Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-09-03 / 36. szám

x _ izía-íbl:./ 6 VÁCI HÍRLAP jelenésükkel mély fájdalmunkon enyhíteni szí­veskedtek, hálás köszönetünket nyilvánítjuk. Guttmann István és neje Laky Anna. Nyilatkozat. Hazudik Gruber Ernő akkor, midőn a Váczi Közlöny folyó évi 35-ik számában kijelenti, miszerint ügyének velem szemben lovagias el­intézésére diszkvalifikált magaviseletem miatt nem kapott volna megbízottakat. Gruber Ernő az általa felkért és megnevezett Borsody Gyula és Szekeres Rezső urak ugyanis az ellenük folyamatba tett lovagias ügyemben felvett s kezeim közt lévő jegyzőkönyv tanú­sága szerint kijelentik, hogy Gruber Ernő ügyé­nek lovagias elintézésére nem az én maga­viseletem, vagy állítólagos elintézetlen ügyem miatt nem vállalkoztak. A Váczi Közlöny elfogult és ferde felfogása dacára is kijelentem, miszerint a Wirnhardt Bélá­val szemben tanúsított eljárásomat ismételni fogom mindazokkal szemben, kik a becsületü­kön ejtett sértést nyiltéri nyilatkozatokkal akar­ják kikorrigálni, a lovagias elégtételvevés és adás elől pedig alávaló hazudozások mögé bújnak. Vácon, 1899. szeptember 2-án. Täuber Ferenc. Nyilatkozat. A Váczi Közlöny augusztus hó 27-én meg­jelent számának Regruta bál című közlemé­nyére vonatkozólag kijelentjük, hogy a bált rendezőkkel semmiféle összeköttetésben nem állunk és hogy nevünk tudtunk és beleegye­zésünk nélkül került a rendezők névsora közé. Vác, 1899. szeptember 2-án. Szabó Tajos. Latsny József. HIRDETÉSEK. layton & Shuttleworth s) mezőgazdasági gépgyárosok (D Blldcip6St által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak: Váczl-kÖFÚt 63. sz. Locomobil és gőzcséplőgép-készletek 2'LeSaiaiözór^ig’ továbbá járgány-cséplőgépek, lóhere-cséplők, tisztító-rosták. konkolyozők, kaszáló- és aratógépek, szénngyüjtők, boronák. „Columbia-Drill“ legjobb sorvetőgépek, szecskavágók, répavágók, kukoricza-morzsolók, darálók, őrlő-malmok, egyetem*« «ezél-ekék, 2- és 3-vasú ekék és minden egyéb gazdasági gépek. Résaletes árjegyzékek kívá­natra ingyen és bérmentve küldetnek. Lincolni törzsgyárunk a világ legnagyobb ^ locomobil- és cséplőgép-gyára. ®<3l így Képes ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Megjelenik tizenkét kötetben famentes, tehát soha meg nem sárguló papíron. Eyy-égy kötet ára rendkívül díszes félbör­­köiésben, liői'iiáttal és vnszonláhlával 8 fr*4. M ii len négy hóban egy—egy kötet, jelenik meg. Megjelenik füzetes kiadásban la 240 füzetben. Több füzet semmikép som lesz. He ten kint egy füzet fog közrebocsáttatni. Egy-egy füzet ára 30 kr. A füzetes kiadáshoz díszes be­kötési táblák szállitatnak. ß Jfey JÍÚ32S Világtörténet megszerezhető: | a) Füzetes kiadásban hetenkinO 30 kros füzetekben minden rendes hazai könyvárusnál, b) Kötetes kiadásban 12 kötetben v Htjával a) kötetenkinti utánvéttel bérmentve, h) havi 1 írt 50 kros részletfizetésre. * A rendelések a helyi könyvkereskedéshez vagy alölirt kiadókhoz intézendSk. * Tájékoztató képes prospektust v-W mutatvány füzetei ingyen és bénmentve küld a niü kiadóhivatala ^0 Budapest, Vili., Üllöi-ut 18. szám. Képes diszmü a müveit közönség számára. ALDASSY ANTAL, BOROVSZKY SAMU, FOGARASSY ALBERT, GERÉB JÓZSEF, QOLDZIHER IGNÁCZ, GYOMLAY GYULA, MIKA SÁNDOR Ucramflködéstvol izerkeuti MARCZALI HENRIK Mintegy S800 szövegképpen 500 mümelléklettel, 60 színes mülappal 50 történeti térképpel, 8500 szövegoldallal. fi Jíagy Képes Világtörténet czéija. 1 Jelen munkával az első nagy világtörténeti mü jelenik meg magyar nyelven. Tervében, czéljában, eszközeiben, alakjában és terjedelmében egyaránt nagy és je­lentős ez a vállalkozás. A magyar tudomány nyújtja a magyar közönségnek az élet könyvét, a világtörténetet. Nemzeti művelődésünkre nézve fontos mozzanat ez. Egy régi hiány pótlása, egy régi szükség kielégítése, egy régi kötelesség teljesítése. fi Jíagy Képes Világtörténet niusztrácziói. A Nagy Képes Világtörténet összes illusztráeziói kizárólag egykorú vagy korhű ábrázola­tok lesznek. Képes mellékletei, történeti térképei, a szöveg közé nyomott rajzokkal és irásmásolatokkal a Világtörténet egy olyan kicsinyített históriai múzeumot nyújtanak az előfizető­nek, a minőt a maga valójában lehetetlen beszerezni. Ezek a nagy európai múzeumokból, családi és nyilvános könyvtárakból és levéltárakból, építészeti műremekekről egybegyüjtőtt s a legnagyobb műszaki tökéletességgel reprodukált illusztrácziók rendkívül emelik a mű becsét, az egésznek művészi értéket adnak. ______^_ Ez a tizenkét kötet a legfényesebb magyar könyvek közé tartozik. Ez a tizenkét hatalmas könyv arra való, hogy nemzetünk minden műveltjének tanitójn barátja, tanácsadója, minden úri háznak ékessége legyen. A mü kiadására egyesült két könyvkiad) intézet bizalommal ajánlja, tehát nagy, magyar vállalatát a nagy magyar közönségnek. Franklin Társulat magyar irodalmi i/.tczct és könyvnyomda. Héra i Teri vérek irodalmi intézet részvénytársaság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom