Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-09-08 / 36. szám
VÁCI HÍRLAP szőr és első sorban valamely miniszterre vadásznak, azt már megbocsáthatatlan bűnnek tartom. Hol marad a polgárság önérzete, a városok hivatásának magasabb szempontból való felfogása, ki szolgáltassa a közgazdasági és kulturális érdekek előharcosait, ha a nagyobb városok is olyan szempontok szerint választanak képviselőt, mint valamely hegyközi járásnak a kupaktanácsa? A városok múltja, jelene és jövője egyaránt azt kívánja, hogy a polgárság a saját jól felfogott érdekében szakítson a hagyományos táblabiró-politikával. Szakítson a jelenlegi meddő pártpolitikával, mely az ő közjogi disputáival egészen a régi sérelmi politika kópiája, utánzata. Lépjenek a városok a politikában a gyakorlati, a reális politika terére, legyenek a közgazdasági és kulturális kérdések zászlóvivői; tereljék az országgyűlés munkakörét azon irányba, a melyben a polgárságnak anyagi és közművelődési érdekeit előmozdítják; emeljék fel a politikát ama magaslatra, melyet a megváltozott viszonyok megkívánnak. Ne a felhőkbe szálljon a tekintetük, hanem nézzenek körül és lássák meg az ipar- és kereskedelem pangását, kulturviszonyaink tengődését és a militarizmusnak mindent agyonnyomó terheit. Keressék az utat a gazdasági és kulturális boldogulás és felvirágozás felé. Ha pedig városaink a reális politika terére lépvén, jól felfogott anyagi és erkölcsi hivatásuknak megfelelő utat megtalálták, akkor meg fogják találni az alkalmas férfiakat is, kik érdekeiket megfelelő irányban képviseljék. És e férfiak nem a nevek, nem az állások, 2 Megtanultam, hogy milyen az asszonyi hűség .. . Csak egy fehércseléd van az egész Hajagosfót nagy határában, a kire rámerné bízni a kenyérszeletelést. Szólott is volna már neki, de attól tart, akadály lesz a becsület . . . Ahogy igy monologizált Bimbó bognár agyában, — miközben a nagy satuba fogott kerékküllőt igyekezett a vonókéssel kicsinosítani — egyszerre csak valaki — jó napot kíván a háta mögött. Visszafordul a szóra, hát mintha az Isten is igy akarta volna, özvegy Simonné Fodor Kati állott előtte. — Adjon Isten — neked is Kati. Ülj le nálam. Mi jót hoztál ? Tán csak nem törött el ennek a karszéknek a lába ? Azzal kivette Kati kezéből a három lábú széket. — De bizony eltörött. Erősité Kati az előbbi föltevést. Azzal helyet foglalt egy készülőfélben levő kerékagyon. — Azért hoztam, ha lenne olyan szives kigyelmed s ütne bele egy uj lábat az eltörött helyébe. Nézi, nézi, Bimbó bognár, egyszer csak megszólal : — Ennek, édes Katinkám, éppen akkora a baja, mint akár csak az enyémnek. — Hogy érti azt kigyelmed ? — ügy értem, Katinkám, hogy bár három lába van a te székednek, még sem tud meg| nem az összeköttetések emberei lesznek, hanem a munkának, a közgazdasági és kulturális életnek kiváló emberei, a kiknél a szent ügy iránti lelkesedés, a képesség, a buzgóság jön csupán tekintetbe a képviselői díszes állás betöltésénél. A politikai programmot állítsák össze azok, a kik ehhez nalam jobban értenek; az alkalmas egyént válaszszák meg azok, a kik polgártársaik jellemét, képzettségét, munkabírását nálam jobban ismerik, én csupán ra akartam mutatni azon kérdésekre, melyekről azt hiszem, hogy a város polgárainak elmélkedni érdemes. A katonai szállítások és a gazdák. A közös hadügyminiszter ama kísérletét, melyet a hadsereg elelmézésére tesz, örömmel keli, hogy üdvözöljem, mint bizalmi jelét a termelő osztály iránt, hogy végre valahára — nemcsak egyes privilégizált szállítók kizárólagosságát veszik igénybe szükségleteik fedezésénél, hanem a nagy gazdaközönséghez, a termelőkhöz fordulnak direkte — vájjon képesek-e megfelelni annak az egyszerű követelménynek, hogy egészséges és jó gabonát szállítsanak, illetőleg adjanak át. Ezen közeladás, kérdést sem szenved, ama parlamenti és delegacionális harcoknak eredménye, melylyel a közel múltakban találkoztunk, hol lépten-nyomon, a szállítások „élvezete körüli“ épületes faktumok felderítését is láthattuk. Most, a midőn a hadügyi kormány kezdeményezése folytán gazdasági egyesületünk az OMGE közvetítésével a IV-ik hadtest szükségletének fedezésére felhivatott, kötelességemnek ösmerem el erre az igen fontos ügyre felhívni a gazdatársak és gazdaközönség figyelmét, kérve ezen ügy felkarolását, hogy a kisgazdák a kedvezmény kihasználását el ne mulaszszák. állni segítség nélkül ; éppen úgy vagyok én is. Nekem is van házam, egy kis földem, műhelyem, egy aranyhaju kis leányom és mégis nagyon érzem, hogy valami hiányzik, a mi nélkül nem vagyok képes megállni a saját lábamon . . . — Hej, pedig már régen sántikálok . . . Úgy érzem, ha még sokáig igy tart Juliskámmal, mind a ketten fölmondjuk a földi szolgálalatot. — Mit mondott édes apám ? — kérdé a forgácscsal játszadozó sápadt arcú kis leány, hogy a nevét hallotta említeni. — Azt mondom édes leányom, hogy nem nyőhetsz fel anyád nélkül. — Bizony soká jön vissza édös anyám, Válaszolá a kis Julis, kit édes apja azzal szokott biztatni, hogy csak legyen türelemmel, majd vissza jön a mamája. — Sokan is mondogatják, — tereié vissza a szót Bimbó bognár, - hogy miért nem veszek asszonyt a házhoz, hanem hát a kit egyször megéget a kása, nem igen mer az újra hozzáfogni . . . Hanem tudod mit Kati, .. . semmi csürés- csavarás, kimondom, a mit már régen tervezek . . . Terád rád merném bízni a Juliska nevelését. Te úgyis anya vagy és igy a két gyermek mint a jó testvérek könynyen összeszoknának. Az egyik apát, a másik anyát nyerne. — De mit gondol kigyelmed ? Hát olyanVármegyei gazdasági egyesületünk megkezdette organikus szervezkedését — lehetőleg községszerte a felállítandó gazdakörökkel, hogy legyen egy orgánum, mely a helybeli gazdaközönség támasza, irányitója, tanácsadója, olykor oktatója legyen s minden adott alkalomkor, ha akár élelmezés kérdése, akár a hadsereg részére lóvásárlások fordulnak elő, mint ez a közel múltban az angol hadsereg részére történt a helybeliek előnyére ezt effektuálhassa és minden alkalomkor, minden lehetőt elkövessen, saját községe kisbirtokosainak hásznára. Ne vegye a kereskedelem a gazdaközönségnek azt az igyekezetét rossz néven, ha most a parancsoló szükség követelményeiként, ahol az elszegényedés oly nagy fokú, az értékesítés minden téren oly rossz, — kénytelen egy bizonyos élesztési processust megkezdeni s végig küzdeni, mely a gazdaközönség soraiban az érdeklődést, az igyekezetei feltámasztja és hogy a versenyképesség tekintetében a termelés és értékesítés minden terén a teljes piaczképességnek követelményeit megösmertetve, a ma elhanyagolt értékesítés előmozdítását, a közvetlen fogyasztókkal való érintkezés által is biztosítani-igyekszik. Valóban a szükség parancsoló szava készteti a gazgasági egyesületet e lépésekre, mert köztudomású az a pangás, a mely a rossz viszonyok között, rossz termések után, állandó nagy terhek súlya alatt jelentkezik és ismeretes a nagy eladósodás, mely a lehető legnyomottabb álakon előre való terméseladás által előidézett nagy szegénység rohamos terjedése révén oly nagy elkeseredést szül. Igaz örömmel üdvözlöm a hadügyiminiszterium e kísérleti tényét, melylyel lehetővé tetté a gazdákkal való direkt érintkezést s ha bár ma bonyolítást némileg lassítja is, nem kétlem, hogy az intéző és elhatározó körök e két körülmény figyelembe vételével jó indulatukat a hazafias ügy érdekében továbbra is fenntartják részünkre, melynek e téren megakarunk felelni. Én kérve kérem a gazdákat és vármegyénk gazdasági egyesületének tagjait, hogy ezt az előnak néz engem ? Vagy azt hiszi, hogy a szegény özvegy asszonynak olyan olcsó a becsülete . . . Vagy nem sajnálja kelmed odavetni a világ csúf szájának . . . Hiszen a kelmed felesége még él ! — Jó, jó Kati nem is úgy értöttem én azt, akarja a hibát helyre hozni Bimbó bognár. — Tudom én azt, hogy él a feleségem, hanem hát azt gondoltam, hogy . . . mégis csak könnyebb volna úgy neked is . . . Azzal letette Bimbó bognár a vonókést és közelebb húzódott a kipirult képű özvegy aszszonyhoz. Ezalatt mig igy beszélgettek, lassan alkonyodul kezdett. Távolról már hallani lehetett a hazafelé tartó disznópásztor tülkölését. — Nem úgy gondoltam én édös Katinkám, szólal meg újra Bimbó uram, hanem hogy annak rendje és módja szerint. Azzal két ujjal megcsípte a Kati orcáját. Hanem ezt már Kati se vette tréfára. Hirtelen fölugrott s már csak a kaputól kiáltotta vissza a — jó éjszakát. Hogy kiért az utcára, éppen ott röfögött az első disznó a csordából. Megvárta, mig az ő sovány malaczkája elővánszorgott s azzal ő is haza ballagott. Bimbó bognár megcsinálta .a háromlábú karszéket, de hiába várta a gazdáját. Utolis a szomszéd fiától küldte haza özvegy Simonnénak.
