Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-11-19 / 47. szám

6 VÁCI HÍRLAP nek nagyobbmérvű tudata — s ezzel kapcso­latosan a törvények tisztelete. Intézkedéseiket már Julius Caesar össze akarta gyűjteni, de csak Justinianus hajthatta végre e nagyszerű tervet. Törvénygyűjteménye oly hatalmas, oly becses, hogy Napoleon azt élesztette fel, midőn törvénykönyvet szerkesztett a franciáknak. A legelső írott római törvényekről bőven és ér­dekesen szól a Nagy Képes Világtörténet most megjelent 44. füzete. A tizenkét kötetes nagy munka szerkesztője Marczali Henrik, egyet, tanár, a görögökről szóló kötet szerzője dr. Gyomlay Gyula akadémikus. Egy-egy kötet ára díszes félbőrkötésben 8 frt; füzetenként is kap­ható 30 krjával. Megjelen minden héten egy füzet. Kapható a kiadóknál (Révai Testvérek, írod. Int. Rt. Budapest, Vili., Üllői ut 18.) s minden hazai könyvkereskedés utján. Nyilt-tér. Köszönet. Mindazoknak, kik kedves leányunk temeté­sén megjelenve szives részvétükkel bennünket megtiszteltek, ezennel is őszinte hálánkat nyilvá­nítják. Vác, nov. 14. Péterffy Károly és családja. Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazon igen tisztelt jóbarátok és barátnők, nemkülönben a Tek. tanítói kar, kik szeretett felejthetlen nagynénénk, özv. Fi­­limek Endréné végső tiszteletére megjelenésük­kel lesújtott fájdalmunkat résztvevőleg enyhí­teni szívesek voltak, hálás köszönetünket. Vácz, 1899. nov. 17. Dr. Farnady es dr. Széky család. Nyilatkozat. Derék jóakaróim, a kik a névtelenség homá­lyába burkolódznak, a legutóbbi időben azt hireszteiik rólam, hogy fizetésképtelen lettem. Persze, mint ilyen rágalmazók nem mernek nyíltan elém állni, hogy hazugságukat bebizo­nyítsam. De jó hírnevem, megrendelőim és vevőim iránt tartozom azzal a kijelentéssel és felszólítással mindazokhoz, a kik állítólag hite­lezőim, hogy azonnal jelelentkezzenek nálam és én rögtön Mfizetem bármily összegű tartozá­somat. Rágalmazóimtól pedig, a kik üzletemet s jó hírnevemet akarják tönkre tenni, a bíróság előtt fogok elégtételt szerezni. Vác, 1899. nov. 17. Tisztelettel Preszburger Károly kereskedő. Téli vasúti menetrend. Érvényes 1899. október hó 1-től. "V á. c z r ó 1-S udapestre a vonat a nap szaka Váczról indul Bpestre érkezik száma) neme óra pr. óra pr. 151 személyvonat reggel 5 20 6 20 *117 5 50 6 40 217 > 6 42 7 35 127 » » 7 29 8 20 143 » d. e. 10 04 11 05 103 gyorsvonat d. u. 1 18 1 50 135 személyvonat s> 3 05 4 00 115 » » 5 15 6 05 125 » » 7 38 8 35 1401 gyorsvonat este 8 52 9 25 Jegyzet: A 117. sz. vonatnál a szomszédos for­galmú jegyek használata ki van zárva és Váczon felszállni nem szabad. HIRDETÉSEK. Csak rövid ideig! KOCZKA ANTAL és FIAI magyar oszt. első és legnagyoltl) utazó Állat SEREGLETE, Ezen szakmában a legelegánsabb utazási vállalkozó. Miii4leiiiiH|> d. ti. 4 órakor és este ‘/j8-kor nagy idomító előadás az összes ragadozó állatok nagy etetésével. Ma vasárnap tekintettel a közönség nagy érdeklődésére, 3 előadás 4, 6 és fél 8 órakor. Miss Luizine, Miss Emilie és raw Francois oroszlánok, tigrisek, farkasok és medvékkel előadási tartanak. Ezen a héten fél 4 órakor az iskolás nö­vendékek részéreleszállitott árakon mindennap külön előadás tartatik. Ezen a héten több külön díszelőadás, óriási medvebirkozás, borotválás a vad­állatok közt, kalabriász partié az orosz­lánok ketreczében, papagaly kisorsolás és kígyó etetés, közelebbit a falragasz nyújt. Az előadásokat a jelenkor két leghíresebb állatszeliditő­­nője és két szeliditője tartja. Az előadás lőfegyver nélkül, csakis vesszővel történik, a mai korszaknak megfelelőleg, mi állal a n. é. közönség félelme teljesen ki van zárva. Helyárak-• I-ső hely 50 kr., II ik hely 30 kr., Ill ik hely 20 kr. Katonáknak őrmestertől le­felé, csendőrség, pénzügyőrség és 10 éven aluli gyermekek felet tizetik. Lemészárolni való lovak niegvétetnek. I I Szelíd majmok és papagalyok vétetnek és ol­csón eladatnak. Minden előadás előtt félórával játszik a saját zenekar. Az igazgatós g. i I húzásra érvényes jótékony­­czélu — sorsjáték a budapesti poliklinikai egyesület kór­háza javára — sorsjegy ára csak I KORONA. Főnyeremény 100,000 korona ért. 5 nyeremény á 20.000 kor. stb. ért. Kívánatra 20u/0 levonással készpénzben kifizettetik. Első húzás visszavonhatatlanul ÍME" már jauuAr hó 4-éu. Slegrendelétieket pontosan teljesít : NAGY JÓTÉKONYSÁGI SORSJÁTÉK KEZELŐSÉGE a Budapesti Poliklinikai Egyesület kórháza javára Budapest, IY., Kossuth Lajos-utcza 1. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom