Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-07-14 / 28. szám

VAGI HÍRLAP 5 melylyel úgy, mint a tapasztalt viselettel, szor­galommal az elüljáróság meg volt elégedve és ezt a tanítók érdemének tudta be. A szám­­vizsgálók bemutatták jelentésűket az 1900-ik évi számadásokról, melylyek miután rendben találtattak, fel fognak az egyházmegyei főható­sághoz terjesztetni. Hosszabb eszmecserére adott alkalmat a menház ügye és az elrongált kerí­tés, de pénz hiányában a bajokon ez idő sze­rint segíteni nem lehet. Vida Vilmos felügyelő megbizatott, hogy szerezzen adatokat és módo­kat, melyekkel a helyzetet javítani lehessen. Az iskolaépületek tisztogatására beadott költ­ségvetések tárgyalása után jótékonyságot gya­korolt az iskolaszék, a mennyiben két ház­mesterének szorgalmas munkásságukért 20—20 korona jutalmat szavazott meg, mire a társ­elnökök a gyűlést bezárták. Hogy az évi fárad­­ág után egy kis áldomás is legyen, Gajáry Géza világi elnök meghívta az iskolaszéket és a tantestületet sződi birtokára barátságos ebédre e hét csütörtökjén, hogy megismételje a múlt évben jól sikerült kirándulást. — Segítség a tűzvész idején. Régen szükséges határozatot hozott legutóbb a városi tanács. Említettük már lapunkban, hogy a rendőrkapitány előterjesztést nyújtott be a városi tanácshoz, hogy a városházán állan­dóan két ló legyen készenlétben, hogy tűz esetén azonnal befoghassanak. A tanács ezen üdvös intézkedést a magáévá tette és rende­letet bocsátott ki, hogy éjjel-nappal két elő­­fogatos ló készenlétben legyen a városháza is­tállójában. — Halálozás. Kovács Istvánná született De Draskovics Zsófia, Kovács Róbert, kegyes alapítványi számtisztnek édes anyja, szerdán reggel öt őrakor meghalt. Temetése esütötö­­kön délután hat órakor volt a Kis-váci főút 22-szám alatti gyászházból a középvárosi te­metőbe. Ny. b. — Tűzoltóink megjntalmazása. A fegyházi tűz alkalmával, a mint tudjuk, a vá­rosi önkéntes tűzoltóink derekasan közre­működtek az oltásban. A kik ismerjük Balkay igazgatót, tudtuk azt jól, hogy nem hagyja tűzoltóinknak ezt a buzgólkodását, fáradozását érdemetlenül. Nem szavakban köszönte meg, hanem egy felterjesztésében a megjutalmazásu­­kat kééte. Az igazságügy minisztérium ennek a felterjesztésnek alapján háromszáz koronát utal­ványozott a váci önkéntes tűzoltó testületnek. Őrülünk az ilyen elismerésnek és gratulálunk Balkay nemesszivűségéhez. Szolgáljon ez buz­dításul az önfeláldozó tűzoltóknak. — Megcáfolt üzletváltozás. Alberty Ferenc vaskereskedő úr annak közlésére kér fel bennünket, hogy valótlan az a hir, hogy Széchényi-utcai üzletét eladta» volna. Ő to­vábbra is megmaradt s vezeti régi üzletét. — A megrendelések gyűjtéséről szóló 1900. XXV. törvénycikk ez évi julius 1-én lépett életbe, az erre vonatkozó miniszteri rendelet, a mely a törvényben nyert felhatal­mazás alapján a kivételeket megállapítja, már annak idején közzé lett téve és e rendeletben ama cikkek közt, a melyek a törvény rendel­kezései alól kivétetnek, a bor nem fordul elő. Bár szakkörökben úgy vannnak meggyőződve, hogy a törvényben nem is volt szándékba véve a bort, mint cikkeket a törvény korlátozásának alávetni, mégis, minthogy közel fekszik, miként a törvény és rendelete esetleges szoros értel­mezése mellett e cikk tekintetében a szabad kínálás szintén tiltottnak fog tekintetni; a Magyar Kereskedelmi Csarnok felterjesztést intézett a kereskedelmi miniszterhez, a melyben utalással az ebből úgy a kereskedelemre, mint a termelésre származható károsodásra, de utalással az ausztriai viszonyosságra is, azon kérelmet terjesztette elő, miként egy pót­rendeletben a bor, mint árusítási cikk a tör­vény rendelkezései alól világos szavakkal kivétessék. — Uj albiró. Páthy János váci kir. já­rásbíróság aljegyzőjét a király a fehértemp­lomi kir. törvényszékhez albiróvá nevezte ki. Szívélyes üdvözöljük a fiatal albirót! — Dijdobás a kereskedő ifjak egy­letében. Ez a kis egyesület, a mely alakulása óta minduntalan életjelt ad magáról, ismét dijtekézést rendezett, örvendetes volt látni az ifjak érdeklődését, kik sokszor késő estig izzad­tak a dijakért; az első dijat különben a 20 koronás aranyat ifj. Ottó József 18 fára, a másodikat a 10 koronás aranyat Beck Iván 16 fára, a harmadikat, a 6 koronásat Bakonyi Kálmán 15 fára nyerték el. — Csak előre ifjak! hadd vegyen példát tőletek egynémely szuny­­nyadni készülő egyesület. — A jegyző jelöltek vizsgái. A tan­évet a közigazgatási tanfolyam hallgatói fejez­ték be legutoljára. Az elmúlt héten voltak úgy a Budapesten, mint a vidéken levő tanfolya­mok hallgatóinak vizsgája. Városunkból töb­ben hallgatták a közigazgatási tanfolyamot, de úgy látszik, már az első évfolyam is erő­sen szigorú, mert csak Havas Lajos és Kon­­csiczlcy Ferenc tették le szorgalmuk elismerése­­kép vizsgájukat kitüntetéssel, a többiek egy, két, sőt több tárgyból is visszautasitattak. —A mészárosok rendszabályozása. Ily címen ir laptársunk, ha nem is szenzációs, de igazán érdemes dologról. Arról van ugyanis szó, hogy a pékek után a mészárszékek vizs­gálatára kerül a sor. Eltekintve attól, hogy nemcsak rendeletek, de a legutóbbi főispáni vizsgálat is szigorúan meghagyja a mészár­székek ellenőrzését, örülünk annak, hogy rend­őrkapitányunk gondol erre is, mert tény, hogy egynéhány mészáros nem jár el teljes szabá­lyossággal a vágás és szállítás körül. A midőn mi örömmel üdvözöljük a kapitány várható intézkedését, (mely reméljük, terv nem marad), egyúttal ajánlunk egy régi orvosszert: beszél­jünk először a vágóhíd több mint égető kér­déséről s azután vegyük elő a sok anomália felpiszkálását. melyben mi szívesen leszünk a város- közönségének érdekéből segítségére eré­lyes rendőrkapitányunknak. — Ovodavizsga. Tegnap tartották meg a vizsgálatot Mátyásffy Jolán magánóvodájá­ban. Az apróságok szüleik örömére nagyon ked­vesen feleltek s a szülők mindannyian kifejezték elismerésüket az óvónő türelmes munkája fö­lött. Bucsek István c. kanonok volt az elnök, ki szintén megköszönte a kisasszony buzgó fáradozását. — Az eső és jég. A mit rég óta várt a gazda, az elmúlt héten megérkezett. Az eső szakadt majd majd minden nap, csak né­hány órát tartott pihenőt. Az eső, mint sző­lőtulajdonosaink mondják, nagy pusztításokat vitt végbe a belső hegyeken s az aratásnak is csak hátrányára volt nem csak nálunk, de az egész vidéken. A kismarosiak még rosszabbul jártak, mert náluk jég is volt s ez is pusztított. Tegnap, szombaton öt órakor öt percig jég esett városunkban. A határban működtek a viharágyúk, de lapunk zártáig nem kaptunk hirt, vájjon nagyobb károkat okozott-e. — A budapesti m. kir. állami felső ipariskolába (VIII. kér. Népszinház-utca 8 szám) a beiratás szeptember hó első napjá­tól 5-ik napjáig tart. Az intézetnek négy szak­osztálya van u. m. a gépészeti, vegyészeti, fém­vasipari és faipari szakosztály. Rendes tanu­lókul felvétetnek: a) kik a polgári iskola, gimnázium, vagy reáliskola négy alsó osztá­lyában jó osztályzatú bizonyítványt nyertek a magyar nyelvből, a számtanból s algebrából, a mértanból és mértani rajzból, b) iparosse­gédek és azok, kik megjelölt tantárgyakból a felvételt vizsgálatnál kellő készültséget tanúsí­tanak. A vegyészeti, fém-vasipari és a faipari szakosztályba az alsófokú ipariskola harmadik osztályát jó sikerrel végzett iparossegédek is felvétetnek rendkívüli tanulóknak. Általában megkivántatik, hogy a belépni kívánó növen­dék az általa választott szakcsoportbeli ipar­ágban már előre gyakorlatot szerzett s legalább is azon két havi nyári szünidő alatt, a mely után az ipariskolába akar lépni, a gyakorlat­ban foglalkozott legyen s ezt hatóságilag iga­zolja. A beiratkozásnál bemutatandó iratok: az elvégzett középiskolai osztályokról szóló összes bizonyítványok, a hitelesített gyakor­lati bizonyítvány, himlő oltási bizonyítvány. A beiratási dij egész évre 4 kor., a tandíj fél­évenként 20 korona. Az igazgatóság készség­gel ad bővebb felvilágosítást. — Kenyérsütők megvizsgálása. Az elmúlt héten a váci pékmesterek aláírásával levelet kaptunk, melyben érzékeny sérelmüket adják tudtunkra s lapunk utján a nyilvános­ságnak. Arról szólnak ugyanis, hogy belenyug­szanak abba a határozatba, melyek a pék­műhelyek tisztaságáról a közegészség érdekében a városi tanács hozott. De felpanaszolják, hogy mig őket a hatóság minduntalan vizsgálja, ellenőrzi, addig nem gondolnak a kenyérsütők műhelyeire, a melyek szintén igen szép szám­ban vannak városunkban s mint tudjuk, nem kisebb, sőt talán nagyobb üzleteket kötnek, mint a pékek. A pékmestereknek teljesen igazuk van. Mindkét oldalra egyenlő mértékkel kell mérni. Utána tudakozódtunk s megtudtuk, hogy a polgármester kiadta a rendeletet, hogy mindazok a szabályok, melyek a pékműhelyekre állanak, betartandók a kenyérsütőknél is és valahányszor a pékműhelyeket egészségügyi szempontból vizsgálják, ugyanakkor a kenyér­sütők műhelyeit is vizsgálat alá kell venni, vájjon a fennálló szabályoknak megfelnek-e. Ha nem, úgy ezek tulajdonosait is szigorú büntetés éri. Azt hiszszük, ez a jelentésünk kifogja elégíteni pékmestereinket. — A váci nőegylet kisdedóvó in­tézetében e hó 20-án (szombat) d. e. 9 órakor lesz az évzáró vizsga, melyre a szülő­ket, az egylet tagjait s a kisdednevelés bará­tait ez utón hívja meg az egylet elnöksége. A vizsga után egy havi szünidő lesz s csak szep­tember 2-án nyílik meg újra az ovoda. —- Fotografáló gépet pillanatnyi fel­vételre keresek akár megvételre, akár rövid bérletre, mert szívesen fizetek bérösszeget. A ki ily géppel bir, az szíveskedjék a Váci Hír­lap szerkesztőségét egy levelezőlapon tudatni. — Csizmadia - iparosaink figyel­mébe. Fejérváry Géza báró honvédelmi mi­niszter leiratot intézett a kereskedelmi és ipar­kamarához, hogy az 1902. évi március hó vé­géig a honvédség számára szállítandó bakan­csok és könnyű cipők elkészítésének felválla­lására feltételeket közöljék a kisiparosokkal és a pályázatban való részvételre szólítsák fel őket. A honvédelmi miniszter ugyanis tekin­tettel a kisiparosok jelenlegi szomorú helyze­tére, 16.320 pár bakancs és 6680 pár könnyű cipő készítését a kisiparosoknak tartotta fenn. A szállításban csakis adófizető s ipartestületi kötelékben levő kisiparosok vehetnek részt. Reméljük, hogy a váci csizmadia-iparosok, kik évek óta megelégedésre végzik a bakancs­­szállítást, részt vesznek a pályázatban és már jó előre szervezkedni is fognak. — A Ferencz-József keserüvizről igy nyilatkozik dr, Weiss Sándor és dr. Da­rányi János Aradon kórházi főorvosok : Öröm-

Next

/
Oldalképek
Tartalom