Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-10 / 50. szám

VÁCI HÍRLAP so __ _ _______ _______ s kiliat az újabb minisztertanácsi határozat, mely szerint a katonai kötelezettségéinek teljesítése céljából bevonuló póttartalékos állami tisztvi­selők. valamint az egyéves önkéntesek, vagy a három évi közös hadseregbeli, kétévi honvéd­ségi s négyévi tengerészeti tényleges szolgálatra bevonuló állami alkalmazottak is nyolc heti időtartamra illetményeik élvezetében megma­radnak. A bevonuló állami alkalmazottaknak te­hát nyolc heti időtartamra vagyis két hóra a lakpénzük is kifizetendő. — Betörés egy üzletbe. Pénteken este vakmerő módon elkövetett betörésre jött rá a rendőrségünk. Brajer József kereskedő üzlete ott van lenn az alsóvárosban a népiskolával szemben. Itt követték el a betörést. Brajerné pénteken délután, mikor az üzletet bezárták, az üzlet mellett levő szobában ledőlt aludni. Ez idő alatt követték el a betörést. A gyen­gén elreteszelt ajtót feltörték, vésővel pedig a pénzesfiókot. Innen nyolcvan forintot, öt gyű­rűt (két karika és három köves gyűrűt) körül­belül harminc forint értékben elloptak. A be­törést négy és hét óra közt követték el, mert hét órakor vették észre. A rendőrség, mihelyt ez tudomására jutott, rögtön hozzá kezdett a nyomozáshoz. A nyomok kivezetnek a város ból. Pajor fiakeresnek ugyanis hét óra tájon egy magát Nagy Lászlónak nevező, festékes ruhájú ember azt az ajánlatot tette hogy há­rom forintért vigye el Dunakeszié. Arra a kér­désre, hogy miért nem utazik a vonattal, azt válaszolta, hogy sürgős az útja s a vonatot nem várhatja be. Pajor el is vitte őt, közben minden korcsmánál megállották s költekező utasa Dunakeszen elmaradt. Valószínűleg ez követte el a betörést somost a csendőrség is nyomozza. — A váci hengermalom részvény­társaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 13 frt 80 kr., asztali dara, finom C. sz. 13 frt — kr. Királyliszt 0 sz. 13 frt 30 kr. Lángliszt t. sz. 12 frt 70 kr. Elsőrendű zsemlye­liszt 2. sz. 12 frt 10 kr. Zsemlyeliszt 3. sz. 11 frt 40 kr. Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 11 frt 10 kr. Közép kenyérliszt 5. sz. 10 frt 80 kr. Kenyérliszt 6. sz. 10 frt 20 kr. Barna kenyér­liszt 7. sz. 8 frt 60 kr., 7'/2 7 frt — kr. Takarmányliszt 8. sz. 5 frt 80 kr. Korpa, finom F. sz. 4 frt 30 kr. Korpa goromba G. sz. 4 frt 35 kr. Ocsú 4 frt — kr. Irodalom. Dísz-album ingyen. A Magyar Hírlap elő­­fizetői'számára már készül a karácsonyi remek meglepetés. A díszes Album ez, a mit minden előfizető teljesen díjtalanul kap meg, ha csak egy hónapra fizet is elő a Magyar Hírlapra. Az idei album még szebb, még ékesebb lesz, mint az eddigiek voltak. Tartalma becses és azonkívül igazi meglepetés. Az irók szine-java, az illusztrátorok legkiválóbbjai vállvetve dol­goznak a szenzációs művön. Azonkívül, hogy a legérdekesebb olvasmány lesz, még aktuali­tással is dicsekedhet. Beválik majd a könyv­tárak díszének. A Magyar Hírlap sok más kedvezménynyel is kitünteti előfizetőit. Jókai Mór rendkívül érdekes uj regényének (Házas­ságok története) eddig megjelent folytatásait díjmentesen kapják az uj előfizetők. Az Otthon című kitűnő folyóiratot a Magyar Hírlappal együtt négy forintért kapják egy negyedévre az előfizetők. Szintén rendkivül olcsón juthat­nak a gyönyörű Francia Divatlap-hoz és pedig negyedévre 75 krajcárért, úgyszintén a Képes gyermeklap-hoz, negyedévenként 50 krajcárért. A Magyar Hirlap minden előfizetőjének szives készséggel felel a szerkesztői üzenetek rovatban bárminő