Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-10-21 / 42. szám
VÁCI HÍRLAP a kívánt esés előállítva, hanem az egész folyó vizét, itt az egész Kőröst, két töltés között duzzasztjuk magasra a hatalmas keresztművel, megküzdenek teknikusaink a nagy viznyomással, le tudják vezetni bukógátakon a tavaszi nagy viztöbbletet, kis mellékcsatornán a tutajokkal megkerültetik a turbina telepet s adnak az illető vidéknek, városnak, itt p. o. Nagyváradnak egy oly óriási olcsó erőtömeget, a mely mellett az ikervári telep eltörpül, a mely Nagyváradnak nemcsak villamos világítást, villamos vasutat és vízvezetéket szolgáltatna, de kiszorítana minden gőzgépet a városból, sőt még vidékéről is és lehetővé tenné, hogy Nagyvárad olcsó motorikus erejével rövid idő alatt a jólét magas fokán példányképül szolgálhatna nemcsak hazánkban, de még a gyáriparban oly tökéletes külföldön is. Van azután ezen intézménynek egy másik nagy és következményeiben igen fontos jó oldala. Lehet ugyanis a duzzasztás által magas fensikú vizet a folyó két partvidékén nagyarányú olcsó öntözésre fölhasználni. A földuzzasztott folyóvíz rendesen nagyobb területen magasabban fekszik a partvidéknél. Itt tehát csak meg kell nyitni a töltésalkalmazott kis zsilipeket, hogy azon tetszés szerinti vizet ereszhessünk földjeinkre s azokat a szükséghez képest akkor a mikor akarjuk, öntözhessük. Minthogy pedig nagy víztömeg áll rendelkezésünkre, ez a megmérhetlen kincsű gazdasági faktor nagy területen alkalmazható. október 23-án délután a város újból ágyuztatott és midőn Gallini Pál gyógyszerész fiával egy kocsin menekülve a vármegyeház mellett egy deszkakerítés mellett elhaladtak, egy ágyúgolyó által szétszakasztattak. A várból egy ágyúval ki is törtek a város felé, de Máriássy által visszakergettettek és az ágyujok elrontatott, mely alkalommal a békési önkéntesek egész a vár faláig húzódtak s több őrt leöldöztek. Október 24-én 420 debreceni önkéntes ér- i kezeit ismét Aradra. Eközben az oláhok, kiknek a kovasinci véres lecke nem használt, ismét lázongni kezdtek Világoson, Soborsin, Zain és Konopon. Az erdélyi határszéleken gyülekeznek és előre akartak nyomulni Arad felé. Ennek a szerencsétlen városnak nem volt elég baja a várral, de még ezek is annak elpusztítására törekedtek. Szerencsétlen egy idő, a midőn minden nemzetiség az osztrák kamarillával egyetértve, a magyar nemzet elpusztítására egyesült, de az Isten kegyelme nem hagyta el a nemzetet és még sem pusztult el,! Erre az aradi nemzetőrök kivonultak Világosra, hol már több ezer oláh állott ellenünk felfegyverezve és azokat szétverték. Fibisen az oláhok az urasági tisztek minden vagyonát és az uradalom gabonáit és marháit elrabolták. Az oláh lázongok ellen Gáli László aradi nemzetőri őrnagy lett kiküldve két század aradi nemzetőrrel és egy század bihari honvéddel, Mondanunk sem kell, hogy ezáltal azon vidék mezőgazdasága egészen megváltozik és rendkívüli nagy arányokban hálálja meg a tulajdonosnak bele helyezett tőkéjét, oly annyira, hogy ezen öntözés által elért jövedelem maga már egy jó részét megtéríti azon kiadásoknak, a melybe a duzzasztó mű kerül. Ha most az ország különféle vidékén a városok és vidéki érdekeltségek, vagy nagybirtokosok a fönti elvek szerint hasznosítanák a folyók vizeit, hány ezer és ezer ember kapna ott munkát, mily nagy arányú lenne ily módon az ipar fejlesztése, az öntözés által mily intenzívvé válnék mindenütt a gazdálkodás, hány munkás érdeklődnék és foglalkoznék a kertészettel s megszűnnék hihetőleg ama visszás állapot is, hogy más országból jövő kertészek termeljék konyha-zöldségünk nagy részét. Ajánljuk ezen ügyet a legmelegebben az intéző körök figyelmébe. Hisz nem kell már kísérleteznünk, ott van már mintául az ikervári telep. S mivel biztos az eredmény, remélhető is, hogy megvalósúl mielőbb az új század dicsősége, a Jóvá század regénye. P. K. Mentsük meg az elhagyott gyermekeket! (Az országos gyermekvédő-egyesületről.) Vác, okt. 18. Adjátok ajkainkra azt a szót, mely fölébreszthetné miiliók figyelmét! Azt a kiáltást, mely fölriasztaná a társadalom lelkiismeretét! Varázserőért könyörögjünk az éghez, hogy megállíthassuk — ha egy pillanat is — emberki csakhamar egész Arad vármegyét kitisztította az oláh lázongóktól s onnan Zanándba s a