Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-04-29 / 17. szám
VÁCI HÍRLAP szombaton a reggeli gyorsvonattól induló csavargőzössel érkezik meg Esztergomba és kegyes engedelméböl délelőtt tizenegy órakor lesz bátor Méltóságod magas színe elé járulni. Dr. Zádor János polgármester. A küldöttség tagjai tegnap szombaton reggel találkoztak a fél nyolc órai gyorsvonatnál. A küldöttséggel mentek dr. Franyo István városi tanácsos és dr. Nagy Gyula ügyvéd. A város küldöttségének fogadtatásáról a következő jelentést kaptuk : A küldöttséget a hajónál négy hintó várta s minthogy korábban érkeztek, a bazilika kincseit nézték meg. Féltizenegy óra után jelentkezett a küldöttség gr. Gsáky Károly váci megyés püspöknél. Horák káplán fogadta őket s jelentette be a püspöknek. A küldöttség tagjai félkörbe álltak s előlépett dr. Zádor János polgármester s meleg hangú beszédet intézett a püspökhöz, tolmácsolván azokat az érzelmeket, a melyekkel őt Vác lakossága valláskülönbség nélkül várja, tiszteli, szereti. Gróf Csáky Károly megköszönte, hogy székvárosa küldöttségileg tolmácsolja igaz érzelmeit s azután a következő fontos kijelentéseket tette: Első sorban a városnak Püspöke és Főpásztora leszek. Legbensőbb meggyőződésem szerint az embernek legfőbb kincse a vallásosság, mely nem szép szavakban, hanem abban áll, hogy erősen higyjünk és minden körülmények között készek legyünk az Isten és az Egyház törvényeit tiszteletben tartani. Ezt a vallásosságot ápolni, fejleszteni, ez leend nekem, mint e város Isten akarta Püspökének főkötelességem és törekvésem és ezzel vélek a varosnak, az egyházmegyének és Hazámnak legnagyobb, legmaradandóbb szolgálatot lenni. Másodsorban a városnak hasznos polgára is kívánok lenni. Érdeklődöm a jelenkor vívmányai és a magyar ipar iránt; ezt tehét tőlem telhetőleg pártolni, pártolni különösen azon a helyen, a mely székhelyem erős szándékom és elhatározásom. Mert meggyőződésem szerint első sorban a becsületes munkás kezet kell istapotni és neki munkát nyújtani, nehogy a munka hiánya folytán nyomorúságba esvén, kényszerülve legyen alamizsnát kérni. A város fejlődése iránt mindig a legnagyobb érdeklődéssel leszek és a menynyire Isten áldása engedi, azt anyagilag is támogatni fogom. Különösen pedig a város emberbaráti intézményei mindenkor segitségemre számíthatnak. Annyira össze fog forrni a város érdeke az én érdekemmel, hogy a város boldogsága az én boldogságom, szomorúsága az én szomorúságom is leend. A városnak német neve Waitzen. magyarul : búza A németnek egy közmondása vagyon, ha t. i. valakinek valahol megelégedésre és boldogságra van biztos kilátása, azt szokta mondani: Dort blüht Ihm der Waitzen: olt virágzik az ő búzája. Uraim! őszintén bevallva: Istenben bizva nekem az a sejtelmem, hogy Vácon csakugyan virágozni fog számomra a búza azaz: hogy a váciak szeretete és ragaszkodása folytán teljes megelégedés és boldogság leszen osztályrészem ! Lelkes éljenzés, a mely igazán a szívből fakadt, hangzott a küldöttség ajkáról s az első pillanatban, az első látásra megszerették a főpásztort, a kinek püspöki működése — meggyőződésük szerint — Vác fénykorát fogja jelenteni. A polgármester bemutatta a küldöttség tagjait, a kiktől a megyés püspök Vácot érdeklő kérdésekről szívélyesen beszélgetett. A fogadás után ebéd volt, jobbján a polgármester, balján Gajáry Géza, szemközt a küldöttség tagjai, at esztergomi polgármester, Frey Ferenc esztergomi képviselő és dr. Földvárg városi ügyész ültek. Az első felköszöntőt Gajáry Géza mondotta a püspökre, a ki egy csapásra meghódította magának székvárosa szeretetét, utána dr. Freysinger Lajos mondott toasztot s kifejezte azt, hogy a felekezetek, bár külön oltáron imátkoznak, egy kívánságuk s imájuk lesz a katolikusokkal : tartsa meg az Isten Vácnak gr. Csáky Károlyt. A püspök válaszolt azután a toasztokra s felköszöntötte a küldöttséget és családjuk minden tagját. Gajáry Géza az esztergomiakra, az esztergomi polgármester pedig a váciakra ürítette poharát. Ezután a nagy terembe vonultak, a hol fekete kávé mellett kedélyes és fesztelen beszélgetés között telt az idő. A küldöttség tagjai az esti hajóval tértek vissza városunkban. Itthon nem győzik magasztalni megyés püspökünket, a kiben nem csak egy nemeslelkü főpásztort nyert a város és az egyházmegyéje, hanem minden iránt szívesen érdeklődő igazi magyar főurat. Te Deum. A váci egyházmegye árvasága megszűnt: Te Deum lesz. Ezt jelenti Agócs János kanonokplébános a szétküldött meghívókon. A Te Deumot ma, vasárnap kilenc órakor tartják meg székesegyházban, a hol nem csak az összes hivatalok, hanem bizonyára városunk közönsége is jelen lesz. Az ünnepi misét dr. Virter Lajos káptalani helynők