Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-09 / 49. szám
VÁCI HÍRLAP erők nem húznak szét, csak szét vannak, nem néznek farkasszemet, mert egyátalán nem is pislantanak egymásra mindenki egynek él: úri magának és nincs, aki mindenkinek élne. A hány szál annyifelé hullik, a hány szív annyifelé érez. Nincs tömörülés, nem lobog zászló, a mi alá sorakozni kell, nem látni öszszességet, csak egyént és nem látni nemhogy egységet, de még csak csoportalakulást sem. Mindenki zavarhatatlan flegmával, sőt bűnös indolenciával ballag a maga utján és él befelé és fújj a világra és magától is! Ez a nemzet képe és ilyen a városok fotográfiája is. Erre milelénk egycseppet sem külömb. Nincs egyetlen egyesületünk, sem a közjótékonyságiakat ide nem értve, mely kihatna falain kivül: a legtöbb még belül se. Nincs semmi mozgalom, a miben csak meg is moccanna ez a város, nem hömpölyögnek eszmék, nem vezetnek gondolatok, nem teremtenek, sőt mégcsak nem is változnak se elvek, se akaratok. Mindenki tapos nyomokat az ősidőkből. A városi ügyek Hekuba, a társadalmi jelenségek senkifiai, az iparpártolás: papirevés, a kultúra: hamupüpőke, a művészet: Hófehérke, ki az indolencia mérgén evődik halálra. Nálunk nincsenek események — mert azokat teremteni kell — csak hírek vannak, mert azok maguktól potyognak. Rendre ki lehetne vetni minden egyesület nevét és mindeniknél egy a facit: aiszik és úgy hortyog, hogy nem hallja a világot! Nincs egyetlen árva ötlet sem a minek csak egy is lenne az apja, de még csak növelője, nevelője sem! Nem is esnek öt1 hátuk megett szalma fedelű paraszt házak voltak, melyek ha meggyulladnak, a védőknek ott maradásuk nem lehetett volna. K.-Szt.-Miklóstól Réthát felé volt egy pajta gazdászati célból körül árkolva, melynek árkai szintén kijavíttattak. Itt volt két század székely és két század honvéd két ágyúval. Magam a szt.-miklósi barakk-kaszárnya előtt álltam a vezényletem alatt levő két század honvéddel, egy hat fontos sugár és egy hét fontos rétágyuval egy kis sáncban. Tovább Uj-Arad alatt volt megint egy hasonló kis háromszegletű hátul nyitott sánc hasonló erővel. Uj-Aradból Temesvárra vezető országút elvolt torlaszolva, honvédekkel és két ágyúval megrakva, az uj-aradi temető szintén megvolt rakva védelmi csapatokkal és kél ágyúval. Zsigmondházán voltak a békési önkétesek két ágyúval egy torlasz megett a várbeliek kiütése ellen. A csalai erdő mellett a hídfőnél is voltak csapatok három ágyúval, mely azonban összeköttetésben a többivel nem lévén, a netaláni visszavonulásunkat oda az ellenség elzárhatta. Mikalakára volt az 58-ik és Ó-Aradra a 29-ik zászlóalj rendelve. Ez által az erőnk úgy szét volt szórva, hogy egy megtámadott pontot, ha az ellenség bevette, a többiek annak segítségére nem lehettek és igy szétforgácsolt erővel, magukon segíteni nem tudván, azoknak is meghátrálni kellett a nélkül, hogy csataba is jöhettek volna. Az ellenség ereje mind ágyúban, mind értiletek errefelé. Az ifjúság nem lát lobogn semmit, a miért törtetnie kellene, kisorvad minden tartalma, ellaposodik minden lendület, hamuvá válik minden kerülete és van remény hogy azzá a szánalmas figurává satnyul: a mit pesti ficsúrnak kereszteltek el. Léha a neveletlenségig, romlott a kétségbeesésig, cinikus és perfid — de jó, hogy a magyar szótár itt szegény! — a lehetetlenségig, mert csupa kávéházi nézet, véges végig kaláber — vicc! A most meginduló egyesülés csepegtet belénk egy makulányi reményt, hogy lesz még erre más nóta is! A megpendilők komoly jelszókkal lépnek fel és a szavakból talán kijegecedik majd a jel, melyben a jobb ügy egy jobb jövővel győzni fog. Ha a kereskedő ifjúság találkozni fog nem csak azért, hogy legyen egy hely, a hol kárlyázhassék, hanem a hol eszmékkel is cserélni és tisztázni fog, a hol lelkét szépíteni, szivét nemesíteni és tudását gyarapítani van alkalma és acélos akarataikkor megérdemli az egyesülés, hogy örvendve köszöntsük. Kell, hogy az az egyesület a tagok érdekében teendő minden lépésnek bölcsője és sziklavára legyen, nem pedig olyan puha keveretek, melyeken a mostaniak szuszognak — és még csak nem is álmodnak. Kell, hogy nyílt sisakkal, vértezetten lépjen sorampóba mindeneit a mi hozzá közel áll és maga hivja és kényszerítse bajnoki tornába mindazt, a mi vele szemben van. Az eszmék, az elvek csatájára, melynek nincs halottja, csak megtérítettje. A maga kebelében ne ismerje az egyéni különbségeknek még csak parányát sem, berben gyengébb volt, de legalább összpontosított erővel s 18 ágyú tüzelésével K.-Szt.Miklósra vetette magát, a hol épen a harcolni nem akaró székelyek és az osztrák cseh tüzéreink voltak : igy azután könnyű volt ezeket, már már a feles számú ágyúik tüzelésével is visszaszorítani s ezáltal felbolygatni az egész vonalon levő véderőinket. Azonban lássuk a csata lefolyását. Uj-aradi csata. December 13. A fentebbi leírás szerint már reggel állásainkat elfoglaltuk. Az idő tiszta, hideg volt és nagyon csípős szél fújt, melynél fogva, hogy igy embereim a tétlenségben agyon ne fázzanak, ásókat és kapákat hozattam ki Uj-Aradról és a századommal a kemény fagyos földben sáncot ásattam egész napon át, úgy, hogy már estére olyan nagy volt az, hogy egész századdal abba húzódtunk meg a jeges szél ellen, másképen a hideg csípős szélben nem tudtunk volna hova lenni. Nyomorúságos egy állapot volt ez mindnyájunkra, de fiatal honvédeim csupa tréfa és élccel kihúzták ásva és kapálva az egész napot. Három oláh honvéd is volt a századomnál: Muntyán Miklós és Trailla Jorgován már kiszolgált régi katonák és Rozalin Tódor ügyefogott paraszt, kik a 20 forint pengő fogadó pénzért, a mi akkor sok pénz volt, különösen egy szegény oláh parasztnak, beállottak önként honvédeknek. ne tudódjanak egymás közötl az erők, mert abból a feszült kőből romboló tüzek szikrája pattan ki, hanem hevítsék egymást, mert igy szent láng élesztődik. Tűz, mely melegít, tűz, mely világit. Melegíti a sziveket egymás iránt, rávilágít a ferdeségekre, eloszlatja a félreértéseket és együtt tart, együtt mozgat mindent, a mi egybe tartozik. így talán majd lassacskán mégis csak kidomborodnak a vonások, melyekből egy igazi társadalom képe áll! Mert ma még az odaadásig rajongó barátaink, sőt még a legszilajabb elleneink sem foghatják ránk, hogy ilyesmink van. Nincs más, csak egyetlen massza, a minek a sejtjei csak annyira hatnak egymásra, a mennyire az együttélés kötelez. Az asszimiláció hiú ábránd,, sőt még némi kapocs is csak ma még tisztára észficam! Akad egy két kas, a miben egybegyűl a raj, de ezek ténykedése: nulla, kihatása, még csak nem is újpesti, mert a mi nincs, annak még kétes értéke se lehet. A kasban nincs méz, még lép se akad, talán az újban teremnek majd a gondos kezek, munkás erők. Olyanok kellenek! Tanszik Sándor. Közgyűlés a sötétben. Vác, dec. 5. Hogyan lenne, mint lenne, ha inég tiz képviselővel több jő össze a közgyűlési teremben, mint a hányán múlt vasárnapon együtt voltak ? Pedig csak hatvannyolcán érdeklődtek a hoszszú tárgysorozat iránt, ezek mindnyájának sem került hely az agyonfütött teremben. Valószínűleg, ha a nyolcvan városatya kerül majd egyszerre össze,a polgármester szobájában Kurdi Bálint vezetése alatt a kisebbik rész fog ülésezni. Az én pajkos honvédeim ezen a napon ezekkel szerettek hancuzni és fagyos föld göröngyökkel ezeket dobálni, a mit a két első volt katona keményen viszonozta is, de a szegény Rozalinnal tettek mindent. Ezen kivül még eszembe jutott és a közeli házakból kihordattam vagy ötven paraszt szekeret és azokat egymáshoz csatolva, belőlük a sáncon túl egy védvonalat húztam az uj-aradi kertekig, melyek a gyalogságnak azok megett jó védelmi tárgyat nyújtottak. így töltöttem én el e napot munkaközben, mert az ellenség e napon nem mutatkozott sehonnan. December 11. Egy kínos éjszakát a hideg szeles időben eltöltvén, felvirradtunk végre a csata napjára. Már reggel egy ágyú szó jelezte az ellenség közeledtét. Nemsokára erre a földeken Kisfaludtól Réthátfelé egy fekete vonalt láttunk húzódni, a mint az ellenség ellenünkben állást foglalt. Ez időben a mi lengyel csapatunkból 18 ember lovas uhlánusokká szerveztettek, az elfogott osztrák uhlánusok ruháiba öltöztetve, a lándzsáikon veres - fehér lobogóval gróf Poninszky lengyel kapitány alatt nagy bátran előre vágtattak az ellenség felé kémszemlére és egyszersmint tüntetni is az ő uhlánusaik ellenében. Lovasságunk ekkor ezeken kivül csak egy század debreceni önkéntes volt, egyéb semmi. (Folytatása következik.)
