Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-28 / 4. szám
G VÁCI HI11LAP — A Vác felsővárosi Olvasókör saját könyvtára javára február 4-én vasárnap Nyáry Pál Kisváci-főut 3. sz. alatti vendéglőjében zártkörű táncestélyt rendez. Beléptidij személy-jegy 2 korona, család-jegy 4 korona. A kik talán tévedésből meghívót nem kaptak — ez ügyben forduljanak — a kör alelnökéhez, K. Csereklye István úrhoz. Lakik Kisvácifőut 11. sz. alatt. — A népies szőlőszeti előadások. Múlt számunkban megírtuk, hogy a földművelésügyi miniszter rendeletére Halássy Lajos tanár több napon át népies szőlőszeti előadást tart a városháza nagytermében. Az előadások megkezdődtek a városházán, de érdeklődő nem sok akadt. Most újólag figyelmeztetjük a szőlős gazdákat, hogy a reájuk nézve nagyon is tanulságos előadásokat látogassák. Az előadásokat' programm szerint tartják be s e hó végén érnek véget. — Lopások. Tokodi Máriától két ismeretlen egyéb több ruhaneműt közel kétszáz korona értékben ellopott, miután álkulcscsal lakását felnyitották. A rendőrség körözteti az ismeretlen tetteseket. — Schläger Zsófia kárára január első napján Zsembián Demeter temesvári foglalkozás nélküli borbély egy ruhát lopott s itt a városban árusította is. A rendőrségünk csak későn értesült erről, de mihelyt megtudta, Zsembiánt Temesvárt, a hova időközbe ment, azonnal elfogatta. — TJszó fenyőszálak. A Duna áradása és a jégzajlás ismét zavarokat okozott Párkányban. Az elmúlt hetekben több talpat és körülbelül 130 fenyőszálat elszakított a vizár, a melyeket Vácon kifogtak. A tulajdonos kétségbeesetten táviratozott utánuk, de most már, mikor a kis vagyont érő talpak és fenyőszálak megvannak, a kezelésért nem akar fizetni. Alighanem megbánja, mert a szálfákból egy csomót újra elragadott a viz a váci partról s kitudja, kífogják-e valahol. — A vándorlók alkonya. Immár elkövetkezett nálunk is a vándorlók alkonya. Tudvalevő dolog, hogy kevés városnak van annyi gyanús látogatója, mint Vácnak, éppen a főváros közelsége miatt. Ezek a vándorlók, a kik minden engedély nélkül sorra járják a a házakat s engedély nélkül kódulják végig a várost. Nem egyszer erőszakoskodnak, nem egyszer bűntető törvénykönybe ütköző cselekményt visznek végbe, a mi végre is felkeltette rendőrségünk figyelmét. Rendőrkapitányunk azt a helyes intézkedést léptette életbe, hogy kora reggeltől délig egy lovasrendőr, délután pedig két gyalog rendőr cirkálja az utcáinkat s a vándorlókat összefogdossák. Első napokban 4—5 vándorlót hoztak be a városházára, ma már egyet sem tudnak fogni. Szóval az intézkedésnek meg van a maga jó hatása, csak most már arra kérjük a rendőrkapitányunkat, hogy ez a rendelete állandóan is érvényben maradjon. A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 27 kor. 30 fii., asztali dara, finom C. sz. 25 kor. 70 fii., Királyliszt 0 sz. 26 kor. 30 fii., Lángliszt t. sz. 25 kor. 10 fii., Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 23 kor. 90 fii., Zsemlyeliszt 3. sz. 22 kor. 50 fii., Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 21 kor. 70 fii., Közép kenyérliszt 5. sz. 21 kor. 10 fii., Kenyérliszt 6. sz. 19 kor. 90 fii., Barna kenyérliszt 7. sz. 16 kor. 90 fii., 7 */s 13 kor. 90 fii., Takarmányliszt 8. sz. 11 kor. 70 fii., Korpa, finom F. sz. 9 kor. — fii.. Korpa goromba G. sz. 9 kor. — fii., Ocsú 8 korona. Mátra törpéje — Krónikás palóc mese. — Közli: Csik Sándor. — Üljétek körül a búbost, te pedig Vera lányom rakd meg száraz galylyal, majd mesét mondok a Mátra törpéjéről, — szólt a család dédapja, Pupakos Ádám. kit a palócok Mesemondó Ádám bátyának hívtak. Hej, sok szép mesét mondott már az öreg arról a régi időkről, a mikor se vasút nem járt Paiócföldön s az újságot még híréből sem ösmerték. És épen azért nem is kételkedtek szavainak igazságában, de még az Istenben boldogult tiszteletes Ur is szívesen hallgatta a meséket, tanulságos és erkölcsös mivoltuk miatt. Ha megjött a tél. a falu határán a nagy hó miatt nem lehetett kijutni, nagy kelendősége volt Ádám bátya meséinek. * Jobb világ volt még akkor, a hogy a törpék jártak. Hosszúra eresztett ezüst szakálluk volt, a miből épen csak az orruk hegye látszott ki, — kezdé az öreg. Rókaprémes csúcsos süveg volt a fejükön, gyalulatlan kéregsaru a lábaikon. Másfél arasznál nem voltak nagyobbak, de azért nagy volt a hatalmuk, mert még a garaboncások is féltek tőlük. Marékszámra szórták jókedvűkben a föld kincsét, a szinaranyat, meg a csillogó ezüstöt, de a kire meg haragudtak, azt a legfurfangosabb módon bosszantották. Élt akkortájban Palócföldön, Mátra alján egy ifjú házaspár. Szegények, de azért boldogok voltak. Nem kívántak egyebet, mint a mijük volt. Szerették egymást és ez pótolta a világ minden kincsét. Egyszer azonban megszállta az asszonyt a nagyravágyás ördöge. Ezüst cafattal kivarrt pruszlikot, cafrangos piros sarut, sávos szoknyát és selyem kendőt kívánt, épen olyat, a milyet a tiszteletes asszony, meg a rektorné viselt. Sirt-ritt sokáig, mig az urának bevallotta, hogy mi bántja. — De hol vegyen rávalót az üres ládafiából? sóhajtá a gazda. Hisz azt csak Vácon lehet kapni, a sáros-utcai görögnél, ki oly rémitő áron tart e féle portékát. — Könnyű azon segíteni, - monda a menyecske. Csak a Mátra törpéjét kell ide csalni. Balázs napján szoktak azok földalatti kastélyukból kibújni. Temérdek kincset visznek magokkal. Balázs napján négyesbe fonom a hajamat és konytyra kötöm fel.*) Ha aztán éjfélkor tüzet gyújtok a patkán és háromszor elkiáltom, hogy : Törpe, törpe gyere le, itt a kuckó ülj bele! a törpe a kéményen át a patkára ugrik. Aztán majd szépen megkérjük, adjon egy keszkenő aranyat, egy keszkenő ezüstöt és egy keszkenő rézgarast. Azon aztán vehetünk cifra pruszlikot, cafrangos piros csizmát, fejre való selyemkendőt, neked pedig báránybőrös fényes sapkát, rókaprémes bekecset meg kordoványos rámás csizmát épen olyant, a milyet a rektor uram visel. — De hát egyébre is kell, mert hát mit ér a cifra ruha, ha nincs más a háznál, — okoskodott a férj. — No, no — csitította az asszonyka, — majd mindenre telik. Vehetünk a váci vásáron majd szép címeres ökröket, teheneket s egyéb lábas jószágot. Hozzá hosszú selyem cofatos végű sudaras ostort. Ez már tetszett a férjuramnak. Meg is egyeztek abban, hogy Balázs napján tüzet gyújtanak és becsalják a törpét. A menyecske megint jókedvű lett. férje bol*) Ez a hiedelem még most is megvan a palócoknál. dogsággal telt el; hogy is ne, hiszen az ő szeretett Verőnkája lesz ezután a falu legelőkelőbb asszonya. Megjött a Balázs napja. Vigan pattogott patkán a tűz. A menyecske ugyancsak fújta, hadd legyen meleg a patka körül meg a kuckóban. Hideg van odakünt. Szegény törpe messziről jön, majd jól esik neki a meleg kuckó. Éjfélre kukorikolt a kakas, az öreg torony órája tizenkettőt ütött. A menyecske szive elszorult. Kezecskéit ájtatosan összetéve felsóhajtott: — Édes jó Istenkém, drága Jézuskám segíts! . . . Hisz nem is a Jézuska jön, tűnődött magában, hanem a törpe, — szabad ezt tennem ? . . . Nem . . . Erős a mi várunk, kisértés távozz! — folytatta tovább. S már el akarta oltani a tüzet, de abban a pillanatban eszébe jutott a rektorné asszonyom selyempruszlikja, férjének bekecsbundája. És kárba mentek a jámbor tiszteletes urnák intő szavai: Ne vigy minket a kísérteibe . . . — Ej mit! Jobb lesz ez igy . . . És bátran rákezdte: — Törpe, törpe gyere le. Itt a kuckó ülj bele ! Egyszerre fényes, szemet kápráztató világosság áramlott a kéményen át a pitvarba. A patka tüze kialudt. Megjött a törpe, nem is volt az olyan ijesztő. Gyermekded arcát hófehér fürtök környezték, ragyogó fehér köntös volt rajta, kezében kis aranypálcát tartott. — Megjelentem — szólt a törpe, — mert hívtatok. Három kívánságot teljesítek; tehát adjátok elő. — Ökröket, uj szekeret, pattogó ostort — kezdé a férj. — Ne az legyen az első! — vágta vissza a menyecske. Előbbre való a selyem pruszlik, meg a piros csizma. — Bekecs, kordoványos rámás ^csizma, báránybőr sapka — folytatta a férj. — Cifra pántlika, selyem keszkenő — szólt ismét a menyecske. — Látom, — szólt erre a törpe bosszúsan, hogy nem tudtok megegyezni, azért hát itt hagylak benneteket. Mához egy esztendőre ismét eljövök, addig vegyétek fontolóra jól, a mit kivántok. De ezután már megbomlott a ház békéje. Nagyra vágyás és egyenetlenség ütött tanyát a békés házikóban Megjött ismét a Balázs napja. Sok civakodás után végtére abban állapodtak meg, hogy kincset, nagyon sok kincset kérnek. Egy zsák aranyat, egy zsák ezüstöt és egy zsák rézgarast, azon lehet venni mindent. Tüzet rakott ismét a menyecske. A patkát körülmeszelte és egy lábasra való füstölthusos káposztát tett a tűz mellé. Majd ha jön a törpe ő is ehet belőle. Megszólalt a kakas, tizenkettőt kondult az öreg harang. A menyecske javában kavarta a zsíros falatot. A férj rákezdte: Törpe, törpe gyere le. Itt a kuckó ülj bele! — A káposzta tovább fortyogott. — Ej! de jó volna egy karikára sült piros barna kolbász a tetejére, — gondolta magában az asszony. De nem csak gondolta, hanem akarva nem akarva ki is mondta. Alig hogy mondta, egy hosszú, barnára sült kolbász-szál esett a kéményből a káposztás lábasba. íme teljesült as első kívánság! Vége a zsák aranynak, még csak az ezüst, meg a rézgaras maradt hátra. Meg is bosszankodott e miatt a férjem uram és nagy haragosan oda szólt:
