Váci Hirlap, 1898 (12. évfolyam, 25-52. szám)
1898-11-27 / 48. szám
Előfizetési árak : Egész évre.............................6 írt — kr. Félévre...................................3 írt — kr. Negyedévre..............................1 írt 50 kr. EGYES SZÁM ÁRA 12 KR. Társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelenik: minden vasárnapon reggel. Kapható a kiadóhivatalban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VÁC, Géza király-tér 3. szám. Ide küldendők a lap szellemi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések és hirdetési pénzek. Nyilt-tér sora 30 kr. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: HIRDETÉSEK Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 krajcár. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. j-u-tän^rosaxi fel-vétetn.elc. Kéziratok vissza nem adatnak. Városunk kórházának ügyéről. Nagy örömmel kell tapasztalnunk, hogy a téli csendes nyugodt percekben újra felmerül a város fontosabb ügyei iránt a közönség érdeklődése. Sajnos azonban, ilyen érdeklődést már nem egy Ízben láttunk — ott láttuk a szőnyegen a világítás, kórház és az artézi kút ügyét, mindegyik igen fontos és közhaszonnal járó intézmény lenne, — de részben az érdeklődés, részben s főleg az anyagi illetve pénzügyi viszonyok leszorították a napirendről s most már csak a telefon hírmondó uralja a teret! Oh pedig mennyiben mozdítaná elő a közérdeket az a szerény telefon hírmondó ? tán azzal, hogy unalmas estén egy pár operarészletet búgna fülünkbe, avagy azzal, hogy kereskedőink */g órával előbb értesülnének a tőzsdei ügyletekről? Mindez igen szép s kétségtelen vívmánya a kornak s ha megvolnának városunkban ama igazán fontos tényezői, mik egy városnak a városi jelleget teljesen megadják, úgy meg is érdemelné azt, hogy évenként kétszáz előfizető után 24 A 2B # Első fellépésem. — A V. H. eredeti tárcája. — Irta: Eédei IcLa. Képzeljék el önök, hogy most reggel van, kora reggel, midőn az ember épen kávézik. — Csöngetés hallatszik, idegen férfihang az előszobában, apa kimegy s aztán hoz egy óriási levelet. Olyan hivatalos kinézése volt, oda sem hederitettem. S iine apuska ide adja — neked szól leány. — Én kíváncsian forgatom jobbrabalra, bizony nem ösmerös annak egy betűje sem; ugyan ki irhát nekem ilyen komoly, hivatalos formában, nekem, a kit nem igen szokott senki sem komolyan venni odahaza. (Megvetőleg.) Gyerek ! azt kapom mindenkitől, még az öcsémtől is. Nem is mertem felbontani, a mama vette szemügyre, aztán furcsa mosolylyal nyújtja felém a felbontott levelet. — Most gondolják el önök csodálkozásomat, úgy van Írva: „Igen ! tisztelt Kató Nagysám!“ (páthosszal) Nagysám I én és Nagysám! Akaratlanul leguggoltam, hogy i hosszabb legyen a ruhám, de aztán egyben elfogott a bohókás jókedv, elkezdtem az asztal j körül keringőzni, tapsolni, miközben az én ! drágalátos Laci öcsém nekem esik és — puff! forint, azaz közel ötezer forint uszhassék ki a zsebünkből, miután azonban szomorúan kell bevallanunk, hogy ilyenek hiányában minden erőnkkel oda kell hatni, hogy a haladás utján, melyen már eddig is sok szép eredményt sikerült elérnünk, lassan bár de biztosan előtörve, megadhassuk városunknak az igazi városi jelleget. Ugyan ki ne tudná közöttünk, hogy igen előnyös s tán feltétlen szükséges lenne egy jól berendezett vágóhíd, ki nem venné örömmel, ha jobb vizünk és világításunk volna — avagy, ha meg, felelően rendezett marha-vásártérrel birj nánk — igen ám de lessék mindent a város szerény anyagi helyzetében meg; valósítani! Hiábavaló az intézők jó aka! rata és iparkodása, ha hiányzik a — nervus rerum — hisszük azonban, hogy ! a már eddig is teljesitett előmunkálatok ' idővel megtermik gyümölcsüket. Mert hát 1 a fenti ügyek már az előkészítő bizottságek retortáin úgyszólván átmenetek, de í egy fontos és véleményem szerint tán legkönnyebben megadható intézményük — a kórház ügye — siri csendben alszik. Oh pedig mily ellentét a jelen és múlt között, amidőn városunk agg'főpásztora örökre emlékezetessé tette nevét városunk történetében, a milennium esztendejét reánk nézve igazán megaranyozta, midőn fejedelmi adományát kórház alapításra letette. Az öröm mámora igazán szép és nemes hatása kötelezte a várost, midőn a fennkelt szellemű férfiú nevére keresztelte az alkotandó kórházat, dicső alakját az utókor halandóinak is iparkodva örökségül hagyni, a szoboralapot teremték s ime dacára a nemes alapitó határozott kívánságának, miszerint mielőbb lehetőleg a millenium évében óhajtaná a nagy szükséget pótló hajlékot megalkotva látni, két álló esztendő múlott el s ez ügyben egy lépéssel sem vagyunk előbbre. Pedig, mint tudjuk, nem hiányzott az alapitó jó indulata később sem, látva a hiányokat, újabb adományt tett a kórház megvalósítására s még ez sem serkentett minket arra, hogy legalább a megvalósithatás szándékát mulassuk. Igaz, hogy alkotni I az asztalt meglökjük és a kávé, Uram bocsa’ mind a mama ölébe dől. No. volt szegény fejemnek ! a mama egyszerre kimondja a szentenciát, hogy az épen egy Nagysádhoz illik, de az öcsém is kikapott, — mert annak könnyebb a lelkének, ha engem bosszanthat — a tejeskanálnak volt dolga Laci hátán s egy koppintás (szégyenkedve) valahogy Isten tudja hogy? az én fejemre tévedt. „Nesze igen tisztelt Kató Nagysám“ még ezt is mondta a mama. Ez a kalamitás lehűtötte egy kissé a kedvemet s eszembe jutott, hogy tulajdonképen nem is tudom, hogy ki és mit ir nekem, hozzáláttam az olvasáshoz, most már mint nagy leányhoz illik egész komolysággal tudtam végig olvasni a levelet, a melyben felkérnek engem egy jótékonycélu hangversenyen való éneklésre. Tyű! egyszeribe elfelejtettem én, hogy a kávé kiömlött, (röstelkedve) hogy a tejeskanál eltévedt s hogy ép az elmúlt pillanatban még az egerkéket akartam megitatni, ismét csak olyan széles kedvem támadt, hogy megint csak körül cepelliztem a szobát, de már most nem azt, a melyikben a mama meg a kávé, no meg az öcsém volt; hanem itt megint apa kezéből ütöm ki az újságot, ki haragosan ugrik fel s rám kiállt: Megvan ez a leány ma már egészen ... ? (homlokára mutat), hogy nem hagyja az embert nyugodtan olvasni. Hát mi lel téged? En meg nagy büszkén feleletül oda adtam a levelet. Erre már letette apa az újságot, feltolja papaszemét s először csak annyit mond : Hm!? Aztán hol a levélre, hol pedig én reám néz. Mikor végig olvasta azt mondja apa: Anyjuk ! csak nem engedjük ezt a tacskót kornyikálni?! És a mama, ki még mindig mérges az ölébe öntött kávéért, nemhogy a pártomra állana, hanem még, még haragosabban mint apa oda fordul hozzám ezen szavakkal : Teneked már csak soha sem fog megjönni az eszed! ma is miket csináltál... az ilyen gyerek nem szerepelhet, (megnyomja a gyerek szót). S most takarodjál szobádba s ki ne merj mozdulni onnét, ebédet is ott kapsz. S ezzel ott hagytak a faképnél. No már így büntetni, az nagy kegyetlenség, csupán azért, mert valakinek jó kedve van ? Hát én tehetek róla, hogy az édes mama ölébe dőlt a kávé! Mindennek az a haszontalan Laci az oka s mégis én kapok ki. — Nagy szomorúan elkullogtam a szobámba, ott egy darabig elgondolkozva ültem s aztán eszembe jutott valami. Jaj! kimondhatom-e? Nem fognak e önök nagyon, nagyon elitélni? . . . De hát mi tűrés, tagadás, az jutott eszembe, elsompolygok az ebédlő ajtajáig s ott megfogom hallgatni mi sors vár szegény fejemre. Igaz hallgatózni nem szép dolog, de nem bir-MÚZÍUM
