Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-29 / 5. szám
V A Ci 1 H1HLAÍ közé tartozik, ezt sem szükséges bizonyíthatni. Rossz biz az és ezért minden tekintetben égető szükség a városnak jó vizről gondoskodni. Sokkal fontosabb ez az ügy a világításnál s más ily fajta kérdéseknél. Jó viz beszerzése által elejébe vágunk a kórháznak, mert ép a szegényebb osztály egészségi állapota fog ez által lényegesen változni, javulni s ez által kevesebb anyagot szolgáltatni a kórháznak. Annyira fontos ez az ügy, hogy azt országos ügygyé kellene tenni. A kormány rendeletéből szakembereknek kellene minden város, falu vizét megvizsgálni s a hol rossz vizet találnak, ott azonnal intézkedni a jó viz beszerzése iránt tekintet nélkül arra, hogy ez a községnek tetszik-e, vagy nem. Vízvezeték útján szerezni be a jó vizel Vácon abszolúte lehetetlen. Először, mert ez igen drága, ehhez nincs a városnak és beláthatlan időkig nem is lesz pénze, de másodszor ha volna is a városnak tehetsége, nem lehetne vízvezetéket sikeresen felállítani, mert a közel vidéken elegendő bőségű jó forrás vizet találni nem lehet. Dunaviz vezetékhez nincsenek meg a természetes szűrők. Mesterséges szűrőket pedig a budapesti eredmények után, úgy hiszem, nem igen kívánna valaki alkalmazni. Az egyedüli, egyszerű, könnyű és olcsó megoldási módozata ezen annyira fontos kérdésnek csakis az artézi kút lehet. Az artézi kút vize nagyobb mélységből jővén a vizvezető homokos, kavicsos rétegen keresztül teljesen megtisztulva Annak a leánynak az arcát, a kihez gyermekkorának legédesebb, ártatlan örömei fűződnek. Valami ellenállhatatlan vágy, valami titokzatos érzés vett rajta erőt mindig, valahányszor játszópajtására visszagondolt. Nem tudta elfelejteni a bucsuzás nehéz, szomorú perceit, a mikor az intézet falaitól megválva, ott kellett hagynia valakit, a ki könyezve szorította meg isten hozzádra nyújtott kezet. Most is ott lebegett előtte ennek a kedves lénynek az alakja, a kinek a képét maga sem tudja, hogy miért, de leikébe zárta és emlékül vásznán is megakarta örökíteni. Az első vázlatot hamarosan elkészítette, de nem volt vele megelégedve. Ráismert ugyan benne ideáljára, de oly hidegnek, élettelennek látszott előtte, hogy kétségbeesve dobta el magától az ecsetet. Egészen másnak ismeri ő azt a képet, a melyik lelkében van lerajzolva. Az él, mosolyog, bár van a mosolyában valami bánatos vonás, fájó szemrehányás is, mely a távozó fiatal festő szivét megigézte. A sikertelen kezdet azonban nem csüggesztette el teljesen. Mikor mestere oldalán dolgoztatott, mindig előtte lebegett az a bájos arc, a melyet neki le kell festeni, élethűen, úgy, hogy megszólaljon. Nem tudott tőle nyugodni éjjel sem Többször fölébred álmából, fölkel, odamegy kitűnő egészséges üdítő anyagot szolgáltat. Egyik föeiőnye, hogy a viz magától jön a földszinére s szakadatlanul folyik úgy, hogy már egy ilyen kút is képes lenne Vácnak egész ivóvíz szükségletét ellátni. Az első artézi kút Hódmezővásárhelyen 24 órában 94.254 liter vizet ad. Nagy előnye, hogy a legtöbb esetben ezen kút nincs helyhez kötve; bizonyos föltételek mellett tetszés szerinti helyen fúrható. Rendkívüli előnye azonban főképpen abban rejlik, hogy rövid idő alatt és aránylag olcsón lehet őket előállítani. Szegeden egy artézi kutat furatott magának az ottani tiszaparti gőzfürdő, a mely kút 256 méter mélységből bőven ellátja a fürdőt minden részében, 24 órában 369,600 litert ad, födözve minden szükségletét és ezen kút került 3600 írtba. Ellenvetéskép fölhozhatná valaki, hogy a kinek jó vize nincsen, igyék a Dunából. De ép ez irányban van talán a még nagyobb baj, meri a fegyháztól lefelé egyik csatorna a másik után ömleszti sürü, sárga, barna, bűzös tartalmát a Dunába, ott pedig a part mentén húzódik végig a város alatt, úgy. hogy ép ezt az alig meghigitott pöcegödör anyagát meritik ki a parton s viszik haza inni és főzni. A ki ezt nem inszi, menjen végig a Dunaparton és nézzen az említett részen a viz szélére. A korzón sétálók szagló érzéke is bizonyítja ezt a dolgot eléggé. Többet mondok, még csak aránylag nehány hónap előtt is a dunaparti korzó és a gőzhajó állomás közölt, a város ena kifestteti vászonhoz, tesz egy-két vonást, de még mindig nem tudja híven lerajzolni. Már-már föladja reményét, ki akarja tépni szivéből