Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-11-24 / 48. szám
VÁC! HÍRLAP 3 hogy annyi a munkamegrendelése, hogy csak ha nappal és éjjel dolgozik folytonosan képes , megrendeléseinek eleget tenni. És a kötőszövőgyár dolgozik nappal, éjjel. Reggel hat órakor bejönnek a nappali munkásai, este hatkor felváltják őket az éjjeli munkásnői. Pontosan történik ez, a ki késik büntetést kap s az igazgató úr nyugodtan alszik ágyában. De a higiéniára senki sem gondol. Minek is. Hiszen csak 50—60 krajcáros munkásnők egészségéről van szó! Nem szükséges szellőztetni ezeknek. Vasárnaptólvasárnapig egyazon levegőben kell minden munkásnak megfordulnia s boldogok mindannyian, ha nagy ritkán egy két ablakot betör a jégverés és a vihar, mert legalább az egyhetes szénsavas levegő kitódul rajta. Ez a mintaegészség, iparhatósági biztos úr, ebben a levegőben tessék egy órát eltölteni, úgy hiszszük, hogy elég lesz arra, hogy a kívánt vizsgálatot megkezdje ! Van tarsolyunkban elég adat, hogy erről a gyárról szóljunk, de ma elég lesz ennyi is belő'e, a jövőben folytatni fogjuk. És mert a város közönsége, a mi rendkívül türelmes városházánk mindezt mit felsoroltunk, eltűrte, mit kapott érte? A kötő-szövőgyár pótadót nem fizet, a kötőszövőgyár még a várossal szemben is úgy akart bánni, mint a munkásaival. A kötő-szövőgyár a közcélok elérését nem szolgálja. A kötő-szövőgyár az igazi társadalmi jótékonyságot nem szolgálja. Bizonyítunk. A várossal egy gyártelephez nem méltóan akart a gyár igazgatója elbánni. A város folytonos sürgetésére elérte azt, hogy a kanálist hajlandó volt kiépitni a gyár. De mert városi területen is megy keresztül az, a város ajánlatot tett a gyárnak, hogy ő majd nagyobb méretre elkészíti, csak a kötőszövő-gyár adjon hozza ezer és néhány, száz forintot. A gyár igazgatósági ülése udvariasan, minden szó nélkül belement. A város kiirta az árlejtést a kanális elkészítésére és szerencséjére a kiirt összegnél 40 percenttel olcsóbb vállalkozóra Ámuló világ, bámulat moraja s azután elnémul az embertömeg, mintha bűvös erő hatna rá. Legelői egy javakorabeli főtiszt, nagyok közölt is nagy, elsők között is a legelső, jó járó lovon. Ív alakú bikanyaku, hószin diszparipájának méltóságos, egyenletes a menete. Némelyik ló, nemes arabs mén, mintha parázs között táncolna, kényesen szedi lábait. Csupa ragyogvány a főtiszt melle. Oroszlánként talán ő is ott küzdött Plevna alatt, öszszeségben sikert szerzett. Talán a Sipka-szorosban is megfordult, ott tűnt ki a vitézségben, szolgált rá az érdemre, beszélvén a tett. Fürge lábú szárnysegédek, testőrök diszegyenruhában. Nagy, a szultán szeszélyétől való függésük. Aszott diplomaták, a kiknek a pórázán függ minden, feketében. Jócskán deresedő, érmekkel díszített basák gazdag disz egyenruhában. Az érdemes múltú öregek, megnehezedten mozognak, hosszú szakái borítja mellüket. De voltak közöttük testben erős, lélekben ifjú aggastyánok is. Ott van valamennyi, miniszterséget viselő. Előkelő elmék, politikai becsvágygyal biró fényes tehetségek. Az egyiknek ráncba húzódik a büszke homloka, a másiknak az arcán erélyes a vonása. Mind, mind az állam után élő, a közéletben helyet foglaló, sok főtisztelendő, — a legtöbb, férfikora delelőjén, kevés a horgasztott fő, — ezüsttől, aranytól, színes kövektől csillogó ruhában, melyen szépen festeakadt. Mit tett a gyár igazgatója ? Elment a polgáriim-terhez és azt mondta : — Negyven percenttel olcsóbban vállalták el a munkát, adjon vissza 40 percenlet a város a gyár pénzéből. Persze a direktor úr nem gondo t arra, hogy van az építésnél még költség is (ellenőrzés, hirdető ínyek díjazása stb.), melyekre még a város talán rá is fizetett. Nem hiszszük, hogy erről a gyár igazgatóvezetői tudnának, de azt hiszszük, hogy a hivatalos körök jóindulatát ily viselkedéssel kell eljátszani egy gyártelepnek. Itt van a telefon ügyev A kötő-szövőgyár ép úgy, mint minden vállalat jól tudja, hogy a telefonra szükségünk van, helybeli telefon nélkül budapesti összeköttetést nem kapunk, mégis kijelentette, hogy neki helyi telefon nem kell s számot nem ir alá. Hát a közügyét ki pártolja, ha nem egy gyártelep ? A kötő-szövőgyár minden évben 30 — 50 forint ára harisnyát, inget ajánl fel karácsony táján a szegények. Nemde egy százezrekkel í dolgozó gyárteleptől szégyen az ily zsugoriság? Inkább semmit., minthogy ily csekélységgel szúrja ki a város szemét. Egy jó módú, magányos család többet áldoz névtelenül a szegényeknek, kuldusoknak, mint ez a gyár, mely ha 30 — 50 forintot ád jótékonyságra, követeli, hogy azt hírlapok kürtöljék világgá. Azt mondottuk, cikkünk elején, hogy a város közönsége megelégelte, hogy Vácot gyárvárossá tegyék s ezt csakis a kötőszövőgyárnak köszönhetjük. Ezt igazoltuk s még hozzáteszszük pirulva, hogy ez a gyár, mely részvénytársaság, melyben állam által megrendelt árúk készülnek, egy cseppet sem magyar, hanem tökéletesen német. Minden könyve, minden Írása német nyelven van megírva s megrendelőinek német nyelvű számlákkal, német nyelvű levelekkel kedveskedik magyar földön Kárpátoktól az Adriáig. Oly szégyen ez reánk nézve, mely kezünkbe adja a tollat s követeli, hogy minden alkalommal, a legnagyobb erélylyel s a magyar emberben támadó legnagyobb felháborodással beszéljük, Írjunk róla. nek a rendjelek. Egynémelyik kevély tartásu egyénnek, ruganyosságát megtartó méltóságnak, mellét veri az erősen dérütött szakála. Tekintélyes k nézést ad a — nyugodt jóság — viselőjének. Vannak akaraterős vonások is. Nézésükben megvillan a büszkeség. A görbe hátú államférfiak nyomában előkelőén fényes fogatokon azok az egyéniségek jöttek, a kiket az elsők közé a sors szerencsés helyzete juttatott. Végre következtek, a kik nem is voltak egyéniségek, csak olyan szuszogó személyiségek. Olyan sok volt, a ki a katona ranglétrán emelkedett, vagy a kit tettvágya sodort és a tehetsége vitt előre. Szóval, a köziét egész vonalában ott volt a török társadalom, számottevő tagokkal. Olyan fölfelé merészen kunkoritott Vilmos-bajusza, a minővel nálunk a nevettségig majmolják a német császárt, egyiknek sem volt. Mindezek után következtek az alantasok, végre pedig a különböző bérruhával kiöltöztetett, cselédi kenyeret megett szorongó szolgaraj, ezek között a fényes liberiáju szolgák között, a parancs folytonos leséséből dermesztőén merev arczok. A disztársaságban van gr. Széchényi Ödön basa, a szultán tábornok-hadsegéde, a legfőbb Oszmán-katonai érdemrendek tulajdonosa. I Achmed Muktár van az oldala mellett. De a plevnai oroszlán, a messzehirü Gházi Oszmán Nuri basa, a hallhatatlanság régiójóban mégis a legfőbb dísze, mindenüknek. Ő volt a törők Mindezek a legalkalmasabbak voltak arra, hogy a város közönségének jó indulatát a kötőszövőgyár eljátsza. Sikerült is ez, mióta Jolesch igazgató eltávozott es protegéje elfoglalta helyét. Azóta csak a rideg üzleti érdek ütötte fel itt a tanyá’át, melynek :</. lett a folytatása, hogy mindenki clidegenedelt ettől a gyártól. A kötő-szövőgyárról ma hivatalos és nem hivatalos körökben csak — hogy úgy mondjuk — a közönyösség hangján beszélnek. Mintha volna, vagy nem. Jól tudjuk, hogy a kötő-szövőgyár igazgatósága hazafias, magyar emberekből áll. Csak egy s ez a legnagyobb hibájuk, hogy gyártelepüket ritkán látják, mert nem Vácon tartják üléseiket s annak a városnak véleményével, hol részvénytársulatuk működik, nem ismerkedhettek meg. Nem tudják, mily exkluzív ez a gyártelep, nem tudják, mennyire elitélőleg nyilatkoznak róla városunkban, nem sejtik, hogy a germanizáció melegágya ez a telep mely oly vezetővel bir, a ki még arra sem méltatta uj otthonát, hogy magyarrá legyen. Magyarrá, humánussá kell, hogy legyen ez a részvénytársaság, erre hívjuk fel igazgatósága figyelmét. Hiszszük, reméljük, hogy pusztában kiáltó szóként nem hangzott el önérzetes felszólalásunk. Helyi és vidéki hírek. — Erzsébet. A nemzeti gyász újra felveszi sötét fátyolét, melyre örök nyomot vésett a szeretet, a kegyelet áldó emléke. Lehet-e nagyobb fájdalom, midőn egy nemzet veszti el szerető édes anyját egy ország fénylő koronája fénylő drága gyöngyét. Elvesztettük a szivet, mely szeretetének hevével a mienk volt. E szívvel elvesztettük mindenünket. A merre lelke járt, köny fakadt nyomába, sóhaját elkapta az alkonyi szél, hogy távol, messze zokogja el a legszentebb érzések, enyhet nem lelő bánatát. Áldott, volt élete, a fájdalom megdicsőülése szomorú halála. A szeretet fényes csillagképébe költözött, hogy átragyogja a végtelenséget. November 19-ike az emlékezeté. Emlékezzünk szent életéről, szomorú elmúlásáról, arról a nagy veszteségről, mely árván maradt, trónjábirodalom egyik jobbik esze. Neve megfordul mindenkinek az ajkán. A közérzésbe ment át az ünneplése. A szultán, nőül adta fiához, az egyik leányát. Ná'a nem hervadt el a dicsőség virága. Roskadatlan a teste. Valami vonzóvonás rejlik lényében. A pályája legcsucsáról barátságosan nézett szét. Ünneplik erősen, mert nagyon föllendült a népszerűsége. Alig győz hajlongani a sok üdvözlésre. Ez a tettekkel tényező nagy katona, azóta megtért elődeihez. Mikor halálának hire végig rezdült a világon s a táviratok egymást kergették, a hasábok nagyot nőttek a hírlapokban s megindult a részvétek áradata; temetése, halhatatlanságának a kezdete volt. Mitikus alak lesz. Mindenki a szultán útja köré seregük. Észbóditó sietség. Közeledik az arany paszománytos csatlósok által körülvett üveghintó, a kocsi bakján trónol egy jámbor muzulmán. A kocsi előtt a befogott két, fekete arab ló ágaskodnék, ha a kocsis nem fogná keményen mind a kettő zabláját, így csak habot fuj, a röpülni vágyó egy pár kocsiló, visszafojtott tüzében. Pereg a dob, harsog a trombita belerival a kürt, lármáz a török zene. Közbül nagyot koppan egy-egy nemes ménnek a patája oldalugráskor. Egész harcias az a kép, mely lejátszódik előttünk. A nők arcán öröm és remegés felváltva ül. Feledhetlen a benyomás kedélyükre. Felhangzik az ajkakról a .Padisah csők jasa,
