Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-12-03 / 49. szám

4 VÁCI HÍRLAP sot arat buzgó karnagyával együtt. Most is a bevezető Olajág, utoljára Huber Károly pom­pás átiratában egy csomó magyar dal ritka szép sikerrel gazdagította a rokonszenves da­lárdánk sikereit. Két vidéki vendége is volt az estnek. Ber­csényi János, a kath. kör hangversenyeinek ud­vari szállítója, boldogan mosolygott a siker biztos reményében. Nem is csalódott. Olyan két vendéget hozott, a kik minden közönség előtt őszinte tapsokra tarthat számot. Nagylaki Aranka Izé kisasszonya egész este közbeszéd tárgya volt, Tihanyi Miklós Gabányi két jó monológjával keltett harsogó kacagást. Zofáhl Juliska Griegtől és Mascagnitól éne­kelt. Mit mondjunk róla ? A vidéki műkedvelő színpadok egyikén sem fordul meg oly kiváló énekesnő, mint Zofáhl kisasszony. Természetes, hogy neki is rádásokról kellett gondoskodnia, annyi tapsot kapott. Tánc, jókedvű tánc következett ezután, a melynek vége reggel lelt. Az estélyen résztvett hölgyek neveit itt közöljük : Leányok: Bercsényi Emmácska, Bossányi Olga, Dercsényi Aranka, Hufnagel Irénke és Pistike, Hornyánszky Ilonka (Rád), Intzédy nővérek, Iványos Juliska és Erzsiké, Krakker Mariska és Erzsébet, Lencsó Beáta, Margit és Sarika, Marossy Belluska, Máté Irma és Annuska, Meiszner Irma, Medveczky Elza, Nagy Paula, Nagy laki Aranka (Bpest),Nikitits Annuska, Snapp Vanda és Melanie (Sződ), Schweiner Amelie, Szundy Irén, Tápai Olga és Lujza, Wirnhardt Etelka, Zofáhl Julia, Zsarnóczay Ilonka slb. Asszonyok: Bercsényi Jánosné, Bossányi Gyuláne, Choósz Györgyné (Bpest), Dercsényi Imréné, Donovitz Vilmosné, Gajáry Gézáné, Hufnagel Imréné, Iványos Kalmánné. Krakker Kálmán né, dr. Lencso Ferencné, Lagler Lajosné, Meiszner Jánosné, Monszpart Jánosné, Med­­vecky Jánosné, Máté Józsefné, Nikitits Sán­­dorné., özv. Nagy Józsefné, özv Nicki Ödönné, dr. Rácz Beláné, Schvoy Matifd, Snapp Lajosné (Sződ), Szundy Gáborné, Schmidt Ferencné, Tragor Jánosné, Tragor Károlyné, Wirnhardt Gusztávné Valla Lászlóné, Zofáhl Endréné (Bpest), özv. Zsarnóczay Lászlóné stb. Helyi és vidéki hírek. Szerelmi szikrák. — Igaz történet. — Szerkesztő ur, — hisz' tudja, — én is Szerettem egy kis szőke lányt, S e bősz, titáni szerelemtől Még a szemem is szikrát hányt. De, hogy miként, azt nem tudja mégse', No várjon csak, majd eldalolom. Vaj’ nem mondja-e türelmét vesztve, Hogy vágjam földhöz a kobozom? Az eset úgy volt, — nem titkolom én, — Hogy a bájos, szőke kis lányka, Sétált az utcán s én, — mint a szél, — Jó kedvvel vágtaték utánna. Ö rám nem nézett, de én csak öt Néztem, mint hold az éjét, — Nem mondok többet, hisz tudja ön, — Hogy a szerelem rombol, éget. . . Csak néztem öt, mást nem is ügyelve, — És éppen ez, a mi bosszant, — Mert nem vettem észre, hogy ablakok Vannak kinyitva utcahosszat. S a mint a faltövében ballagok, — De hiszen csakis öt láttam, — A fejemet, óh! ezt a drága nagy fejet, Egy vaspántos ablaksarokba vágtam. És így hányt az én szemem szikrákat, És igy láttam számtalan csillagot, Bár nappal, — hol csillagok ragyognak, — Egy csillagot sem látni ott. És igy lett vége nagy szerelmemnek is, Mert a kis szőke hamis, kacagott, De megfogadtam, hogy soha többet, Hullajtsak bár ezernyi könnyet. ■ Nem háborgatom a lányokat. Kóró. — A függetlenségiek üdvözlete. Múlt vasárnapon tartották meg Budapesten a kvótaellenes gyűlést. Az ország sok városából jöttek küldöttségek, a honnan nem mehettek, onnan a függetlenségi polgárok üdvözlő táv­iratot küldtek. A váci függetlenségi polgárok nevében Kovách Ernő, Révész Béla, id. Olaj Ferenc és Kurdi Bálint küldtek üdvözlő táv­iratot, a melyet, mint a budapesti lapokban olvassuk, a gyűlést jelenlevői lelkesen megél­jeneztek. — Az adózó polgárok figyelmébe. Uj adó terheli, tehát uj kötelesség az adózó polgárságunkat. Ez az országos betegápolási pótadó. Az 1899. évre előirt állami egyenes adók után 1899. évre kivetett három százalé­kos országos betegápolási pótadó kivetése be­fejeztetett s erre az évre utólagosan be kell fizetni. Az utolsó terminus e hónap utolsó napja. A ki nem fizeti, azt megegzekválják, sőt késedelmi kamatot is fizet. Ezt a hirt kap­tuk a városházáról, jó lesz tehát az uj adóval hátrálékban nem maradni. — Esküvő. Hoffmann Ferenc vasúti tiszt­viselő múlt vasárnap tartotta esküvőjét özv. Klement Sándorné szül. Csincsarara Máriával. A tanuk dr. Dégen Gusztáv cs. és kir. asztalnok, volt országgyűlési képviselő és dr. Gsáky Tiva­dar irg. rendi főorvos voltak. — A városi tisztviselők lakbére. Mikor a képviselőtestület a polgármesternek megszavazta a neki járó lakbért, a város többi tisztviselői szintén lakbérért folyamodott. A méltányos kérés elől nem lehetett elzárkózni s a pénzügyi bizottság pénteki ülésében fog­lalkozott ezzel. Úgy határoztak, hogy egyene­sen lakbér címen nem adnak semmit, de lak­bérpótlék cimén a tisztviselők fizetésének husz­­százalékát fogják kifizetni. Ilyen vélemény­­adással kerül ez ma, vasárnap a képviselőtes­tület elé, a mely valószínű, hogy egyhangúlag megszavazza. Ez összes pótlék évenkint 3200 frttal emelik a város kiadásait. — Közgyűlés a városházán. Holnap kezdődik a városházán az év legnagyobb köz­gyűlése, a melynek huszonöt tárgya van, ezek közt nem egy igen fontos a városra nézve. Valószínű, hogy mivel a közgyűlés délután három órakor kezdődik, azt vasárnap be nem fe­jezik és két napos közgyűlésre van kilátás. A közgyűlés tárgysorozata különben ez: 1. Köz­gyűlési jkv. hitelesítésére határnap kitűzése és a hitelesítő tagok megválasztása — 2 Pol­gármesteri jelentés a f. évi szeptember havi — 3. Ugyanaz a f. évi október havi — 4. Ugyan­az a f. évi november havi pénztárvizsgalatról. — 5. Polgármesteri előterjesztés a f. évben megejtendő községi képviselőválasztás idejére megalakítandó igazoló választmányba 2 tag megválasztása és a szükséges intézkedések megtétele tárgyában. — 6. A városi tanács bemutatja a nmltságu m. kir. pénzügyminisz­ter urnák 86446. sz. leiratát, mely szerint az 1899. évi VI. t. c. 4. §-a értelmében nyújt­ható segély cimén a f. év Il ik felére 10000 irtot utalványozott Vác város közönsége ré­szére s előterjesztést tesz ezen összeg hova for­dítása s mikénti felhasználása tban. — 7. A városi tanács bemutatja a város utcái és te­rei világításának bérbeadása tárgyában meg­tartón árlejtés eredményéről felvett jkvet jó­váhagyás végett. — 8. Ugyanaz bemutatja a városház és a városi magánkórház szükségle­tére megkívántaié tűzifa szállítása tban meg­tartott árlejtés