mondja. Helyi és vidéki hírek. — Báró Seefriedék Huszár Bélánál. Báró Seefried Ottó nejével, királyunk unokájával együtt tegnap óta Hontmrgyében időzik egy nagyobb erdőbirtok vétele végett. Az inkognitóban utazó bárói pár tegnap reggel érkezett Budapestről Ipolypásztóra, a hol Huszár Béla hontmegyei földbirtokos fogata várta őket a vasúti állomásnál. A minden kiséret nélkül utazó főúri pár egyenesen a vámosmikolai Huszár-féle kasznári lakba hajtatott, hol egy egyszerű szobát rendeztek be számukra. A reggeli után kocsin a perőcsényei erdőbirtok megtekintésére hajtattak, a hol maga a házigazda fogadta őket. A pompás vad-dús 4449 katasztrális holdnyi erdőség nagyon megtetszett a bárói párnak. Seefried bárónak és nejének nagyon tetszik általában a vidék is és úgy nyilatkoztak, hogy ha megveszik a birtokot, minden évben 8—9 hónapot ott fognak tölteni.- Kik mentek Rómába? A nagy nemzeti zarándoklat e hó 23-án indult útnak Rómába három külön vonaton. A zarándoklatban 1500 nál több hivő vett részt. Városunkból Balás Lajos kanonok, Rózsahegyi Gyula lelkiigazgató, Roch Gyula kegyestanitórendi ujoncmester és Pálinkás Antal karkáplán mentek a zarándoklattal Rómába. — Április 11. a gimnáziumban. Az április 11-re rendelt nemzeti ünnepet e hó 23-án hétfőn ülte meg a főgimnáziumi ifjúság. Kilenc órakor ünnepélyes isteni tisztelet volt, melyet Varjú János tanár mondott, utána az ifjúság a rajzterembe vonult, mely ez alkalomra feldiszittetett. Az énekkar Hévizy János tanár vezetése mellett nagy hatással énekelte a Himnuszt, a Szózatot, de főleg tetszett a Talpra magyar Boldis Ignác által megzenésítve, melyet ez alkalommal hallottunk először az énekkartól. Ugyancsak ez alkalommal szerepelt először a főgimnáziumi zenekar, előadván a Huszár indulót, Népdal egyveleget és a műsor utolsó pontjaként a gyújtó hatású Rákóczyindulót. Közben Streiter Ferenc VII oszt. tanuló felolvasta Emlékezését a 48-as időkről és törvényekről. Közben pedig Cumf Béla VIII. oszt. tanuló Vörösmarty Jóslat-át szavalta. Az érdeklődők mint mindig, úgy ez alkalommal is szívesen láttattak, a kik közt ott láttuk Agócs János apátkanonok-plébánost is. — A buzaszentelés. Szerdán, szt. Márk napján tartotta az egyház a szokásos buzaszentelési körmenetet, a melyet Agócs János apát-plebános vezetett. A körmeneten résztvettek az elemi iskolák mindkét nemű növendékei s polgári leányiskola tanítóik — a gimnáziumi ifjúság tanáraik vezetése mellett; azonkívül nagyszámú ájtatos hivő. A városi hatóságot dr. Franyó István városi tanácsos képviselte. — Zilahi Gyula nálunk. Nem panaszkodhatunk, sőt dicsérhetjük a közönségünket, hogy az igazi műélvezetet felismeri s támogatja azt, a ki arra érdemes. Csodá'atos, hogy akárhány színtársulat jön hozzánk s rosszul megy a dolga, fővárosi primadonnákat hoz vendégszereplésre s alig kerülnek ki a költségek, lm, most először eljött hozzánk Zilahi Gyula, a a nemzeti színház művésze, a vidék és a tőváros egyaránt kedvelt Zsülje s csak a hírből ismert művésznek estélye páratlan fényességgel sikerült. Várfóldy Elek rendezte s azt hiszszük, ő sem hitte volna, pedig jól ismeri a váci közönséget, hogy ily szép számban jöjjenek össze. Mit mondjunk az előadásról, Zilahi páratlanul álló monológjairól, a melyet kívüle csak a franciák nagy művésze Coquelin művel. Hiába próbálta azt a magyar szinészvilág akárhány előkelősége, hogy egy estén át tisztán egy ember tartsa össze s szórakoztassa a legkülönfélébb Ízlésű közönséget, nem sikerült, csupán Zilahinak. Nyolc monologot adott elő, meg is toldta egy nehány ráadással programmon kívül: egyik ügyesebb, kedvesebb dolog volt a másiknál a Zsül ajakán. Nem volt olyan szám, a mely után valóságos tapsvihar ne tört volna ki s a mely Zilahi Gyula előadása közben állandóan derültségben ne tartotta volna közönségünket. A közönségünk igazi élvezettel hallgatta a kiváló művész előadását. Az előadás után Zilahi az étteremben kereste fel barátait s bár nem tartozik szorosan a nyilvánosság elé. be kell számolnunk róla. Zilahi Gyula jó szivének adott kifejezést akkor, midőn megindult az a mozgalom, hogy a szegény tanítók gyermekeinek házat építsenek És Zsül aláirt ezer forintot, de mert szegény ember, ne fizette készpénzzel, hanem ígérte, hogy összemonologizálja . . . Ezért jár ő városról-városra s az estélyei jödelmének legnagyobb része erre a szép alapra megy. A fehér asztal mellett Paid Béla tanító igen szép szavakban köszönte meg Zilahinak a tanítók gyermekei és árvái iránt érzett jó indulatát, Zilahi pedig poetikus beszédben a váci közönséget dicsőítette. A jó kedvű társaság sokáig együtt volt, a melytől a kiváló művész azzal vált el, hogy nejével együtt alkalomadtán nálunk estélyt fog rendezni.