Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-08 / 2. szám
Tizenharmadik évfolyam. 2. szám. Vác, 1899. évi január 8. Előfizetési árak : Egész évre...............................6 frt — kr. Félévre....................................3 frt — kr. Negyedévre...............................1 frt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik; minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyilt-tér sora 30 kr. Főszerkesztő; Felelős szerkesztő; HIRDETÉSEK Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Kovach Ernő. Dercsényi Dezső. jutányosán fel-vétetmelc. Kéziratok vissza nem adatnak. Izgalmak. Vác, jan. 5. Izgalmas a város. Kávéház, vendéglő egy témáról beszél s ha két ember összekerül, úgy csak egy dologról van szó: — Mit tud a Lencso-ügyről ? Így kérdezősködnek, igy beszélnek és sugnak-bugnak. Mindenki tud valamit, mindenki egy újabb adattal szolgál, mondhatnék : nagy Galeotto hatalmasan működik. Csodálatos dolog, hogy alig akad ember, a ki nem tudna egy-egy adattal hozzájárulni ennek a homályos ügynek a felderiléséhez s annál csodálatosabb, hagy a városi közgyűlésen, a melyet a múlt hét szerdáján tartottak meg, sokan beszéltek a városatyák közül, de alig egy-két képviselő tudott uj dolgot belevetni a vitába. Volt. a ki szólt arról, hogy a város érdekeit istápolja, volt, a ki beszélt arról, hogy mit kellett volna tennie a városnak, hogy megelőzze a bűnt, volt, a ki biztosítékot követelt a város részére, de nem akadt csak egy-kettő, a ki a bajba bevilágított votna. Izgalmas a város. Beszélnek a Lencso-1PÁ3B ©A» Az asszonyi szív. (Egy fiatal asszony naplójából). Irta: I5r. 1-ien.g-yel Sománé. Ma tudósított Csetényi Valéria unokahugom, hogy Állaga Ákossal jegyet váltott. Fölujulnak emlékeim, melyek leánykoromhoz fűződtek : a csendes falu, hova alig-alig vetődött el néha napján valaki, egyszerű embereivel és szokásaival; majd a nevelőintézet, leányfantázia rendszertelen csapongásával, melynek középpontja mindég az otthon volt: a szülőiház, hanem az a csendes kis lak is, melyben egy szegény özvegy asszony annyit tudott beszélni kedves fiáról Kálmánról. Társaságában gyakran időztem s annyira beleéltem magamat gondolatvilágába, hogy akaratlanul is foglalkoztatott s érdekelt minden, mi fiára vonatkozott. Ez az érdeklődés nem aludt ki bennem a nevelőben sem, mielőtt ismertem volna, ideált csináltam Kálmánból s miután kikerültem a nevelőből, érthető kíváncsisággal lestem a perczet, melyben megismerhetem. Egy napon — épen kézimunkával voltunk elfoglalva — atyám egy ismeretlen úr kíséretében lépett szobánkba : Kálmán volt. Kölcsönös ügyről és gyanús mosoly játszik az ajkuk körül. Eseteket sorolnak fel, mert ők jól tudják, hogy Lencso Sándor, a kiben úgy bízott mindenki, bűnös, de el nem mulasztják legalább sejtetni, hogy más valaki is ludas a dologban. Nem mintha bűntársa akadna Lencsonak. Oh nem, nagy Galeotto sokkal óvatosabb, csak a csendes tussolásról szólnak egymásközi,. Határozottan éppen nem állítják, hiszen az ellen könnyebb a védekezés, de titokban súgnak-búgnak s a napfényt ez a szóbeszéd kerüli. Vége volna minden szóbeszédnek, ha nyilvánosan rá lehetne cáfolni nagy Galeoltora, pedig hát olyan jó egy. két, három, talán több emberről is rosszal, a paktálást feltételezni! Rossz emberek, a kik hallgatnak. Roszszabbak. a kik nem az igazról beszélnek s ez utóbbiak száma, sajnos, nagyobb. Pedig jó lelt volna végig hallgatni a közgyűlés lefolyását. A polgármester tisztázta, ha ugyan erre szükség is lett volna az ügyet azok előtt a városatyák előtt, a kikben a kételkedésből egy parány is maradt .volt. Körülbemutatás után kíváncsian emelte rám szemeit, miközben enyelgő hangon mondott néhány közönyös szót. Szemeimet lesütve zavaromban nem válaszoltam és ő egész figyelmét Valériának szentelte, ki értelmes és kellemes társalgásával láthatólag szórakoztatta őt. Mennyire bántott a mellőztetés ! Mily zokon vettem, hogy meghiúsult reményem, melyet e találkozáshoz fűztem. Titkon Valériára is nehezteltem, a kivel Kálmán igen sokat foglalkozott. Kudarcom azonban csak egy pillanatra vert le, — aztán fölébredt bennem a dac : hódítani akartam !... Ettől a perctől fogva minden nap láthattam őt hol nálunk, hol anyjánál, vagy pedig séta közben. Műveltsége és külföldön szerzett ismeretei folytán a legkellemesebb társalgók egyike volt. Egyéniségének hatását még inkább emelte szerény modora. Hódítani akartam s magam estem rabságba ! Ennek egyelőre csak boldogságát éreztem, de néhány nap múlva minden megváltozott ... Társaságunk ugyanis egy számba vehető taggal szaporodott: Állaga Ákossal. Atyja a gyakorlati gazdálkodásba akarta fiát beavatni és atyám felügyelete alá helyezte őt. Ákos csakhamar megnyerte mindnyájunk rokonszenvét, mert számtalan módot talált szórakoztatásunkra. Hizelgett hiúságomnak, hogy szabad perceit körömben töltötte, hizelgett az alázatos belül azokat mondotta el, a miket mull számunkban megirtunk erről az ügyről s talán még azt tette hozzá, hogy a pénztárban négyszáz forintnál több van, mint a mennyit Lencso szabályszerűen beszolgáltatott. A ki kételkedett, meg is nyugodhatott, de csak az. a ki hallotta. Sőt a polgármester, hogy a pénzügyi bizottság és a saját pártatlanságát bebizonyítsa, még indítványozta, hngy a képviselők közül választassák meg az a bizottság, mely a vizsgálatot hivatva lesz tovább vezetni. Oh ez nagy Galeottonak nagyon rosszul esett! Ennyi merészségei nyilvánosan, a képviselőtestület előtt azokról, a kikben egy piciny bajiam is volt az eltusolásra, nem is tételezett volna fel! így kellett ennek lenni; a polgármester őszinte szavaira megnyilatkozott a városatyák őszinte érzése is. Nem lehet tovább kételkedni, meg kell nyugodni abban, hogy a mi eddig ez ügyben történt, helyesebben vérehajtva nem is lehetett volna. A mi a városházán történi a vizsgálat. ügyében elismeréssel találkozott a városatyák közt s legnagyobb megnyugmodor, meiylyel szeszélyeimnek hódolt. Megbünhödtem érte. Egyszer este felé kikocsiztunk a szabadba. Én és Ákos felváltva hajtottuk a lovakat, mig Valéria. Kálmán és Margitka testvérkém a kocsiban foglaltak helyet. Kocsizás közben észre vettem, hogy mellcsokrom,Ákos ajándéka, mely néhány perc előtt még tüntetőleg diszité keblemet, elveszett. Ákos azonnal elindult a csokor keresésére. Ez a készség örömet szerzett, mert magam sem tudom miért, azt gondoltam hogy Ákosnak udvariassága rosszul fogja Kálmánt érinteni. Ez várakozásomon fölül be is következett. Kálmán elhagyva helyét, szorosan mellém állott, komolyan tekintett szemeimbe s indokolatlan fölindulással igy szólt: — Túl megy a határon, midőn Állagát oly tüntetőleg szeszélyeinek rabszolgájává alacsonyitja. Azt hiszi, hogy hatalma tudatában tetszése szerint űzheti játékát ? Mit szólna, ha kis kezei közül kisiklanának a gondosan szőtt háló fonalai ? Szavai annyira sértettek, hogy néhány pillanatig szótlanul függesztém reá haragtól szikrázó szemeimet. Majd büszkén és kimérten válaszoltam : — Belánszky Dóra- azt tesz, a mit akar. Magán ügyeiben szükségtelen másoknak beavatkozása. Senkinek jóakaró tanácsaira nem szorul.
