Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-08 / 14. szám

5) VÁCI HÍRLAP a vidéken. És talán nem csalódnak azok, a kik ebben keresik a vidéki városok bajainak kutforrását. És ha e nagy baj orvoslásának csak egy sikeres módját eszelik is ki a kongreszszuson: azzal már is fényesen meg van oldva a feladat. Nagyon jól fogják tenni a kongresz­­szusi urak, ha behatóan tanulmányozzák ezt a kérdést, mert nincs az a magas közteher, melyet a városi polgárnak a jól jövedelmező ipar és kereskedelem el viselhető vé ne tenne. Bízunk benne, hogy a kongreszszus határozatai: Magyarország városainak riadója a boldogulásért, nem lesz kiáltó szó a pusztában I Meghallgatásra fogunk találni. Jobb törvényeket fogunk kapni és melegebb érdeklődésben, nagyobb gon­dozásban lesz részünk, mint a hogy eddig tapasztaltuk. E cél elérésére ül össze a kongresz­szus, melyen az eddig jelentkezett huszonöt városon kívül még bizonyára számosán fognak részt venni. Reméljük, hogy a városok parlament­jéből a mi városunk sem. fog hiányozni. Közgyűlés a városházán. Vác, április 6. Ritkán van közgyűlés, más helyen ép e miatt elszoknak a közgyűlések látogatásától, nálunk meg éppen fordítva van. Annyi volt a város­atya múlt héten a nagyteremben, a mennyi csak nagy választásokra szokott összegyűlni. Pedig .végig tekintve a tárgysorozatot, az op­timisták nem mondhatták, hogy érdekes dol­gok megvitatása van napirenden. Mégis annyi volt a szó ezen a délutánon, hogy a gyermek — a tárgy — majd el veszett az áradatban. Ez volt az oka, hogy sötétedett már, mikor a közgyűlés véget ért. Ha valaki rövid idő előtt mondja neki, hogy igazán szeretni fogja Hódy Pistát, gúnyos ajk­­pittyesztéssel felelt volna, de mikor az az egy ember volt az, a ki eltudta őt feledni, a ki érezte az ő forró leheletét, a kinek keblére csak azért nem borult, mert büszkesége nem engedte, azt kellett, — akarta szeretni. Mikor a fülébe suttogta a többi, hogy egy életet egy csókjáért, egy menyországot az öle­léséért, mig a többinek forró keze kulcsolta át hideg kezeit, addig Pista egykedvűen nézte az asszony rátapadó szemeit egy-egy sértő megjegyzést téve ruhája, frizurájára. Ha néha közelebb hajolt az asszonyhoz, mintha futó láng érte volna a hideg testét, — lehunyt szemmel várta az asszony az egyetlen édes szót, hogy csókba fulva, ismételhesse ő is végtelen égő szerelmét. Soha se monda ki Pista a vágyott, kívánt szót, le le hajolt az asszonyhoz, beszélt neki arról, hogy milyen nagyon tudhat szeretni, milyen forró lehet az ölelése és milyen nagyon irigyli ő azt az embert, a kinek jogában áll azt a szép úajat lebontani, simogatni. Lázassá, beteggé tette az asszonyt minden szava, úgy szeretett volna annak az embernek rabja, mindene lenni, — csak egyszer egyetlen egyszer hallotta volna ajkáról azt az imádko­zott szót: szeretlek ! Kicsi szoba volt, melyben együtt maradtak egyedül, az asszonyt kábulttá tette a tubarózsa érzéki illata, — alig-alig látszott a szobában Az interpellációk. Ilyet is régen hallottunk. Most volt kettő is: az elsővel Udvardíj Kálmán, a másodikkal Balás Lajos apátkanonok szolgált. üdvardy Kálmán azt kérdezte a polgármes­­! tértől, hogy van-e közgyűlési határozat arról, j hogy a lakóházaknál a járdát lépcsőkkel elfog­lalni nem szabad ? Többször szerencsétlenség történt már s a télen, az interpelláló értesülése szerint, egy úrnő lábát is törte. A polgármester azt válaszolta, hogy ily ha­tározat nincs, éppen ezért jó lesz, ha az inter­pellációt. kiadják a tanácsnak, az majd rö­­! videsen e tárgyban inditványnyal fog fellépni. A második interpelláció már a városnak zsebbevágó kérdése volt. Balás Lajos a Váci Hírlap-ban olvasta, hogy a város 32 ezer koronát kap a pénzügyminisztertől. Azt kér­dezte, hogy miért nem tesz a polgármester erről jelentést s adjon felvilágosítást, hova fog­ják fordítani. A polgármester megköszönte Balásnak, hogy alkalmat adott arra, hogy felvilágosítást adjon, de utalnia kell — úgymond — a múlt év de­cember 5-én tartott közgyűlésre, a melyen fel­említette ennek az összegnek a történetét s most, hogy kiegészítette a miniszter az össze­­! get, irta meg újra a Váci Hírlap a városra nézve a jó hirt. Természetesen mindkét interpelláló képviselő ' a választ tudomásul vette. Vita nélkül. Rátérhettek most már a rendes tárgysoro­zatra : A közgyűlési jegyzőkönyvet kedden fogja hitelesíteni dr. Freysinger Lajos, Intzédy Soma, Marossy Ferenc városi képviselők, Korpás Már­ton tanácsos és dr. Morlin Zsiga tiszti ügyész. Bejelentette a polgármester, hogy a január és február havi pénztárvizsgálatkor rendben találták a pénztárt. Az esküdtképes egyének névjegyzékének egy- j beállítására dr. Oberländer József és Váró Ká­roly városi képviselőket küldték ki. Dr. Göndör Sándor főjegyzőt, mert szükség egy egy bútordarab, a kerevet piros plüssén mint egy oda vetett fehér selyem tömeg feküdt | a sápadt asszony, a vékony selyem minden ruganyos telt idomát elárulta, — fehér foga vakítóan villogott, — kábult, forró volt a feje, 1 ott ült mellette, lába mellett az ő imádsága, — [ démona. Alig beszéltek már, lágy gyerek hangon vá­laszolt az asszony a férfi gyors, éles hangjára, | — félig nyitott pongyoláját igazítva — mint egy véletlenül érintette társa kezét és nem I tudva ellentállni az őrületes vágynak, odahajolt a férfi erős barna kezére, rászorította élveteg piros ajkát annak csuklójára, olyan végtelen édes, szerelmes asszony volt! Szerelmes, gyönge asszony — de csak egy percig, a mint a föléje hajló férfi fekete sze­mébe megvillant a vágy — az az öntudatos hiúság — oh, az az egy pillantás átjárta min­den izét, akkor ismét a régi lett, a hiú kacér asszony, mosolyogva nézett az előtte térdelő szép arcba, — félig mezítelen karját tiltako­­zólag emelte arca fölé és mig az az erős, az a meghódithatlan ember őrjöngve kínlódva kért, könyörgött egy csókot, egy ölelést, ő kacagva kínálta őt az illatos cigarettával. Csak egy rövid idő telt el és ők ismét közömbös léha dolgokról beszéltek. Bucsuzás­­nál, az utolsó kézszoritásnál mondta Pista: Isten önnel szép asszony, emlékezni fog okt. 2-ára, ezt én mondom! van rá, újból kineveztetik anyakönyves-helyet­­tessé. Közgyűlési határozattal kérik erre a minisztert. Közdűlő utak. A közdűlő utak megállapításánál Balás Lajos képviselő indítványozta, hogy a mennyiben a bácskai út közdűlő út, akkor a hozzávezető két vasúti utat is vegyék fel a közdűlő utak jegyzékébe. Balás argumentációit elfogadta a közgyűlés s közdűlő utaknak felvette: 1. az alvárosi temető utat, 2. a kosdi utat a keresztig, 3. a bácskai utat a Bauer-telepig, 4. a felvárosi temető utat a vasúttól, 5. a középvárosi temető utat a vasúttól és végül 6. a kosdi és a középvárosi temető utat összekötő vasúti utat. A kenderföldek. Az alsóvárosi képviselők közt különösen ér­deklődés tárgyát képezte a kenderföldek bérlete. Az államerdészet tudniillik tiz évre bérbe akarja venni, de itt van az alvárosi gazdák szérűje. | Ettől most őket meg kellene fosztani. Nem is határoztak, hanem a gazdasági bizott­ságnak és a tanácsnak adták ki az ügyet, hogy lépjen érintkezésbe a kormány képviselő­jével, mivel szándékoznak a területet beültetni, ha gyümölcsfákkal, kap-e jutányos áron a város lakossága abból s hol helyezzék el a gazdák szérűit. Egy csomó apróság. A városháza 6. számú boltjának bérletét Neumann Zsigmondról Exner Józsefre ruházták át. A vármegye jóváhagyta a város ez évi költségvetését. Az 1898 iki gyámpénztári szám­adások is jóvá lettek hagyva, néh. dr. Kiss József óvadéka már kiadható. A nagylágyasi szántóföldeket a megtartott árverésen 1477 korona 40 fillérért bérbe adták s ezt a közgyűlés jóvá is hagyta. De a szerző­­| dés megkötését csak egy évre engedte meg. Elment, óh tudta az asszony, hogy többé soh se hozza őt vissza az ő esdő szava; oda borult a még alig elhagyott helyre, oda nyomta könyes arcát, a hol az előbb az az édes kéz nyugodott, melyből a halál is üdvösség lett volna és mig ajka érthetlen szavakat suttogott, szeme a kerevet szélére dobott cigarettán akadt meg. Félig el volt szíva, még látszott az ajkak nyoma, még ott volt a kínosan öszszeszoritott fogak helye, melynek harapását szinte érezni vélte nyakán, vállán. Az a kicsi papirszelet lett a kisérő gyö­nyöre, szenvedése, az beszél hozzá álmatlan éjszakákon üdvről — rég múlt szerelemről, unott, hideg arcát tanulmányozza a világ, a feszes sötét ruha alatt pedig ég tűzlánggal, ég a kicsi papirfoszlány. — — — Mig mesélt olyan édes kék volt a szeme, olyan szerelemre hivó egész alakja, el­hallgattam volna naphosszant, elnéztem volna örökké pihegő keblét, termetét. De jött az elmaradhatlan sereg, keresték a szép asszonyt, — még ott csillogott a köny a szemében mikor oda simulva a neki nyújtott karba hanyag álmos hangján szólt a lovagjá­nak, — Gyűlölöm a gyönge asszonyt, a siró sze­relmes asszonyt — ah olyan unalmas az! Kis asszony.

Next

/
Oldalképek
Tartalom