Váci Hirlap, 1899 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1899-08-27 / 35. szám

VÁCI HÍRLAP o kült Czecze. Matkovics kiadatását kérte s Balkay igazgató Czeczét át is adta a rend­őröknek. A kapitányságon leszedték róla fegv­­házőri ruhát s cibilbe öltöztették. Kihallgatás után pedig átkisérték a járásbírósághoz. — A gyógyszertárak vizsgálata. Dr. Hirkó László megyei főorvos értesítette a várost, hogy az itteni gyógyszertárakat meg fogja vizsgálni. Mint értesülünk, a hivatalos vizsgálat e hó 29-én lesz. — Nem tud válni. Mulatságos eset tör­tönt a héten. Bobcsek Mihály notórius tolvajt a budapesti rendőrség régebben kitiltotta a főváros területéről. Nem régiben Bobcsek egyet gondolt és visszatért Budapestre, de enyves kezére nem ragadhatott rá semmi, mert a ren­dőrség tette rá a kezét és küldte a toloncok­­kal Vácra. Itt aztán betették a váci járásbíró­ság börtönébe, hogy egy régi tolvajlás miatt leülje a büntetését. Le is ülte s már, Csepreghy kiakarta őt bocsátani, a mikor észrevette, hogy a notórius alak valamit rejteget ruhája alatt. Megmotozta és kiderült, hogy emléket akart vinni magával, egy hatalmas reszelőt, a melylyel való­színűleg valami rosszat akart elkövetni. Ter­mészetesen nem bocsátották tovább, hanem ott tartották. A bíróság átirt a rendőrséghez, hogy hallgassa ki a tolvajt, a ki nem tud válni a börtöntől, aztán majd a bíróság mond Ítéle­tet fölötte a legújabb lopás miatt. — Újítás a táviratok kézbesítésé­nél. A kereskedelmi miniszter uj szabályokat állapított meg azoknak a táviratoknak kézbe­sítésénél, a melyeket oly helyre kellett vinni, a hol táviró hivatal nincs. Eddig a feladó negy­ven krajcárt fizetett a távirat kézbesítéséért s ha a küldönc többe került, a külőnbözetet a kincstár téritette meg. Ezentúl nem igy lesz. a ki küldöncös táviratot ad fel, az kilométe­­renkint hat krajcárt fizet, éjjel pedig nyolc krajcárt. Ha ismeri a távolságot s több táv­iratot is felad bizonyos időközben, úgy egy nagyobb összeget deponálhat a postánál, a melyből a küldönc diját mindig levonják s a pénzzel a posta később elszámol a feladónak. — A málnatolvaj. Múlt kedden nagy ribillió volt a piacon. Egy ember, a ki szoko­­lyai erdőt bérli s csak neki van joga ott mál­nát szedni, megtámadta Konrád Ferencnét, hogy az előtte levő málnát az ő területén lopta. Konrádné egy ideig védekezett, de később engedett, de csak annyit, hogy nem a szoko­­iyai erdőből lopta a málnát. A mi előtte volt kosarakban, azt bizony lopta, de egy másik erdőben, a hol más bérii a máiszedést. Elvet­ték tőle a málnával telt kosarakat, a rendőrség elárvereztette azokat. — Tolvaj asszonyok. Vakmerő módon elkövetett lopásnak esett áldozatul egy özvegy asszony. A tettesek mindegyike asszony s kö­zülök egyik már többször büntetve is volt. Özv. Schworetz Antalnénál történt a lopás. Potoczky Sándorné, a ki az özvegynél szolgált, összebeszélt Csáky Jánosnéval és Báján János­­néval, hogy ő Schworetzné takarékpénztári könyvét ellopja s társnői a pénzt felveszik. Két Ízben csakugyan sikerült is ellopnia a ta­karékpénztári könyvet, a melylyel hol Gsákyné, hol Bajanné sietett a takarékba s Gsákyné száz, Bajanné ötven forintot vett fel. Mindig visszatette a kis könyvet gazdasszonya fiók­jába s mikor harmadszor is el akarta lopni, rajta érték. A rendőrség házkutatást tartott s a takarékból kivett pénzösszegből még 29 frt 50 krt találtak. Az ügyet a három tolvaj asz­­szonynyal áttették a járásbírósághoz. — Távozó aratók. Luczenbacher Jenő földbirtokosnak az idén sok baja volt az aratók­kal. Tótokkal kezdette meg a munkát, a kik aztán a legnagyobb s legsürgősebb munkánál kijelentették, hogy nem dolgoznak tovább. El is mentek s akkor Luczenbacher a hires borsod­­megyei aratókkal folytatta az aratást és a csép­­lést. Ezek most rendén be is fejezték a munkát s tegnap távoztak békében. — A méreg. A méreg tudvalevőleg a leg­több háztartásban megtalálható. Rendesen nem a mézesheteket élő házástársaknál, hanem, a kik az X éveken túl vannak s hol a háziasszony, hol a házigazda tart magában alig elrejthető jókora adagot. A mint minden művelt család­nál.bajt csinál a méreg, úgy bajt csinált ott is a hol legnagyobb adagban található: a pati­kában. Az irgalmasrendieknél a héten baleset történt. Az az állvány, a melyen a mérgeket tartják lezuhant s Müller Ödön gyógyszerészt megsebesítette. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lezuhanó üvegek nem sértették meg súlyosan a gyógyszerészt s igy a mereg nem hatolhatott a vérbe. Az állványon levő összes üvegek összetörtek s a mérgek szétfolytak. A gyógyszertárnak körülbelül háromszáz forint a kára. — Rózsa Sándor II. Rózsa Sándornak már többször dolga akadt a rendőrséggel. Ha jól emlékezünk legutóbb, mikor egy kompánia verekedésbe keveredett. A kompániában benn volt Rózsa Sándor is. Most Zofcsák Antal tett a rendőrségnél ellene feljelentést. Azt mondta, hogy Rózsa Sándor az utón, mikor békésen haza felé ment, megtámadta őt és négy kés­­szurással megsebesítette. A rendőrség kihall­gatta Rózsát, a ki erősen tagadja, hogy bán­talmazta Zofcsákot. Annyit ismer be, hogy egyik délután találkozott Zofcsákkal a korcsmá­ban, de baja nem volt vele. Az ügy a járás­bíróság előtt fekszik, majd ez fogja tisztázni. — Harc a legyek ellen. Bizonyára házunkban a forró nyári idők alatt a gyötrő szellemek közé a szobalegyeket is sorolhatjuk. Sehoi sem vagyunk ezektől biztonságban. A háziasszonynak folyton boszszankodnia kell a szobának eme hivatlan lakói miatt, mert a lakásban minden tárgyat bepiszkolnak és a legnagyobb buzgalom mellett is alig lehetséges az ablaktáblákat és a tükröket tisztán és fényé­ben megtartani. És még a konyha! Ezt, eme piszkos, szemtelen és nyalánk társaság nagy szeretettel szokta fölkeresni, a szolga személy­zetnek legnagyobb bosszúságára. A hol egy kis darabka eledel fekve maradt, a hol némi hús és ilyfélék állanak, ott rögtön megjelenik egy csapat légy. A kávé alig párolog a csészé­ben, a tejeskannácska alig áll az asztalon, a sörös pohár alig lett megtöltve, már is benne úszkál a folyadékban egy ilyen kis nyalánk, a mi minden esetre nem épen étvágyat gerjesztő dolog Tehát azért: Harc a legyek ellen. A legyek az elkeseredésig képesek az embert vinni. A ki ebédután egy keveset nyugodni szeret, a ki szorgalmas munka mellett ül, a ki a legújabb híreket tanulmányozni szereti és minduntalan kénytelen a nyakán ülő legyeket onnan el­kergetnie és ha csak egy is, a ki az orrot vagy kezet vagy esetleg a hajtalan fejet választotta volna ki magának zümmögő helyéül és több­szöri elhajtás után ismét csak vissza tér, ez is föl kiált velünk: Harc a légy ellen! De vég­tére a legyek kiirtása még sem oly nehéz, an­nak már az évek előtt ismert Zacherlin egy elsőrangú rovarpor hintésssel kezeink között van. A valódi Zacherlin használata olyszerű és a sikere oly hathatós, hogy nincs mit csodál­koznunk, hogy ha a legyek és egyéb rovarok kiirtására mindenhol csak a Zacherlint hasz­nálják. Az egész világ segítsen a legyek ki­irtásán közreműködni, mert ezek, a mint a vizsgálatok kiderítették, a