Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-12 / 11. szám
Tizenharmadik évfolyam. 11. szám. Vác, 1899. évi március 12. VÁCI HÍRLAP > ! V 1 . .' J Előfizetési árak: Társadalmi és közgazdasági hetilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Félévre 3 frt - kr Megjelenik: minden vasárnapon reggel. V^C’ Géza király- tér 3. szám. Negyedévre .- 1 irt 50 kr. Ide küldendők a lap szellemi részét illet« kfizle-EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Kapható a kiadóhivatalban. m.nyek, etetési pénzek, hirdetek és hi.de-Nyiit-tér sora 30 kr. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: hirder*. ssk Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. __ , _ _ jutányosán fel-vétetnek. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Kovach Ernő. Dercséuyi Dezső. Kéziratok vissza nem adatnak. A vidéki pénzintézetek reformja. Vác, március 11. Azok a bajok, a melyek legutóbb néhány vidéki takarékpénztárnál kiviláglottak, alaposan megdöbbentették a közvéleményt. Néhány lokális zivatart látott, de máris átalános földindulástól rettegett. A bajt átalánositotta, túlozta és mindenleié veszedelmet érzett. A minek különben meg van a maga jó hatása, mert jobbról is, balról is, hozzáértők és érdeklődők részéről is azt a követelést hangoztatták, hogy reformáltassék a vidéki takarékpénztárak rendszere. A reform mindig üdvös, mert a jobb soha sem ellensége a jónak, de mindenesetre orvoslója a rossznak. A reformtörekvés vidéki pénzintézeteink, velük együtt hitelviszonyainknak csakis hasznára válhalik. Magunk is arra igyekszünk, hogy a bajoknak szeme közé nézzünk s néhány jó tanácscsal az orvosló akciót lámogassuk. Annak a sok sűrű bajnak, a mely a vidéki intézetek vesztét okozta, az a főoka, hogy az intézetek kezelésében gyönqe volt az ellenőrzés, hiányos a felügyelet. Az igazgatók és felügyelő bizottsági tagok a maguk állását, jórészt inkább díszes és jövedelmező méltóságnak tartották, mint kötelességekkel járó tisztségnek. Nem is nagyon értettek a dolgukhoz, nem is igen törődtek vele. Az ellenőrzést és felügyeletet vagy egyáltalában nem teljesítették, vagy csak olyanformán, hogy »a dolognak valamelyes látszatac legyen. Talán fogalmuk sincs róla, hogy ennek az ellenőrzésnek mi az értelme és mi a feladata. Úgy lehet, hogy nem is sejtik, hogy az ellenőrzésre hivatott közegeknek a könyveket, a pénztárakat meg kell vizsgálniok, hogy pontosan, szigorúan, darabró'-darabra. könyveket és értékeket összeegyeztetve kell leltározniok. Az úgynevezett »stichpróba« nem ,elégséges,/a bizalom pedig, mikor mások nevében az ő meghatalmazásuk nélkül gyakoroltatik, vétkes. A felügyelet és ellenőrzés igen gyakran nem is törekedett, megállapítani az intézet tényleges vagyonát, a kétes ® m ® jn Március 15. Ha márciusnak íduszán Vallásomat kérdezné valaki, Azt válaszolnám nyiltan, igazán : Az én vallásom a hazám! Ki nemzetem javára él, Ki munkában versenyre kél, •Ki érte áldoz szüntelen, Az egy valláson van velem ! Vallásom az, hogy én is ott legyek Azok között, kik érte küzdenek, S mind megtegyem, egészen halálig, A mi hazám dicsőségére válik ! Ha márciusnak íduszán Vallásomat fürkészve kérdenék. Azt válaszolnám nyiltan, igazán: Az én vallásom a testvériség! Vallásom az, hogy mindenkit szeressek, S a míg okom nincs, senkit meg ne vessek Becsüljem mindig más jogát, Testvérileg karoljam át Az irgalmast, a jót, nemest, A tiszteletre érdemest! Vallásom az, hogy embertársaim közt Ne válogassak rang, címer szerint. A hű, a munkás, tiszta lelkű ember Jöjjön szivemre mind ! Ha márciusnak íduszán Vallásomat kíváncsian kutatnák, Azt válaszolnám nyiltan, igazán: Az én vallásom a szabadság! Szabadság, lelkünk méltósága, fénye, Szabadság, férfiak legszebb erénye, Mely önmagát fékezni tudja jól, De zsarnokok jármába nem hajol. Szabadság, mely rombolva is teremt, Mert jóra vágyik és a célja rend! Az én vallásom az a szent erő, Mely vértanúk sírjából tör elő, Vagy mint egy Isten, égből földre jő, Ha bűn, gonoszság uralomra hágott, Hogy vérével megváltsa a világot. E nagy napon kívánom lelkesedve : Vallásomat minden magyar kövesse! E nagy napon szivemből azt kívánom, j Hogy ne legyen üres szó ez a három, ! Míg a magyarban télek lángja ég: I Haza, szabadság és testvériség! Ábrányi Emil. követelések leírását sokszor meg sem kísérletté. Természetes dolog, hogy az ilyen urias bizalommal és hozzá nem értéssel készített mérleg, a melynek a pénzintézet képét kellene adnia, nem felelt meg a valóságnak. Csak oly nevezetes faktorai a baj okozásának azok a körülmények, a melyek nem az ellenőrzésnek, hanem az intézet üzleti politikájának hibáiból folynak. Ilyen például az, hogy az intézetek túlságosan sok pénzt helyeznek el jelzálog-kölcsönökben, hogy nem tartanak arányt a belétek, az alaptőke és tartaléktőke között. Ilyen továbbá a visszleszámilolásnak túlságosan való fölhasználása, vagy az üzletkörnek olyan ágakra való kiterjesztése, a melyek nem illenek bele a pénzintézet tulajdonképen való keretébe. Amannak az. érsekujvári takarékpénztár válsága, ennek pedig a kolozsvári és mára marosszigeti válságok voltak a következményei. A jelzálogos kölcsönök nagyságát azért szokták kárhoztatni, mert nagyon lekötik az intézetek pénzét, megnehezítik, sőt A bécsi forradalom. (Naplójegyzeteimböl.) — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Kovách Ernő. (Uj cikket közlünk Kovách Ernőtől, la punk kiadójától, a ki már annyi becses adattal gyarapította a szabadságharc történetiróinak munkáját. Ez a legújabb cikk a bécsi forradalmi időket tárgyalja. Kevesen vannak, a kik ezeket a márciusi napokat átélték, még kevesebben, a kik a pillanat hatása papirrra vetették a történteket. Becses ez a cikk, mert Kovách Ernő mint szemtanú látta a forradalom kibontakozását s jelentékeny szerep jutott neki benne. A cikket még érdekesebbé teszik azok a levelek, a melyeket abból az időből közli a tiszteletreméltó szerző, mikor a forradalom kitört. Az értékes cikket ajánljuk jó szívvel a történelem iránt érdeklődőknek. A szerk.) A párisi februári forradalom s Lajos Fülöp király elűzetése a trónról nem csak Francia országra volt kiható, de villanyos szikra volt egész Európára nézve, kinéne Oroszországot, a mely lángra lobbantotta, a már évtizedek óta, a népek elégedetlenségének összegyűli lőporaknáját. A francia köztársaság kikiáltása otdhatlan szabadság vágyat ébresztett német, spanyol, T-« T / /i i „ gyógyhatása páratlan. Ajánlatos csakis Ferencz József vizet kérni és nem budai X“. r ere néz Jozset keseruviz vagy egyéb elnevezést használni, mert több csekély értékű viz csalódásig hasonló vignettákkal jön forgalomba