Stilló nem hallgattál el valamit ?

Csillon: Az utolsó görög voltam Vácon.

Szt. Péter. Ez hiba, de nem bűn. Tovább.

Csillon : Nincs több.

Szt. Péter. No csak gondolkodjál jó görögöm !

Csillon: Hopp ! Kihűlt testemet a váci róm. kát. temetőbe a katolikus kapun és nem a görög kapun vitték be.

Szent-Péter: Oh, óh Izidor, Izidor! Ezt az egyet nem bocsáthatom meg. Nagy a bűnöd, szerencsétlen s most várnod kell, mig az összes váci iskolaszéki tagok megérkeznek s velük tanácskozom. Bűnös vagy Izidor, mars a purgatóriumba ! (Becsapja a mennyország kapuját.)

Helyi és vidéki hírek.

— Nyugalmazott kúriai bíró. A

magyar igazságügynek kiváló munkása, Németh Péter kúriai biró, az ismert nevű jogi szakiró, nyugalomba lep. A hivatalos lap ma adja ezt Iliiül kapcsolatban a király kitüntetésével. A hivatalos lap a következő királyi kéziratot közli:

Személyem körüli magyar miniszterem előterjesztése folytán Németh Péter kúriai bírónak, saját kérelmére végleges nyugalomba helyezése alkalmából, a bírói pályán szerzett érdemei elismeréséül, Lipót-rendem lovagkeresztjét díjmentesen adományozom.

Kelt Bécsben, 1901. évi november hónap 21-én.

FERENCÉ JÓZSEF, s. k.

Széchenyi Gyula gróf, s. k.

Németh Péter kúriai biró Temesvárott 1851. julius 20-án született. Középiskoláit és jogi tanulmányait a fővárosban végezte és több előkelő ügyvédi irodában végzett gyakorlat után 1872-ben állami szolgálatba lépett, mint a kir. tábla joggyakornoka. Jogászgyüléseken és a sajtóban igen avatottan szólt hozzá a napi kérdésekhez, 1875-ben pedig a napi sajtóban ismertette a büntető törvénykönyv tervezetét. Szakirodalmi működésével magára vonta Csemegei Károly figyelmét és fogalmazó lett az igazságügyminisztériumban. Ott jogi véleményeket és kodifikátori munkákat végeztettek vele. Emelett' folytatta irodalmi működését, kiadta 1876-ban a Váltóeljárás és 1877- ben a Gyámság és gondnokság c. önálló műveit. Mikor 18>0 ban az uj büntetőtörvény életbe lépett, Németh megálapitotta a Büntető jog tára c. hetilapot, melynek utján az uj törvény elveit a jogászvilág köztudatába vitte és hozzájárult ahhoz, hogy a modern büntetőjogi elvek gyorsan honosultak meg nálunk 1881-ben, mikor a budapesti, kir. táblán a hátrálékok felszaporodása következtében a bírák létszámát szaporítani kellett. Némethet nevezték ki oda ; főleg bűnügyekben működött mint előadó, de kereskedelmi perekben is gyakran volt szavazó biró. Mint kiváló jogász 1886 j óta működött az ügyvédi, majd a bírói vizs- I gáknál; 1891-ben pedig az állandó országos kongrua- bizottságba neveztetett ki. A társadalmi mozgalmakban is részt vett, nevezetesen a Vöröskereszt egyesületnél és a Szent László társaságnál. Sokoldalú tevékenységében kiváló helyet foglalt el az irodalmi működés ; a Büntető jog tárában, továbbá más hetilapokban és a napisajtóban számos cikket irt, 1895-ben kiadta Magyarország Szent László király idejében c. művét, továbbá a múlt évben Anyagi magyar büntetőjog mai érvényében c. kiváló kézikönyvét. A szünet nélkül imunkától súlyos szembajt kapott, úgy hogy évek óta csak vezetővel tudott az utcán járni, sőt most kénytelen volt a nyugalmaztatását kérni. Remélhető azonban, hogy széles tudását még soká és sokszor fogja értékesíteni (a magyar jogi irodalomban.

— A telefon ügye, örömmel jelentjük, halad a megoldás felé. Ma már ötven aláírója van a telefonnak, vagyis ötvenen akadtak, kik a helyközi telefont bevezetik. Gajáry Géza országgyűlési képviselőnk értekezett Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszterrel; kijelentette, hogy teljesen méltányolja a váciak mozgalmát s a telefont rövid idő alatt meg fogják kapni. Ez ügyben külömben, mint értesülünk egy küldöttség is felfogja keresni a kereskedelmi minisztert s megkérni, hogy e telefonkérésünket mi előbb intézze el. A biztató előjelek tehát arra engednek következtetni, hogy jövö