Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-06-23 / 25. szám

4 VAGI HÍRLAP — Közgyűlés a sportegyletben. A váci sportegyesület dr. Zdclor János elnök vezetése alatt múlt vasárnapon tartotta évi közgyűlését. Dr. Göndör Sándor főjegyző tett jelentést az egylet nagyszabású beruházásairól s reményt nyújtott a tagoknak, hogy legköze­lebb már nem csak a torna, lawn-tennis és vivóosztályok működhetnek, hanem más osztá­lyok is, melyek megnyitása elé eddig csupán az egyesületnek más irányú anyagi igénybevétele gördített akadályt. Ezután a tisztujitásra került a sor, elnökké dr. Zádor Jánost közlelkesedés­sel újra megválasztották, titkár dr. Göndör Sándor, pénztárnok Jánosdeák Márton (az el­költözött Bándi Géza helyébe), jegyző Bárdos Ernő (a lemondott Dercsényi Dezső helyébe), háznagy Váró Károly lett. Az egyes osztályok élén maradtak a régiek, kivéve a kerékpáros­osztályt, melynek vezetője dr. Göndör Sándor lett. A választmány újra megválasztatott s nehány uj taggal növekedett meg. — Látogatás a fegyintézetben. Bernáth Géza igazságügyi államtitkár Kiss Gyula miniszteri tanácsos és dr. Kun Gyula miniszteri titkár vezetése alatt e héten a fegy­­házban járt. Balkay István igazgató vezetése alatt bejárták az óriási épületet s megtekin­tették a tűz által elpusztított épületrészt. Az államtitkár legnagyobb megelégedésnek adott kifejezést a fegyház erélyes, de humánus igaz­gatója előtt. — A szülőkhöz. A budapesti Bölcsé­­szethallgatók Segítő Egyesülete közvetít nevelői, tanári, korrepetitor!, irodai, másolói, rajzolói, fordítói állomásokat, úgy helyben, mint vidékre. Ez eljárása által főkép segélyt kíván nyújtani az arra érdemes és tehetséges egyesületi tagok­nak, másfelől alkalmat igyekszik nyújtani az ország művelt családjainak arra, hogy ily mó­don gyermekeik mellé nevelőkül képzett és megbízható ifjakat nyerjenek. S midőn e kö­­rölrnényre felhívjuk a hazai tanintézetek és a nagy közönség figyelmét, egyúttal tájékozás végett megjegyezzük a következőket: 1. A köz­vetítés a bejelentőkre nézve díjtalan. 2. A be­jelentett állomásokra első sorban bölcsészet­­hallgatókat, kívánatra azonban okleveles taná­rokat, vagy más karon levő hallgatókat is aján­lunk. 3. Ki a nagyközönség köréből egyesületün­ket igénybe venni óhajtja, ebbeli szándékát sze­mélyesen vagy levélben (A Bölcsészethallgatók Segítő Egyesülete II. titkári hivatalának, Bu­dapesten, központi egyetem,) bölcsészeti-kar tudatni szíveskedjék, közölvén az állomás idő tartamát s az állomást nyerendőhöz kötött igényeket s javadalmazási feltételeket. 4. Eset­leges kellemetlenségek kikerülése végett a be­­jentők csakis azokat fogadják el, kik a titkár­ságunk által hivatalosan kiállított ajánló le­véllel jelentkeznek. — Gromon Dezső Vácon. Gromon Dezső honvédelmi miniszteri államtitkár az el­múlt hét szerdáján városunkban időzött s régi ismerősét a Preszly-családot látogatta meg. — Tanképesitő a siketnémáknak. A helybeli orsz. siketnémaintézet tudvalevő­leg egyetlen az országban, mely az intézetek számára tanárokat is képez ki. Az idei tan­képesitő vizsgálatokat Borbély Sándor igaz­gató elnöklete alatt e hó 25-én és 27-én tart­ják meg. Az írásbeliek 25-én, a szóbeliek 27-én lesznek s hat tanfolyamhallgató fog a vizsgá­lóbizottság elé állani. — A dalegylet mulatsága. Szorgal­mas dalegyletünk nem feledkezik meg pártoló tagjairól : ha a fecske, gólya megérkezik, ak­kor már a tagok buzgón tanulják a nyári mulatság énekszámait. Ez idén junius 19-én tartották meg a pártoló tagok részére (és más nem pártolók szórakoztatására) a nyári mu­latságot s mi sem mutatja jobban, hogy a dalárda benn ül a közönség szeretetében, mint az, hogy, dacára a sok gátló körülmény­nek, igen szép számban voltak már együtt ki­lenckor este a lövőház fényesre világított ter­mében. Az énekszámok, különösen a magyar dalok kitünően sikerültek, dicséretére a buzgó karnagynak, Ulrich Károlynak, a ki igazán fáradságot nem ismerve dolgozik az egyesü­let érdekében. Zalánffy Giziké Tompa egyik gyöngyét szavalta el. Jól esik mindenkor őt látnunk a pódiumon, előadásában a tiszta egyszerűség, hangjában a melegség és termé­szetesség a hallgatóságot megnyeri s keletke­zik utána oly tapsvihar, milyenben a múlt szombaton is része volt. Az egylet pedig egy gyönyörű csokorral rótta le háláját a kedves szavaló iránt. Közben Miokovics Antal olva­sott fel egy tárcaszerű elbeszélést. Az ő nép­szerűsége előre is biztosította a sikert, figyel­mes hallgatóságra talált, mely a felolvasás után meleg, elismerő tapsokkal jutalmazta őt. Ezután még egy énekszám s a tánc követke­zett, mely jó kedvben hajnalig tartott kevés megszakítással. Jelen voltak: Asszonyok: Baintner Józsefné, Baros Antalné, Bercsényi Jánosné, Bezdek Já­­nosné, Bihari Karolyné, özv. Bolgár Lajosné, Brenner Mártonná, Fleischmann Edéné, Franyó Istvánná, Freysinger Lajosné, Haidfeld Alajosné, Ilanusz Béláné, Hufnágel Imréné, Keltz Vincéné, KlisLajosné, Kvell Ferencné. Máté Józsefné, Max Jánosné, Monszpart Jánosné, özv. Nagy Jó­zsefné, özv. Niki Ödönné, özv. R.appenszberger Józsefné, özv. Szilassy Ernőné, Szundy Gáborné, özv. Torday Józsefné, Velzer Kálmánné, Velzer Lajosné, özv. Zalánffy Károlyné, Lágler Lajosné. Leányok: Baros Irma, Bercsényi Emma, Bezdek Irén, Bolgár Enimy, Fleischmann Ma­­tild, Freysinger Ilona, Haidfeld Erzsébet, Huf­nagel Irén és Stephania, Kvell Irma, Máté Anna és Ilona, Nagy Berta, Rappenszberger Mária és Szidónia, Szilassy Márta, Szundy Irén, Udvardy Margit, Velzer Gizella, Zalánffy Gizella, Zsidek Matild. — A tartomány-főnök látogatása. Magyar Gábor a piaristarend tartományfőnöke tegnap, szombaton a növendékpapok vizsgájára városunkba érkezett. A tartományfőnök láto­gatást tett a püspöknél, azátán több kanonok­nál is. — Életveszedelem egy tanító la­kásán. Nagy veszedelem fenyegette a napok­ban Tóth Ferenc fiatal tanítót s feleségét. Tóth Ferencné ugyanis otthon a forralóba spirituszt öntött, mely felrobbant s a ruháján végig öm­lött a kékes lánggal égő spiritus. Férje hozzá­sietett s ruháit szaggatta le, de oly sérüléseket szenvedett, hogy mind két kezét súlyosan ösz­­szeégette. Szerencsére éppen akkor lépett be Tóth barátja, ifj. Orszáczky József, a ki a vizes kannát felkapva, leöntözte az égő ruhát. Kisebb égési sebekkel menekültek mindketten a sze­rencsére végzetessé nem vált balesetből. — Vizsgák a siketnémaintézetben. Egy évi eredményes munka gyümölcsét mutat­ták be tegnap, szombaton az orsz. siketnéma­intézet tanárai növendékeikkel a nagyszámban egybegyült érdeklődők és szülők előtt. Öröm volt nézni, midőn a sok szülő, a kik szeren­csétlen gyermekük sorsát figyelemmel kisérik, boldogan konstatálták, hogy nem volt hiába való a tanárok fáradozása, mert