Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-15 / 42. szám
6 VÁCI HÍRLAP Eltávolított mindent, a mi egy ártatlan ifjú szemeit sérthette volna s erősen föltette magában, hogy soha egy szóval sem fogja megbotránkoztatni. Két nap múlva megérkezett a kis Géza. Szép, nagy csöndes gyerek, mint egy oltárra festett királyfi. Ép olyan magas, mint a nagybátyja s arcban is igen hasonló hozzá, csak a mi ennél fehér volt, nála ragyogó szőke. Három napig magánkívül volt örömében az öreg Radó Emil, hogy most fiának tekintheti ezt a gyönyörű gyermeket. Hanem a harmadik napon sugárzó kedvét egy kis bánatfelhő homályositotta el. A mándoki gróf meghívta az októberi parforce-vadászatokra. Menni kellett okvetetlenül, mert nem talált alkalmas kifogást, a mivel magát kimenthette volna. Nagy szomorún fölpakolt tehát s kenetteljes intelmek, jó tanácsok között búcsút vett unokaöcscsétől. * * * Miután a parforce-vadászatokat egy sereg mágnás és vidéki szépasszony társaságában végig lovagolta, az öreg Radó Emil kimerült testtel, de ujjongó lélekkel sietett vissza a fővárosba, hogy imádott Gézáját újra karjaiba szoríthassa. Legelső szava ez volt az inasához: — Mit csinál a nagyságos urfi ? Az inas, a kit a méltóságos ur hirtelen hazajövetele fölötte megzavart, pofozni való ostoba képet vágott, a mint felelte: — Nincs itthon. 10 óra volt este. A méltóságos ur nagyot nézett, ügy látszik, hihetetlennek tartotta a dolgot, mert még egyszer kérdezte: — Csakugyan nincs itthon? — Nincs, méltóságos uram. — Hány órakor ment el hazulról ? — Hét előtt. Azt mondta, hogy a színházba megy. — Az már más ! Ledobta felöltőjét s benyitott az ebédlőbe. A szoba kivilágítva s (az asztalon két személyre terítve volt. — Vártatok? — fordult az inashoz, a ki zavarában az ajtó sarkárg akasztotta ura felöltőjét. — Nem, méltóságos uram, a második teríték a nagyságos urfi vendége számára van föltéve. Tegnap is ketten vacsoráltak. — Valami barátja? Az inasra rendkívül kellemetlen hatással lehetett ez a kíváncsiság, mert reszketett. — Nem, méltóságos uram, nem barátja. — Hát ki az isten csodája ? — förmedt rá mérgesen az öreg. Az inas, mint a nyakon csípett tolvaj, dideregve, halkan felelte: — Egy hölgy. A menykő lecsapott. Epen a méltóságos ur orra előtt csapott le, de szerencsére csak egy kicsit megszéditette, egyéb kárt nem csinált benne. Az asztalhoz támaszkodva, hol a terítéket, hol meg az inast nézte meredt szemekkel. — Parancsol valamit, méltóságos uram ? — nyöszörgött az inas. Az öreg hátraszegte a nyakát. — János! — szólott nyugodt, erélyes hangon. — Hazajövetelemnek minden nyomát el kell tüntetni a lakásban, hogy sejtelme se legyen róla annak a gyereknek. Végezd a dolgodat, mintha nem volnék itthon és néma légy! . . . Látni akarom, hogy kikkel barátkozik. Aztán lehajtott fővel távozott a szobából. Közben azt gondolta magában, hogy csúnyául felsült atyáskodásával és hogy kár volt szobáit legényes ékességeitől megfosztani, most legalább kellemes keretül szolgálna a kis Géza pásztoróráihoz. * * * Egy negyedórával később az inas kinyitotta az ebédlő ajtaját s miután fürkésző tekintetét körülhordozta a szobában, egy lágy tekintetű szőke fiút, meg egy csinos, fekete szemű leányt bocsátott be rajta. A fiú, a kis Géza, először lépett be s kezénél fogva vezette a leányt. — Csak bátran, babuskám, nincs mitől tartania, hiszen tegnap is itt voltunk. így ni! Csücsüljön le szépen a kanapéra, de előbb vesse le a gallérját, mert igen meleg lesz. — Maga pedig. János, gondoskodjék a vacsoráról, — fordult az inashoz, a ki azalatt az ajtónál állott s titkos pillantással azt kérdezte az ajtó-függöny mögül elékandikáió méltóságos úrtól, hogy csakugyan engedelmeskedjék-e minden parancsnak. Az öreg, felelet helyett, ajkait harapdálta dühében. 0 tudta, miért. Az inas távozott. A leány leült a kanapéra s a nagy fiú elébe térdelt. Áhitatos tekintettel nézte, mintha imádkozott volna. Kezét kezébe fogta s minden mosolyát olyan pillantással köszönte meg, mintha egy-egy királysággal ajándékozta volna meg az a csillogó szemű leány. — Oh én címeres ökör, a ki úgy bíztam gyerek ártatlan tekintetében, mint ez a fruska most ő benne, — kesergett magában az öreg Hadó s akkorát fújt, hogy a függöny megmozdult tőle. Kedve lett volna jeiőrontani, hogy szétrobbantsa őket, de jött az inas s ő még beljebb húzódott. Várta a kedvezőbb alkalmat. A kis Géza az asztalhoz vezette barátnéját, azaz dehogy vezette, úgy vitte az ölében oda, mint egy kis játékbabát. Megcirógatta, meg is csókolta egyszer, mielőtt falatozni kezdettek volna. Evés közben val; mi dolga akadt a fiúnak és kiment a szobából ezer bocsánatot kérve a leánytól, hogy magára hagyja. Ekkor az öreg Radó kilépett a függöny mögül s szúrós tekintetét a leányra szegezte, torkára forrasztva a sikoltást. — Te pedig, édes Mariettám, miután eleget ettél mára, szedd össze a sátorfádat és távozzál, de tüstént és többet meg ne lássalak ezzel a gyerekkel, mert inegkeserülöd. A leány szótlanul kalapja után nyúlt, gallérját magára vette és eltávozott. Üres helyét az öreg foglalta el. Elképzelheti a nyájas olvasó, hogy a kis Gézára nem a legkellemesebb meglepetés várt. A mint bájos vendége helyett nagybátyját látta az asztalnál ülni, elképedve állott meg a küszöbön s olyan hangot hallatott, a mi nem válik egy okos ember dicsőségére. Dermedt tekintetét kétszer, háromszor körülhordozta a szobában, mintha keresett volna valakit. — Sohase keresd öcsém, — szakította meg gúnyos jókedvvel az öreg a kínos csöndet. — Elzavartam. A kis Géza egyszerre magához tért. Hallatlan dühbe jött a barátnéján elkövetett sérelem miatt. Mint a gyermek, kinek anyja kiveri kezéből az égő gyufát, mérges duzzogással állott a nagybátyja elé. — Szeretném tudni, hogy miért tette ezt? Az öreg szánó komolysággal mérte végig a nagy gyereket s az inasért csöngetett. Mikor bejött, azt mondta neki: — János ! A ruhaszekrényem alsó fiókjában van egy pár ócska lakkcipő. Holnapra szedd rendbe, a hogy lehet. A nagyságos urfi vizitelni megy benne. — De bácsi! — pattant föl a kis Géza, — csak nem huzom föl a maga elnyűtt cipőit. — Látod ! — szólott szelíd korholással az öreg. — S még azt kérdezed, hogy miért zavartam ki a házamból azt a leányzót. Ha valamire szükséged van, ne válaszd ki az én lomtáramból. Máthé Pál. Nyilt-tér. Elveszett vizsla. Folyó hó ötödikén Törzsök Verőcén lakó püspöki erdésztől egy fehér-fekete tarka hoszszú szőrű vizslám elveszett s állítólag Vác felé vette útját, a hol már többször megfordult. A vizsla megtalálója tiz forint jutalomban részesül. Budapest, okt. 10. Dr. Láng Kornél orvos, VI. Hunyady-tér 2. HIRDET ISEK. Árverési hirdetmény. Mindazon zálogtárgyak, melyek lejártak és nem hosszabbitatlak, 1899. évi október hó 25-én délutáni 2 órakor az iparhatóság kiküldöttje jelenlétében az intézet helyiségében elárvereztetnek. Özv. Pápa Lipótné első váci zálogkölcsön-intézet tulajdonosnője. Árverési hirdetményi kivonat. A váczi királyi járásbíróság közhírré teszi, hogy a Lővinger Sándor mint Mógor József engedményese végrehajtatónak Takács Julia férj. Imre Jánosné végrehajtást szenvedő elleni 50 frt tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a pestvidéki kir. törvényszék (a váczi kir. járásbíróság) területén levő a Rákos-Palota község határában fekvő, a rákospalotai 843. sz. tlkvi betétben foglalt, Takács Julia férj. Imre Jánosné nevén álló A + 1 sor 5166 hrsz. ingatlanra az árverést 1168 Írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1899. évi november hó 10-ik napján délelőtt 10 órakor Rákos-Palota község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 °/0-át, vagyis 116 frt 80 kit készpénzben, vagy az 1881. LX. tcz. 42. § ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Váczon, 1899. évi augusztus hó 28. napján. Helc Feren.cz kir. járásbiró hely. Éder . kir. aljárásbiró.