legszigorúbb rendszabályokat használta a lázangók ellen. De a mint onnan eljött, a lázongok a hegyekből és erdőkből újra előbujtak, csakhogy nem volt kedvük többet Arad városát megtámadni. Általában ilyen oláhok elleni hadjáratra mindig Gáli őrnagy szokott kiküldve lenni, a mi a tél folytán többször is megtörtént. ! Egyszer magam is megtekintettem egy ilyen expedíciót kiindulás alkalmával Aradról s ennek leírása mngismerteti velünk ezen sajátságos hadjáratot és Traján oláh ivadékuknak hősies természetüket. Kiállott két század aradi nemzetőr, a leghiányosabban felfegyverezve vadász puskákkal és lándsákkal. Egy század honvéd rendesen felfegyverezve, 20 darab huszár, mindennemű ezredből összeállítva és két darab egy fontos ágyú, a melybe glogováci sváb parasztok lovai voltak befogva s gazdájuk hajtotta maga a lovakat. Elmosolyogtam ezen ármádiát meglátva, gondoltam, minő eredménynyel fognak haza jönni ? A mint már Világoshoz közeledtek, fusson mindenki, jön a nagy veszedelem ! kiabálták az oláhok és falvaikat elhagyva, futottak a hegyekbe és erdőkbe. így mentek ők végig Arad megyén Zanándig, sehol az oláhok komolyan nem mertek ellentállni. Eközben egy két. oláh felkelőt és rablót, a társaink tolongó tömegét, mely közönynyel és vakon gázol keresztül annyi védtelen zsenge életen ! Hallgassátok-meg kiáltó szózatunkat a szeretet szent nevében ! Mentsétek meg az elhagyott gyermekeket! Az ártatlan gyermekeket, kiket prédául dobtak ki a nyomornak s a kik ezrivel fetrengenek a szemétben ! A gyámoltalan kisdedeket, kiket anya nem ringat a keblén, kik nem ismernek családot,, tűzhelyet és kiknek tiszta lelkét megveszi a bűn s a förtelcm! A nyomorultak dadogó árváit, kik a szeretetlenség átka nehezül s kik büzhödt tanyákon pusztulnak el, mint a veszendő árnyak a sötétben ! A tehetetlen gyermekeket, kiknek bölcsője a szenny, dajkája az embertelenség, élete a tengés, jövője a züllés és megváltása a halál ! A társadalom csak két kötelességet teljesít irántuk. Oly szomorú az egyik, mint a milyen kegyetlen a másik. Eltemeti őket, a mint rendre halnak. És börtönbe veti őket, ha nagyobbra nőttek. Az apró sírdombok fölött, melylyekkel oly gyorsan telnek meg a temetők, nem lebeg se szánalom, se részvét, de a szintúgy megtelt börtönökbe mindenkit undor s megvetés kisér. Hol marad a jobb érzés? Hol késik az emberszeretet ? E sírok és e börtönök lakói hasznos életet élhetnének közöttünk. Kiket a békének, a rendnek rémeivé tett a balsors, munkáskezekkel szolgálhatnák az összesség javát. Halálukban és romlásukban egyképen részesek vagyunk. Mi viszi sírba, mi bűnbe e kiátkozottakat? Az ő nyomoruk s a mi szeretetlenségünk. S a szeretetlenség a legnagyobb nyomor! Mentsétek meg e sorstól az elhagyott gyermekeket! Gyógyítsuk meg azt a sebet a társadalom testén, mely a legjobban fáj, mely legégetőbb! Nyújtsunk segélyt e boldogtalanoknak, kiknek zsenge lelke ép úgy hajlik a jóság, a kit elcsíphettek, intő példának az ut mellett felakasztottak és hazajöttek fáradtan, tele dicsőséggel Aradra, az oláhok pedig, mikor a nagy veszedelem eltávozott, az erdőkből előbujtak s ott voltunk velük, a hol azelőtt. November 3-án a várbeliek jó fogást tettek. Mikalaka falunak 150 drb. marhája legelvén a Maros mellett, azon néhány uhlánus átúszván, azokat behajtották a várba s a szegény lakosoktól elrabolták. Ezidőben a város helyzete megsulyosodott, mert a segítségre jött békési, Csanádi és csongrádi nemzetőrök ezrei nem akarván a télre itt maradni, eleségükből is kifogyván, visszamentek hónukba. A békésmegyei nemzetőrök nem is voltak jók, a kisfaludi csatát odahagyták s Világosnál féktelenül raboltak ; de a gyulai és békés városiak jók voltak. Azonban ezek helyett jöttek Vásárhelyről 600 nemzetőr és az újonnan felállított az én 30-ik sz. honvéd-zászlóaljam 2450 emberrel, de minden egyenruha és katonai fegyverzet hiányában. A sereg lelke itt első sorban a debreceni veres pántlikások és a békési önkéntes csapat voltak, kik rettenhetlen bátorsággal, mint a legjobb régi sorkatonák úgy küzdöttek, hogy még az ellenség elismerését is kiérdemelték, kik csatáikban csak arra néztek, hogy hol vannak a fekete gubás veres pántlikások és a széles kalapúak, a milyent a békésiek hordoztak, azután volt respektus. (Folytatása következik.)
