Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-11 / 10. szám
Tizennegyedik évfolyam. 10. szám. Vác, 1900. évi március 11. VÁCI HÍRLAP Előfizetési árak: Egész évre...........................12 korona. Félévre..................................6 korona. Negyedévre.............................3 korona. EGYES SZÁM ARA 24 FILLÉR. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Megjelenik; minden vasárnapon reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyilt-tér sora 60 fillér. Bélyegilleték minden beiktatásnál 60 fillér. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: hirdetéseket Kovach. Ernő. Dercsényi Dezső. jutányosán felvesz a kiadóhivatal. Március 15-ike. Vác, márc. 10. (f.) Tavasz volt. Virágfakasztó, szabadság ébresztő. gyönyörűséges nagy tavasz! A felserkenő kikelet langy fuvalmakkal jött. melyeknek enyhe jarasára megolvadt a jég a bércek tetőin, szertémállott a páncél a vizek derekain és levelek rügyeztek, bimbók íeslődtek az ujraébredés mámoritó illatárjával. Felzsendült, felpezsdült a szendergő természet és a lelkek is eszmélni kezdtek. Ott, a világ fővárosában csapta meg a lelkeket, az a kábító szellő, a mit a szabadság nemlője kavar fel csapkodó szárnyaival. És a mint megcsapta és megkapta, a felajzott lelkeket, azokban bűvös érzések születtek meg. A megujliódolt mindenség felébredt életöröme közepette, a nemzetek is szabadulni igyekeztek az igától és erőszakkal széttörték a nyakukra szorított örvekét és a járomban meggörbült derekak megpróbáltak kiegyenesedni. A tompa, tartalmatlan lelkek, mintegy varázsszóra megteltek a függetlenség indulatos vágyával, a kacagó verőfény olvasztó mosolyára csörömpölve hullottak alá a bilincsek és a napfény csókjára kivirull a szivekben a szabadság szentséges virága. Egyszerre felpattantak a szellemek rozsdás zárai, a szivek túláradlak a szabadjára eresztett érzésektől, a lelkek tulfeszültek az addig lekötözött nagy erőktől és minden féket vesztve kitörni készült. Uj érzések zajló árja dobogtatta mindenek szivét és ettől pezsegni, forrni, égni, lobogó lánggal égni kezdett az erek pettyhüdt vére és az égő vér vérre szomjuhozott. És ivott is belőle! Egy revelaciós lélek tűzkohójából kipattant az a három szikrázó és gyújtó szó, mely a milyen merészen kimondták, olyan merészen repült is világgá. Élesre fenödött, hogy élével felhasogassa a sziveket és az összevagdosott sebekből kiserkenjen a vér. Izzóvá tüzelődön, hogy szikrájával lángba borítsa a lelkeket. És a felgyulladt lelkek tulvilági heve elperzselte az agyak fékező erejét és a lobogó tüzet pirosra mosta a szivek el vérző vére. A kiröppent kanóc puskaporra esett és a detonációtól megvonaglolt a föld. Kinos, nagy reszketésében összeomlott rajta mindaz, a mi korhadt, a mi beteges volt. És a szertehullott zsarnok-fészkek fekete köveiből torlaszok emelődtek, melyeken a szabadságért elesettek kiömlő vére csurgott patakokban. A tavaszok tavaszainak balzsamos szellői hozzánk is elhozták az ujraébredés varázsigéit. A szellők vették szárnyaikra őket és röppentek velük szerte a világba. Erre is szállottak, itt is megpihentek és itt se jártak eredménytelenül. A zajgó világtengeren megszületett a magyar szabadság is. Már mindenfelé felszakadoztak a rabság szijjai, a nemzetek sorra elvágták már a pórázokat, melyekkel zsarnokaik egyetlen tuskóhoz : az örökös, kínosan verejtékező rabmunka cövekéhez láncolták őket; de a magyar még nyögte a nehéz igát. Itt is, ott is virradt és már erősen hajnalodon is, mikor még nálunk sötét volt, rettenetes sötét. És egyetlen napon ránk köszöntött a pirkadás. Egyellen makulátlan tisztaságú szent napon kidörzsölte a nemzet szemeiből a lenyűgöző álmot, a mit lelketlen kuruzslók méregerejű álompora és a saját szervi Gábor Béla házasodik. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — Irta : Seregélyest Fereno. A kompánia hangulata meglehetős fokon állott már. Balassa a piklor a reklámhirdetéses papirszeletkéknek, a mikből a pincér szokás szerint egész halommal rakott elé, a felét már telerajzolta s e pi'lanatban épen azzal vesződött hogy Szabót, az idealista poétát, az ölébben ülő Juliette-ve! együtt leskiccelje. A dolog azonban nelmzen ment, mert sem Juliette, sem Sz.abó, sem a piktor ceruzázája nem volt eléggé nyugodt, a mi erős összefüggésben lehetett a töméntelen, üres boros üveggel, a mik a melleka-ztalon glédába voltak állítva. Csak Ernyei, a komoly filosofus Ernyei és Gabor Béla, a vajda diskuráltak nyugodtan és a vajda csak néha s/.ó.t oda Szabónak, hogy hagyjon békét a l ánynak s mérsékelje magát. A figyelmeztetés ha-znalt és csakhamar mély csend támadt. Orpheust. (ők nevezték el a vak cigánygyereket így) a ki eis/undikált, mert -enki nótát nem parancsolt, mod a hirtelen támadt nagy csend felijesztette álmából, hangolni kezdte az ócska hegedűt s a vonóval jobbra-balra lökdősött. ott. van-e az öcscse, a kontrása. Az bosszúsan mordult rá s szájában megigazgalta a hosszú virzsiniát, a mit az imént dugott szájába nagy extázisában Szabó, a kis poéta. El voltak ázva valamennyien. Úgy mint minden alkalommal, ha összeverődött ez a kis kompánia a csöndes, füstös kocsma kis szobájában, a hová ilyenkor mást nem bocsátottak be csak őkel. Ezt különben ki is kötötték a fiúk. így ment ez a dolog már hónapok óta. Akkor jutott eszébe Gabor Bélának, hogy okosabb dolog volna valami csendes kocsmába járni, mint kávéházban, vendéglőben költeni a sok pénzt, a hol még hozzá zavartalanul mulatni sem lehet. A terv valamennyinek tetszett. A szándék az is tisztességes volt. Úgy tervezték, hogy ezeknek az összejöveteleknek komoly irodalmi színezetet adnak, a terveiket itt beszélik meg s eszméiket itt tisztázzák. Mert — mint Ernyei szabadon idézett — több szem többet lát S ezzel aztán a komoly hattér meglévén, mindegyik kötelességének tartotta hetenkint kétszer — háromszor itt rúgni be az Arany bordóban a többivel együtt. ! A kis kompánia főalakja Gábor Béla volt, ' azt első tekintetre megláthatta mindenki. Ez a szokatlanul nemes alkotású fej uralkodott az asztal fölött s egy szemhunyoritással dirié. 1 gált rendes körülmények közt. I De ma kivételesen eljátszotta a tekintélyét.! Mert hogyan, hogyan nem, a rendesnél valamivel jobban ízlett az öregnek — mert igy nevezték maguk közt azt a harminc éves gyermeket — a bor s berúgott a többinél jobban, i ! S ilyenkor a bor csodálatos változást idézett benne elő. A mily élénk s a szőrszálhasogatásig finom emlékező tehetséggel rendel! kezett a mikor józan volt, annyire hiányzott ez nála ebben az állapotban. Elfeledett mindent ilyenkor, önmagáról, a környezetéről, csak sejtett valamit s a csodalatos kaosból, a mi ilyenkor körülvette, csak egy história üldözte őt következetesen, a mihez aztán annyira hű volt, hogy barátai, a kik néhányszor ily állapotban látták, egy kis memóriával szóról szóra el tudták mondani az ő történetét. Hogy sok igaz a dologban nem volt s hogy Gábor Béla irói fantáziájának több része volt a történetben, mini nem, azzal mindenki tisz- I tában volt, de hogy mégis volt valami komoly alapja az egésznek, azt meg tagadni bajos lett volna, annyira következetesen mesélte el Gábor minden egyes alkalommal, ha részeg volt. Most is épen e pillanatban, a mikor Or-£ pheus rágyújtott egy szomorú magyar nótára
