Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-12-31 / 53. szám
2 VÁCI HÍRLAP Városatyák választása. Vác, dec. 28. Nem boldog a magyar választás és banket nélkül. Most, mikor lezárjuk az esztendőt s végigtekintünk az elmúlt időn, látjuk, volt elég választásunk, bankvéta is, és az alispán kegyelméből s a polgármester jóvoltából a század utolsó hetét is szavazással hagytuk el. Harminc városatyának és kilenc póttagnak járt le a mandátuma. Egy hónappal ezelőtt már állandó beszélgetési téma volt ez városszerte s ha valaki egy pajtásával szóba állt, titokban szemeit fürkészte, vájjon nem apirál-e városatyai mandátumra. Mert, hajh, hogy úgy volt most is, hogy sok volt az eszkimó, kevés a fóka. A polgármester szobája a megmondhatója, hogy titokban vagy nyíltan hányán jelentkeztek: — Én is, ez is városatya akarok, akar lenni! Mennyi kifogás, szelíd nyomás, ártatlan beszéd kellett ahhoz, hogy annyi legyen az ember, a hány a fóka. És mert az örök eihberi tövények szerint mindez aprehenzióval jár, bizonyos, hogy a választások vezetői iránt egy ideig meglehetős lesz az ellenszenv. (Miért is hibás az a törvény, miért is nincs annyi városatya. a mennyi az aspiráns !) De végre is sikerült a megegyezés mind a három kerületben s megjelent dr. Zádor János alispán helyettes hirdetménye, amelyben tudatja hogy a választás 28-án lesz, körülírja a szabályokat s végül (a nagy, képviselőválasztásoknál szokásos) a polgároknak a békességet és a rendet köti a szivére. Volt is békesség meg rend. Csak a három választási helyen volt nagyobb élénkség. Erről szól tudósításunk alábbi jelentései: A felső városban. A hivatalos hirdetmény szerint Gajáry Géza orsz. képviselő lett itt a választási elnök, helyettese pedig Csereklye István, a választás helye: a Feliér ló. mutatta, a hol csak lehetett — — és boldog volt, ha csak messziről is láthatta . . . Hogy az előbb nem jutott eszébe?? Nem hát! az ő feldúlt családi életét, elvesztett boldogságát és nyugalmát titkolta mindenkor . .. de most! ah, most már nem birt magával, valami megfoghatatlan, valami tébolyitó érzés vett erőt rajta: el kell valakinek panaszkodnia, az élet mily kegyetlenül bánt vele, mily nyomorult és szerencsétlen asszony lett belőie . . . Kiszínezte magának a jövőt: Igen én kis diákom, te meg fogsz érteni . . . hisz én csak j elpanaszlom neked lelkem keservét és megnyugszom ... S te majd azt mondod magadban : Jer, szegény, fáradt asszony, támaszkodj rám, kalauzolni foglak ! két gyenge felér egy erőssel! Hisz jó volt ő mindig — s az idő mit is változtatott volna rajta ? ? az ő lelke most is oly menyei tiszta, mint volt tiz évvel ezelőtt . . . Mily nagy megnyugvás lesz lelkemnek egy őszinte barát bírása . . . S még csak egy percre se jött az a gondolata, hogy az nem való — az nem illik, — ha ő egy fiatal emberrel találkozik egyedül — kívül a városon . . . A tiszta, nemes lélek nem jő rossz gondolatra — egyszerűen azért — mert az nemes. * Egyedül voltak ... Az asszony sugár karcsú alakja, mintha még nagyobb lett volna — ment — mint a ki álmodik .. . Nem mert felpillantani. Mitől félt? Talán a változástól, a min a férfi a tiz év alatt keresztül ment? hisz már Kisvácon nem is keltett feltűnést a korai deputáció. Korán kelnek itt, korán elfoglalta helyét a szavazatszedő bizottság, Gajáry feltette rég nem látott fekete selyem sapkáját, kipakolták a szivarokat (egyetlen hely a hol szivar volt) csapra ütötték a hordót (egyetlen hely a hol bort is adtak) azután várták a szavazókat. Gyéren jöttek. Gajáry feltalálta magát s eleinte a képviselőházról beszélt, majd pedig a folyosó titkairól s mikor ebből is kifogyott, előszedték Eötvös Károly csodás magyarsággal megirt Utazás a Balaton körül című munkáját s azt kezdték felolvasni. Bizony élvezetes dolog volt ez, a melyet a szavazók csak nagy ritkán szakítottak meg henyujtván a törlés nélkül való narancssárga szavazó cédulájukat. Már hogy Eötvösről volt szó, szónak kell | esni Kőrösről és Kecskemétről is. Csereklye bácsi szolgált a két hires város versenygését illusztráló adomával. íme: Találkozik a körösi ember, a kecskemétivel. Ez rászól: — Hé, komé, térj ki, mert mi két képviselőt választunk! — Nem térek én ki, mert mi csak egyet választunk, de az többet tud mind a ti két képviselőtök! Nevetés támadt az adoma nyomán s akkorra már vagy hatvan szavazólap volt az urnában. ' Odaát, a Bonis-házban pedig ez alatt Kresák József és Körtvélyessy László állították ki a meghatalmatásokat s küldték át a szavazókat. A jelöltek a következők voltak: 1. Dr. Freysinger Lajos, 2. Kemény Gusztáv, 3. Vörös Károly, 4. Chlapati János, 5. S. Kurdi János, 6. Borosy Ferenc, 7. Alsó Kurdi Fergnc, 8. Ifj. Králik Ferenc, 9. Ifj. Nyáry Ferenc, 10. Molnár Máté. ő sem az a fiatal ábrándos leány — — de mégis ... oly félénk .. . mind jobban és jobban összébb huzza bundája prémjét a nyakán. A megfagyott hó csikorgott lábuk alatt . . . ropog . . . recscsen . . . oly rossz hallgatni . . . Már jó ideje, hogy egymás mellett mentek, végre megszólal a férfi : — Mártha édes, miért hivott ? A nő sugár termete mintha összeesne . . . ez a megszólítás?. . . De nem látszik meg a félhomályban, mint küzd magával — a szive majd ki szakad — hevesen vert... s az arca oly fájdalmas kifejezést nyert — midőn alig halhatóan suttogá: Én nagyon, nagyon boldogtalan vagyok. Aztán átengedte magát egészen a fájdalmas kitörésnek és lassan — szaggatottan kezdte mondani élete történetét... Egy fájdalmas szomorú sirás volt az — könnyek nélkül . . . A férfi csak hallgatta, olykor közbe is szólt, egy-egy vigasztaló szót megkockáztatott — de a szív hangját nem tudta eltalálni sohasem... Végre megálltak... A férfi megfogta az asszony mindkét kezét s úgy iparkodott a szemébe nézni. Az asszony is felnézett ... és meghökkent . . . Csak akkor látta tulajdonkép a férfi egészségtől duzzadó halvány piros orcáit s nagy szenvedélytől lángoló szemeit ... Ez nem az a halvány szenvedő arc, a ki volt tiz évvel ezelőtt — ez nem az ő bánatos kis diákja hisz ez egy boldog, elégedett ember tekintete! . . . és minden egyes szava — azt látszott bizonyítani . . . Hogy értse meg ez — az ő bánatos lelke keserveit ? Póttagok: 1. Halász István (vend.), 2. Már oki János, 3. K. Együd István, A dűlt betűkkel szedett nevek uj városatya jelöltek Motesiczky János,. Dudi Tóth János, Lencso Sándor és Sz. Tóth János helyett. Délután is megszakítás nélkül folyt a szavazás, a melyet négy órakor zártak le. Ekkorra beadtak 161 szavazatot s a szavazatok arányai szerint a következő sorrendben lettek városatyák : 111. kerületi rendes tagoknak: 1. Dr. Freysinger Lajos 161 szavazattal, 2. Kemény Gusztáv 161 szavazattál, 3. Vörös Károly 161 szavazattal, 4. Khlapaty János 161 szavazattal, 5. S. Kurdi János 161 szavazattal, 6. Borösy Ferenc 161 szavazattal, 7. Alsó Kurdi Ferenc 161 szavazattal 8. Ifj. Králik Ferenc 161 szavazattal, 9. Ifj. Nyáry Ferenc 161 szavazattal, 10. Molnár Máté 161 szavazattal. Póttagoknak: 1. K. Együd István 161 szavazattal, 2. Halász István (vendéglős) 157 szavazattal, 3. Mároki János 141 szavazattal. A középvárosban. Reggei kilenc órakor a közgyűlési terem ismert zöldposztós asztalánál nyitotta meg a szavazást Kemény Gusztáv elnök, a kinek helyettese Krakker Kálmán volt. Bizalmi férfiak: Ilaffner Ferenc, Bezdek János, Löwinger Sándoj- és dr. Radó Jenő Egyike volt a csendes választásoknak. Csak az izraeliták körében keltett nagyobb érdeklődést, mert három uj tagjuk bekerüléséről volt szó. Kocsi is állott a városháza előtt, szükség azonban alig volt rá: a szavazók jöttek maguktól is, már a kik érdeklődtek a választás iránt. Lassan gyűltek itt is a szavazatok, időközben már a két másik városrészből kapott hírekkel S az a finom lelkű asszony megérezte, hogy itt elkésett . . . elkésett örökre . . . Külön-külön élt mindenik a maga lelkivilágával — s mig az asszony megmarad annak a rajongó idealistának — a férfi inkább a realizmus felé hajlott . . . s lehetett-e azt neki rósz néven venni — hogy — semhogy Mártha sorsa fölött maga is busult volna — inkább azt kívánta — hogy az asszony feledje sajgó bánatát — és szórakozzon, nevessen az ő társaságában ? Mert hát önzők, ridegek vagyunk valamenynyien a más fájdalmával szemben . . . s ilyen lett Kázmér is . . . Midőn elváltak, Mártha még egy utolsó fájdalmas tekintetet vetett a távozó felé — mint a ki örökre búcsúzik álomképétől ... S ez a várva várt találkozás valami megnevezhetlen bánatot hagyott hátra szivében . . . Mint a ki valami kedves tárgyat keresve — azt megtalálja ugyan — de hasznát nem veheti — mert annak vége . . . Bizony vége!! . . . * S azóta Mártha nem látta Kázmért — és kéri Istent, ne is lássa soha . . . mert, hátha vele találkozva — a visszamaradt köny utat keresve kiszivárogna lelke mélyéből — s az az egészségtől duzzadó, vidám kedélyű boldog fiú olt előtte elkaczagná magát. . . vájjon mi lenne akkor? ... — Pedig megtehetné . . . mert ő boldog — s a Boldogság nem ismeri a Boldogtalanság honát. i
