Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-30 / 52. szám
Tizenegy óra után kezdődött az ünnepély. | Zászlót elő kezdetű dallal nyitotta meg a da- 1 lárda, utána Matlaszkowszky Róbert Vörösmarty egyik remekét, Az úri hölgyhöz című költeményét adta elő. Nemes hévvel, igaz lelkesedéssel szavalt s a közönség meleg tapsai volt jutalma szép előadásáért. Most ismét a dalosegylet következett s elénekelte a Dalszabadságot, azután Gajáry Géza mondotta el a következő emlékbeszédét: Tisztelt Közönség! Az istenség teremtő, áldó, meleget és fényt sugárzó központi napnak kipattant szikrája a költő. Lángelméjében és nagy szivében nem egyetlen embernek, hanem millióknak, egy nemzetnek, az emberiségnek gondolatai és érzelmei forrongnak. Teremtő ösztönének a művészi forma csak közlő eszköze. Minél egyszerűbb, annál közvet- ! lenebb és az általános megértésre is annál ! biztosabban tarthat számot; eszméinek és i indulatainak pedig térben és időben határtalan ! a továbbterjedése. Az a forma és mód melyben az igazán nagy i költő megbecsültetése megnyilatkozik, a nemzeti műveltségnek egyik jelentős próbaköve!... És én abból a lelkes, tiszta és nagyerejű ' felbuzdulásból, a mely Vörösmarty Mihály emlékezetének megdicsőitése iránt nemzet és ! országszerte mint a magyar önérzet és öntudat impozáns kitörése jelentkezik, méltán következtetem azt hogy bennünk az egykor nomád és még ma is sokfelé barbárnak hirdetett keleti népben, a nyugoti polgáriasodásnak ezen szublimis, finom kulturösztöne teljes épségben nemcsak meg van, hanem üde készséggel is lobban elő. Hogyha pedig van a magyar irodalomtörténetnek kevés számú, valódi héroszai között a ki erre a nemzeti apotheozisra méltán érdemes akkor az elsők között a legelső sorban, mindenesetre Vörösmarthy az! . . . Nem pusztán irodalmi művei, költői lángelméjének alkotásai, képezik az ő nagyságának talpköveit, hanem sokkal inkább az a társadalmi és politikai hatás a melyet Vörösmarty munkássága a halálos álomba merült magyar nemzeti közszellemnek felébresztésére gyakorolt. Velőtrázó tárogató megharsanása volt az ő szava a virradatír n néma éjszakában. Új eszmeközt, ismeretlen érzelmi szférákat nyitott meg, a gyámoltalanul botorkázó nemzeti géniusz számára . . . Istenei, jó és rossz szellemei, a kikkel ragyogó fantáziája önkénytes hatalommal népesítette meg a kipusztult magyar mithologia tartott berkeit már rég feledésbe is mentek talán; de az a nemes férfias önérzet, az a faji büszkeség amelyet ő ébresztett fel korának elkorcsosult magyarjaiban, ma is itt lüktet a mi ereinkben. Ezeréves történetünk gyászos lapjairól eladdig csupa csúggesztő kétségbeesést merítettek atyáink; Vörösmarty volt az első, merész és hatalmas hírnöke, prófétája és hitvallója régi dicsőségünknek, a mely azután csakhamar forrásává lett, megifjúlt nemzeti létünk, csodálatos új hőskorának. Tisztelt Közönség ! A költészetnek ama legfensőbb régiójában a hol az egyetemes emberi ideák és érzelmek vívják örök csatáikat, a mi nagynevű költőnk kevesebbet szárnyalt, teremtett mint más, nagy nemzeteknek szellemi óriásai. Ámde ez, nem az ő lelki nagyságának fogyatkozása, hanem önkénytes alávetése egy tiszta, dicső hazafinak, azon korlátok és keretek alá, VAGI HÍRLAP melyek az ő nemzetének, még kezdetleges par- , tagon hevert szellemvilágát akkor határolták. így tehát és éppen ezért a legdrágább fáradozásáért nekünk, annál becsesebb, dicsőbb és egyszersmind buzditóbb is Vörösmarthy emlékezete. Vörösmarty Mihály nemcsak sxózatos lantján zengette, hanem lelkének egész valójával, lassú vértanúságban végzett életével meg is pecsételte az igaz magyar politikai hivallásának legfőbb és egyetlen dogmáját: „Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar, bölcsőd az s majdan sírod is mely ápol s eltakar, a nagy világon e kivül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen a sors keze itt élned s halnod kell. Tisztelt Közönség! A mit az édes magyar anya már bölcsőben szendergő gyermekének énekel, a mire a hazafias magyar tanító először tanítja énekelni az iskolás fiút, a mit a jó hazafi örömmel hal •énekelni az ifjútól, a mi lelkesíti a férfiút, büszkességgel tölti az embert s megnyugtathatja még kórágyán is a magyar aggastyánt, vajha az lenne mindenha mindannyiunk politikai dogmája és vajha a mai lélekemelő ünnepély s Vörösmarthy örökemlékezetére, magunkban hazafiúi fogadást tennénk, hogy a mi egyetlen s legelső politikai dogmánk mindig csak Vörösmarthy zózata lesz s hogy hazájának rendületlenül mindig hive lesz minden igaz magyar. A díszes közönség gyakran éljenzésével szakította félbe az emlékbeszédet, a végén pedig zajosan megtapsolta Gajáry Gézát kiváló hévvel előadott szép beszédéért. Vörösmarty emlékezete című költeményét szavalta el most Gergely Mihály. Ebből a remek szép műből közöljük a következő részletet: Nagy vihar jött. Szörnyű jégverés Tett semmivé bájoló virányt . . . Rongyos öreg síró hegedűje Miért zokog ? Halld A vén cigány-i. Egy nemzetnek annyi szenvedése . . . Oda lett az emberek vetése! E szép hazán túl, Varsó falánál Segélyt ki visz Az élő szobor-nak ? Márvány ajakán néma fájdalom, Nehéz kin bántja, sebei sajognak . . . Bármint zokoghat résztvevőn a lant, Nem segíti az a nagy Hontalan-1. j De mi élünk és megyünk előre. > Munkára sarkal a jelen s jövő. I Szabad hazában, hő bizalommal Szárítja könnyét a sok szenvedő. Bízzál tehát jó Öreg cigányom-om, Lesz még egyszer ünnep a világon! A költemény szépsége már magával ragadta a közönséget s méltó magaslaton állott annak előadása is. Gergely Mihály oly buzgó, meleg tapsokat aratott, a mely méltó jutalma volt a szerény szerzőnek és előadónak is. Az ünnepélyt a Szózat fejezte be. A hölgyekből férfiakból álló közönség állva hallgatta végig a szépen előadott Szózatot s a végén zajosan megéljenezte a dalárdát, a mely hazafias ünnepélyével ha egy órára is, gyönyörűséget szerzett neki. Fejezzük be tudósításunkat, azzal, hogy a matinéén ott láttuk dr. Zádor János polgármestert s a város főtisztviselőit, Halmi László igazgató vezetése alatt a hazafias tanári kart majd teljes számban, dr. Freysinger Lajost, dr. Lencsó Ferencet, Borbély Sándort stb. A jelenvolt lelkes hölgyek névsora pedig ez: Ádám Emma, özv. Bentze Györgyné, özv. dr. Bolgár Lajosné, Bolgár Emma, Haidfeld Alajosné, Haidfeld Erzeike, Hencsey Józsefné, Kovách Ernőné, Nagy Berta, Potóczky Vilma, Ulrich Károlyné, Úrsziny Arnoldné és Velzer Alajosné. (b—e) 3 Helyi és vidéki hírek. 1901. Ji. u. é. le. a Váci Hírlap minden olvasójának és munkatársának. Újévre. Kedves barátom! Az újév közeledtéhez küldött jó kívánságaidat köszönöm és azokat ép oly szívélyesen viszonzom. A mi azon megjegyzésedet illeti, hogy úgy intézkedjem, hogy a jövő év rám nézve boldogságot, megelégedést hozó év legyen, eleinte meglepett. Hát az, hogy boldog legyek tőlem függ? Azonban jól meggondolva a dolgot ha nem is egészen, de jó részben igazad van. A boldogság alapfeltétele: nyugodt lelkiismeret. A kinek a lelkiismerete nem nyugodt, az nem lehet boldog, legyen még oly gazdag, legyen még oly irigyelt állásban a lelkét nyomó árnyalak nem engedi, hogy gazdagságát nyugodtan élvezze. Már pedig az mindenkin áll, csak saját magától függ, hogy lelkiismeretét mi sem terhelje. — A másik alapfeltétele az emberi boldogságnak a felebaráti szeretet. A ki tényleg nem tartja ezen alapfeltételt, a ki minden embertársát nem úgy szereti mint önmagát, a ki képes embertársa ellen olyasmit elkövetni, a mi ha őt érné, kellej metlenül érintené, az teljesen boldog nem lej hét, legyen az még oly dúsgazdag, legyen az ! még oly magasrangú. Hogy miért nem lehet I az ilyen igazán boldog, azt mindjárt meg is mondom. Tán ismered az Arany János-utcában a Berédy Lőrincet. Ez szüleitől nagy vagyont örökölt, szép és előkelő felesége van, gyermekei is csak örömet nyújtanak neki, a társadalom kegye minden jelével kitünteti és még sem boldog. Miért ? Mert szivében az irigység ördöge fészkel. Nem jó szemmel nézi, szinte elsárgul, ha az ő egykori iskolatársát, a szegény Kardos Lajost említik előtte — Nézzd csak mondá nekem csak nem rég — ez a Kardos egy földhöz ragadt szegény csipesz fia és ma gazdagabb és előkelőbb állásban van mint én. Mig iskolába jártunk, örült ha valaki ozsonnáját megosztotta vele, mert szülei jóvoltából ez sohse jutott neki, én pedig mindig gazdag fiú voltam. — Látod barátom vigasztaltam őt — ha te úgy örülnél a más javának mint a magadénak, nem irigy, hanem inkább örömtelt szívvel néznéd a más boldogulását, soha sem volna kellemetlen pillanatod, mert az, hogy más még boldogabb, ez téged nem tehet boldogtalanná. Sajnos ez a jelenség gyakori. Dacára annak, hogy mindenki azt hangoztatja, hogy az az én jelszavam: szeresd felebarátodat, mint tennmagadat, némelyek még tovább mennek és azt mondják, hogy az én jeligém : szeressd ellenséged mint tennmagadat, mégis mit látunk ? Egyik osztály nem szívesen látja a másik boldogulását, egyik társadalmi réteg irigy szemmel nézi, hogy a másik zöld ágra vergődik, egyik szomszéd kerüli a másik szomszéd iparost, mért fájva neki, hogy ez az ő szükséglete révén kis keresethez jutva; az is, amaz is kerüli az ismerős üzletét, mert irigyli tőle az esetleges keresetet és igy tovább. Egyiknél az irigység okául felhozzák ezt az ürügyet, a másiknál azt, az igazság azonban az, hogy a fent hangoztatott elvek csak üres frázisok, melyek a szájból és nem a szívből erednek. Az az igazság, hogy nem akarjuk beismerni, hogy egy atyának, a mindenható Teremtőnek fiai, nem akarjuk beismerni, hogy egy anyának: szeretett hazánk Magyarország gyermekei vagyunk.