még az emléket is, mely őt szüntelen ösztönzi, de mi haszna, ha gyarló ecsetével azt, a mi benne él és életet követel, nem tudja kifejezni. Épen művészi lelkének kínos vergődése között veszi át egy alkalommal szülei levelét, a mely hazulról jött és a melyben az intézetről is meg a régi játszótársról is kap tudósítást. Egyszerre valami titkos sugallat újra kezébe adja az ecsetet és mintha kiderült volna előtte a festőművészet titka, könnyedén teszi le vásznára azt, a mi után olyan régen vágyódott és a miért annyit szenvedett: ideáljának szép, szőke, aranyfürtös fejét. Mikor teljesen elkészült vele, mint egy kis gyermek, úgy ugrált örömében. Bámulta a saját munkáját és nem tudott vele betelni. Majd meg féltett kincs gyanánt rejtegetni akarta, de épen akkor lepte meg őt mestere, a ki már jóval előbb észre vette szépen fejlődő, hatalmas tehetségét és tudta, hogy titokban valami képen dolgozik. Ott állt most előtte a befejezett mű, a mit nem lehetett kifogásolni, mert minden vonás elárulta, hogy a néma festő fiatal lelkének ! bámulatos rajongásával függött tárgyán és ! abba művészi kézzel életet is tudott varázsolni. A mester dicséret helyett megölelte és meggedelmével árnyékszékek tartalmát ürítették ki a Dunába. Eszszerüleg minden irányban tehát a vizkérdés ügyét csakis ártézi kuttal lehel megoldani. Az első kút többféle okból mint kísérleti kút a püspöki palota előtt lenne föl - állítandó, ott hol a mozsarak állanak ünnepek alkalmával. p. k. V á la s z tisztelendő Pálinkás Antal úrnak. Ha valami távolságot, avagy két dolog közti külömbséget nagyítani akarunk, azt szoktuk mondani: annyira van, mint Makó Jeruzsálemtől. Hát bizony Makó Jeruzsálemtől jól távol esik, de mégis sokkal közelebb, mint ön Krisztustól, Krisztus vallásától. Ha valaki nem követi a Krisztust azért, mivel vagy nem ismeri, vagy nem érti meg; arra azt mondjuk: szegény balgatag, lelki szegény ; — de azért ez embernek nincs kizárva üdvezülése, mert hiszen maga mondotta Krisztus urunk: „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa De a ki egész életét Krisztus isteni tanainak ingyenes tanulásával tölti el. ki élet hivatásul választja Krisztus tanainak hirdetését s ki ezé.it viszont szolgálatul Krisztus kenyerét dologtalanul eszi; — az hagyja el, az tér el Krisztustól, — az csúnyább, otrombább dolgot cselekszik, mint az az utolsó szolga, ki gazdáját megcsalja, meglopja. Nem akarom önről feltenni azt, hogy élethivatásul választott pályáját nem értené, de ép ezért annál nagyohb, annál súlyosabb önnek a bűne s annál méltatlanabb a Krisztusi kenyérre, mert, ismerve a Krisztusi utat, tudva rosszhiszemüleg tért le arról. Ön a Váczi Közlöny ez évi 4-ik számában : Azok a nyilatkozatok cimen, egy cikket közöl, részben válaszul a Váci Hírlap ez évi 3-ik számában megjelent: Nyílt levél cimü közleményemre. ^Kérdem, nem távolabb van-e e cikk Krisztus tanától, igéjétől, mint Makó Jeruzsálemtől : nem nyílt arculcsapása-e e cikk Krisztus tanainak, igéinek s kérdem, ha Krisztus urunk mai nap is e földön járna, nem korbácscsal kergetné-e önt is ki a templomból, mint hajdan a pénzverőket? csókolta tanítványát. A képet pedig az övéivel együtt bemutatta az őszi tárlaton, azzal a büszke örömmel, a milyen csak a művészek keblében lángol, midőn egy uj remekalkotás dicsősége reájok is szórja sugarait. Eddig tartott a festő barátjának elbeszélése, a többiről, a mi ezután történt, azt mondta, hogy ne kérdezzük őt, mert fájna neki arról szólni. Én azonban a néma művész sorsára most még kíváncsibb lettem. Talán valami nagy szerencsétlenség, vagy csalódás és bánat érte a fiatal festőt és azért fáj a barátjának róla beszélni. Nagyon aggasztott a sorsa és azért mindenfelé kerestem, kutattam, hogy milyen lehet ennek az életnek a folytatása. A.véletlen nyomra vezetett. Egy szép őszi délután nagy néptolongást láttam egy kis város temploma előtt. A sokaság az uj párt szerette volna látni, mert, a mint mondták, ritkán fordul elő náluk ilyen : két néma esküszik bent egymásnak örök hűséget. Az asszonyok sugdosva egy fiatal emberről is beszéltek, a ki szintén bement utánuk a templomba, de azt mondják, hogy csak az ajtó mellett áll és leverten, szomorúan néz az oltár felé, a hol barátja a néma festő boldogan térdel egykori játszótársnője mellett. Divényi Gyula.
