Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-11-12 / 46. szám
(5 VAGI HÍRLAP Előfizetés egy verskötetre. Szentessy Gyula előfizetést hirdet egy újabb verskötetére, melyet Válogatott költemények cimmel szándékozik kiadni. A kik ismerik a mélyérzésü poétának Rajongó, Ninon és Gyári lányok című verses könyveit bizonyára érdeklődni fognak a negyedik verskötet iránt, a melyet a szerző, mint a többi könyveit is, csak előfizetés utján adhat ki. A Válogatott költemények előfizetési ára 1 frt, mely a szerző címére (Rudapest, Baross-utca 6. sz.) küldendő, lehetőleg december 10-ig. — Állatsereglet Vácon. A jövő hét elején érdekes látványosság érkezik hozzánk. A legnagyobb utazó állatsereglet, Koczka Antal és fiaié, a mely a millenáris kiállítás alatt Budapesten volt látható, jön Egerből s rövid ideig látható. Hogy mily nagy sereglet ez, csak az mutatja, hogy a vadállatok etetése naponta 167 frtba kerül. Látványosság lesz különben az a két előadás is, a mit naponta tartani fognak. — Az állategészségügy államosítása. A földmivelésügyi miniszter október 30-án a minisztérium tanácstermében tanácskozmányt hivott össze, melynek feladata volt az állatorvosi közszolgálat államosításáról szóló és a minisztériumban már teljesen kidolgozott törvényjavaslat tervezetének alapos és végleges megvitatása. — Az iparhatóság! biztos honoráriuma. A kereskedelmi miniszter fontos elvi határozatot hozott. Méltányosnak tartja, hogy a nagyobb ipartestületek honoráriumot adjanak az iparhatósági biztosnak. A honoráriumot azonban ne esztendőről-esztendőre állapítsák meg, hanem az alapszabályokban állapítsanak meg pausálét erre a célra s azt az elsőfokú iparhatóságnál fizessék be. A biztost azután az iparhatóság honorája. — Ötödik magyar kir. osztálysorsjáték. Az előttünk fekvő sorsolási tervezet szerint az ötödik osztálysorsjáték első osztályának húzása november hó 16 és 17-én lesz és tisztelt olvasóinkat különösen figyelmeztetjük a Török A. és Társa budapesti cég hirdetésére. Ezen általunk ismert céget azért ajánljuk, mert ez szigorúan pontos és vevőit legtobban szolgálja ki. ügy látszik, hogy Fortuna istenasszony különös kegyével árasztotta el e céget mert értesülésünk szerint ezen bank ház eddig több mint két és fél millió korona nyereséget fizetett ki vevőinek. A nyeremények száma nagy és a sorsjegyek árai az I. osztályhoz — a következők: egy egész 6 frt, egy fél 3 frt, egy negyed 1 frt 50 kr. egy nyolcad 75 kr. — A ki tehát a szerencsének kezet akar nyújtani, forduljon bizalommal Török A. és Társa főelárusitókhoz Budapesten, Váci-körut 4. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz 14 frt 10 kr., asztali dara, finom G. sz. 13 frt 30 kr. Királyliszt 0 sz. 13 frt 60 kr. Lángliszt 1. sz. 13 frt — kr. Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 12 frt 40 kr. Zsemlyeliszt 3. sz. 11 frt 60 kr. Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 11 frt 30 kr. Közép kenyériiszt 5. sz. 11 frt — kr. Kenyérliszt 6. sz. 10 frt 50 kr. Barna kenyérliszt 7. sz. 8 frt 80 kr., 71/2 7 frt 30 kr. Takarmányliszt 8. sz. 5 frt 80 kr. Korpa, finom F. sz. 4 frt 35 kr. Korpa goromba G. sz. 4 frt 40 kr. Ocsú 4 frt — kr. Nyílt-tér. Köszönetnyilvánítás. Fogadják az árván maradt kiskorú gyermekek és a gyászoló rokonok nevében hálás köszönetemet mindazok, a kik Hlavacsek János úr f. évi november 6-án végbement végső tisztességére megjelentek s ezzel is a mély gyászt és fájdalmat enyhíteni szívesek voltak. Kelt Vácon, 1899. nov. 8. Dr. Zádor János. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, a kik felejthetetlen nőm, illetve anyánk néhai Wölcz Joachimné temetésén megjelentek s megjelenésükkel és részvétükkel a mi nagy fájdalmunkat enyhítették, ezen az utón mondunk hálás köszönetét. Vác, 1899. november 9. Wölcz Joachim és gyermekei: Wölcz Lajos, Dezső, Kálmán, János, Emilia, Erzsi, Jolán és József. HIEDETÉSEK. (KíT A hosszú téli estékre “755« Deutsch. Mór könyvkereskedő ajánlja r e m ékül berendezett Kölcsön könyvtárát az olvasni szerető közönség szives figyelmébe. A könyvtárban Abonyi, Beniczkyné, Beöthy, Bródy, Gárdonyi, Herczeg, Jókai (összes művei), Marlitt, Mikszáth, Ohnet, Pékár, Serao, Szomaházy, Werner, Zola munkái teljes számban feltalálhatok. Könyv bármely napon kivehető és cserélhető! Díj egy hóra 50 kr. Ugyanott minden héten uj anzichtskártya sorozat. 10664. 1899. sz. Pályázati hirdetmény. Vác rendezett tanácsú városában elhalálozás folytán megüresedett városi tiszti ügyészi állásra pályázatot nyitok. A választás Vác város képviselőtestületének folyó évi november hó 18-ik napján délelőtt 10 órakor megtartandó közgyűlésében fog megejtetni. A városi tiszti ügyész javadalmazása évi 600 frt. Az 1883. évi I. t.-cz. értelmében kellőleg felszerelt pályázati kérvények folyó évi november hó 17-ik napjának déli 12 órájáig Vác város polgármesterénél nyújtandók be. Kelt Vácon, 1899. évi november hó 7-én. Dr. Zádor J ános s. k. polgármester, alispán helyettes, választási elnök.