eredményéről felvett jkvet jóvá­hagyás végett. — 9. Ugyanaz bemutatja a mértékhitelesítő hivatal haszonélvezetének 1900. január 1-től 1902. dec. hó 31-ig terjedő időre leendő bérbeadása tban megtartott árverés eredményéről felvett jkvet jóváhagyás végett. — 10. Ugyanaz bemutatja az adók és egyéb kincstári követelések fejében lefoglalt zálog­tárgyak összehordásához az 1900. évben meg­­kivántató előfogatok biztosítása tban megtar­tott árlejtésről felvett jkvet jóváhagyás végett. — 11. Skultéti Pálnak, a helybeli szt. Ferene­­rendi szerzet házfőnökének a kolostor részére az előző évekhez képest szokásos évi segély megszavazása iránt beadott kérvénye tban. — 12. A városi tanács jelentése a költségvetés egyes tételeinek kimerülésére, az azok terhére már eddig is történt túlkiadásról s előterjesz­tése ennek következtében az átruházási jog megadása tban. — 13. A városi tanács bemutatja a pénzügyi bizottság véleményes jelentését, a városi tisztviselők, segéd és kezelő sze­mélyzetnek lakbér iránti kérvénye tban. — 14. Bárdos Ernő városi kiadó kérvénye tban, melyben egy évi katonai szolgálati idejének tartamára állásának fenntartását és fizetésének részbeni folyósítását kéri. — 15. Özv. dr. Csá­­nyi Jánosné kegydij és nevelési járulék meg­szavazása iránti kérvénye tban. — 16. A köz­munkák jövő évi sorozatának megállapítása. — 17. Az 1900 ik évi költségvetés. — A vá­rosi pénzügyi bizottság jelentése: 18. Az 1898-ik évi szegényalap pénztári — 19. Ugyan­az az 1898-ik évi kórhazalap — 20 Ugyanaz az 1898-ik évi közigazgatási letét — 21. Ugyanaz az 1898-i k évi árvapénztár - 22. Ugyanaz az 1898-ik évi árvaletét — 23. Ugyan­az az 1898 ik évi városi közpénztár számadá­sainak megvizsgálásáról s előterjesztése azok jóváhagyása, számadóknak a felmentvény meg­adása és törvényhatósági jóváhagyás alá le­endő felterjesztése tárgyában. — 24. A városi pénzügyi bizottság előterjesztése a városi díj­­nokoknak a szokásos karácsonyi ajándékok megadása iránt beadott kérvénye tárgyában. — 25. A Néprajzi Muzeum Kolozsvárt elnökségé­nek kérvénye 100 frt alapítványi összeg meg­szavazása tárgyában. — Solymosi Vácon. Solymosi Elek, a népszínház tagja, jónevű sziniiskolájával ki­rándulást tervez Vácra. A terv az, hogy a színi növendékek és a népszínház több elsőrangú tagja 1899. december 31-én és 1900. január 1-én egy-egy színi előadást tartana a Curia szálló nagytermében. Az előadások költségeinek biztosítására bérletet nyitnak ; a két előadásra szóló bérletjegy ára 2 frt lesz. Az ifjúság egy­két tagjának, a mikor a fenti tervről értesült, az az ötlete támadt, hogy a második előadás után táncolni is lehetne. — A kegyes-tanitórend Névtára. Az 1899 —1900 iki iskolai esztendőre a minap jelent meg Magyarorszag jeles tanilórendjének, a piaristáknak Névtára. Az első lap régi szokás szerint a rend alapítójáé Kalazauci Szent Jó­zsefé. A másik lapon a rend mostani helyettes főnökének Magyar Gábor kir. főigazgatónál«, a Ferenc József rend lovagjának. Szeged város díszpolgárának neve és Vámos Károly dr. rend­főnöki irodavezető és titkár neve olvasható. A névtár ezután a rendi kormánylanacscsal fog­lalkozik, a melynek Kalmár Endre aranymisés pap, kir. tanácsos, tiszteletbeli rendfőnök álh

Next

/
Oldalképek
Tartalom