Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-06-30 / 26. szám
ü VAGI HÍRLAP tett. az utcákra szétnézni, mely tájról fenyeget a veszedelem. Tájékozódni azonban jó sokáig nem lehetett. Legtöbben sejtették, hogy 1 KisvácTelé ég s arra is siettek sokan, de mire | a városháza elé értek, megtudták, hogy a ! Rádi-uton Pápa Józsefnek egy szalma kazla 1 égett s pusztult is el egészen. Hogy megírjuk ezt, teszszük azért, mert sok helyen említették, hogy nem kellene a Roskoványit meghúzni kisebb veszedelem idején. És igazuk is : van. Más városokban is csakis nagy szélben, nagy tüzek alkalmával szólalnak meg a nagy harangok, ezzel jelzik, hogy a veszedelem igen nagy, sürgős segítségre van szükség. Nálunk is igy kellene tenni s a Roskoványi hatalmas szava ne szólaljon meg minden kazalégésnél. Szükségtelen oly nagy ijedelmet kelteni, de tűzoltóknak pedig éppen nincs szükségük, hogy a Roskoványivál csöditsék össze a bámészkodó népet. A tüzőrtorony szüksége tehat mindinkább előtérbe lép s ha egyszer ennek megoldásáról tudunk, szabályozva lesz, hiszszük, a veszély idején való harangozás is. — Fiume balesete. Az idén már vagy i harmadszor éri kalamitás a bécsi hajót. Most j a Fiúmé-nak történt balesete. Oláhnál, Auszt- : riában eltört a kormánylapátja s útját nem ; tudta folytatni. E miatt a közlekedésben zavar állott be, úgy, hogy kedden a bécsi hajó hét : óra helyett csak tiz órakor érkezett meg. Mig | a Fiúmét kijavították, helyette a Budapest járt. j Betörés Velzer Lajosnál. Velzer Lajos jó hírű lisztüzletébe nagy betöréses lopás volt a múlt hétfőn éjszaka, melv alkalommal több mint 600 korona készpénzt az ismeretlen lettes elvitt. Velzer Lajos hétfőn j Budapesten járt s csak késő este jött haza, ekkor már üzletének két kijárata le volt zárva. Reggel, midőn a tejet hozták, házi cseléd észre vette, hogy udvarra nyíló ajtó nyitva van. Rögtön értesítette gazdáját, a ki konstalálta, hogy üzletében levő egyik pénzesfiókból, melyben egy bőrpénztárca volt bankjegyekkel, eltűnt, a másik mellette levő fiókban azonban ott voltak a bankók és egy fatálban levő ezüst és nikkel pénzek. A rendőrség azonnal megindította a nyomozást, melyet erősen titkolnak. Annyi szivárgott ki, hogy a kapu zárva volt s igy a tettes vagy a háztetőn át menekült, vagy a kapunyitás j után távozhatott el. > — Villámcsapás a szőlőben. Tokodi Lajosnak nemrégiben temették el fiát, a ki a fegyházi tűznél egy létráról oly szerencsétlenül esett le. A sors most ismét meglátogatta a szerencsétlen embert és a Hermánban levő szőlőgunyhóját tette tönkre. E hó 23-án becsapott a villám és Tokodinak a szőlőgunyhóját gyújtotta fel. A kis épület teljesen leégett, ezen felül még a szüretelő edények is mind tönkre mentek. Körülbelül négyszáz korona a kára, melyből 250 az elpusztult épületre esik. — Elvesztett pénz. Pollute Junosné jelentést tett a rendőrségnél, hogy e hó 28-án a vasút felé vezető utón pénztárcáját elvesztette. Volt benne két darab tiz forintos bankjegy, több ezüst forint és korona, ezeken kívül körülbelül 130 korona értékről zálogcédulák. A becsülete? megtaláló a rendőrségre vigye a tárcát. — Csendélet Kisvácon. Úgy látszik, hogy e címen állandó rovatot kell már nyitnunk. Egykor oly csendes Kisvác békéjét teljesen feldúlta a papválasztás, hogy az visszatérjen, időknek kell bele telniök. A