Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-10-22 / 43. szám

VÁCI HÍRLAP 0 Vácon. Budapestről jött s tudatta, hogy dr. Steiner Náthán ügyvéd élete 32-ik évében el­hunyt. Dr. Steiner Náthán Vácon nevekedett s itt végezte el a gimnáziumi tanulmányait is. A jogi tanulmányok után Révész Béla ügyvédi irodájában nyert alkalmazást s mint ügyvéd­­jelölt csakhamar sokak rokonszenvét nyerte ki. Néhány évi praktizálás után letette az ügyvédi vizsgát és Budapesten megnyitotta ügyvédi irodáját, a mely hamarosan egyike lett a leg­keresettebbeknek. Ekkor már betegeskedni kez­dett s hiába keresett menedéket a tengeri für­dőkön, állapota nem javult. Most a gyász­­jelentés adja tudtul az ifjú ügyvéd halálát. Temetése nagy részvét mellett e hó 20-án volt Budapesten, a melyen többen Vácról is reszt­vettek. A fiatal ügyvéd haláláról a következő gyászjelentést adták ki: Steiner Ignác és neje úgy a maguk, mint gyermekeik Móric, Rezső, Ferenc és Janka nevében fájdalommal jelentik, hogy drága jó fiuk s a legszeretőbb, leggyen­­gédebb testvér és rokon dr. Steiner Náthán ügyvéd folyó hó 18 án, ifjú élete 32-ik eszten­dejében elhunyt. A drága halott földi marad­ványai e hó 20-án d. e. 10 órakor fognak az uj izraelita sirkertben levő halottas házból örök nyugalomra helyeztetni. Budapest, 1899. októ­ber hó 18-án. Szondy-ulca 24. Béke és áldás poraira ! — Megsemmisített határozat. A városi közgyűlés Mayer Sándor helybeli keres­kedőnek adta ki a városnál szükséges irodai szerek használatát, bár Róna Döme és társa olcsóbb ajánlattal állott elő. A képviselők az­zal argumentáltak, hogy Mayer helybeli adó­fizető s igy megérdemli, hogy a néhány száz forint az ő kezei közé jusson. Ezt a határoza­tot azonban megfelebbezték s a vármegye most döntött ebben az ügyben. A városi közgyűlési határozatát a vármegye gyűlése megsemmisí­tette és a szállítást Dona Döme és társának adta ki. — A vásár. Az őszi vásárt múlt vasárnap és hétfőn tartották meg városunkban. Ez a vásár rendesen népes szokott lenni és most is igy volt. Gabonanemü sok került eladásra, de leginkább az állatvásár volt forgalmas. Elad­tak összesen 1279 darab állatot. Eladtak 350 lovat, 870 szarvasmarhát, 31 birkát, 3 szamarat és 5 kecskét. — Tolvajok a vásáron. Nem múlik el vásár a nélkül, hogy egy csomó bűnös embert, a kik pénz nélkül viszik el más jószá­gát nagy titokban, a rendőrség el ne fogjon. A legutóbbi vásáros napon is dolga volt a rendőrségnek, csendőrségnek egyaránt. Hét nagyobb lopást követtek el s ezek a tolvajok kartali, gödöllői és nagykállói illetőségűek. A csendőrség tartoztatta le őket és egyenesen az illető járásbíróság fogházába vitte. Egy tolvajt a váci rendőrséghez is behoztak. Sstrenyovai Jánosnak hívják és csizmát lopott. A valla­tásnál beismerte a lopást és kijelentette, hogy társa is van : Szitás Mari gödöllői asszony, a kivel közösen osztozkodásra dolgoznak. A rend­őrség távirati megkeresésére a gödöllői csend­őrség házkutatást tartott Szitás Marinál s csakugyan több lopott tárgyat találtak a laká­sán. Sztrenyovait is átkisérték Gödöllőre s az ottani járásbirósagi fogházban a két tolvaj fogva van. — A színházi hét. Havy Lajos szín­igazgató társulatával még itt van és — küz­denek a létért, küzd a közönynyel. Egész héten tartottak előadásokat s úgyszólván telje­sen uj darabokat mutattak be, még sem mond­hatjuk, hogy egy negyed része is a színháznak megtelt A Gyurkovics leányoknál volt még egy kis publikum, de a többi előadások alatt bi­­onyára megfordult az a gondolat a direktor agyában, hogy megtartsa-e az előadást. Hiába való Bera Rózsa erőltetett jókedve, hiába Havy Lajos ambiciózus jó játéka, Balogh Árpád jó hangja, Baloghné bájos beszéde, nem von semmi publikumot a színházba. Napról napra, hétről hétre kritikusabb lesz a közönségünk és nem elégszik meg a vidéki társulatok előadá­sával. Van benne valami, igen, csakhogy akkor már mennél nagyobb számban látnánk közön­ségünket a budapesti színházakban ! így azon­ban még mindig arról kell szólnunk, hogy a váci közönség jó részét csakis az orfeumi és a cirkuszi mulatságok érdeklik, a színház nem. Mikor változik meg az Ízlés, nem tudjuk. De ha megváltozik valaha, Havy Lajosnak jó dolga lesz itt, hisz őt is, társulatát is még nemrégi­ben szívesen pártolták. — Elveszett pénztárca. Berinkei Mari özv. Pesko Medárdnénak a tejét hordja be Vácra. A napokban összeszedte a pénzt a tejért s betért Perlusz Mártonhoz húst venni. A húst megkapta és tovább ment, hogy a piacon be­vásároljon. Mikor itt fizetni akart, vette észre, hogy a pénztárcáját Perlusz üzletében felejtette. Rögtön visszatért a mészáros üzletbe, de már ott nem találta a pénztárcát, a melyben 25 forint 68 kr. volt. Hogy ki a tolvaj, a rend­őrség fogja, ha tudja, kideríteni. — Hamis ezüst forint. Egyik nagy­­kereskedőnk. a kinek igen nagy vidéki forgalma van, a napokban a postára küldött bélyegek­ért s a sok ezüst forint közt egy hamisat is találtak. Beküldték a rendőrségre, amely meg­indította a vizsgálatot. Bizonyos, hogy a hamis pénzt vidékről hozták be s a nagykereskedő üzletében nem ismerték fel. így jutott el az ügyesen készített hamis pénz a postára innen a rendőrségre. — A rátóti fajankó. Rátótiakró! sok adoma szól s ha említik, azzal ütik el Pest­megyében, hogy az nem a mi Rátótunkra, ha­nem a miniszterelnök Rátótjára vonatkozik. Pedig a legutóbbi eset is azt mutatja, hogy a pestmegyei-rátótiak nem lehetnek valami nagy lumenek s könnyen rovásukra lehet Írni egy­két kacagtató adomát. Ország József rátoti paraszt a legutóbbi vásárra behozta szép lovát eladni. Ott áldogált a vásártéren s várta a jó­szerencsét meg a vevőt. Egyszer csak egy Horváth Antal nevű cigány jött feléje, a ki egy öreg gebét húzott maga után. Odaállt melléje s igy szólt: — Tartsa kend a lovamat; addig pedig adja ide a maga lovát meg a pakszust! A rátóti fajankó nem szólt ellene s meg­fogta erősen a gebét, nehogy elszaladjon. Örült az, hogy állhatott, dehogy futott a gazdája után, a ki eddig is csak szemmel tartotta. Aztán várt, hogy mi lesz? Várt, de hiába. Be­­sötétedelt, a vásárnak vége volt, a cigány nem jött. Ország hát szépen hazabaktatott Rátótra a cigány gebéjével. Lett aztán otthon nagy sirás, rivás. Az anyja szidta a fajankót, hogy ilyen rongyos állatért cserélte el szép lovukat. Ország Józsefnek most eszébe jutott, hogy majd megvigasztalja az anyját. Tudta, hogy a falu­ban van egy eladó ló, hát a gebét kicserélte azért és még rá is fizetett. De hajh’ bizony az is csak gebe volt. Most aztán még nagyobb vihar kerekedett Ország József fölött s belátta immár, hogy rutul be van csapva. Bejött hát a rendőrségre s elmondta panaszát. A furfangos cigányt keresik. — Tolvaj talmudtannló. Lang Ignác jelentést tett a rendőrségnél, hogy lopás tör­tént nála. A tolvaj nevét is tudja: Goldstein Adolfnak hívják, nála lakott és talmudtanuló. Egy órát, egy pár függőt és egy aranyozott ezüst láncot, körülbelül ötven forint é (111 lopott el tőle. A rendőrség rögtön utána in­dult a fiúnak, de az már ekkor nem volt Vácon: megszökött. Budapestre ment s a lopott tár­gyakat ott elzálogosította, ügy látszik, félt, hogy ellopják tőle, hát postára adta Buda­pesten az elzálogosított tárgyakért kapott pénzt a — váci címére. Aztán hazajött s itt felvette a pénzt. Nem nyughatott itt egy percig sem, mert aztán eltűnt újra és nem is találják még eddig. Goldsteinnek Szabolcsmegyében laknak a szülei, a kik jó módúak. Mikor megtudták, hogy nagyreményű csemetéjük lopást követett el, rögtön megtérítették Lángnak a kárát. — Kiváló szerencse. A mint értesülünk Török és Társa bankháza újólag bebizonyította vevőinek, hogy a szerencse kegyeltje, mert a legutóbbi húzásnál sok és nagy nyeremény jutott e cég vevőire, sok és nagy nyereményt fizettek ki a szerencsés nyerőknek. Két milliónál jóval többet fizettek ki ezen bankház és egy esetben, mely előttünk véletlenül ismeretes, éppen jókor érkezett a nyeremény. A vidéken a Török és Társa czég egyik főnöke meglátogatott egy kis hivatal­nokot, hogy értesítse egy nagy nyereményről. A mint a hivatalnok szobájába lépett a czégfőnök kíséretével, a házi asszony éppen vasalt. Férje hol lettéről megkérdeztetve, nagy zavarba jött és kétségbeesve kérdezé: „A urak csak nem exequálni jöttek?!, A válasz erre az volt, hogy nem vinni akarunk mi innen, hanem hoztunk valamit, azonban az asszony nem akart hitelt adni e biztató szavaknak. Csak midőn a férjét hazahivatták és a házaspár előtt kijelentették, hogy egy nagy nyeremény jutott reájuk, akkor lélegzettek fel újból és a nagy' öröm leírhatatlan volt. Sirva könyezve hálálkodtak és elmondták, hogy már a tönk szélén állottak és a jó Isten végő bajukban megsegítette őket- A m. kir. szabadalmazott osztálysorsjáték minden tekin­­tetban megbízható lévén, a ki a szerencsének kezet akar nyújtani, forduljon bizalommal az előttünk ismert és a szerencse által kiválóan kegyelt Török A. és Társa főelárusitóhoz, Buda­pest, Váczi-körut 4. Az első osztályú sorsjegy árai: '/i sorsjegy 6 forint, '/^ sorsjegy 3 frint, */4 sorsjegy lfrt 50 kr., ‘/8 75 kr. Sorsjegyek bevásárlásánál Török A.ésTársabudapesti bank­házat, Váczi körút 4/a, legmelegebben ajánljuk. — Anyakönyvi statisztika. Az el­múlt két héten Vácon a következők hunytak el: Orosz Gizella Terézia 14 napos, Lemmer Anna 6 hónapos, Lukács János 43 éves, Hur­­ják Sándor 19 éves, özv. Oláh Ferencné, szül. Radics Veronika 64 éves, Báján Mihály 1 hó­napos, Borsos Jolán 13 éves, Aladár Ferenc 6 éves, Ivanovics Jánosné szül. László Julianna 21 éves, Angyal Mária 1 hónapos, Koszor János 78 éves, Szélesi János Márton 3 éves, Mikus Ilona 24 éves, Mokos Anna 12 éves, Letrár András 81 éves, özv. Mizser Istvánné szül. Kövesdi Erzsébet 65 éves, összesen : 17. Ezen idő alatt született 21 gyermek, közülök fiú 10. leány 11, római kath. 17, izr. 4. törvé­nyes 20, törvénytelen 1. — Scheffer András jó nevű épület- és bútor asztalos és temetkezési vállalkozó ajánlja csakis a Szent Háromság-tér 6. szám alatt lé­tező (a régi üzleti helyiségében levő uj válla­lattal semmiféle összeköttetésben nincs) és a mai kor igényeinek mindenben megfelelő, bú­torokban es temetkezési cikkekben dúsan fel­szerelt uj üzletét, a hol a legjutányosabb árak mellett a legszolidabb bútor- és temetkezési cikkek vásárolhatók. Elvállal a legpontosabb kivitel mellett mindennemű épület és bolt be­rendezést, a legpontosabban eszközöl szükség­esetében temetés rendezéseket, hullaszállitáso­­kat és minden szakmájába vágó megbízást. — A váci hengermalom részvény­­társaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz 14 frt 60 kr., asztali dara, finom G sz. 13 frt 80 kr. Királyliszt 0 sz. 14 frt 10 kr. Lángliszt 1. sz. 13 frt 50 kr. Elsőrendű zsemlye­liszt 2. sz. 12 frt 90 kr. Zsemlyeliszt 3. sz. 12 frt 20 kr. Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 11 frt 90 kr. Közép kenyériiszt 5. sz. 11 frt 60 kr. Kenyérliszt 6. sz. 11 frt — kr. Barna kenyér­liszt 7. sz. 9 frt 40 kr., 71/a 7 frt 50 kr. Takarmányliszt 8. sz. 6 frt 10 kr. Korpa, finom F. sz. 4 frt 40 kr. Korpa goromba G. sz. 4 frt 45 kr. Ocsú 4 frt — kr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom