Váci Hirlap, 1900 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-07 / 1. szám
Tizenharmadik évfolyam. 1. szám. Vác, 1900. évi január 7. Előfizetési árak : Egész évre............................6 írt — kr. Félévre................................3 Irt — kr. Negyedévre............................1 írt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik: minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyiit-ter sora 30 kr. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. __ , _ „ r , Bérmenlellen leveleket nem fogadunk el. XVOvácit JL1’tiÖ. Hercsényi 1J6ZSŐ. HIRDETÉSEK j-u.tá,za.yc>sa,n. íelvétetnek. Kéziratok vissza nem adatnak. A közgyűlések előtt. Vác, jan. 5. Egy év múlt el, ismét közgyűlések előtt állunk. Körök, kaszinók, egyesületek számot adnak működésükről s uj választásokat tartanak. Az eddigi hírek szerint sablonosán fog lefolyni mindegyik közgyűlés és nem fog eszébe jutni a tagoknak, hogy az apróbb ügyek iránt is érdeklődjenek. Pedig van a mi iránt érdeklődéssel viseltethetnek. íme például a kaszinók, körök, egyletek könyvtárai telve idegen szerzők müveivel, német regényekkel, mellőzve a magyar írók nagy része. Nincs az az abszurdum, a melynek létjogot nem adhatna a szokás és a megszokás. Ilyen és nem is a legújabb abszurdumunk az is, hogy mindenben és mindenütt a külföldre hivatkozunk. A helyett, hogy örülnénk annak, a mink van. szinte második természetünkké vált, hogy ha a saját iparunk, kereskedelmünk, vagy kultúránkról van szó, lemondóan sóhajtunk fel. Pedig hát épen semmi okunk sincs magunkon sajnálkozni. Valljuk be, hogy az a rezignált sóhajtás képmutatásnál, alakoskodásnál nem egyéb. Ismerjük be végre valahára. hogy az utolsó 15—20 esztendő alatt ép eleget haladtunk arra, hogy a többi művelt államok között felemelt fővel megjelenhessünk. Hála Istennek, ma már nem tévesztenek össze bennünket Ausztriával sebben nagy része van a magyar irodalomnak. Nincs ország, a hol aránylag annyi hírlap szolgálná a társadalmat, mint nálunk. Nincs az az irodalmi, politikai, társadalmi, közgazdasági árnyalat, a melynek külön orgánuma ne lenne. Az ország legfélreesőbb zugába is eljut a nyomtatás, hogy magasztos hivatásának, a kultúra fejlesztésének eleget tegyen.Ezer' és ezer agy foglalkozik napjában a tudományos és szépirodalmi kérdésekkel s hogy a lázas tevékenység nem meddő, a mellett a könyvkereskedőink tanúskodhatnak legjobban. Egész nagy gárdáját a költőknek, szépiróknak és tudósoknak vallhatjuk magunkénak. És hogy nem hiába vagyunk nagyra velők : eléggé bizonyítja az a körülmény, hogy Jókai Mór gyönyörű regényei német, angol és francia nyelven is megjelentek. A nagy regényíró nem régiben kötött szerződést egy amerikai kiadóval. Mikszáth Kálmán bájos apróságaiból még II. Oszkár svéd király sem átallott lefordítani két kötetre valót. A mindig elegáns Herczeg Ferencet, az ötletes Sipuluszt is ösmerik a külföldiek. Bródy Sándor erős realizmussal megírt elbeszéléseit majdnem az összes szláv nyelvekre lefordították. Demenjünktovább. Vámbéry Árminnak, a nagy orientalistának a nevét az egész tudós világ ösmeri. Fraknói Vilmosnak, Hegedűs Sándornak, Fáik Miksának,. György Endrének, Földes Bélának a neve sem ösmeretlen a külföldek elölt. Úgy két évvel ezelőtt Hercka Tivadar tír. á jeles -szódái közgazdasági írónk Das Freiland címen egy olyan könyvet irt, hogy egy fél esztendeig egyébről sem beszéllek a nyugati szociológiával foglalkozó tudósok. Ezeket a nevekel csak példaképen soroltuk fel, illusztrálni akarván, hogy minden téren meg van a magunk kiválósága. Anyámhoz. Megéltem hát a legszebb percet végre, Valóra vált az ábránd és remény. Ah ! újra látom mosolyogni arcod S e mosolyodban ott a régi fény. Nem virraszt’ többé gondtói terhes agygyal Lemondás közt oly késő éjszakán; Jöjj öleljenek meg reszkető karukkal Hű gyermekeid, édes jó anyám. Rég volt, midőn utószor láttuk ötét Szegéuy apánk köztünk vigadott. Ki hitte volna, meghitt játék közben Még könybeszállhat minden öröm ott. Tavasz volt akkor, mintha znost is látnám Négy árva sírt egy csöndes nyoszolyán; Jöjj öleljenek meg reszkető karukkal Hü gyermekeid, édes jó anyám ! És évek jöttek, évek múltak messze, Bár heggedöben a régi sebed, Felsír a lelked olykor mégis s könnyed Nem bánatot sír, édes örömet. Reményed, mit a sírba tettek egykor, Nem veszhetett el örökre talán ? Jöjj öleljenek meg reszkető karukkal Hü gyermekeid, édes jó anyám Ne aggódj többé öreg napjaidra, Itt kicsiny fészkünk majdan enyhet ád, j S körül övedzünk gyermek szeretettel j Mint zöldelö repkény az indaszdlt. És boldogságod hidd meg édesebb lész Mint minden egyéb itt a földön ám, Te asszonyok közt legnemesbik asszony Te felejthetlen, édes jó anyám. Stanberr Elemér. Levél egy menyasszonyhoz. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — Irta : Ecsödi Antal. Kedves rokon ! Még ott állsz a küszöbön — mely két világot választ el egymástól, hevesen dobogó szívvel még ott állsz az első, de egyszersmind az utolsó lépés előtt, melynek megtétele után nincs többé visszatérés öntudatlanul kell előre menned, vakon bízva — egy talán csak félig ismert — emberrel. Már elfödi arcodat a mesteri finomsággal szőtt selyem fátyol, homlokodat már felékesitették a frissen tört myrthus ággal, lányálmaid szerte foszlottak s most talán már a valót is úgy látod, mint azt valaha megálmodtad. Állj meg egy percre. Nézz vissza fátyolod récéin világodba, miből ki fogsz lépni s ha lányemlékeidtől csak egy pillantással, 1 egy sóhajjal is elbúcsúztál, akkor — oltsd karodat vőlegényed karjába s lépd át a küszöböt. Meglásd, könnyebb szívvel állsz majd az oltár lépcsőjén, nem fogsz remegni, ha esküvel kell Ígérned a hűséget. Mondom, állj meg egy percre s nézz vissza fátyolod récéin múltadba. Mitől távolodói s mihez közeledsz? Mit veszitsz el s mit fogsz megtalálni ? íme a kérdések, melyekre a feleletet én akarom adni, a kérdések, melyek soraim megírására ösztönöztek. Majd ha egykor eszedbe jutnak e sorok, talán nem fogod sajnálni, hogy elolvastad levelemet, hogy gondolkoztál néhány pillanatig tartalma fölött. Talán halkan, hogy férjed ne hallja — elrebeged — igazam volt, talán boldogságod mámoros percében is megrezdül lelkednek egy húrja s te újra hallani véled mindazt, mit én már akkor elmondottam, midőn * X még hevesen dobogó szívvel életed legnagyobbé^ íy lépése előtt állottál. Ismered az életet ? Ismered az élet harcát,}.. _ küzdelmét? Nem. A gyermek évek gondatlanságát, a lányálmok és ábrándok örökös egymásutánját, a remények és vágyak szeszélyes kergetőzését jól ismered, — oh, de az életgondja még nem homályositotta be lelked fehérségét, homlokodon sötét felleg még nem szánta barázdáját, gyermek voltál s most a myrthus | ággal kilépsz az életbe, a bizonytalanságba. | Hány köny pergett már végig a sápadt arco-