legrosszabb és a leg­veszedelmesebb bajok terjesztői és ellenhordói. Finom szőrrel bevont testük nagyon is alkal­mas arra, hogy minden piszkot fölszedjenek, tovább vigyenek és ismét lerakjanak. — Scheffer András jó nevű épület- és bútor asztalos és temetkezési vállalkozó ajánlja csakis a Szent Háromság-tér 6. szám alatt lé­tező (a régi üzleti helyiségében levő uj válla­lattal semmiféle összeköttetésben nincs) és a mai kor igényeinek mindenben megfelelő, bú­torokban es temetkezési cikkekben dúsan fel­szerelt uj üzletét, a hol a legjutányosabb árak mellett a legszolidabb bútor- és temetkezési cikkek vásárolhatók. Elvállal a legpontosabb kivitel mellett mindennemű épület és bolt be­rendezést, a legpontosabban eszközöl szükség­esetében temetés rendezéseket, hullaszállitáso­­kat és minden szakmájába vágó megbízást. — A váci hengermalom részvény­­társaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 14 frt 80 kr., asztali dara, finom G sz. 14 frt — kr. Királyliszt 0 sz. 14 frt 30 kr. Lángliszt t. sz. 13 frt 70 kr. Elsőrendű zsemlye­liszt 2. sz. 13 frt 10 kr. Zsemlyeliszt 3. sz. 12 frt 40 kr. Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 12 frt 10 kr. Közép kenyérliszt 5. sz. 11 frt 70 kr. Kenyérliszt 6. sz. 11 frt — kr. Barna kenyér­liszt 7. sz. 9 frt 50 kr., 7,/2‘ 7 frt 50 kr. Takarmányliszt 8. sz. 5 frt 90 kr. Korpa, finom F. sz. 4 frt 60 kr. Korpa goromba G. sz. 4 frt 20 kr. Ocsú 4 frt — kr. HIRDETÉSEK. Árverési hirdetmény. 1217,' 1899 v. számhoz. Alulírott kiküldött bírósági végrehajtó ezennel közhírré teszi, hogy a bpesti kir. kér. s váltó törvényszék 1899. évi 41993. számú végzésével dr. Lengyel Soma ügyvéd által képviselt Singer Mór felperes ré­szére Varga Dániel és társai alperes ellen 3000 forint követelés és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperestől lefog­lalt 459 frt becsült ingóságokra a váczi kir. járásbíróság V. II. 264,2. számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a felülfoglaltatók követelése erejéig is, a mennyiben azok tör­vényes zálogjogot nyertek volna, Varga Dániel és neje alperesek lakásán Rpalotán 1899. évi augusztus hó 29-ikén d. u. 4 'j., óra­kor Schrankó István alp. lakásán Rpalotán leendő megtartására határidőül 1899. évi augusztus hó 29. napján d. u. 5 ‘/2 órája tűzetik ki, a mikor a biróilag lefoglalt bútor, kocsi, ló s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, — szükség esetén becsáron alul is — el fognak adatni. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelé­sét megelőző kielégittetéshez tartanak jogot, a mennyiben részükre foglalás korábban eszkö­zöltetett volna és ez a végrehatási jegyző­könyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelenté­seiket az árverés megkezdéséig alólirt kikül­döttnek vagy Írásban beadni, avagy pedig szó­val bejelenteni tartoznak. A törvényes határidő a hirdetménynek a bí­róság tábláján kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Váczon, 1899. évi augusztus hó 1-én. Szaák János kir. bir. végrehajtó.-VAAAAAAA AáAAáAáááAá4>AAAA AáA A A, A Jj­ii Eladó kávéházi berendezés. Minthogy kávéházi üzletem helyett vendéglőt nyitok, ennek következtében összes kávéházi berendezésemet, együttesen vagy darabonkint, minden elfogadható áron, sürgősen eladom. Többek közt: egy kitűnő Karambol és egy Kégli Biliárdot, egy kasszát, 16 darab márványasztalt, 30 darab I különféle nagyságú elefántcsont-billárd­­golyót, stb. stb. Rassovszky Mihály Vácz, Középvárosi-Főút 34. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom