Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1900-04-29 / 17. szám

VÁCI HÍRLAP 5 — Halálozás. Számos tekintélyes csa'á­­dot borított gyászba az a haláleset, a mely Kemény György városi biztost érte. Leánya, Kemény Berta élete 30 ik évében elhunyt. So­káig szenvedett s a halál pénteken este vál­totta meg szenvedéseitől. Temetése ma vasár­nap délután lesz. Ny. b. ! — Hihetetlen! Pedig az elismerő levelek j ezrei bi/onyiljaK, hogy a Felle. - féle Elsa-Fluid j minden, de még oly betegségeknél is, melyeket i más gyógyszer nem gyógy it meg, bámulatos j eredménnyel használható. Különösen lázt, kösz­­vényt, reumát, mell, fő, fogfájást, szúrást, vér­­szegénységet, görcsöt, gyomorbajt, szembajt stb. gyógyít biztosan és gyorsan. )2 üveg ára 5 korona bérmentve. Egyedüli készítője Feller V. Jenő gyógyszertára Stubica 135. szám (Zágráb megye) Egy családnál se hiányozzék e kitűnő, az egészségügyi hatóság által megvizsgált és jóváhagyatott szer, melyet a ki egyszer hozat, sokoldalú hatása miatt állandóan használ. Vak voltam már, csak a Feiler-féle Elsa-Gluid mentette meg szememvilágát irta Szűcs Péter Budapest, Felsőrakpart 9. — A máv és a kereskedőink. A m. kir. államvasutak igazgatóságának figyelmébe ajánljuk a következő sorokat, a melyet több váci kereskedő felkérésére közlünk: Elismert tény, hogy mily fontos szerepe van a gazdasági életben a vasútnak, mert a vasút az, mely a közlekedést és szállítást gyorsan és biztosan eszközli. A vasútnak fontossága annak gyorsa­ságában rejlik és e gyorsaságra nem is volna panasz. Hanem inkább arról panaszkodunk, hogy vannak tényezők, melyek ezen gyorsa­ságnak mesterséges akadályokat gördítenek útjába. így pl. ha valaki hétfőn Budapesten Vácra gyorsárut felad, dacára annak, hogy az áru már aznap délután Vácon van, mégis csak kedden délután lehet azt leghamarább átvenni azon egyszerű okból, mert a helybeli állomás­ról az értesítést csak kedden a déli órákban kézbesítik a feleknek. Hogy ezen késedelem a kereskedők hátrányára van, az világos. Csak azt. kell tekintetbe venni, hogy kedden hetivásár van és dacára annak, hogy a kereskedő már megrendelte az árut és nagyobb költséggel szállitatja, még sem rendelkezhetik időben a vá­lasztékkal, mert áruját csak délután, a heti­vásár elmúltával kapja csak meg. Ezen a kellemetlen állapoton könnyen lehetne segíteni. Ha a postaigazgatóság intézkedése következté­ben az újságokat alig, hogy megérkeznek, azon­nal külön emberrel kihordatják, miért ne le­hetne a gyorsáruról az értesítéseket is azonnal megérkezésük után még este kézbesittetni, vagy legkésőbb reggel 8 órakor. Ha már be lesz rendezve naponkint a kétszeri — vagy három­szori-értesítő kihordás, úgy azt könnyen lehet a teherárura is kiterjeszteni. És ezzel az egy­szerű intézkedéssel hathatósan lehet a helybeli kereskedők helyzetét — mely amúgy is nehéz — és érdekeit előmozdítani. Több váci kereskedő. — Elköltözések. Berger Rezső dr. al­­birót és Nagy Gyula Írnokot tudvalevőleg az újpesti járásbírósághoz helyezték át. Mindketten hónapokig még nálunk laktak s e héten köl­töztek le családjukkal Újpestre. — Ma a Kúrián Pilsenből érkezett pil­­seni sört mérnek ki poharankint. — A Sárga Csikó. Leopold Sándor ren­dezése alatt álló iparosifjak ma vasárnap ismét előadják a Pannónián a Sárga Csikót jótékony célra: a kórház alapjára. A jótékony célra való tekintetből is ajánljuk közönségünknek az előadást, a mely fél nyolc órakor kezdődik s jótékony felülfizetőinek adományait lapunk hasábjain is közöljük. — Uj szőlőtulajdonosok. A szőlők felújításával úgy látszik, visszatérnek Vácra s lakosságára a régi jó idők. Most már számo­sán dolgoztatják szőlőiket s mindenki, a ki teheti, szerez magának szőlőt. A legutóbbi héten ; Morlin Zsiga a Bácskában Bauer Mihálynak J vette meg a szőlőjét, ifj. Ottó József pedig a Vegh-féle szőlőt szerezte meg jó szomszédságban. A téglagyár dűlőben Holczer Dezső kereskedő vett nagyobb szőlőt. — Nem csak Magyarországon legelterjedettehb a Ferencz József keserüviz. hanem a világkereskedelemben is virágzó kiviteli j cikk helyét foglalja el. Bevásárlásánál nagyon ajánlatos csakis Ferenc/. József keserüvi/, elneve­zését használni, nehogy más csekélyebb értékű vizet kapjunk. Kapható Vácon Hufnagel Imre, Beck Ignác és Torday Jenő urak kereskedésében. — Tolvaj a vaskereskedésben. Al- ! berty Ferenc vaskereskedő kárára e hó 10 én I 14 korona 4 fillért két korona értékű bélyeget | és tiz darab szivart elloptak üzletéből. A tolvaj a padlás feljáraton jött le, a mely ezen az éjjel kivételesen nyitva volt. A vizsgálat meg­indult s már a tettes nyomában vannak. — Veszekedő fiákeros. Nem régiben épületes jelenet játszódott le a vasúti állomás | előtti téren, a- hol a bérkocsik állanak. Nagy Imre fiákeros dühös volt s egy késsel rontott I Népi Ferencnek, a kivel valószínűleg az utasok ■ fölött vesztek össze. A poszton levő rendőr j azonban mielőtt nagyobb baj lett volna, a dühös j Nagy kezéből kicsavarta a kést és lefogta. A jelenetnek számos tanúja volt. Nagy ügyét át­tették a járásbírósághoz. — A cigány asszony szalmazsákja. Plevo Pálné valahol Kis-Vác végén húzódik meg egy házikóban. Ebben a kis lakásban nagy I volt a napokban a veszedelem. Plevoné kifor­dult a szobából s ez idő alatt öt eves Mária leányának a kezébe gyufa akadt. Sikerült is ' a gyufát meggyujtani s minthogy legközelebb ! volt az ágy és a szalmazsák, ez alá tartotta. Természetesen tűz támadt s nagy nehezen tud- I ták eloltani és a kis gyermeket a tűzbol ki­­j menteni. — Pálinka helyett ecet. Kellemetlen csalódás érte azokat a tolvajokat, a kik az el­múlt héten Freiwillig Herman szatócs-üzletét látogatták meg. Éjszaka törték fel az ajtót s gyertyafénynél sok minden elmozdítható tár­gyat találtak, ők azonban csak a készpénzhez nyúltak, a kocsikenőcs, szappan, ostornyél nem kellett nekik, aztán pedig hamarosan felpakol­tak egy nyolc literes üveget, a melyben úgy sejtették, pálinka van. De mily nagy lehetett csalódásuk, mikor biztos helyen érezték magukat j és az üveg tartalmát megkóstolták. Bizonyára , savanyúra vált az arcuk, mert biz’ ők pálinka í helyett nyolc liter ecetet vittek el. De legsava- I nyúbb arcot akkor vágnak majd, ha a felsült tolvajokat a rendőrségnek sikerül kézrekeriteni. A váci hengermalom részvény­­társaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 28 kor. — fii., asztali dara. finom G. sz. 26 kor. 30 fii., Királyliszt 0 sz. 27 kor. — fii., Lángliszt 1. sz. 25 kor. 70 fii., Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 24 kor. 10 fii., Zsemlyeliszt 3. sz. 22 kor. 60 fii., Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 21 kor. 80 fii., Közép kenyérliszt. 5. sz. 20 kor. 60 fii., Kenyérliszt 6. sz. 19 kor. 40 fii., Barna kenyérliszt 7. sz. 16 kor. 40 fii., 7*/a 13 kor. 70 fii., Takarmányliszt 8. sz. 11 kor. 60 fii., Korpa, finom F. sz. 9 kor. 30 fii.. Korpa goromba G. sz. 9 kor. 30 fii., Ocsú 7 korona 60 fillér. A Triesti Általános Biztositó Társaság (Assicurazioni Generali) f. é. április hó 7-én tartott 68-ik közgyűlésén terjesztettek be az 1899. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1899. december 31-én érvényben volt életbizto­sítási tőke összegek 483,973.169 korona és 56 fillért tettek ki és az év folyamán bevett dijak 19.724.336 korona 19 fillérre rúgtak. Az élet­biztosítási osztály dijtartaléka 10,003.809 korona 90 fillérrel 124,700.392 korona 59 fillérre emelkedett. A tüz-biztositási ágban a díjbevétel 18,128.170 korona 40 fillér volt, miből 7,728.542 korona 64 fillér viszont-biztositásra forditatott úgy. hogy a tiszta díjbevétel 10.399.627 korona 76 fillérre rúgott, mely összegből 6,482.000 korona 91 fillér mint díjtartalék minden tehertől men­ten, a jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvények öszszege: 74,455.970 korona 86 fillér. A szállítmánybiztosítási ágban a díjbevétel kitet 7.730.895 korona 18 fillért, ebből viszont­­biztositásra fordittatott 3,347.580 korona, úgy hogy a tiszta díjbevétel 4,384.315 korona 18 fillérre rúgott, mely összegből 2,549.074 korona 44 fillér helyeztetett tartalékba. Károkért a társaság 1899-ben 28,174.407 korona 04 fillért folyósított. Ehhez hozzáadva az előbbi években teljesített kárfizetéseket, a társaságalapítása óta károk fejében 661,663.927 korona és 90 tillérnyi igen tekintélyes összeget fizetet ki. Ebből a kártérítési összegből házunkra 123.186.550 korona 69 fillér esik, mely összeget a társaság 181,032 káresetben fizette ki. A nyereség tartalékok közül, melyek összesen 14,034.239 korona 11 fillérre rúgnak, különö­sen kiemelendők: az alapszabály szerinti nye­reségtartalék, mely 5,250.000 koronát tesz ki. az értékpapírok árfolyamingadozására alakított tartalék, mely a 2.507.733 korona 74 fillér külön tartalék, úgy szintén az évi nyereségből kihasított 413,251 korona 38 fillérrel 8,624.239 korona 11 fillérre emeltetett fel: továbbá fel­említendő még a 160,000 koronára rugó kétes követelések tartaléka. Ezeken kívül fennáll még egy 560,000 koronát kitevő külön alap, mely­nek az a rendeltetése, hogy az életbiztosítási osztályban a kamatláb esetleges csökkenését kiegyenlítse. Á társaság összes tartalékjai és alapjai, me­lyek elsőrangú értékben vannak elhelyezve, az idei átutalások folytán 153,073.167 korona 61 fillérről 162,608.919 korona 18 fillérre emel i kedtek, melyek következőképen vannak elhe­­j lyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog kö­vetelések . ........................ 29,782.502 kor. 61 fill. 2. Életbiztosítási kötvényekre adott kölcsönök ..... 14,246.324 kor. 74 fill, i 3. Letéteményezett értékpapí­rokra adott kölcsönök . . 1,466.107 kor. 99 fill, í 4. Értékpapírok................... 103,401.469 kor. 40 fill. 5. Tárca váltók................... 814.150 kor. 26 fill. 6. A részvényesek biztosított | adóslevelei............................ 7,350.000 kor. — fill. j 7. Bankoknál levő rendelke­zésre álló követelések, kész­pénz és az intézet követelé­sei, a hitelezők követelései­nek levonásával................... 5,548.364 kor. 18 fill. összesen : 162,608.919 kor. 18 fill. Ezen értékekből 42 millió korona magyar értékekre esik. I A mint a jelentésből kitűnik, a társaság a betöréses lopás elleni biztosítás üzemét is fel­vette ügykörébe. Erről a legközelebb szétkül­­dendő körlevelek fognak bővebb felvilágosítást nyújtani. HIRDETÉSEK. Eladó szőlő. Gombás hegyen egy 12 hold és 500 | □ öl szőlő, a melyen már 3 és fél hold I kész termő szőlő és 4 hold faj-gyümöl­­! esős (12 évestől egész 60 évesig a fák), lobbi része szántóföld, továbbá van rajta j egy lakóház három szobával, borház és pincehelyiségekkel. Értekezhetni Bezdek Jánosnál Kossuth-utca 10. sz. * V. Árverési hirdetmény. V. 206/2. számhoz. Alulírott kiküldött bíró­sági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a váci kir. járásbíróságnak 1900. évi V. 206|2. számú végzésével dr. Ernst König bécsi ügyvéd által kép­viselt Wendelin Wilhelmy felperes részére Mo­­schák Jeán alperes ellen 215 kor. 60 fii. követelés és jár. erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefoglalt 1389 kor. becsült in­góságokra, a fentidézett járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak felülfoglallatók követelése erejéig is, a meny­nyiben azok törvényes zálogjogot nyertek volna, alperes lakásán P.-Alagon leendő megtartására

Next

/
Oldalképek
Tartalom