komoly kérdésére A Magyar Hirlap a legelterjedtebb napilap, a mely minden izé­ben hazafias, minden törekvésében magyar. Politikája a nemzet érdekeinek a védelmében csúcsosodik. Egyébként független minden párt­befolyástól. Vezérelvei a szabadelvűség s a demokratizmus. Ebben tántoríthatatlan. A Ma­gyar Hirlap kiterjeszti figyelmét mindenre, a mi a közügygyei bármi összefüggésbe hozható. Ellenőrző hivatását a hatalommal szemben foly­vást teljesiti. Az egyesek jogos panaszának szószólója mindig, a mikor ezt a közérdek valamely szempontja kívánja. A legjobb irói erők állnak a Magyar Hirlap állandó és kizáró­lagos szolgálatában. A lap szépirodalmi része elsőrangú. Hírrovatai változatosak, megbízhatók. A Magyar Hirlap előfizetési ára félévr* 7 frt ■ negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. I A kiadóhivatal Budapesten, V. kerület Honvéd­­\ utca 4. szám alatt van. Budapesti Napló, az újságírók lapja. Az a tizennyolc magyar újságíró, a ki megalapí­totta a maga erejéből, minden vállalat mellő­zésével a szerkesztőség tulajdona gyanánt a Budapesti-Napló-t, mesés sikert ért el. A lel­kes kis csapat most, negyedfél év leforgása után a szabadelvű magyar közönségnek leg­kedveltebb ujságszolgállatója lett. És minden szám arra vall, hogy a Budapesti Napló ala­pitói megérdemlik ezt a támogatást. A Buda­pesti Napló-nak friss és megbízható értesülé­sei, lelkes, temparamenlumos, komoly, tartal­mas, hatásokban valósággal szenzációs cikkei, a melyek nyomatékossá teszik a politikai súlyra döntő jelentőségű újság véleményét, tárcaro­vatának magas irodalmi színvonala, gazdag in­formativ anyaga, kitűnő értesülései, kimerítő, ötletes változatos, eleven rovatai s minden­­rendű közleményeinek változatossága és foly­ton gyarapodó bősége : napról-napra ékesszó­lóan tanúskodnak arról, hogy a Budapesti Napló fényesen megfelelt a legvérmesebb vá­rakozásnak is. A Budapesti Napló szerkesztő­sége és olvasó-közönsége közt páratlanul me­leg és szives viszony fejlődött ki. Naponkint | jelentkezik ez a Szerkesztői üzenetek rovatában. I A Budapesti Napló szerkesztősége, a melynek i belső tagjai: Vészi József, főszerkesztő, Braun | Sándor, felelős szerkesztő, Ábrányi Emil, Glair | Vilmos, Gerri Gyula, Erős Gyula. Fái Béla, j Gergely István, Goda Géza, Holló Márton. Horváth Elemér, Janovits Pál, Kabos Ede, dr. Kovács Jenő, Laczkó Andor. Lyka Károly, Márkus József, Merkl Adolf, Molnár Ferenc, Pékár Gyula. dr. Soltész Adolf. Sváb Tivadar, Thury Zoltán napról-napra egész erejét, egész lelkesedését, összes, hirlapirói kvalitásait viszi j a harcba. Hűséges szövetségese ebben a külső munkatársak díszes serege, a melyből csak Ágai Adolf. Balog Pál, Bessenyei Ferenc, Békefi [ Antal, Feszi Géza, Géczy István, dr. Hagara | Victor, dr, Halász Ignác Kupa Árpád, Lengyel ! Laura. Munkácsy Kálmán, Szabóné-Nogáll | Janka, Szalay Fruzsina. Szana Tamás, Szántó i Kálmán, Szász Zsombor és Tutsek Anna neveit említjük most. Ez a rugója a Budapesti Napló eddig példátlan nagy sikerének és biztosítéka jövendő szilárd exisztenciájának. Olvásóink figyelmét újból is felhívjuk a Budapesti Nap­­ló-ra és ismételve a legmelegebben ajánljuk ez újságot. Olvasásra az újdonságok iránt érdek­lődőknek és valóságos lelki épülésükre azok­nak, a kiknek a magyar hírlapirodalom magas színvonalában és magyar irók és újságírók hangyaszorgalmában kedvük telik. Szentek élete cim alatt egy nagy vállala­tot indított meg az előnyösen ismert Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság, melynek első füzetét most vettük. A művet Dedek Grescens Lajos, e kiváló egyházi iró irta. Rend­kivül kedves leírásban lépnek elénk a kath. egyház egyes szentéi. Az iró rendesen egy fcm­­jos epizódot szakit ki életünkből s ehhez fűzi az alak kidoinboritását. A füzet élén Túry Gyula festőművészünknek remek alkotásában gyönyörködhetünk, melyet e kiváló művész a mező-keresztesi templom részére festett volt meg. Az eredeti színezést hiven bemutató képen Szent István ősz alakja köré gyűlve látjuk a legkiválóbb magyar szenteket: Szt. Lászlót, Szt. Imrét, Kapisztrán Jánost, Szt Margitot és Szt. Erzsébetet. A háttérből Hunyady János nemes feje villan elő. A csoport egy oltár előtt foglal helyet és szent István magasra emelt kezében tartja a szent koronát, melyet a fel­legeken ülő Szűz Máriának ajánl fel. Igen szép a január hó jelentőségét magyarázó kép, me­lyet Gserna Károly rajzolt s mely egy bájos gondolatot : Jézus gyermekségét jeleníti meg előttünk. A szövegközti képek Dürer Albert, Saderer ás Bloemaert kitűnő kő és rézmetsze­tei után készültek. Igen emeli a mű érlékét azon körülmény, hogy az iró kiváló súlyt he­lyez a magyar szentekre és azokra, kik nálunk j ősrégi időktől fogva kiváló tiszteletnek örven- ! denek, valamint az egyes országok, testvérüle­­tek, egyesületek, a különböző foglalkozások véd­­szentjeire és mindazon szentekre, a kiket az egyes előforduló bajokban, szenvedésekben, nyavalyákban, szóval mindennémű életviszo­nyok között kiválóan segélyül hívni szokás. A mő 52 füzetre van tervezve és egy füzet ára 1 25 kr. A művet, mely az esztergomi főegyház- ' megyei hatóság jóváhagyásával jelenik meg, 6 színes, 50 fekete niű'ap és körülbelül 350 szö­veg közé nyomott kép fogja disziteoi. HIRDETÉSEK. Világhírű, rendkívül jó hatású háziszer hedörzsölés által, meghűléses esetekben : «•stir., kosztén) és li'iLz.aUgatilsniil. liiirulOM szemlnijoknál. K»rolt IoImiOI, rtiflt-rit ín/.ii él. I’ogliijásiiál. migrain, haj lm II (isi és láhizzadás ellen. Gyúrogt ógyni6<lra (massage) orvosi tekintélyek által ajánlott kiváló szer. Ilasv.milati iiIuníIus. melyben minden egyes baj ellen miként alkalmazása e szernek részletesen íe van írva. minden üveghez mellé­kelve van. Uyárlási liely Itiulapetsl. Kapható minden füszerkereslcedésben és gyógyszertárban. Számos elismerő levél a világ minden részéből. Hirdetmény. A vaczi püspökség s a vác/.i idősb Káptalan kegyurasága alá tartozó rékasi római kath. templom és plébá­nia-épület helyreállítására szük­séges anyagok és munkaiatokra f. hó 22-ére zárt ajánlati árlejtés tű­zetik ki. E munkálatok és anyagokra költségvetés szerint 5985 frt 83 kr. van előirányozva, mely költségvetés Váczon, a püspök uradalmi intéző számvevőség­­; nél megtekinthető s ugyanott az ajánlat­tevők által aláírandó. Miután a plébániaiakon biztonsági szem­pontból sürgős intézkedés szükséges, vi­lágosan megjegyeztetik, hogy a vállalkozó, ki e munkálatokat megkapja, e sürgős fal megerősítési munkálatot azonnal tar­tozik foganatosítani, mig a többi munká­latok 1900-ik év tavaszán kezdendők el úgy, hogy ugyanaz év julius hó végéig befejezve legyenek. A munkálatok és anyagok ellenőrzéséi s azok felülvizsgálatát az illetékes állam­­épitészeti hivatal fogja eszközölni. Az ajánlatokhoz — melyek a püspök uradalmi Igazgatósághoz Váczra czím zendők — az ajánlati összeg 10#-ka bá­natpénzül csatolandó készpénzben vagy ovadékképes papírokban. Vácz, 1899. év deczember hó 6-án. A váczi püspöki javadalom. Igazgatósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom