Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-03 / 36. szám
Tizenharmadik évfolyam. 36. szám. Vác, 1899. évi szeptember 3. VÁCI HIRLAF& Előfizetési arak: Társadalmi és közgazdasági hetilap. Szerkesztőség és kiadÄkn^3^y 'Egész évre........................6 frt - kr. ö ° r . 'ÁG Félévre.............................3 fit — kr. Megjelenik: minden vasárnapon reggel. VAC’ Géza király-tér 3. Negyedévre 1 frt 50 kr. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közle vv , . f , # , , , . , , , mények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirde egyes szám ara 12 kr. Kapliato a kiadóhivatalban. tósi pénzek. Nyílt-tér aora 30 kr. Kiadótulajdonosi Felelős szerkesztő: hirdetések Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. __ ^ _ , . _ j-u.tá».yosa.3a. íelTrétetnelz:. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Kovach Ernő. Dercsenyi Dezső. Kéziratok vissza nem adatnak. Veni Sancte. Vác, szeptember 1. Mint a homok-órában az apró száraz fövenyszemek, úgy pereg egymásután lassú biztossággal a részekre osztott végtelenségben — az évek száma. Egyik fövenvszem a másikat követi, egyik év után a másik folyik. Alig láttuk elmúlni a véget, már újra itt van a kezdet s ez észrevétlenül változik át ismét véggé, a vég ismét kezdetté. Ez a természetnek örök törvénye, ezt meg nem bonthatja az emberiség alkotásra és rombolásra teremtett ereje, tétlenül állunk mindanynyian a változhatatlan előtt s dőreségünk nem ragad el, hogy eszünkbe jutna megbolygatni azt a nagy gépezetet, mely hajszál pontossággal darabolja a végtelenséget és önti szakadatlanul magából az idő részeket, miket mi éveknek neveztünk el. Valahányszor felhangzik a Veni Sancte könyörgése, tudtára ébredünk annak, hogy a vég után ismét egy uj kezdet következik, hogy immár átléptük azt a mesgvét, mely határt von egyik s másik év között. S úgy vagyunk akkor, mint a vándor, midőn maga mögött tudja már | a határt, de néhányszor még vissza-vissza I néz réveteg szemekkel, aztán gyorsuló léptekkel siet az ismeretlenbe, a fehérköves határ felé. A vég felé közelgünk, a kezdet már is bontakozik a homályból. Néhány nap múlva újra megnyílnak az iskolák kapui s minden szülő — kinek iskolaköteles gyermeke van, szivszorongva néz a megnyitott kapuk felé. Vájjon mit is rejteget az uj — iskolaév? Meg van-e benne a tanítás s nevelés csiraképes magja, megkapja-e az az apró emberke — ki csak az imént hagyta félbe a maga gondtalan gyermekjátékait — épp úgy levegőjét, mint az a pelyhező állu ifjú, ki már megérti, hogy a tudomány templomában a szorgalom, a törekvés az oltár, a lelkiismeretes kötelességtudás meg az égő viaszgyertya rajt. — Vájjon ha ismét egy iskolai év vége előtt állunk, ifjún, gyermeken meglátszik-e a változás, melyet a tudás zsenge telkükben előidézett s ha igen, vájjon oly nagy-e az a változás, hogy mindnyájunk várakozását kielégíti? Mennyit is várunk az iskolától, minő bizalommal fordulunk a nevelőkhöz s tanítókhoz. Átadjuk a gyenge s fejletlen csemetét kertészének, hogy életerős s egészséges fát neveljen belőle. Vakon bizunk benne, hogy a vad hajtásokat, mik itt-ott kihajtanak, az örökké fürkésző kertész szem meg nem tűri s fejlődni nem hagyja, hanem még a kezdel kezdetén, még mielőtt a fának ártana, elpusztítja, kiirtja. A talajt, melyből az életnedvet szívja, termővé teszi, a pondrót, mely néha a galyakat lepi el, meg nem tűri, szóval száz keze és ezer szeme van. Fáradsága nem is vész kárba, mert lelkiismeretes s becsületes munkáján ott nyugszik az Isten áldása s a szülők hálája. Már mindenki készülődik, már mindenki, kinek érdekében fekszik, olvasgatja a napokat, mikor hangzik el a Veni- Sancte, mikor kezdik el újból a munkát, melyet alig két hónappal azelőtt hagytak csak félben. A szülő gyengéd szeretettel, biztató szóval készíti elő kicsi gyermekét az első útra, mely az iskola ajtajáig vezet s biav jL aa c A.. Búcsú. — Megyek. Búcsúztam lázzal, elfogódva S kezembe fogtam reszkető kezed. Szivem a kéjtől s rejtett fájdalomtól, Mint a beteg madár úgy reszketett. Súgtad; maradjak — í ég-kék szemedből Ártatlan mámor sugárzott felém : Ilyen lehet az arca minden lánynak Merészebb álma első éjjelén. Maradtam. Tartott a lelked varázsa, Kilobbant bennem minden öntudat, Babonás mámor járta át a szivem S érezte ajkam szűzi csókodat. Ijedten néztél, kipirulva, égve, Arcodba libbent szőke, szép hajad. Óh én büntelen bűnbánó Magdolnám, Még ilyen szépnek sohse láttalak! Ijedten néztél, tudtam, szóra készülsz, Mert csókos ajkad meg-megremegett. Értettem én most néma esdeklésed S búcsúztam njra: megyek, elmegyek. És menni hagytál. Nem tudtál te szólni, Vergődő szentem, tiszta ideál. Magam maradtam, a lelkem sincs velem ! le hozzád sírva vissza-visszaszáll. Révész Tivadar. Irma nem hal meg. — A Váci Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Bede Jób. I. A leányok, nemcsak az Irma osztályában, de a kisebbek is, mindnyájan tudták a titkot. Kicsiny szivökben minden jókat kívántak nekik és talán az érzékenyebbek imádkoztak is érettük. Egyik sóhajtott: — Istenem, milyen boldog ez az Irma! A másik szerelmes versek által igyekezett olyan hangulatba merülni, mint a minőben Irmát tudta. Az egész dolog azon kezdődött, nagyon egyszerűen, hogy április tizenhatodikán délben fél egy órakor, mikor a leányok a képezdéből sétálni mentek, Géza az utcán szembe jött velük. Mikor Irma meglátta elpirult és mosolygott aztán . . . Az első tavaszi lepke szállott az utszélen a napsütötte gránit kockára, holott sem virág nem volt még, sem méz sehol. De tavasz közeledett azért s a verklis, ki az aradi foglyok nótáját játszta, levette a kalapját, hogy kopasz fejét melegítse a napsugár. Egy nyitott ablakból valamely meleg asszonyi hangon ének hallatszott. Es a fiatal leány rózsás bőre alatt a hajszálnyi finom vérerek reszketése, a csodálatos mosoly az arcán — ezek is tavaszok ám. Hozzátartozók az áprilisi naphoz a fiatalemberrel együtt, a ki halvány arcával visszanéz a leányok után, mely nézést Irma megérezi, ha nem látja is. Ennek a napnak a délutánján Irma az ablak mellett ült és álmadozva tépegette ujjai közt a fehér pamutot. A munka nem ment. Nézte az utczát, mely a dél óta egészen uj lett, nem olyan, mint a milyen eddig volt. Eddig az ablakból az utcának csak egy kicsiny része látszott, éppen csak az a rész, mely az ablak előtt volt, most azonban innen lehet látni az egész hosszú utcát odáig, a mig a másik utcával találkozik. E változás csak azért van, mert várunk valakit, hogy jöjjön és elhaladjon itt az ablak mellett. Délután három óra után hét perccel csakugyan jött is. Géza jött. Most világos nyakkendője volt s a kabátján friss virág díszelgett. Nyugalmas, méla tekintettel nézett be az ablakon, balkezével kivévén szájából a szivart 1
