Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-11-03 / 45. szám
2 VÁCI HÍRLAP kereskedelmi és ipari fellendülést, de viszont virágzó kereskedelmi és ipari viszonyok maguk után vonják a mesterséges közlekedési eszközök létesitését. Mindenkinek, a város fejlődését szivén hordó s gazdasági fejlődésünkre irányadó befolyással biró intézményeinknek arra is kell a jövőben törekednie, hogy városunkban minél több ipar-vállalat létesüljön. Sokszor hangoztattuk ezt s nem szűnünk meg hangsúlyozni ezt a körülményt, mert ettől függ, vájjon városunk megmarad-e jóformán egyszerű vidéki városnak, vagy pedig a természeti viszonyokban rejlő óriási előnyeinek kihasználásával elfoglaljuk a vidéki városok sorában azt a helyet, mely megilleti.. Hébe-korba külföldi vállalat tudakozódik is, hogy minő előnyökben részesítené városunk az esetre, ha telepeit ; itt létesítené ? A választ meg is kapja. Az eredmény pedig az, hogy az illető vállalkozó — természetesen állami segélylyel és kedvezményekkel — másutt állítja fel az ipartelepét. Miért ? Azért, mert a czélszerűségnél egyébb tényezők érvényesülnek, legalább ez idő szerint. Nekünk tehát nemcsak áll érdekünkben, hogy illetékes tényezők előtt városunknak ipari és egyébb ily természetű vállalatok létesítésére rendkívül alkalmas voltát hangoztassuk, hanem égetően szükségünk van oly befolyásra, mely jogos igényeinknek érvényt is akar és tud szerezni. Megválasztott országgyűlési képviselőnk ép irányban kötelező Ígéretet tett és kilátásba helyezte nemcsak azt, hogy az Becsületbiróság elé kerültem. Nem tagadtam j a dolgot. — Miért nem húzta ki rögtön a kardját, hogy sértőt lekaszaholja ? — kérdezde tőlem az elnök. — Mert nem akartam ártatlan vért ontani. Ez a íiu részeg volt, nem tudta, hogy mit cselekszik, — nekem pedig nemcsak az oldalfegyverem adott fölényt, hanem a józanomság is. Megfosztottak tiszti rangomtól. Kitaszítottak a magam világából, a hol éveken keresztül éltem, dolgoztam, — a magam múltjából, a melyről úgy hittem, hogy mindenha jövendőm marad. Összes életterveim erre a világra vonatkoztak, — ismereteim, hangulatom és ösztöneim ide kötöttek le, — ez volt az a talaj, a melyben egész valóm gyökeredzett. És ez a világ kitaszított magából, mert nem gyilkoltam. Uj, ismeretlen világba kerültem azután és nagyon sokáig nehéz küzdelem volt az életem. Más erkölcsök, más világfelfogás, más érdekek uralkodtak itten. A legirtóztalóbb tusák, emberfölötti vajúdások után végre sikerült a polgárság körében elismeréshez, hivatalhoz és szeretethez jutnom. És ma ez az én második világom, a polnnrlirr azért, mert illetékes tényezők figyelmét végre reánk felhívja, hanem azt is, hogy jogos kívánalmainknak befolyásának latba vetésévet érvényt is fog szerezni. Ezt kérjük mi képviselőnktől egyelőre. A kicsinyes, személyi harcokon túltéve magát mutassa meg, hogy keresztényibb, mint ellenfelei. Tegyen városáért, városának minden polgára érdekében. Az egri hősök szobra. A ki ma Egerben jár, lát a város közepén egy romokba sülyedt várhegyet. A romok falához lenn házikók támaszkodnak, fenn a romok között itt-ott egy fecske legel, vagy egyegy honvéd alszik. Ha a városba jött idegen nem ismeri a históriát, csak omlott bástyákat lát itt, bemohosodott ágyuréseket; egy barlangot, a melyben törött orrú márványember fekszik s az egész várat három kis hitvány bádogtáblára festett felirat magyarázza : Alsó-kapu, Ó-kapu, Setét-kapu. 1902-ben lesz báromszázötven esztendeje, hogy e három kapu körül egy hónapig nem száradt fel a föld az emberi vértől. Európa leghatalmasabb császárának két hada és minden ágyúja egyesült e kapuk alatt. Magyaroszág már eltiporva hevert, még csak ez a kis vár volt benne az élet, mint a haldokló mellében a szívnek mindinkább maradozó mozgása. Ha ez a vár is leomlik, a magyar nemzetet beírhatja a történelem a holt nemzetek közé s ma már a Tisza és Duna országában nem a magyar arat, templomainkból idegen ének száll az égbe és Szent István koronája nem egyéb, mint numerussal ellátott múzeumi ritkaság. De ezen a kis váron megtört a török világhatalma. Ha olvasnánk, hogy kétezer magyar szembe mert szállni kétszázezer törökkel és hogy a küzdelem a kétszázezer török kudarcával végződött, azt mondanánk rá: Szép mese, de sok benne a túlság. Ha az a kétezer ember átadja a várat küzdelem nélkül, senki szemükre nem veti. Ha Szó nélkül fogom elfogadni az ítéletet és belenyugszom a sorsba. Nem is fogom magamat védeni és a bírói kötelességtudás oltalma alá helyezem ügyemet. Hallgatni fogok az egész tárgyalás alatt, — csak előbb elmondom a dolgok történetét, ngy a mint volt, — igazsággal és híven, — Isten engem úgy segéljen ! S ezután elhallgatok, több mondani valóm nincsen. Nagyon szegény leányt vettem el feleségül, úgy szólván minden szerelem nélkül. Ő szeretett, — akkor még szeretett. Szükségem volt valakire, a kiért éljek, a ki életem latható célja legyen, a ki betöltse szivemben azt a mondhatatlan űrt, a hol csak elmúlt élet romjai sivárkodtak. Most már önök is tudják az aktából és a felolvasott levelekből, hogy az asszony engem csakhamar megcsalt. Nagyon rossz teremtés volt a szegény és azok közé a megátkozott lelkek közé tartozott, a kik nem tudják szeretni azt, a ki őket' szereti, — hanem szivük kevély ösztönével ahhoz ragaszkodnak, a ki csal és hazudik. Csak hódítani akarnak, mert uralkodni és megtartani nem tudnak . . . Én pedig hűséges voltam ! Fagyos januári nap volt és derülten kéklő égboltozat ragyogott a havas Budapestre, a mikor délután két órakor hazatértem a hivatalból. A kapunál a feleségemmel találkoztam. elmenekülnek a földalatti utakon, senki gyávaságnak nem tartja s ha Magyarország ^ élete ebben a várban lehel utolsót, senkise s mondja, hogy Dobóélcnak harcolniok kellett volna a vár megmaradásáért. De ők nem adták fel a várat; nem mene- -■ kültek el a mérföldekre nyúló alagutakon, .r hanem hogy itt — tudták az egész nemzet k sorsát, megesküdtek az ostrom előtt, hogy /; halálig küzdenek mindnyájan, — és küzdőt- J tek is. Nincs mása históriában ennek a küzdelem- r. nek ! Voltak hősök, a kik inkább meghaltak J hogysem falaikat átengedjék ; volt várkapitány jj a ki egy-maga állott ki a kapuja elé százeze, 9 ember ellen ; volt vezér, a ki elkeseredésébe’ 9 a bizonyos halálba rohant az egész hadáva c — de hogy ilyen kis sereg, ilyen nagy hanc. ellen, a bátorságnak és stratégiai leleményes--«: ségnek ennyi erejével s utoljára az elszánt ín ságnak ilyen martiromságba magasztosulj küzdelmével s a csodák fényében tündöklld sikerével állt volna ellen egy ország-pusztitdij veszedelemnek, erre példa nincsen ! 1552 ig Eger nevét nem ismeri a Világéi 1552-ben egyszerre betűkkel emelkedik Ege.§! neve a világtörténelem horizonjára s Europ jó tapsol és ujjong a példátlan győzelemnek. Az évszázadok óta növekvő török hold ii 1 sápadt el először fényében. A török terjes: «9 kedés itt találta az első sziklagátat, a melye >y| túl már nem csaphatott s ez időtől fog* S 1 gc mind máig lassú apadás a török hatalom. .1 Van-e magyar, a kinek nem dobban mm a szive, ha Dobóra és az egri népre gondo ab Van-e magyar a ki siket marad, a mikor í 1 ról zendül a szó, hogy az egri vár ormán c ) n lássuk örökre Dobó ércalakját! Szobrot akarunk emelni az egri hősökn ml szépei, nagyot, nevükhöz méltót. E szobi de ban benne kell lennie minden magyar csal. ijss érzésének, minden magyar férfi hálagondo :b: tának, minden magyar nő büszkeségének, beared kell lennie minden magyar gyermek szive doob bánásának. Mert mindnyájunk büszkeségjós: példaképei, díszei, hősei ők ; nemcsak az 1 se rieké — az egész nemzeté. —i— »ni ditva ült a fején, c,sipöjén a fűzők össze ex-, voltak kötve. Szemében rémület ült, fc fi vacogtak. — és a mint engem megpillant csaknem elájult. És most én, gyilkos ember, hálát adói lob az én jó istenemnek, hogy olyan tiszta le )1 ^ tartott bennem, hogy a gyanúnak még • az árnyéka se férkőzhetett hozzá. Még ■ gc meg sem éreztem a bűn közellétét ... Ez : \-g mit ostobaságnak szoktak nevezni. Az asszony össze-vissza beszélt s rö ört észrevettem, hogy láza van. Lefektettem, £ ,r tam és becézgettem, majd rögtön orvi /-jC küldeni. — Kis láz! — mondá az orvos. — A galom mindent helyre fog hozni. És a mint az ágy fejénél ülök és anní inj asszonynak a kezét csókoltam, észrevet hogy hiányzik a jegygyűrű . . . — Hol a gyűrű ? — kérdeztem meglep . Ebben a pillanatban lépett a szobába 1 tali főnököm szolgája. I — Nagyságos ur, nagy baj van, — ti rögtön jönni. A méltóságos urat gut,' érte ... meghalt... Le kell mindent p telni . .. Az asszony eltakarta arcát és egész 1 ben reszketett. Ágya mellé állítottam a es: és elrohantam a halotthoz... T-iirlörr nnvn n lYfylűiYtÁrnr \n,U „ L-i L-,nr\
