Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-05-20 / 20. szám
3 VAGI HÍRLAP mel az ilyen baltás embereket s ha azok a szép szóra nem hajolnának, úgy ismert erélyességétől várunk orvoslást a fák irtóival szemben. Ha egy két ilyen baltás embert behoznak városházára majd s azt a törvénynek legszigorúbb alkalmazásával megbüntetik, hiszszük, hogy elmegyen a kedve a gyenge fák összevagdalásától. A szigorú büntetésnek pedig hire megy a baltások közt s nehogy bajba kerüljenek, ők maguk jelentik majd fel a fák rosszakaróit. Addig is azonban az legyen mindenfelé a jelszó: Fásitsunk! Egy városi polgár. A munkásközvetités városunkban. Vác, május 18. földművelésügyim, kir. minisztérium 1898. március 1-ével életbe léptette a munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló 1898. évi II. törvénycikket. A törvényhozó testületet azon nemes intenció vezérelte ennek a törvénynek megalkotásánál, hogy úgy a munkaadókat, mint a munkásokat a közigazgatási hatóságok jogvédelmére bizva, lehetségessé tegye a munkaadónak tisztességes munkások szerződtetését s viszont megvédje a tisztességes munkásokat a munkaadók esetleges jogtalanságaitól s c célból kötelességévé tette a fenti törvénycikk mindazoknak, a leik nem cseléd minőségben gazdasági, szőlő, kerti, vizi, továbbá ut, vasutépitésnél díjazásért, föld, vagy ezzel kapcsolatos munka teljesítésére szerződnek — hogy munkásigazolványt váltsanak — mivel a közigazgatási hatóságnak csak ez esetben van megengedve a munkaadó s munkás közt létrejött szerződés, írásbeli megkötése s csak munkásigazolványnyal biró munkások részesülhetnek a szerződés pontozatainak a munkaadó részéről leendő be nem tartása esetén a kívánt jogsegélyben. Egyen- i lően fontos tehát úgy a munkaadóra, mint a munkásra, hogy még azok csak munkás igazolványnyal biró munkásokat szerződtethetnek, addig a munkások jól felfogott érdeke követeli, hogy szerződéseiket az arra kirendelt tisztviselő előtt megkötve, munkás igazolványukba bevezettessék. Ugyancsak a fenti törvény keretén belül a földművelésügyi minisztérium rendeletével megvalósította a munkásközvetitői intézményt a célból, hogy a munkásokat keresők tudjanak hova fordulni szükséges munkásokért s viszont a munkások tudják, hol kell felajánlani munkaerejüket, hogy a kirendelt munkáközvetitő szolgálatának igénybevételével a munkáskereslet és kínálat teljes kiegyenlítést találhasson. A munkásközvetitő csoportos jelentkezéseket is elfogad s a jelentkező munkásokat más vidékek munkaadóival is közvetíti. A közvetítésért a felek felkérése folytán irt levél és táviratért fizetendő 20 filléren kivül semmi dij sem jár, úgy szintén teljesen bélyeg és díjmentesen állítja ki a gazdasági munkásközvetitő a munkásigazolványokat is. Annak megemlítésével végül, hogy a városi képviselőtestület 7/1900. számú közgyűlési végzésével gazdasági munkásközvetitőül alulirt csekély személyiségemet jelölte ki, azon kére- | lemmel fordulok úgy a munkaadó, mint a munkát kereső polgártársakhoz, hogy bővebbi felvilágosításokért forduljak teljes bizalommal hozzám, a ki is legnagyobb készséggel ajánlom fel csekély szolgálatomat a nagy közönség érdekének, óhajtva, hogy a törvényhozó testü'etnek a munkástörvény megalkotása iránt kifejtett buzgalma mielőbb megteremje méltó gyümölcsét, hogy minden tisztességes munkásnak a munkaközvetítéssel kenyeret adhassunk, mert csak az az állam nyugszik biztos alapon, hol a munkásosztály érdeke teljesen meg van óva s igy a gazdagabbak személyében nem ellenségét látja, mely a szegénynek zsírját akarja kipréselni, hanem igazi polgártársát, kivel kezet fogva munkálkodhatnak egymás boldogulásán. Dr. Göndör Sándor. Tanterv és módszeres utasítások a siketnémák magyarországi iskolái és intézetei számára. (3. folytatás.) A tantervben kijelölt alakanyag a 7 — 10' éves tanulni kezdő siketnéma lelkivilágának megfelelőleg tapasztalati alapon vonatván le, úgy mennyiségileg, mint minőségileg és beosztásilag is képes biztosítani a beszéd elsajátítását, ha máskülönben a tanár tudatában is következetes, rendszeres és oly arányú összeillesztést nyer az anyag, mint a hogy a jó szakács keze alatt is a külön-külön élvezhetetlen tápszerek összességükben testet-lelket üdítő eledellé válnak. Minthogy pedig a nyelvalakok tudatossá tételére sem tud senki oly kitünőleg szemléltető alkalmat elővarázsolni, mint a milyent a léptennyomon kínálkozó alkalomszerűség nyújt, annálfogva a nyelvtani ismeretek és az eleven szemlélettel egyidejűleg, tervszerűen a beszélgetés kapcsán, annak szerves részeként, társalgási alapon nyújtandók az alsó fokon, mely eljárás kizárja ugyan a beszéd- és értelemgyakorlat-féle módszert, de kielégíti a kifejezésre vágyó siketnéma legégetőbb nyeLszükségletét. A felsőfok leiró szemléleti-, illetve beszéd- és értelemgyakorlati oktatása is úgy vezetendő, hogy a társalgási tanalak végig érvényben maradjon és a nyelvtani ismeret mindannyiszor a tartalommal együtt nyujtassék; továbbá pedig, hogy a leírás mellett megfelelő anyagon az elbeszélő- és pórbeszédes forma is gyakoroltassák. Az irás e fokon és nyomon követője a szóbeli kifejtésnek azzal a különbséggel, hogy a mig az alsó fokon mondatról-mondatra történik a tanultak grafikai megrögzítése, addig a felső fokon a figyelem intenzivebb lekötése, az emlékezet gyakorlása s az önállóságra való fokozatos szoktatás szempontjából az óra első 3/4 részében történt beszélgetés összefoglaltatván, az óra utolsó negyed részében a tanulóktól emlékezetből leiratik, hogy a tárgyaltakat esetleg viharos napokon úgy lebegtek, hajladoztak ide-oda, mint Hatto remete haja és szakálla. A billegtető-pár, a mely fészkét a fűz törzsére, a kisarjadó ágak közé szokta rakni, épp ezen a napon fogott az építkezésbe. De a viharban ostorszerüen csapkodó ágak alatt a madarak nem találtak nyugalmat. Nád- és fűszálakkal meg gyökérrostokkal szájukban jöttek oda, de fáradozásuk dugába dőlt. Éppen akkor észrevették Hattot, a ki hangosan fohászkodott Istenhez, hadd tomboljon a vihar hétszer erősebben, hogy a madárkák fészke elsöpörtessék és a sasfészek szertehulijon. Természetesen nehéz megérteni, hogy egy ilyen vén pusztai lakó hogyan tetszhetik valami bemohosodott, összeszáradt, repedezett, barna és emberhez nem hasonló figurának. A bőr oly szorosan tapadt homlokára és arcára, hogy az ember halotti koponyára gondolhatott. Csak szemgödreinek mélyén árulta el valami kis fény az élet nyomait. Fölfelé nyújtott csupasz karja csak néhány vékony csontból állott, a melyekre ripacsos megkeményedett, kéregszerű bőr feszült. Ócska, szűk, fekete köpenyt viselt, a melyet a nap barnára égetett és a piszok befeketített. Haja és szakálla esőtől és napsugártól amolyan zöldesszürke színű lett, mint a fűzfalevelek alsó lapja. A madarak, a kik mindenfelé röpködtek és fészekrakásra és alkalmas helyet kerestek, Hatto remetét egy másik vén fűznek tartották, a mely nagyon hasonlított az elsőhöz. Többször körülröpködték ; elmentek, megint visszajöttek, megjegyezték a hozzá vezető utat, megfontolták fekvését és végre a folyó és a fűszálak közelsége miatt a javára döntöttek. Az egyik madárka villámgyorsan leszállott kezére s odatett egy gyökérrostot. A vihar kissé elállott, úgy, hogy a gyökérrost nem repült el mindjárt a kézből. A remete imája azonban nem szünetelt: — Bárcsak hamar jönne az Úr és megsemmisítené a kárhozat világát, nehogy az emberek még több vétket halmozzanak vétekre! Bárcsak a még meg nem szülötteket megváltaná ettől az élettől! A vihar újból kitört és a kis gyökérrost elrepült a remete nagy, csomósbörű kezéből. De a madarak ismét jöttek és megpróbálták, hogy uj házuk oszlopait beékeljék az ujjak közé. Egy vastag és piszkos hüvelykujj egyszeriben ráfeküdt a fűszálakra és lefogta őket, négy ujj pedig a tenyér fölé domborult, csendes fülkét alkotván, melybe fészket lehetett rakni. Azonközben a remete folytatta imáját: — Uram, hol vannak a tüzes fellegek, melyek elpusztították Sodomát? Mikor nyílnak meg a menny csatornái, a melyek Noé bárkáját az Ararát csúcsáig emelték? Türelmed kelyhe még telve vagyon és kegyelmed serlege még ki nem apadt? Uram, mikor szállsz alá kettényiló egedből ? Hatto remete lázas víziókban látta a végítélet napját. A föld megremegett és az ég lángolt. Vörös fényben látta a mezőn átröpülő madarak fekete fellegeit, rémülten menekülő állatok orditozásait hallotta. De mig lelke ezekkel a tüzes látomásokkal volt tele, szeme a kis madarak röptét követte, a kik villámgyorsan száguldottak oda és vissza és megelégedetten csipogva hordtak egy-egy fűszálát a fészekbe. Az öreg meg se moccant. Fogadalmat tett, hogy egész nap fölemelt kezekkel ugyanegy helyen áll és imádkozik, mig az Űr meg nem hallgatja. Minél jobban kimerült a teste, annál inkább megélénkült agya. Hallotta a városok falainak rombadőltét, az emberek lakásainak recscsenését. Kiabáló emberek rohantak el mellette. A boszú és a pusztulás angyalai űzték őket, szép, szigorú arcú magas alakok, a kik fekete lovakon ültek és fehér villámokból font ostorral csapkodtak. A kis billegtetők egész nap szorgalmasan építettek és ácsoltak. A dombos puszta füve és a folyó sása elég építési anyagot adott. Egy pillanatra sem pihentek. A buzgóságtól és az örömtől nekihevülve ide oda röpködtek és még mielőtt az alkony leszállott, a tetőnél tartottak. A remete is mindjobban figyelt rájuk. Követte röptűket szidta őket, ha ostobán viselkedtek, boszankodott, ha a szél kárt tett bennük és legkevésbbé az volt Ínyére, ha nem dolgoztak. A nap lenyugodott és a madarak a sásban, rendes alvóhelyükön tértek pihenőre. (Vége következik.)