Szeles-választásba, úgy látszik, nem tud az ellenpárt belenyugodni s mindent elkövet, hogy a vizsgálat bekövetkeztéig bosszantsa a Szelespárti szavazókat. Nemrég a házaikat kenték be kimondhatatlan dologgal, a héten pedig nagyobbat műveltek. Megrohanták ugyanis több Szelespártinak a kertjét s az ott elültetett kerti növényeket mind kiszedték. A kinek pedig nincs kertje, annak a háza ablakáról a zsalugátereket szedték le s bedobálták a Dunába. Tetejébe mindennek félre verték a harangot, a mely a kisváci főúton a haranglábon áll. Mi úgy tudjuk, hogy igen sok intelligens szavazója volt a Kurdi-pártnak. Kisvác békéje most tőlük függ. A kért és a megindítandó vizsgálat hasznára nem lesz az ily aprólékos bosszú. Ő nekik kell közbelépniük tehát, hogy meggátolják ez ily eljárást, mely ha tovább folyik, komolyságra egyátalán nem fog mutatni. — A Fereia.cz-József keserűvizről igv nyilatkozik a budai Szent-János Jeözleórház igazgatósága, Budapesten: A kórházi főnökök összhangzó tudósításai szerint a Ferencz-József keserű forrás vizével kitűnő eredmények érettek ei. — Enyhe iz, teljes, aránylag rövid idő alatt kellően fellépő hatás, mely minden melléktünctiől ment és tartós használatnál semminemű káros következményektől kisérve nincsen és kiválólag a csekély, 100 grammnyi adagolás — oly tulajdoiiságok, melyek a Ferencz-József keserű-forrást minden egyébb helybeli és más keserűviz között előnyösen feltüntetik. — Bánóczy István büntetése. Múlt számunkban megírtuk, hogy a piacon Bánóczy mily jelenetet rögtönzött Ballabás rendőrrel. Az ügy rövidesen a bíróság elé került, mely Bánóczyt 15 napi elzárásra és ölvén korona pénzbírságra büntette. A váci hengermalom részvény - társaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 26 kor. 80 fii., asztali dara, finom C. sz. 25 kor. 60 fii., Király liszt 0 sz. 25 kor. 80 fii., Lángliszt 1. sz. 25 kor. — fii., Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 24 kor. — fik, Zsemlyeliszt 3. sz. 23 kor. 40 fik, Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 23 kor. — fik, Közép kenyérliszt 5. sz. 22 j kor. 60 fik, Kenyérliszt 6. sz. 21 kor. 60 fik - Barna kenyérliszt 7. sz. 20 kor. '20 fik, 7*/2 J 17 kor. 60 fik, Takarmányliszt 8. sz. 10 kor. i 60 fik, Korpa, finom F. sz. 9 kor. 30 tik ; Korpa goromba G. sz. 9 kor. 30 fik, Ocsú 7 | korona 50 fillér. Irodalom. Rendkívül érdekes, szép, gazdag tartalmú az Ország—Világ legutolsó száma is, hasonlóan ennek a legjobb magyar képes lapnak minden számához. Tartalom, képek és kiállítás tekintetében felülmúlja az Ország—Világ az összes magyar képes lapokat, de még a külföldi lapokkal is győzedelmesen veszi fel a versenyt. Már ebben az utolsó számában teszi közhírré, hogy milyen szenzációs karácsonyi ajándékot ad előfizetőinek teljesen ingyen. Legalább 320 oldalra terjedő vaskos, hatalmas kötet lesz ez, mely be fogja mutatni az egész hadsereget Írásban és képben, a mi magában véve is rendkívül becses, hézagpótló munka lesz. Lesz azonkívül gazdag zenei és szépirodalmi melléklete, a mit az előfizetők ingyen fognak megkapni, azok is a kik most julius elsejétől rendelik meg az Ország-Világot Ezenkívül annyi kedvezményt ad az Ország- Világ előfizetőinek, hogy a kapott ajándékok értéke jóval felülmúlja az évi előfizetési dijat, úgy, hogy az Ország-Világ-ot csaknem ingyen kapja az előfizető. Mindezekről a kedvezményekről meggyőződhetik akárki a ki egy mu- I tatvány számot kér a kiadóhivataltól (Budapest, V. Hold-utca 7 sz.) mely mutatvány számol. bárkinek kívánatra ingyen küld. Az előfizetési ára is rendkívül mérsékelt. Félévre 8 korona, negyedévre csak 4 korona. Legcélsze. rűbb most julius elsejétől előfizetni az Ország Világra mit a legmelegebben ajauiuk olvasóinknak. Regény gyűjtemény. A Magyar Hírlap előfizetői karácsonykor gyönyörű ajau dékban részesülnek. Annyi kötet regényt kap nak ugyanis teljesen díjtalanul, a hány hónapig karácsonyig az előfizetők sorában voltak. Ez ajándéknak első kötetét, mutatványként, mar szétküldték előfizetőnek. Az uj eredeti rej géay címe: A királytigris, szerzője: Bársony Islván, irodalmunk e kitűnősége. E regényt I összes előfizetőink megkapták. Julius hó folyamán küldik szét valamenyi előfizetőnek a karácsonyi ajándékul Ígért regények közül a másodikat. Ezt a regényt Abonyi Árpád kiváló írónk irta. Cime : A pavlinói csoda. Újon nan belépő előfizetők úgy a Bársony István, mint az Ábonyi Árpád regényét szintén megkapják. A Magyar Hírlap nagynevű és feledhetetlen emlékű alapítójának, Horváth Gyulának a testvérhuga, Horváth Janka, a jeles iró, és a magyarországi, de kivált az erdélvrészi magyar úri osztály alapos ösmerője, Küzdelem a névért címmel érdékes regényt irt lapunk számára, a melynek kezdőszámait azok is megkapják, akik időközben fizetnek elő. A Magyar Géniusz című szépirodalmi illusztrált folyóiratot a Magyar Hírlappal együtt féláron, évnegyedre kilenc koronáért kapják az előfizetők. Kedvezményes áron, negyedévenkint egy koronáért és ötven fillérért jutnak egy - szersmind a remek Francia Divatlaphoz és a Képes Gyermeklaphoz negyedévenkint egy koronáért. A szerkesztői üzenetek rovatában ! a Magyar Hírlap minden előfizetőjének készséggel és ingyen válaszol közérdekű kérdésekre. Előfizetési árak: A Magyar Hírlap előfizet ősi ára félévre 14 korona, negyedévre 7 korona, egy hónapra 2 korona 40 fillér. Előfizetni leimt a kiadóhivatalban. Budapest, V., Honvédutca 10. szám alatt. N y i 11 -1 é r. Köszönetnyilvánítás. A mindenható jó Isten után Önöknek köszönhetem kedves orvos urak, hogy élek s súlyos betegségemből felépülvén ismét egészséges vagyok. Hálát adok ezért a jó Istennek, de hálával adózom az Önök fáradságot nem ismerő gondviseléséért is. Mély köszönetéin dr. Csáky Tivadar és dr. Lencsó Ferencz orvos u raknak. Vácz, 1901. junius hó 26. Bartos Elek sütő-mester, a »váczi Ipartestület« és betegsegélyz pénztárnoka A minden téren mutatkozó gazdasági pangásra való tekintettel a kútkezelősége elhatározta, hogy ásványvizét, mely a fertőző-betegségek idején egész Moha vidékét megvédelmezte a járványok ellen s mely a gyomor-, bél-, vese-, tüdő- és légcsőbajos embereknek nélkülözhetetlen itala s mely angolkóros gyermekeknek kitűnő gyógyszereöiáztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű, mesterségen szénsavval telített víznél, sőt a szódavíznél is olcsóbban adja, hogy az Ágnes-forrás vizét még a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse. Árlapot s prospektust, kívánatra bérmentve a mohai Ágnes-forrás kezelősége Mohán, vagy ÉDESKUTY L. Budapesten, cs. és kir. udvari szállító------------------szívesen küld.------------------Ás ványvi z-n agykereskedő. --------- Kapható mindenütt. ---------