minden gyer­mek értelmes feleletet adott s nemcsak taná­rával, de szülőjével megtudta magát értetni. Különben pedig nagy kár, hogy a tanügyi barátok oly kis számmal érdeklődtek eme vizsga iránt. Egyidejűleg volt a slöjd, rajz és kézimunka kiállítás is. Az érdeklődők sorra járták be a termeket, melyekben nem egy oly ügyes munkára találtak, melyek egyaránt di­cséretére válnak ép úgy a növendékeknek, mint az őket oktató tanáraiknak. — Az ipartársulat juniálisa. A mos­tani szezon legutolsó mulatsága az ipartársu­lat juniálisa volt, a mely vasárnap délután folyt le a legjobb hangulatban az Erzsébet­­ligetben és utánira folytatólag este a lövőház­ban. A mire még egy mulatság rendező bizott­ság sem gondolt a ligeti mulatságoknál, azt az ipartársulat megtette. Azt t. i. hogy közönség nagyobb kényelmére a liget belső négyszögé­hez négy pénztárt állított fel. A mulatság mind erkölcsileg, mind pedig anyagilag jól sikerült­nek volt mondható. A táncoló párok csak hajnal hasadtával egy kellemes mulatság em­lékével gazdagabban távoztak. A mulatsággal egyidejűleg közöljük a következő köszönet­­nyilványitást, melynekközzétételérefelkérettünk: A váci I. ált. ipartársulat választmánya köszö­netét nyilvánítja Scheffer Andrásné úrnőnek azon szives készségéért, miszerint a nyári mu­latság alkalmával a rendezői s belépő jelvé­nyeket díjtalanul készítette -- nem különben köszönetét fejezi ki a vigalmi bizottságnak azon fáradhatatlan s ügybuzgó tevékenységé­ért, melyet a mulatság kedélyessé tétele körül kifejtett. — Vizsgák az aut. orth. hitközség­ben. Az őrt. hitközség iskoláiban a záróvizs­gákat a következő napokon tartják meg: 26-an d. u. 3 órakor az I. osztály, 27-én d. e. 9 órakor a II—III.* osztály, 27-én d. u. 3 órakor IV—V. osztály. Kézimunkakiállitás 27-én d. e. 9—12-ig, d. u. 3 —6-ig, — A városi zeneiskola évzárása.- Ulrich Károly székesegyházi karnagy igazgatása alatt álló városi zeneiskola e hó 29-én tartja évzáró vizsgáját a lövőházban. Mint minden évben, úgy most is előlépnek érdeklődő kö­zönségünk elé a zeneiskola növendékei s szá­mot adnak haladásukról A szülők és tanügyi barátok érdeklődése mellett folytak le eddig is a vizsgálatok, bizonyos, hogy a zeneiskola vizsgája ép oly látogatott és sikeres lesz, mint “ az előző évekéi. — A panaszkodó. Sok panasz közve­tettünk már, sok orvosolva is lett, im, egy legujabbik. Egyik előfizetőnk, a ki valószínű­leg nagy dohányos és cigarettás, intézi nem prózában, hanem egyenesen versben kérdését, melynek hogy meghallgatása legyen illetékes helyen, azt mi is kívánjuk. Hagy szóljon hát a panaszkodó kötött sorokban : Az Ur mindent bölcsen teremtett, visszásán ő mit sem hagyott, a fára nem ültetett pontyot, s pintyet a vízbe nem rakott. Nyáron meleg van, télen hideg van, miben sem volt soha hiány, de egyre bizony nem volt gondja; Miért nincs világos purzicsán ? Az emberész az égbe tör már, titkon nem hagy földeteget, a tűzhányóban kutat lángot, a póluson hideg jeget. Csak a nagy trafik előtt áll meg, minden emberi tudomány, Csak Hufnágel úr nem tud felelni: Miért nincs világos purzicsán ? B. N. — Feliilfizetósek. A váczi I. ált. Ipar­társulat nyári mulatságán felülfizettek: Gajáry Géza 9 K, Hornung Albert, Reitter Ödön I Gindrich József 5—5 K, Marossy Dénes 4 K, ! dr. Virter Lajos 3 K, Perczián Gusztáv, Helmich

Next

/
Oldalképek
Tartalom