Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-10 / 23. szám
6 VÁCI HÍRLAP Az I. évfolyamnál magasabb osztályba való felvétel csakis úgy történhetik meg, ha a pályázó az előirt előképzettségen kívül az alsóbb évfolyamokban tanított katonai tudományokból is megállja a felvételi vizsgát. Az I. évfolyamba való felvételhez a következő tantárgyakból kell a vizsgát letenni: Német nyelv, ábrázoló mértan, algebra, mértan, földrajz, történelem, természetrajz, természettan, vegytan és pedig a középiskolák tanrendjének megfelelőleg. Azon pályázók, a kik előképzettségüket igazolják ugyan, de a felvételi vizsga követelményeinek meg nem felelnek. hozzátartozóik beleegyezésével az egy évre terjedő előkészítő-tanfolyamba vétethetnek fel, a melynek elvégzése után az I. évfolyamba osztatnak be. A tandíj 24 — 160—300 korona. A pályázatokat augusztus 15-ig kell beadni. — Mennyibe kerül a váci kerület ? Néhány héttel ezelőtt közöltük, hogy hány képviselőt választó szavazó van a váci kerületben. Most alkalmunk van a kerület községeinek fuvardíjait is bemutatnunk : Km. távolság kor. fill. Ácsa .... . 27 08 8 — Aszód . . . 32-06 9 — Bottyán . . . 17-01 5 — Csornád . . . . 20-96 7 — Csővár . . . . 21-79 6 — Domony. . . . 30-95 9 — Duka . . . 919 3 50 lklad .... . 2916 8 — Kartal . . . . 37-04 10 — Kis-Némedi . 16-78 5 — Kis-Szt -Miklós . 16-48 5 — Kis-Ujfalu . . . 19 99 5 50 Mácsa . . . . 23-57 6 50 Püspök-Hatvan . 30-29 8 50 Rátót . . . . 12-60 4 — Szada . . . . 23-48 8 — Szilágy . . . . 19 67 6 — Sződ .... . 9-57 3 50 Tót-Györk . . . 28-74 8 — Vác-Hartyán . . 12-61 3 50 Verseg . . . . 43-79 12 — Veresegyháza . . 19-88 6 50 Zsidó . . . . 26-12 7 50 Ebből a kimutatásból látható, hogy le drágább községek egyike Vétség, mert itt egy 1 választó a voksáért 12 koronát követelhet, . utána Kartól jő, majd Domony és Aszód. A 1 ki a bővebb adatokra is kiváncsi, vegye elő azt a lapunkat, a melyben közöltük a választók számát, könnyen kiszámíthatja mennyibe kerülnek a községek, mennyibe a választás. Persze a számítás ideális lesz, mert a bor s evés ivás nem lesz benne. Éneikül pedig sem Széli Kál- j mán alatt, sem utána nem lesz és nem is volt j választás, — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 27 kor. 60 fii., asztali dara, finom G. j sz. 26 kor. — fii., Királyliszt 0 sz. 26 kor. 60 fii., Lángliszt 1. sz. 25 kor. 40 fii.. Elsőrendű zsemlyeliszt 2, sz. 23 kor. 80 fii., Zsemlyeliszt ' 3. sz. 22 kor. 50 fii., Elsőrendű kenyérliszt 4. ! sz. 21 kör. 70 fii., Közép kenyérliszt. 5. sz. 20 kor. 30 fii., Kenyérliszt 6, sz. 19 kor. — fii., j Barna kenyérliszt 7. sz. 16 kor. 20 fii., 71/2 ! 14 kor. 30 fii., Takarmányliszt 8. sz. 11 kor. \ 20 ül., Korpa, finom F. sz. 9 kor. — fii.. | Korpa goromba G. sz. 9 kor. — fii., Ocsú 7 i korona 80 fillér. j Irodalom. Clayton & Shuttleworth képes árjegy- j zeke Í900-ra. Ritka díszes kivitelben jelent j meg a Clayton & Shuttleworth cég képes ár- { jegyzéke, a mely nemcsak a szemnek tetszőén, j hanem a szakszerűség követelményeinek megfelelőleg tartalmazza a cég által gyártott gé- í pékét. Szívesen emlékezünk meg róla, mert j ezen régi gyár tántorithatlanul ragaszkodik I most is a szoliditáshoz, a mely a magyar vevőközönségben nevet régi időktől fogva kedveltté tette. Föltalálhatják ezen árjegyzékben gazdáink a mezőgazdaság körében használt gépek szép kivitelű összes ábráit és a hozzá tartozó tüzetes leírásokat és hogy a célszerűség a széppel legyen összekapcsolva, az árjegyzék lapjainak alsó felén Magyarország vidékeinek, grófi kastélyainak és természeti szépségeinek fényképeit láthatjuk igen sikerült fölvételekben; igy tehát a száraz téma szórakoztató képekkel van megelevenítve. A díszes árjegyzéket a cég ingyen adja vevőinek és pedig minden évnegyed elején uj kiadásban. A most közölt árjegyzék ezen évnegyedes kiadmányok 1-ső számát képviseli. Salamon Ödön Vörös és fekete (montekarlói tanulmányok) című könyvére hirdet előfizetést, a mely Singer és Wolfner könyvkiadó cégnél jelenik meg. A mit a szerző- Mnnte-Karlóban látott, sehol egyebütt Minden nap néhány száz uj alakot, más és más kalandort, ezer meg ezer szép asszonyt, uj életet, a gondtalan vidámság, fülbemászó zene és sokféle mulatság leplébe rejtett, a családi életet mélyen megrázkódtató apró, uj meg uj katasztrófákat. Ott iró embernek csak vaktában bele kell markolni az életbe és soha sem fogy ki az anyagból. A ki elolvassa ezt a könyvet, megtudja, hogy voltaképen mi az a Monte Karló? A művet meglepően szépen sikerült címrajz fogja díszíteni. A kötetnek előfizetési ára egy forint (két korona) és szerző lakására (Salamon Ödön, Royal szálló) küldendő. El Parisba! Gyakorlatias érzékkel összeállított útmutatót adott ki ezzel a címmel a párisi kiállításra a Dobroivsky és Franke bpesti fciadócég. A kis kőiét rövid, de teljes képét adja a francia fővárosnak és környékének, a látnivalóknak és a kiállítás nevezetességeinek. Különösen ki kell emelnünk a francia beszélgetéseket, melyek, eltérően a szokásos utmutatóbeli bevezetésektől, igen helyesen, minden fölösleges- i nek elkerülésével és minden szükségesnek figyelembe vevésével vannak megszerkesztve. A francia szöveg alatt ott áll a kifejtési módja is, nagy könnyebbségre a francia nyelvet nem ismerő utazóknak. Páris térképe, a kiállítás tervrajza és Páris környékének térképe, mind a három színes, van mellékelve a füzethez, melyet Sebestény Ede újságíró állított össze s a melynek ára 1 korona. Kapható minden könyvkereskedésben és a kiadónál 1 ' korona 10 fillér előre beküldése esetén bérmentve. Nyilt-tér. „MARGIT" GYÓGYFORRÁS Nargitforriis-telep (Bereg-mejjye.) 1 A budapesti m. kir. egyetem vegyelmezése szerint j kevés szabad szénsavat, ellenben sok szénsavas i nátriumot és lithiumot tartalmaz. Ezen tulajdonságai ! azok, melyek a hasonló összetételű vizek fölé emelik. Kitűnő hatású a légutak s tüdő hurutom állapotainál, különösen */,ivős váladék esetén: tüdő vészeseknél, ha vérzésre való liajluEuKtság van is jelen, a „tlargit-viz“ megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz kevés szabad szénsavánál fogva. Kiváló hatást látni tőle I a gyomor .és kelek liurntos állapotai- j iiál, főleg azon esetekben, ha a fölös mennyiségben képzelődött sav oka a rossz emésztésnek. A húgysavas sók lerakodását akadályozván, becses szolgálatot tesz továbbá a hólyag hurutos bántalmainál, a kő- és honiokképzödés eseteiben, miért is a budapesti és a bécsi egyetem orvostanárai, mint az orvosvilág egyél» előkelőségei a legszívesebben használják, előnyt adnak a ,,Margit“-forrásnak a hozzá hasonló összetételű gyógyvizek fölött. OCST* Mint ivóvíz kiváló óvszernek bizonyult járványos betegségek idején, főleg typhns ellen. Mint borviz általános kedveltségnek örvend. Főraktár: ÉDESKUTY L. ásványviznagykereskedés cs. és kir. udvari szállító BUDAPESTEN. Kapható minden gyógyszertárban, fűszerkereskedésben és vendéglőben. HIRDETÉSEK. Árverési hirdetmény. V. 142,2. 1900. számhoz. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a váci kir. járásbíróságnak 1900. évi V. 142(2. számú végzésével dr. Wellisz Vilmos ügyvéd által kép-, viselt id. Stein Vilmos felperes részére Moschák Jeán alperes ellen 200 kor. követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 1389 kor. becsült ingóságokra, a fentidézett járásbíróság V. 142J2. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak felül - foglaltatok követelése erejéig is, a mennyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán P.-Alagon leendő megtartására határidőül 1900. évi június hó 25-ik napján d. e. 11 órája tűzetik ki. mikor a biróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés ' mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégittetéséhez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alólirott kiküldöttnél vagy Írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Vácon, 1900. évi junius hó 5-én. Kiss Gyula kir. bir. végrehajtó Borosznó gyógyitöfíirdö. Zólyommegyében. Vasut-állomás. Posta és távirda. Vadregényes fenyvesek közepette. Tiszta, ózondús levegő. Erdei sétautak. Magas forrású vízvezeték. A Slaubersós gyógyitóforrások kitűnő hatásúak, heveny és idült gyomor- és bélhurut, máj- és hólyagba jóknál. Hinlegvi/sgj ógyilőmótl, masszázs, villamozás, svéd torna, tej- és savókura, liueipp-féle gyógyitórnód. Meleg ásványvíz és fenyőfürdők. Klimatikus gyógyitóhely. Állandó fürdőorvos. Gyógyszertár. Lawn tennis, tekepálya, cigányzene. I.akils : 8 — 16 korona egy szoba heti bérlete ágyneművel együtt. Étkezés: leves 20 fillér, főzelk, tészta 50 fillér, sültek 80 — 100 fillér étlap szerint. Bővebbet alulirt lulajdonosnál Rosenauer Lajos Besztercebányán. Árverési hirdetmény. 193/1900 végrh. sz. Alulirt kiküldött bir. végrehajtó ezennel közhírré teszi, bogy a váci kir. járásbíróságnak 1900. évi V. 193|3. sz. végzése folytán dr. Lengyel Soma ügyvéd által képviselt Reiszmann Ignác felperes részére Papp István alperes ellen 284 kor. 24 fii. követelés és jár. erejéig elr delt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt és 3984 koronára becsült ingóságokra a váci kir. járásbiróság V. 193/4. sz. végzésével a további eljárás elrendeltetvén, annak az alap és felülfoglaltatók követelése erejéig is, amennyiben azok kielégítési jogot nyertek volna, Vácon leendő megtartására határidőül 1900. évi junius li6 li. napján délelőtt 9'/s órája kitüzetik, mikor a biróilag lefoglalt bútor, borok, stb. s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtó követelését megelőző kielégittetéséhez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alólirott kiküldöttnél vagy Írásban beadni, vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulaszszák. Kelt Vácon, 1900. évi május hó 14-én. Szaák János kir. bir. végrehajtó.