Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-07-14 / 28. szám
2 VÁCI HÍRLAP munka — Bécsből. A csomagon német címlap, a szállító levél az utolsó betűig német. így csapják be a magyar közönséget. Becsapják az osztrák gyárosok, becsapják saját édes honfitársai, a magyar közvetítők. Mindent a zsebért, a magyar hazáért, a magyar érdekért, a magyar iparért semmit. Látod, minő nagy munka vár rád, édes magyarom. Nem csak a magyar ipar javáért, boldogulásáért keli hercolnod. Nyitva kell tartanod szemedet, résen kell állanod, hogy a hazug cégérek ellen is fölvedd a harcot és kiűzzed az idegen kufárokat, akik magyar jelmezbe bújva, lelkesedésedre appellálva akarják kizsákmányolni hazafiasérzésedetés erszényedet. Nyisd ki hát szemedet! Ne ülj föl hazug jelszavaknak és hazug embereknek. Midőn vásárolsz, győződjél meg alaposan, nem hamis cégér-e a magyar szin, a magyar név, a magyar védőjegy. Különben midőn szemedbe mosolyogva becsapnak, hátad mögött kikacagnak s e kacagásból az a csufolkodó mondás hangzik utánad: — Vakulj magyar! Tehát nemcsak visszaéltek jóhiszeműségeddel, nemcsak becsaptak, hanem nevetségessé is tettek. Az iparos körökben, a sajtóban és a közvéleményben mélyen megbotránkozást keltő Turul-ügy biztató jele, hogy álmából fölébredt a nép, kinyitotta szemét s kezd ellenőrzést gyakorolni a svindlik ellen. elválást, azt az utolsó estét is . . . Csak a már egy fölizgatott érzékek nem feledtek, nem tudták visszafojtani a szenvedélyek erejét. Jenő a ki azon az estén Ilonával oly boldog órát töltött, nem elégedett meg a szép csillag mosolyával és csókjával. Másra vágyott a miről azonban Gizella hallani sem akart. Csodálta, bámulta, mindig látni akarta azt az embert, talán szerette volna is, de nem tudott szeretni. Jenő küzdött eleinte Gizella álhatatosságával, azután önmagával s ezalatt az emberek, a kik belül nem láthatták, bálványozták mint a félistent. Dicsősége akkor volt tetőpontján. Mikor aztán lassanként belátta, hogy Gizellával célt nem ér s hogy szenvedélyes vágyának már többé gátat nem szabhat, odahagyta a szeplőtlen galambházat, rossz társaság, ledér bohémtársak élén hajhászta a minden nemes érzelemtől távol álló élvezeteket, rabja lett a tivornyának, dorbézolt éjszakáról éjszakára s emellett többé komolyabb dolgot nem végezhetett. Testi, lelki és szellemi ereje napról napra fogyott s egy pár év múlva senkisem mondta volna, hogy ez a romtest volt nemrég a lángész, a múzsák kedvence. Ki volt mindennek oka ? Kétségkívül Gizella, a szerelméért lángolt, de viszont nem szerette. Csak játszott könnyelműen, mint a többi. És Gál Jenőt, a félistent feledték teljesen az emberek. Ő maga még kínlódott a szivarfütös szerkesztőség szemrontó fényével, irt még, de már nem szívből s többé már nem az agya működött, csak a keze, mint a gép fut még Regele Géza utódja. (Választói közgyűlés a városházán). Vác, jut. 13 Kora reggel Kalec felhúzta a városház hatalmas árbocára a nemzetiszinű zászlót: jelentős napot hirdetett ez. Hónapok óta tartó szóbeszéd itt vált testté, midőn betöltötték a rendőrbiztosi állást Szeleczky Gáspárral. Nem ment ez olyan könnyen, izgalom, fél összeesküvés és más ilyen jelentette, hogy két erős pártnak erős küzdelme fog lefolyni julius 13-án, a választói közgyűlésen. Nem is emlékezünk sok ily harcra. Az egyik párt bizalommal eltelve, a másik bízva a biztos sikerben ment neki a választásnak s az eredmény meglepő volt: egyforma szavazatot kapott mindkét jelölt. De kezdjük élűiről. Hónapok óta folyt a szóbeszéd, ki lesz az uj rendőrbiztos, miután Regele Géza a megürült kiadói állást megfogja kapni, a honnan őt a biztosi állásra is megválasztották. Három jelöltet emlegettek, ezek közül az egyik, ki későbben kezdett mozpgni, nemsokára visszalépett s Szeleczky Gáspár, valamint Lassú Lajos maradtak a küzdőtéren. Lassankint el is felejtették, hogy a két állást be kell tölteni, oly hosszúra nyúlt, inig az alispán kitűzte a választási terminust. Végre is ez megérkezett s dr. Zádor János polgármestert az alispán helyettesítésével bízta meg s julius 13-át tűzve ki választási napul. Mind két párt csendben dolgozott. Inkább Szeleszky érdekében tettek lépéseket, Lassú mellett az iparososztályban volt a hangulat. Az előbbi dr. Göndör Sándor főjegyző sógora, a másik Zemanovich József ipartestületi jegyző rokona. Az utóbbi három nap alatt a hangulatban változás történt, a mi azt eredményezte, hogy Lassú érdekében nagyobb mozgolódás volt érezhető. A hol csak egy kis társaság, mely érdeklődik a városi ügyek iránt, összejött, az egyideig öntudatlanul, bár megszűnt az erő, a mely hajtotta. Rohamosan föllépő erős fejfájásai miatt az orvosok nyugalmat és teljesen tétlenséget parancsoltak neki, ha nem akarja, hogy baja veszedelmessé fejlődjék. Ágyba dőlt megtört teljesen. Egyideig a kóragyon sínylődött, de azután állapota hirtelen javulásnak indult és megengedték neki, hogy a kórház kertjében sétálhasson. Egy szép nyári reggelen föltűnően jól és könnyen érezte magát. Jobb érzései is megszállották s a kis kápolna felé tartott, hogy hálát adjon Istennek végtelen jóságáért. A kápolna belsejében kellemes félhomály derengett ; az örökmécs ott pislogott a kis oltár előtt, mely fölött aranyos betűkkel diszlett : Sancta Maria, ora pro nobis ! Hátul nehány lábadozó beteg, kétfelől a padokban ájtatos apácák ... De ni! ... mit látott ? ... mi volt ez ? ... Semmi, csak képzelődés . . . álom talán ... és egy pillanat alatt teljes erővel lepte meg Jenőt a már már már múló főfájás. Megtörve támolygott ki a zöld lombok alá, ott egy padra ült és szenvedett iszonyú kínokat. Vége a misének. Az apácák sorban földreszegzett szemekkel jönnek ki a kápolnából s vonulnak el Jenő szemei előtt . . . oh! . . . ismét látja a kisértetarcot. Oly rémület vesz rajta erőt, hogy elveszti eszméletét, öntudatlanul vergődik ott, kin még nézni is. A láz pokoli képeket, csoportokat, rémeket tár szemei elé, de mintha a gomolygó fellegekből válnék ki, egy angyalt lát közeledni résztvevő, első és utolsó kérdés volt: ki lesz az uj rendőrbiztos? És folyt a szó a szombati választásról, végül konzekvenciakép levonták, hogy más. mint Lassú Lajos nem is lehet rendőrbiztos. Aztán belejátszott az a;, argumentum, hogy Lassú váci, vácit válaszszunk és ne idegent. Ezt a jelszót többször hallottuk, hasonlókép többször nem is igy történt. Az elbizakodottság megbosszulta magát. Mikor feltétlen bizonyosnak hirdették Lassú győzelmét, ugyanakkor Szeleszky György érdekében dr. Göndör Sándor főjegyzőnek meg volt ha nem is teljesen biztos, de elég számú szavazója, kivel küzdelembe léphetett. Pénteken este úgy állt a hangulat, hogy Lassú teljesen biztos, az egész város e hírrel volt teli s erre a hirre ébredtek szombaton. Lenn, a városháza előtt kora reggel odaállottak a fiákerek nagy harcot hirdetve (pedig alig egyre volt szükség). Lassankint összejöttek a városi képviselők s- a városháza előtt Gajáry Géza és Révész Béla körül csoportosulva beszélték meg a napi eseményt, mig a másik rész ment fel a közgyűlési terembe, melynek beosztása most máskép festett: középen nem voltak székek, hogy a szavazó városatyák könnyen a szavazatszedő küldöttség elé juthassanak. Fél tiz óra lehetett, midőn a képviselők elég szép számmal együtt voltak s a kandidáló bizottság, melynek tagjai Csávolszky József, Gajáry Géza, dr. Frejsinger Lajos és Révész Béla a polgármester, mint alispánhelyettes elnöklete alatt összeüli a polgármester belső szobájában tanácskozásra. Ez a tanakodás hosszú ideig tartott, nem lett volna érdektelen tudni, hogy mi az oka a kisésnek, de hát ez titok, zárt ajtók mögött történt. Néhány perccel tiz után jöttek ki a kandidáló bizottsági tagok s akkor terjedt hire, hogy Regele Géza egyhangúlag lett jelölve a kiadói állásra, mig a rendőrbiztosi állásra abc rendben Lassú Lajost ts Szeleczky Gáspárt jelölték. szelíd tekintette], lágy kezeivel izzó homlokát simogatja. Sokáig zavarják képzelődései, de az angyal lassanként egészen k bontakozik a felhőkből . . . halk suttogást is hall maga mellett . . . szemei kinyílnak ... az orvos is ott áll előtte . . . — Regina testvér ! a beteg állapota javul, de azért el ne hagyja egy pillanatra sem. A testvér némán bólint i fejével s a szent rózsafüzért morzsolgatja rezei között, mig ajka csöndes imát rebeg. Az arca oly szomorú és mégis oly nyugodt. Regina testvér . . . Regina testvér . . . Folyton ez a két szó cseng a beteg fülébe, de azért fölemeli fejét és elhaló hangon suttogja: — Ilonka ! A nő egy pillanatra megrezzen, de rögtön erőt vesz magán, leteszi az olvasót és közelebb lép az ágyhoz. — Kíván valamit ? Nyugodjék ! Jenő meg akarja fogni a kezét, de ő visszavonja. — Ilonka, nem ismersz? — Nyugodjék! csititja az apáca. — Oh, nyugtass meg hi t. — Mit kíván ? — Bocsánatot ... és látni téged és hallani szemrehányásodat és megszorítani, csókokkal halmozni el kis kezeidet . . . Oh, te nem ismersz, te megvetsz engem ! Beszélj, beszéld el, hogyan kerülsz ide ? Ilonka nyugodtan ült le az ágy szélére. Szemei nem könyeztek, hangja nem reszketett. — Itt vagyok, hol lehetnék másutt, hacsak
